Helló, ​felség! (Göröngyös Úti Iskola 1.) 89% 117 csillagozás

Csuda Gábor másik iskolából kerül a Göröngyös úti iskola 2.b osztályába. Kicsit kilóg a többi gyerek közül, ugyanis elmondása szerint ő egy király. És nem áll meg az elmondásnál, hanem úgy is viselkedik és úgy is öltözik. Mindennap felteszi fejére a maga készítette koronái egyikét, felveszi piros palástját és úgy megy iskolába, ahol egész nap viseli.

Nem törődik osztálytársa gúnyolódásaival, büszkén vállalja önmagát.

Ez a könyv a kedvencem most Kertész Erzsitől, mert mindamellett, hogy azt sugallja, hogy vállaljuk önmagunkat, elfogadásra is tanít. Azt mutatja meg, hogy nézzünk be a palást és a korona mögé, ismerjük meg a Csuda Gáborokat és rájöhetünk, hogy nagyon jó fejek és attól még igencsak szeretetreméltó ember/gyerek lehet, hogy kilóg a sorból és máshogyan viselkedik, mint a többség.

A közösség elfogadó ereje és szeretete pedig arra is képes, hogy a Csuda Gáborok palást és korona nélkül is önmaguk tudjanak maradni.

Vicces, nagyon szeretnivaló könyv, sokat nevetgéltem közben és simogatta a lelkem a könyvben mutatott jó példa. Az illusztrációk is nagyon tetszettek, a tesitanár például gyermekkorom tanárait jutatta eszembe, de a vaskalapos igazgatónő sajnos még a mai világban is előfordul.
http://konyvutca.blogspot.com/2016/11/mesek-es-versek.html

Csuda aranyos törtlénet a különcségről és az elfogadásról. Vagy inkább a befogadásról. Amikor a 2.b.be egy király érkezik, az osztályközösség nehezen tudja kezelni. Kinevetik, kiközösítik, majd lassan-lassan – látva akirály álhatatosságát, – befogadják. És mire mindenki megszokja a királyságot lekerül a korona és a palást, csak a barátság marad. Nagyon szerethető mese, csupa életrevaló szereplővel.

Nagyon helyes történet a másságról és annak kezeléséről. Diákoknak, tanároknak egyaránt ajánlható. Annyi pici kis kifogásom volt, hogy a másodikosok szerintem nem így viselkednek, beszélnek, ez inkább egy negyedik, ötödik osztálynak felelt meg.

Ötös, ötös, csillagos ötös! Ezek a Kertész Erzsi könyvek… Teljesen a hatásuk alá kerültem, mindegyik tökéletes a maga nemében, és minden korosztály találhat magának valami jót. Ez még Adélkámnak korai, de remélem, majd mikor iskolás lesz, elővehetjük, és elolvashatjuk. Arra tanít, hogy fogadjuk el magunkat, álljunk ki magunkért, de közben a másikat is toleráljuk, sőt szeressük, minden különcsége ellenére. Megindító könyv, ahogy bemutatja ezt a folyamatot mind az osztálytársak, mind a tanárok tekintetében. Köszönöm az élményt!!!!

A Stand up!-ért mentem a könyvtárba, de valaki megelőzött, ezért találomra levettem egy friss megjelenésű gyerekkönyvet a polcról, ami megfogott a vidám, tarka, aprólékosan részletes illusztrációival. Nem bántam meg! Széles vigyorral olvastam már a villamoson is munkába menet, ahol ebédszünetben is elővettem, végül pont a házunk előtt fejeztem be, mielőtt leszálltam este a villamosról.

Ebben a könyvben a Göröngyös Úti Iskola 2.b osztálya a főszereplő, köztük is kiemelten Csuda Bogár, akarom mondani Gábor, aki – felülemelkedve a csúfolódásokon, döbbent pillantásokon és megjegyzéseken – királyi eleganciával vonul be a kis közösség életébe. Teszi mindezt jelmezbe bújva: bíbor köpönyeggel és saját készítésű aranykarton koronával a fején. Ugyanis Gábor nem egy átlagos kisfiú, ő egy igazi „király”, aki akként is viselkedik, ezzel zavarba hozva a többi kisdiákot és a tanárokat is egyaránt. Hogy vajon lehull-e a királyi lepel, a gyerekek kiközösítéssel vagy barátságosan reagálnak-e a fura kisfiú megjelenésére, humoros fordulatok során derül csak ki, amik engem felnőttként igencsak jól szórakoztattak.

Különösen azok a részletek voltak igazán viccesek számomra személyes kötődés miatt, amelyekben az osztályfőnök a rettegett igazgatónő óralátogatásától feszengett, kezét tördelve szabadkozott a furcsa tanuló miatt. De ugyancsak humorosan írta meg Kertész Erzsi azt a részt is, ahol az iskola tanárai feladatul kapták meg, hogy Gábor lelkére beszéljenek. Hát a felnőtteknek sem könnyű, nehogy azt higgyük! :)

Olvasható a könyv segítő, terápiás jelleggel is, ugyanis nem csak az itteni 2.b-sek iskolai élete göröngyös, hanem többé-kevésbé minden kisgyereké az lehet. Szerintem ez a könyv vidáman, nem erőltetetten elfogadásra, türelemre és egymás megbecsülésére is tanít, a tanulság pedig az, hogy a királyságot nem kinőni kell, hanem fel kell nőni hozzá.

A Göröngyös Úti Iskola 2/b osztályába új tanuló érkezik, aki felpezsdíti az osztály életét. „Fenséges” megjelenése mögött királyi viselkedés lakozik, így a kezdeti gúnyolódások, viccelődések alábbhagynak, sőt… de többet nem árulok el.
Tetszettek a beszélő nevek (Göröngyös Úti Iskola, Csuda Gábor…) és a kedves, rövid történetek, amelynek során főhősünket csak megszeretni lehet: remekül kezeli a problémás helyzeteket, jó ötletei vannak, egyszóval ő felnőtt a „királyi” szerepéhez.
Megyek, megkeresem a fiók mélyén hánykolódó aranykoronámat!

Jópofa könyvecske az elfogadásról, bár egyúttal kicsit fura is.
Az új tanuló, Csuda Gábor inkább kinézetével hívja fel magára a figyelmet, és a legtöbb „támadást” is ez miatt kapja. Ez kicsit fura volt, mert a másik problémája, a diszlexia miatt nem kezdték ki, pedig a gyermeki gonoszság elképesztő méreteket tud ölteni.
Gábor egyébként az egyetlen igazán kidolgozott karakter. Szentül meg van róla győződve, hogy ő király, és így is viselkedik, öltözik. Le a kalappal előtte, mert más gyereket nem biztos, hogy nem viselne meg egy ilyen. off
A többi szereplő viszont nagyon kidolgozatlan, vagy sablonos. A többi gyereket nem ismertem meg igazán, számomra egy nevekből álló massza lett.
A felnőttek is sztereotípak: az iskolaigazgatótól retteg a tanári kar, van egy „szigorúbb” testnevelés tanár, és Gábor szülei pedig teljesen értetlenek. Mármint, nem tűnt fel nekik, hogy a fiuk így öltözködik, és jár iskolába?

A történetek viszont jópofák. A könyv rövid, olvastatja magát, és eléggé tanulságos is. Üzenete, hogy vállaljuk fel önmagunkat, és fogadjuk el a másik dilijeit, egyáltalán nem lett szájbarágós. De üzenete legjobban az utolsó fejezetben bontakozik ki.

Bár vannak a könyvnek hibái, amit mások már felsoroltak, nekem mégis tetszett ez a könyvecske, mert mégiscsak az elfogadásról szól, hogy legyünk önmagunk lenni, akkor is, ha mindenki (a nálunk „komolyabbak”, tehát a felnőttek is) ellenünk van. Én is idősebbnek éreztem volna viselkedésük-beszédük alapján a gyerekeket, de akkor a királyi játék talán furcsának hatott volna, egy nagyobb gyerek azért már ennyire nem lett volna hatásos ezzel a megjelenéssel. A tanárok között kár, hogy nem volt egy „normálisabb” viselkedésű, de mondhat akárki akármit, nekem visszajöttek élmények néhány tanár fellengzős stílusáról, nemcsak általános iskolában, de középiskolában is bőven volt olyan tanárunk , akik a „te gyerek/fiatalabb vagy, hülye vagy” magatartással lekezelt minket és ha tehette, meg is alázta a tanítványokat! Ez szerintem azóta se változott, biztos, hogy van bőven a mai iskolákban is ilyen tanár! A rajzok nagyon tetszettek, színesek, szépek, a történet sem túl hosszú és nem nehéz, bár a jellemeket jobban meg lehetett volna rajzolni, például Sacit is, aki az egyetlen, aki az elejétől kezdve nem talál semmi kivetnivalót Gábor viselkedésében (kicsit egyébként olyan, mintha ők ketten másodikosak lennének, a többi gyerek pedig 2-3 évvel idősebb).

Ez valami eszméletlenül aranyos és jópofa könyv. Még felnőtt fejjel is „csuda” mód élveztem. Gondolom, a cél korosztály még inkább oda lehet érte. Várom a folytatást! :)

Hát ööö … szerintem ez a könyv amolyan nem látod a fától az erdőt. Annyira a kölök másságára és annak elfogadására koncentrált az író, hogy elfelejtette megoldani az eközben felmerült helyzeteket…
A szereplők egységsugarú pontok. Nincsenek leírások, jellemrajzok, úgy semmi, még vázlatként sem léteznek, csak a nevek. Saci lehetne Flóra, Iván lehetne Gergő. A 2/b inkább 6/b. A főszereplő Gáborunk, koravén és nagyon bölcs. 8 éves gyerek nem viselkedik így, de tán még a 14 sem. A tanárok pedig kudarcok. Nem egyikük, nem másikuk, hanem mind a négy. Egyszerre. Ha az utcán leszólítok egy random emberkét is jobban csinálja a gyerekek nevelését, mint tanult kollégáink. Büntetés, megszégyenítés, megfelelni akarás a pedagógiai módszerük. Hát köszi. Magyar tanárunk meg véletlenül veszi észre, hogy a tanítványa középsúlyos diszlexiás. Ahan. Mert ugye átiratkozásnál pl. a szülő nem mondja meg az ofőnek, meg hogy fejlesztésre jár. Ahan. Az ofő meg nem konzultál a tanártársaival, főleg általánosban, másodikos gyerek esetében. Ahan. Meg magyar tanárunk ezt az osztály előtt nyögi be nyilván, majd nem magyarázza el a 8 éves gyerkőcöknek, hogy mondjuk mi ez… ésatöbbi…
A kiindulási alap jó, hogy vannak máshogy gondolkodó emberek egy közösségben, és hogy próbáljuk megérteni, elfogadni őket. No de így? Elfogadás és tolerancia helyett dugjuk be egy skatulyába még akkor is, ha nem fér bele, ami meg kilóg, azt nyesegessük le. A vége meg ez a „Mindenki lehet király!” meg a ló túloldala. Nem a korona vagy a farsangi jelmez tesz királlyá. De ezt ki is mondják a könyvben, és lám mégis önellentmondásba kerül a könyv.
Az illusztrációk jópofák, szépek, a mondanivaló fontos, a történet is csudajó lenne, ha nem lenne tele hibákkal, a történések illeszkednének egymáshoz. Viszont, ami felől nincs kétség, kellenek az ilyen témájú könyvek, mint egy falat kenyér.