Az ​angol lobogó 33 csillagozás

Kertész Imre: Az angol lobogó Kertész Imre: Az angol lobogó Kertész Imre: Az angol lobogó

Az angol lobogó Kertész négy rövidprózai művét tartalmazza. A címadó, 1956-ban játszódó elbeszélés mellett olvasható az 1977-ben kiadott, majd 1988-ban átdolgozott Nyomkereső; a szintén 1977-ben megjelent Detektívtörténet, mely egy képzeletbeli, dél-amerikai diktatúrában játszódó negatív utópia, valamint az 1991-es, naplószerű Jegyzőkönyv.

Eredeti megjelenés éve: 1991

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2009
78 oldal · ISBN: 9789631427486
>!
Magvető, Budapest, 2009
ISBN: 9789631428032
>!
Magvető, Budapest, 2001
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631422402

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Míg Kertész Imrének ’56-al kapcsolatosan a diplomáciai gépkocsin virító angol lobogó az „elsődleges élmény", én csak a Népszínház utcai tankok vonulásáról, s a Köztársaság téri fák lehorzsolt kérgének látványáról tudok beszámolni, s hogy engem elrángattak az ablaktól mikor a méterrúddal lőni akartam. S egyúttal ez volt az első „rémtörténet” az életemben, míg a „normalitás”(?) világában egykeként nőttem fel.
Kertész Imre könyve a metafizikai „Rosszról” beszél; s vádja nem pusztán egy társadalmi rendszernek vagy történelmi korszaknak, hanem mindezeknek címzett – amit eddigi életem során magam is meg tudok erősíteni. Fenti Rákosi-rendszerből adódó élményeim tulképp folytatódtak a Kádár-rendszer’80-as évekbeli válságában, a rövidlátó történelem tanárok vezette Antall-rendszerben, a mindent kiárusító Horn-kormány alatt, majd Orbán első kormányzása idején, a Gyurcsány-korszak tehetetlenségében és jövőkép nélküliségében, valamint a jelenlegi autoriter vezetésű korszakban – mely mint tudjuk soha nem hazudott, tehát mindig igazat mond, akár az úttörő. (Ugye emlékszünk még a 12 pontra?) Az emberi kiszolgáltatottságnak azok a példái, amelyekkel a könyv 4 történetében találkozhatunk, csak „mennyiségükben”, nem lényegükben különböznek mindattól, amit a legsötétebb korszakokban kellett elviselnie az egyénnek, a történetek „ugyanazok a történetek”. Szóval a könyvnek van mának szóló üzenete: Magyarország vezetése nem elsősorban Magyarország lakosságának legjobb létére törekszik – ezt kifogásolom úgy 45 éve!

Csabi P>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Ha egy lakatlan szigetre kerülnék (egy ennél is lakatlanabbra, mint ahol most élek), akkor Kertész könyveket vinnék magammal. Hogy hogyan kell tüzet rakni, azt ugyan nem tudhatom meg belőlük, de szellemi munícióval biztosan ellátnának. A nemrég olvasott Kaddis kapcsán is lenyűgözött a nyelvnek az a pontos használata, ami az általam ismert szerzők közül Kertészt jellemzi a leginkább. Nincsenek költői kirohanások, felvillanyozó, vagy éppen humoros hasonlatok, az ő szövegének költészete a pontos és tiszta nyelvhasználat.

Az angol lobogó
Valami olyasmit mesél el ez az írás, amit mindannyian átélünk, amikor valaki váratlanul nekünk szegezi a kérdést: Mi van veled? Hát el lehet azt mondani? Pontosan biztosan nem, legfeljebb hazudunk valamit. Életünk bármely élménye, tapasztalata csak az odavezető út ismeretében érthető meg igazán, a történet elmesélésének ezt a – majdnem – lehetetlenségét írja meg Kertész az angol lobogó történetében, ami önmagában nem nagy sztori, de apró puzzle darabkaként kapcsolódik minden esemény, életélmény, hogy végül eljussunk ahhoz az egyedi látásmódhoz, ami csak ránk jellemző.

Detektívtörténet
Már a cím is provokáció. Épp az előbbi írásban mondja Kertész, hogy nem olvas már ilyen irodalmat, mert nem érdekli, hogy ki a gyilkos. Ez – valószínűleg – később íródott. A történet nem is krimi, de akkor mi érdekli benne Kertészt? No, hát a bűn, az végül is univerzális, és, míg a krimik általában jól végződnek, addig a bűntörténeteknél a végkifejlet mindig kétséges.
Ez a történet egy amolyan dupla talált kézirat sztori. Egy védőügyvéd bocsátja közre egykori védence, egy államvédelmi nyomozó emlékezéseit, ami viszont nagyrészt egy letartóztatott férfi naplóján alapul. Egy meg nem nevezett Dél-Amerikai diktatúrában járunk, az új rendszer egyre sűrűbbre fonja a félelem hálóját, amibe így ártatlanok is beleakadnak, így Salinas, a gazdag vállalkozó fia, és maga Salinas is. Ártatlan, mondom, de lehet valaki ártatlan egy diktatúra szemében? Amennyiben van nyomozás ebben a kisregényben, akkor ez után folyik, általános képet festve mindenféle diktatúráról, amiben az ideológia mindegy is, elvégre ami számít, az a hatalom megszerzése, és megtartása.
A legkönnyebben olvasható Kertész írás, ami eddig a kezembe került, ebben hű a címéhez, de hiba úgy olvasni, mintha tényleg csak egy detektívtörténet lenne.

A nyomkereső
Ha az előbb szórakoztatással „vádoltam meg” a szerzőt, akkor ebben a kisregényben verítékes munka vár az olvasóra. Az egész szövegben egyetlen tulajdonnév van leírva, Hermann, ezen kívül is úgy kerüli a szerző a konkrétumokat, mint kezdő sofőr az útszéli oszlopokat, jó nagy ívben. Két férfi találkozik, és kínos beszélgetésbe bonyolódnak a vendég jövetelének okán, amit szintén nem tudunk, és külön rátesz egy lapáttal a homályra, hogy az előző kisregény kisugárzásaként valamiféle latin-amerikai behatást éreztem, ráadásul nagy a hőség is. Aztán egy idő után nyilvánvaló lesz, hogy Németországban járunk, K egykori szenvedéseinek helyszínein. Nyilvánvaló, mondom, annak, aki tudja az író élettörténetét. Aki nem, az nem tudom, hogy mit kezd ezzel az írással. Persze most elolvashatnám elölről ennek a tudásnak a birtokában, de annyira nem szokásom ez.

Jegyzőkönyv
A legrövidebb írás a könyvben. Egy megaláztatás története. Aki nem érzi át ennek a szövegnek minden fájdalmát és abszurditását, az biztos nem ebben az országban él, vagy még nem élt eleget.

vargarockzsolt P>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

1. Az angol lobogó
Az angol lobogó története Kertész Imre élete, amennyiben nem mondható el másképpen, mint minden előzmény és körülmény leírásával, mondja Kertész a novella első mondatában, hangsúlyozva, hogy ez lehetetlen.
Lehetetlen minden előzmény és körülmény leírása, de lehetséges néhány motívum kiemelése, pontos ábrázolása, hosszú mondatokban, mindenre kiterjedően. Úgy fogalmazni, mint Thomas Mann (és mint Nádas Péter, és mint Krasznahorkai László, és mint Kazuo Ishiguro) lehetséges, annál is inkább, mert a Katasztrófa, amelyben telt Kertész élete, ember és történelem konfliktusából származik, és nem ember és Isten (vagy valamely transzcendens világ) konfliktusából. A történelem már régóta rémtörténetekből áll, de létezik mellette a szabadság világa, a műélvezetben, az irodalmi és zenei alkotásokban megélhetően és megérthetően még a diktatúra körülményei között is, és létezik szimbolikusan is, egy emlékképben, egy 1956-ban egy angol dzsipre terített angol zászló képében – hát ez bizony elég kisszerű megoldás vagy magyarázat vagy értelmezés, amit csak súlyosbít az utolsó oldalon didaktikusan összefoglalt mondanivaló, amelybe hiába van belekeverve Isten, itt már késő…
Ez a novella szép, míves, de a világfájdalmas önszemlélet és stílus, amelyből hiányzik a humor, az önirónia, párosítva a didaktikus és filozófiailag földszintes mondanivalóval, számomra csalódást okozó volt. 3,5 csillag.

2. Detektívtörténet
Ma már nem olvasok ponyvaregényeket, amióta egy ponyvaregény olvasása közben egyszer hirtelen azon kaptam magam, hogy egyszerűen nem érdekel, ki a gyilkos, hogy ebben a világban – egy gyilkos világban – nemcsak megtévesztő és tulajdonképpen felháborító, de fölösleges is azon töprengenem, hogy ki a gyilkos: mindenki. – írja Kertész az 1991-ben íródottAz angol lobogó 11. oldalán, majd a 2002-ben kiadott azonos című kötetét egy „ponyvaregénnyel”, egy 1971-re datált detektívtörténettel folytatja.
Természetesen ez a történet sem egyszerű ponyva, hisz a noir formai sablonjai mögött Kertész a hatalom és az erőszak logikáját kutatja, és ez a kutatás fontosabb, mint az, hogy valami bűnügyi rejtélyt prezentáljon és megoldjon.
A cselekmény egy dél-amerikai diktatúrában játszódik, ahol egy kis narratív játék után egy halálra ítélt egykori detektív, egy erkölcstelen szolga visszaemlékezését olvashatjuk egy ártatlan áldozatokat követelő rendőrségi tévedésről.
Az elkövetők saját szándékaiktól függetlenül hóhérok, az áldozatok pedig szint úgy a rendszer logikája szerint – saját elképzeléseiktől és cselekedeteiktől függetlenül – válnak áldozatokká. Ez a logika kimondva is zsidóüldözés idejét idézi:
– Ide hallgass – folytattam. – Felszámolunk, lecsapunk, felgöngyölítünk, kihallgatunk: rendben van, ez a munkánk. De miért gyűlölöd őket?
– Mert zsidók! – vágja ki erre. Úgy meglepődtem, hogy majd’ lenyeltem a cigarettám. Azt hittem, az a könyv ment az agyára, amit folyton bújt akkoriban, és most is a kezében láttam. Hinnék-e, hogy Rodriguez tudott angolul? Márpedig tudnia kellett, mert a könyv angol nyelvű volt, amerikai kiadás – valami disznó csempészáru. Ki tudja, hogyan tett rá szert: talán valamelyik házkutatás során kobozhatta el. A virító címnek egyetlen szavát értettem csak: „Auschwitz”. Bár ez nem angol szó, hanem egy helységnév. Persze az ember hallott valamit róla: rég volt, és messze is, valahol abban a nyavalyás Európában, annak is a keleti felén. Vigyen el az ördög, ha értettem, hogy mi közünk hozzá, és hogy miként jön ez ide.
– Te állat – mondom én –, hiszen ebben az egész nagy országban talán néhány száz vagy ezer zsidó, ha akad?!
– Az nekem – mondja – mindegy. Aki mást akar, az zsidó. Különben miért akarna mást?! – Csak bámultam rá. Rodrigueznek volt logikája, az már szent igaz.
74-75. oldal
Ez így túl direktnek, didaktikusnak hangzik, de az áldozatok szerepjátékai és a noir kellékei a kisregény végéig fenntartják a feszültséget, ezért ez egy fokkal jobban tetszett, mint Az angol lobogó. 4,5 csillag

3. A nyomkereső
A kötet négy szövege közül ez tetszett a legkevésbé. A történet annyira hiányos, hogy az események értelmezése akár az olvasó kénye-kedve szerint történhetne, de a szerzőről való tudásunk meghatározza az egyetlen lehetséges olvasatot: itt (is) csak az egykori koncentrációs táborok és a Holocaust lehet a központi téma. Irodalmon kívüli tudás lép be tehát a szöveg terébe, kötelező érvénnyel – akkor viszont minek a rejtélyeskedés? – tehetjük fel a kérdést.
A szöveg megformáltsága szokás szerint mesteri, de az eseményeknek nincs igazán meg a maguk belső logikája, ezért az egyes leírások, víziók öncélúnak tűnnek, a szereplők pedig csak marionett figurák, akiket az író bármire felhasználhat. A stílus néhol kissé modoros, a történet pedig unalmas. 3 csillag.

4. Jegyzőkönyv
A szégyen, a megaláztatás a legnagyobb kín. A személyiség megkérdőjelezését, kétségbe vonását jelenti, és ezzel megelőlegezi a halált.
Ez a novella egy ilyen megaláztatásról szól. Arról, hogy Kertész Imre az Auschwitz után, Auschwitz tudatával felépített és megőrzött – iszonyúan sérült és sérülékeny – személyiségét hogyan veszti el egy rövid utazás alatt, hogyan „hal meg”.
„Meghal”, aztán megírja, elé szerkesztve egy önigazoló menedéket: Krisztus a menedék.
Jól írja meg, nagyon jól írja meg, mondom én, aki szereti a stílusát, a fanyar humorát, az önmarcangoló őszinteségét, az irodalmi utalásait, idézeteit, a pontos mondatait, a briliáns kompozícióját.
Az önigazolással sincs semmi baj, a szöveg elővetíti és egyben igazolja is, hogy a szerző azon az úton járt, amely a végből visszacsatol a kezdethez. Halál után csak a feltámadás adhat életet. 5 csillag

szökött_csincsilla>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Nagyon rövid leszek: A Detektívtörténet minden idők egyik legjobb magyar elbeszélése. Ha csak ezért veszed kézbe, már megérte, azonban én végig élvezettel olvastam.

FORTUNATA P>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Szeretem amit Kertész Imre képvisel. Szeretem a gondolkodó és érző embert. Szeretem ahogyan közvetíti a gondolatait és az érzéseit. Szeretem a mondatait, a pontos megfogalmazásait, a kérdéseit. Szeretem az írásait, mert bár a témái felkavaróak (sötét korszak(ok), tragédiák, a kiszolgáltatottság nyomorúsága), mégsem azt váltja ki belőlem, hogy a világ egy siralomvölgy és legjobb lenne befeküdni a kádba és felvágni az ereimet + bevinni a hajszárítót is, hanem valamiféle emelkedettség(?) érzést.
Ebben a könyvben is megosztotta velem a tudását, a tapasztalatait és az elégedett élet „titkát”.
Szeretem Kertész Imre műveit.
Szeretem Kertész Imrét.

hablaty P>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Ezt a kötetet olvasva megállapítottam, hogy Kertész Imre egészen biztosan nem a kedvenc íróm. Nem szeretem a stílusát, a mondat szerkesztését, a történeteit. Van ilyen…

dagikaktusz P>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Nem olvastam ez egész könyvet, csak a címadó Angol lobogó történetét. A Sorstalanság után nekem kicsit gyengének tűnt ez a történet. A röpke 70-80 oldalon megírt sztorinak majdnem a felében várjuk, hogy végre kiderüljön az angol lobogó előre beharangozott története. Majd megtörténik a várva-várt esemény, alig egy oldalon megkapjuk a lobogós sztorit, majd a levezető 40 oldalban elmerenghetünk a történetet, annak hatásán stb…
Szóval nem ez egy kicsit hosszú volt, a címadó lobogó története meg arányában rövid és igazából nem is értettem mi a cél…
Tudom, én vagyok a ludas, hogy nem értettem, de sajnos csak 3 csillagot tudok adni, mert nekem az egész sztori értelme nem nagyon jött át.

Dániel_drBéza P>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Az angol lobogó
Kertész Imre
Magvető Kiadó
2009

Egy briliáns író briliáns munkája. Kertész Imre első műve, amit olvastam a Sorstalanság volt. Lenyűgözött nyelvezete és az a mód, ahogy az unalomig megírt holokausztról tudott újat mondani, és mert eltérni a sztereotípiáktól. Igazából ettől kezdve kerestem és olvastam munkáit. Az Angol lobogó az Író születésének 80. évfordulója tiszteletére jelent meg. Maga a történet egyszerű, de a történet mögött felsejlik Kertész ifjúkorának egy szelete. Az átlagember sokáig alig tudott valamit Kertész Imréről. Nobel-díjáig agyon volt hallgatva és a Nobel-díjat is erős fanyalgás követte. De aztán lassan leomlottak a falak és sorra jelentek meg magyarul is művei. Ezek a művek, mintegy mozaik kockái rajzolják meg Kertész életútját. Ez a műve is egy mozaik a nagy képből. Nyelvezete egészen káprázatos. Hihetetlen bonyolult, mégis tiszta mondatok, többrétegű gondolatokat magukban rejtve. Igazi olvasási élmény. Hogyan ébred rá az Író elkerülhetetlen sorsára, hogyan lesz az újságíróból kompromisszumot nem ismerő Író. Milyen folyamatok játszódnak le lelkében az ötvenes években, aminek teljes igazságát nem ismeri csak sejti. A valóság oly rettenetes számára, hogy nem is meri elhinni. nem hiszi, hogy ez így lehet. Az 56-os események nem sodorják magával, mert nem egészen érti, mi történik, még vívódik, és ezt be meri vallani. Nem hazudja magát ötvenhatos hősnek. És külön erénye Kertésznek.
Jó olvasást hozzá mindenkinek.
dr.Béza Dániel
Budapest, 2016-11-19

SeteLunas>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

Szerintem ez Kertész legfelkavaróbb, legtökéletesebb regénye.

Mafia I>!
Kertész Imre: Az angol lobogó

nagyon vegyes. a detektívtörténet ötös, a nyomkereső négy éy fél, a jegyzőkönyv nem tetszett.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Csabi P>!

Az olvasás, létezésem rétegeinek e felhámja révén érintkeztem a világgal, mint valami védőöltözéken át. Ez az olvasás enyhítette, ez az olvasás által eltávolított, ez az olvasással megsemmisített világ volt az én hazug, de egyedül élhető, sőt hébe-korba csaknem elviselhető világom.

10. oldal, Az angol lobogó

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
latinta SP>!

    Ha most netalán mégiscsak el akarnám mondani az angol lobogó történetét, amint erre néhány napja – vagy hónapja – egy baráti társaságban buzdítottak, akkor meg kellene említenem azt az olvasmányomat, amely engem először tanított az angol lobogó, mondjuk így: fogcsikorgató csodálására, el kellene mondanom akkori olvasmányaimat, olvasási szenvedélyemet, azt, hogy ez miből táplálkozott, milyen véletlenszerűségeken múlott – mint egyébként minden, amiben az idő múltával akár a végzet következetességét, akár a végzet értelmetlenségét, de mindenképpen a végzetünket ismerjük fel –, el kellene mondanom, hogy ez a szenvedély mikor kezdődött és végül hová juttatott, egyszóval majdnem az egész életemet el kellene mondanom.

(első mondat)

vargarockzsolt P>!

Ha megfogalmazásokat keresek, többnyire az irodalmon kívül keresem, ha megfogalmazásokra törekednék, valószínűleg tartózkodnék tőle, hogy e megfogalmazások irodalmi megfogalmazások legyenek, mert – és talán elég, ha ennyit mondok, sőt ennél többet valójában nem is mondhatnék – az irodalom gyanúba keveredett. Félni kell tőle, hogy az irodalom oldószerébe áztatott megfogalmazások soha többé nem nyerik vissza sűrűségüket és életszerűségüket. Olyan megfogalmazásokra kellene törekedni, amelyek totálisan magukban foglalják az élettapasztalatot (vagyis a katasztrófát); olyan megfogalmazásokra, amelyek meghalni segítenek, és mégis hagyományoznak valamit a túlélőkre is. Semmi kifogásom ellene, ha ilyen megfogalmazásokra az irodalom is képes: de mindinkább úgy látom, hogy csupán a tanúságtétel képes rá, esetleg egy némán, a megfogalmazása nélkül leélt élet mint megfogalmazás.

31. oldal

4 hozzászólás
vargarockzsolt P>!

Nem lehet elképzelni, hogy egy felnőtt, jó negyvenes férfi, aki késsel-villával eszik, nyakkendőt köt, a művelt középosztály nyelvén beszél és fő- és felelős szerkesztőként igényt formál arra, hogy az ítélőképességében fenntartás nélkül megbízzanak: nem lehet elképzelni, hogy egy ilyen ember, anélkül hogy részeg lenne vagy hirtelen megtébolyodott volna, egyszerre csak a saját félelme mocskában fetreng, és rángógörcsök közepette nyilvánvaló esztelenségeket rikácsol; nem lehet elképzelni, hogy ilyen helyzet létrejöhet, illetve, minthogy létrejött, nem lehet elképzelni, hogy miként jöhet létre; és végül nem lehet elképzelni magát a helyzetet, a jelenetet, annak valamennyi részletével: a handabandázó csepűrágóval szemben szorongó csoportot, csoportunkat, ezeket a felnőtt férfiakat meg nőket, harminc-, negyven-, ötven-, sőt hatvan- és hetvenéves újságírókat, gyorsírókat, gépírókat, mindenféle szakembereket, akik megszeppenten, komolykodó arccal és egyetlen ellenvetés nélkül hallgatják ezeket a minden józan észre, megfontoltságra, mértékletességre öntagadó dühvel, az öntagadás valóságos paroxizmusával rácáfoló, már-már jelentés nélküli indulatszavakat.

20-21. oldal

2 hozzászólás
Csabi P>!

Emlékeztetnem kell itt arra, hogy újságíróként foglalkozásszerűen űztem – azaz kellett volna űznöm – az élet megfogalmazását. Igaz, az élet megfogalmazásának újságírói követelménye már jóeleve a hazugság volt: de aki hazudik, tulajdonképpen az igazságon gondolkodik, és az életről csakis úgy tudtam volna hazudni, ha – legalább részben – ismerem az igazságát, ezt az igazságot, ennek az életnek, ennek az általam is élt életnek az igazságát azonban sem részben, sem egészében nem ismertem.

23. oldal, Az angol lobogó

1 hozzászólás
Mafia I>!

A turista olyan, akár a hangya: morzsánként, de szorgosan elhordja a dolgok jelentőségét, minden szóval, minden egyes fényképfelvétellel lekoptat valamit az őt körülvevő néma fontosságból…

220. oldal

1 hozzászólás
FORTUNATA P>!

(…) úgy jó harmicöt esztendeje, amikor a Margit utca fölötti park egyik szálkás, törött padján, a nyári fényözönben, három nap alatt elolvastam a Varázshegyet, (…)

FORTUNATA P>!

(…) ami mellett azonban még mindig lehetett olvasni, ha éppen volt mit (pédául a Diadalív árnyékábant).

FORTUNATA P>!

(…) arra jutottam, hogy ez a könyv nem lehetett, csakis Szép Ernő egyik munkája, alighanem – noha ez csak föltevés, én magam nem győződtem meg róla – Ádámcsutka című regénye.

Diaval>!

Két szót érzett: Alkotás… Szenvedély. És míg halántéka forrón lüktetett, sóvárgó felismerésként lepte meg: szenvedélyből születik az alkotás, hogy aztán újra felvegye a szenvedély alakját.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Bíró Kriszta: Jozefa
Tóth Ákos: Postagalamb
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Pályi András: Éltem – Másutt – Túl
Jókai Anna: Elbeszéltem I-II.
Sánta Ferenc: Halálnak halála
Kertész Ákos: A világ rendje
Rott József: A pokol orma
Kertész Ákos: Kasparek
Márton László: M. L., a gyilkos