A ​hódító Róma 90% 36 csillagozás

Összetehetjük a kezünket, hogy van egy ilyen jó ismeretterjesztő írónk, mint Kertész István. Pedig nem egyszerű ám a korai Rómáról írni – csupa három latin szóból álló nevű fickó… A punoknál meg minden második embert Hamilkárnak hívnak, a többit meg Hannibálnak, hát ki ismeri ki magát rajtuk? (Az viszont nem derült ki, hogy Karthágóban a nőket hogy hívták. Feltételezem azért, hogy voltak, még ha a történelem nem is említi őket. És ha voltak, akkor biztos úgy hívták őket, hogy Hamilklára. Meg Hannabál.)

Kertész tulajdonképpen Róma felemelkedésének történetét vázolja fel, ahogy lokális itáliai tényezőből a Mediteránum egészét kontrolláló szuperhatalommá váltak. Értelmezésében ennek az erőnek a kiindulópontja az az aktus volt, amikor a patríciusok megosztották a hatalmat a plebejusokkal, így érdekeltté tették őket a fejlődésben – ebből a szövetségből nyerte Róma azt a kimeríthetetlennek tűnő erőt, amivel végül minden riválisát legyűrte. Persze sikerüket azzal is biztosították, hogy a nyers erőn túl a diplomácia eszközeivel is bravúrosan bántak – ésszel kötöttek szövetségeket, osztogattak polgárjogot, telepítettek le colonusokat, és gondosan ügyeltek arra, hogy egy adott régióban egyetlen partnerük se erősödjön meg túlságosan. Íme, még egy dolog, amit a rómaiak adtak nekünk: a geopolitikai egyensúly fogalmát. A kulcsidőszak viszont a korszak másik hipercivilizációjával, Karthágóval folytatott háborúk időszaka volt, ekkor dőlt el végérvényesen, ki emelkedik a csúcsra és ki zuhan a történelmi süllyesztőbe. És hát hiába volt a punoknak olyan káprázatos hadvezére, mint Hannibál, még az ő zsenije sem tudta ellensúlyozni a rómaiak végtelen erőforrásait – azt, hogy mindig elő tudtak húzni még egy légiót a kalapból. (És nem csak légiókat, hanem egy Scipio Africanust is, aki fel tudta venni a versenyt vele. Ami azt is jelzi, hogy a köztársasági hatalomgyakorlás – demokráciának azért még nem nevezném – rendelkezett öngyógyító képességgel, és az elkövetett hibákra reagálva képes volt kitermelni a maga óriásait.) Kertész a polgárháborúk időszakáig (kb. i. e. 140-ig) kíséri figyelemmel szereplőit, a Caesarok korával nem foglalkozik, mindenesetre érezteti, hogy a fellendülés időszakának a köztársaság korát tartja, a császárság már csak csinosított az addig elérteken, sőt: tulajdonképpen már a hanyatlás kezdete. Ami nyilván egy egész pici csúsztatás (majd fél évezredig tartó hanyatlás, ez azért magyarázatra szorulna), bár abban egyetértek, hogy a Római Birodalom bukását nem annyira az olyan homályos tényezők okozták, mint a dekadencia, vagy pláne a liberális demokrácia* (azmiaz? időszámításunk előtt? egy autoriter rabszolgatartó államban?), hanem épp az egyszemélyi irányítás korlátai. Ésszerű hatalommegosztási módszerek híján képtelenek voltak fenntartani az állami centralizációt, és a végén már minden második centurionak sikerül legalább egy hónapra császárrá válni – ez pedig permanens lázadáshoz vezetett, hiszen csak úgy lehetett hatalomba jutni, ha az ember erőszakkal megszerezte.

A szöveg korlátai abból fakadnak, hogy Kertész szinte kizárólag a hadtörténet és a külpolitika oldaláról közelíti meg a birodalom sorsának alakulását, így szükségképpen arról, pontosan miért is vált féloldalassá a köztársaság döntéshozó rendszere, és miért tört ki végül polgárháború, csak igen homályos képet kapunk. Másfelől (bár lehet, csak én vagyok paranoiás) úgy éreztem, Kertész szándékoltan akar analógiát teremteni a római imperializmus, és a XX. századi imperializmus között – amiben nyilván abszolút van ráció, csak ez az (általam agresszívnak érzett) analógiateremtés kicsit zavart. (Bár ismétlem, lehet, ezt a szándékot csak beleképzeltem a szövegbe. Ha így van, akkor még el kell gondolkodnom rajta, miért.) Összességében azért a könyv bőven teljesíti azt, amit ígért: releváns ismeretet közöl, érthető, feldolgozható, sőt helyenként szórakoztató módon. Bizonyos tekintetben megvilágító mű – szépen vázolja fel egy állam hatalmának dinamikus növekedését, egy világbirodalom körvonalainak kialakulását. Négy és 4,5 csillag közti ingadozásomat ez utóbbi jellemzője billenti felfelé. Meg hogy hiánypótló.

* Így újraolvasva nem tudom, érdemes-e előcitálni ezt a fogalmat, de annyiszor hallottam már Róma bukását párhuzamba állítani a liberális demokrácia válságával, hogy megengedem magamnak ezt az anakronizmust.

Régóta szerettem volna már elolvasni a könyvet, de most egy a szerzőhöz kapcsolódó kihívás kiváló alkalom volt ezen elmaradásom pótlására. Nem bántam meg, sőt a korábban olvasott Kertész-kötethez hasonlóan spoiler ez is nagyszerű olvasmánynak bizonyult.

Amellett, hogy Kertész István messzemenően és részleteiben ismeri a korszakot, rendkívül színesen adja elő az eseményeket, érdekes és izgalmas forrásokkal támasztja alá mondandóját, humoros vagy éppen tragikus epizódokkal helyezi el a korszak történéseit a tágabb összefüggésekbe (ilyenformán pedig a legnagyobb ókori történetírókhoz válik hasonlatossá), nagyon olvasmányosan ír. A könyv címéből adódóan a társadalmi-politikai háttér bemutatására csupán annyi időt szán, amennyi a későbbi események megértéséhez ad kapaszkodót, elsősorban a hadtörténettel foglalkozik, és teszi ezt olyan izgalmasan, mintha (had)történelmi regényt olvasnánk. Esetében tényleg találó a mondás, hogy a valóság izgalmasabb bármely fikciónál, és ha nem történelmet mesélne el, akár egy fantasy regény(sorozat) írásához is elegendő tehetség van benne.

Nem tudok azonban elmenni szó nélkül amellett, hogy néhol furcsán hangsúlyossá válik a kötetben az elnyomott népek és az imperialista Róma ellentétének taglalása. A könyv 1983-ban jelent meg, és igazából nem hiszem, hogy a korszak befolyásolta volna a szerzőt, meg amennyire egyetemi tanulmányaimból emlékszem, az ókor éppen az a korszaka a történelemnek, ami szabadon, ideológiai nyomástól mentesen volt kutatható, de amikor olyan szavakat és mondatokat olvasok, hogy osztályharc, imperialista, a népek szabadságának megsértése, akkor kicsit gyanakodni kezdek. Érdemes lenne a könyv rendszerváltás utáni kiadásaival összevetni, hátha ezeket a kifejezéseket kigyomlálták belőle. Persze lehetséges, hogy szándékos a szóhasználat, hiszen a tények szintjén az ókori Róma végül tényleg lerohanta a Földközi-tenger kultúráit és beolvasztotta őket birodalmába. És a fentiek nem vonnak le semmit az élvezeti értékéből, őszintén ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik az ókori Róma és a vele harcban álló civilizációk története iránt.

Róma! Ez volt életem első monográfiája az ókori Rómáról, soha nem olvastam semmit a témában ezelőtt még, de ez a témakör hosszútávon velem lesz.
Az a bizonyos Gladiátor film után kezdődött az érdeklődésem…
Kiemelném Kertész Istvánt is. Jó dolog, hogy van egy ilyen kutatónk. Olvasmányosan ír, kellően felkészült a könyve és a források alapján, és bejön a stílusa is. Tetszettek a jelenkori párhuzamok. Biztosan fogok tőle még olvasni.
Amúgy szemrevaló lett ez a Kossuth kiadó féle kiadás is. Nagy öröm, hogy újabb színvonalas kiadó lát el minket olvasnivalóval.
Amúgy beszédes a cím, lényegében külpolitik és háborúk sorozata a könyv, mintegy másfél évszázad kivonata. Csak ajánlani tudom.

Etalon! A római birodalomról általában a fényes császárság jut az emberek eszébe. De hogy mi történt előtte, az nem annyira ismert. A könyv olvasmányos, de rávilágít az összefüggésekre is. Bemutatja azt a nagyon rögös utat, melyet egy városállam bejárt ahhoz, hogy a mediterrán birodalommá válás küszöbére érjen. A könyv nem csak a hadi helyzetekkel foglalkozik, hanem érthetően veszi sorra a plebs egyenjogúsági küzdelmének állomásait is. És közben igen szórakoztató. Szerintem ókori Róma témakőrben megkerülhetetlen, nagyon ajánlom. Annyiszor elolvastam, hogy a végén el kellett vinnem könyvkötőhöz.

Idén 2017-ben kaptam karácsonyi ajándékba ! :) Egy izgalmas könyv, amely az ókori Rómát tárgyalja a kezdetektől egészen a pun háborúkig. IMÁDOM EZT A KÖNYVET !!!!! :))))))))))

Ez a könyv, ahogy Kertész István többi műve, melyekhez szerencsém volt eddig, szintén nagyszerű munka eredménye. Részletesen bemutatja Róma megalakulását, majd az utána következő konfliktusokat, teszi mindezt rendkívül olvasmányos, ugyanakkor informatív módon. Az embert magával ragadja a kor szelleme, az események lendülete és a szenvedély, amivel ez az ismeretterjesztő könyv készült. Az író képes rá, hogy az információk áradata ne érződjön száraznak, így bárki számára élvezetes lehet. Az Ókor szerelmeseinek pedig erősen ajánlom!

Az alapítás és a köztársaság kezdődő hanyatlása közötti időszakot öleli fel az írás.
Az igen részletesen megírt könyvből kiderül, hogy az ókori Róma nem pusztán a dicső légióknak és hadvezéreknek köszönheti nagyságát. Az ellenségekkel vívott háborúk mellett jelentős súlya volt az agyafúrt politikának, okos diplomáciai manővereknek is, melyekkel szövetségesek szerzése vagy éppen más népek egymás ellen hangolása volt a cél – a római érdekeknek megfelelően. Ezek a politikai sakkjátszmák főleg a keleti népekkel történő kapcsolatokban mutatkoztak meg. Személy szerint nekem nagyobb élmény volt belemerülni a pun háborúk részleteibe, Hannibál azért mégiscsak Hannibál.