Dalia ​és Dália 91% 54 csillagozás

Véletlenül találtam a könyvtárban ezt a Kertész Erzsi könyvet. Mivel az írónő a könyveivel nálam már bizonyított, nem volt kérdés, hogy ezt is azonnal magammal viszem.

Nem csalódtam, bár egy teljesen más témájú, más stílusú történetet tarthattam a kezemben, de ki merem jelenteni, hogy hamisítatlan Kertész Erzsi, mert a szerzőre jellemző fantasztikus humor ott van minden oldalon.

Roppant mód mulatságos történet Dáliáról, az egyedül éldegélő várúrnőről, aki magányosan tengetve napjait a toronyszobája ablakában várja a álmai szőke hercegét, nagy sóvárgások közepette. Valahol olvasta is, hogy az ilyen toronyszobai várúrnők már úgy születnek, hogy rendelkeznek a sóvárgás képességével. Hogy miért éldegélt egyedül az nem derült ki, viszont annál érdekesebb dolgok igen.
Egyik nap érkezett egy lovag, Daliának hívták és megmászta mind a 698 lépcsőfokot, hogy véghezvigye küldetését. Közben Dáliának bőven volt ideje azt a 48 selyemvirágot belefonni fekete hajába, sőt még egy kis hétköznapi rendet is tudott rakni.
A lovag megérkezett, hamarosan végre is hajtotta feladatát, majd Dália nélkül távozott. Hamarosan azonban ismét találkoznak Talpig Tivadar főherceg estélyén, aki feleséget keres.

Hogyan zajlott az estély, mit vett fel végül Dália, miután átnézte mind a 40 darab ruhásszekrényét, 20 darab cipős fiókját és 80 ékszeres ládikáját, az majd az estélyen kiderült. Mint ahogyan az is, hogy kit választott Tivadar főherceg, aki mellesleg fél a pókoktól és a jegesmedvétől, és ki rabolta el Dalia lovagot.

Igazán eredeti történet, nagyszerűen szórakoztató szöveggel, végig nevetgéltem az egészet, aki szereti Kertész Erzsit, ne hagyja ki, aki nem ismeri még az írónőt, ezen feltétlenül változtasson. :)
http://konyvutca.blogspot.hu/2016/12/harom-regeny-gyere…

Kellemes kis olvasmány volt, időnként a humora és a sok átvitt értelem miatt inkább szatírának tűnt, sem mint mesekönyvnek.
Életkorilag én is a 8-10 éves korosztálynak javasolnám, előbb semmiképp sem.
(Off:
Remélem hogy a hárpia végül elnyerte méltó párját :D)

Talán a legszebb mesekönyv, ami az utóbbi időben a kezembe került. Első pillantásra megbűvölten forgattam a könyvtárban és azóta is minden alkalommal rácsodálkozok a fantasztikus illusztrációkra, Keszeg Ágnes munkájára.

Hál'Istennek, itt nem az az eset áll fenn, hogy az illlusztrációk a szöveg gyengeségeit hivatottak feljavítani. A maga módján frivol kis történet remekül megírt és humorral jócskán fűszerezett. A névválasztás kifejezetten találó és ötletes és helyenként viccces (pl. a szemmel verő hárpiát illető Pupilla név, vagy az ódivatú, de kissé korlátolt lovag, Talpig Tivadar elnevezések zseniálisak), igaz, időnként belezavarodtam, hogy most Daliáról vagy Dáliáról van-e szó, de ezt pillanatokkal később már korrigálhattam is. Tetszett, hogy elvisz a romantikus szépelgő lovagregények világába, felsorakoztatva kliséit, és az is, hogy ezt a rózsaszín ködöt, kellő finomsággal és humorral szépen fel is oszlatja. És persze a végén ott a hepiend spoiler, ami megint egy klassz dolog.

Felnőtteknek, gyerekeknek (kb 10 éves kortól, mert van benne egy-két nyakatekert mondat is) egyaránt üdítő kis olvasmány.

Egy biztos. Ez egy nagyon eredeti könyv. Először azt hittem, hogy valami jó kis mesekönyv lesz az ovisaimnak, de gyorsan kiderült, hogy ez annál sokkal mélyebb értelmű, sok áthallással, amit igazán csak nagyobb gyerekek, illetve igen: felnőttek tudnak csak igazán értékelni. Nem egy klasszikus hercegnős, lovagos történet. De attól még nagyon is jó! Itt sem a várúrhölgy, sem a lovag nem egy tökéletes, makulátlan figura, aki messze a többi halandó fölött áll; sokkal inkább hús-vér figurák, akiknek bizonyos jellemvonásaival még akár azonosulni is tudunk… Egy könnyed, vicces történet!

Mese, de elég hamar úgy gondoltam, hogy paródiának is elmenne. Veszi az olyan mesék, mint az Aranyhaj és a Hamupipőke elemeit, és úgy csavar rajtuk egyet, hogy az nem simán humoros, de az eredeti kifigurázása is.

Kezdjük az alaphelyzettel: Dália a toronyban várja a megmentő lovagot. Megérkezik Dalia, akinek ez nem jelzője, hanem a neve, fel is megy a toronyba a lányhoz. De e lovag nem spoiler De annyi minden kap itt pofont – spoiler Vagy: spoiler
Lehet mesének olvasni, amiben tényleg az a pláne, hogy miképpen tér el az eredeti mesevilágtól. Nem akarja bántani az eredetit, csak frissíteni rajta. Hogy ma már nem az a menő, hogy a lány vár a megmentő lovagra, hanem ha útra kel – meg hasonlók. És mégis, nem tudok szabadulni attól, hogy paródiának érzem.

Azért is, mert a főszereplőiben is érzem ezt a vonalat. A két lovagban, Daliában és Tivadarban Kertész Erzsi fogja és nevetségessé teszi a lovagi eszmény mindkét oldalát. Tivi a hősszerelmes, kedveséhez szonettet író hős, a lovagi szerelem eszményképének lovagja. Csak éppen lányosabb és nyámnyilább – vagyis paródiája az eredeti eszménynek. Dalia meg a karddal hős, nagy vadász, akinek a szavakkal és érzésekkel gyűlik meg a baja. Ha lenne még benne hiúság is, akkor Gaston jutna eszembe róla a Disney Szépség és Szörnyetegéből. De Dalia jószívű, csak egyszerű és bárdolatlan. Meg roppantul szeret vadászni, sajnáltam is szegény vaddisznókat.
Pupilla sem egy tipikus banya – nem ő tehet arról, hogy a nézése minden férfiból birkát csinál. Ő sem rosszat akar, csak egy olyan társat, aki mást is tud mellette csinálni, mint IQ-t vesztve bámulni és virágot szedni neki.
Dália talán csak az egyetlen, aki majd észreveszi magában a nevetséges vonást, és megváltozik. spoiler

Mesevilág, mese elemek, és jószándék. Kedves és helyes mese ez, gyerekként jobban értékelném. Most tényleg az a bajom, hogy felnőtt fejjel nagyon ez a paródia-vonal akadt be nálam, és nem tudom elereszteni.
Már a cím, nevek is: Dalia és Dália. Az a Dalia név, ami lehetne jelző is, és virágnév a lánynak.
Tudtam szeretni a mesét, és mégis, annyira kötekedni akarok vele, amiért nem hagyományosabb, hogy nem is értem magam.

Végül, ugyanígy érzek a rajzokkal is benne. Nem rondák az illusztrációk, van is benne bőven, de nem is szépek. Nekem furák az emberi alakok, főleg az arcok. Az orrok. Sokkal rosszabbakat láttam már, ez még a könnyen forgatható és élvezhető kategória, de mégis. Nem az igazi.

Még gondolkozom, hogy tudnám frappánsan megfogalmazni, hogy ez egy jópofa mesekönyv, szerettem benne, hogy más, mint a klasszikusok, de mégis, pont ez a mássága idegesít is.

Aranyos, humoros meseparódia, a klasszikus mese kifordítása. spoiler
Igéretesen, ötletesen indult, de a végére számomra picit fárasztóvá vált a történet.
Tetszett viszont a szereplők névválasztása és a kötet illusztrálása.

Remekül, üdítő iróniával telve indult, majd olyan gyorsan állt bele az érdektelenség talajába, mint egy félresikerült rakétakísérlet.

UPDATE 2023:
Továbbra is fenntartom, hogy ez nem egy gyerekmese, hanem inkább szatíra. Annak nagyon jó. A könyv (majdnem) feléig csillagos ötös. Viszont utána túl van nyújtva, és ez sokat ront az összképen. Ráadásul addigra vagy megfogyatkozik a korábbi szellemessége, vagy csak túltelítődik vele az ember.
Az új illusztrációk nagyon tetszenek (bár a korábbi rajzok is remekeltek a textúrákban és a hátterek ábrázolásában), jobban is passzolnak a modernebb szöveghez.

Ebben a mesében Dália megpróbálja kivárni, hogy a lovag jöjjön, és addig is gyakorolja a sóvárgó pillantást és olyan szakkönyveket olvas, mint a Lovagok tizenkét fajtája. Aztán a 682 lépcsőfokot mégiscsak megmássza valaki, de itt már rögtön hiba is csúszik a gépezetbe.

Nagyon tudtam szeretni ezt a mesét. Gyönyörűen van illusztrálva, érdekes, a szereplőknek tényleg van jelleme, és ez még fejlődni is képes. Szerintem sokkal több embernek kellene ezt ismerni, mert tényleg nagyszerű könyv.

Ezt a könyvet anyai háttérmagyarázattal minden kislánynak el kellene olvasni, mert roppant tanulságos. A lány ábrándozik a szőke hercegről, könyveket olvas róla, milyen megismerni a nagy Ő-t, konkrét elképzelése van, milyennek kell lennie. Aztán találkozik egy fiúval, akire nem illik rá a kép, nem tud cikornyás körmondatokban fogalmazni, nem úgy van öltözve (szóval a külsőségek nem stimmelnek), miközben nem látszik kívülről, hogy milyen bátor, milyen ügyes, milyen jól boldogul az életben. És ki kell a lánynak? A piperkőc, szép lóval, sima beszéddel, fényűző ruhában. Egészen addig, míg (hála Kertész Erzsi zsenialitásának) szerencsére épp időben felszáll a rózsaszín köd, és a lány felismeri, hogy az, akire a kép ráillik, sokkal kevesebbet ér, mint ahogy gondolta. És a másik, a tőmondatokban kommunikáló, az egyszerű, ő az igazi hős, akinek nem kell más, csak a lány.

Nagyon tetszik a mondanivalója. Hogy nem mindig az a jó, amiről elsőre azt hisszük, hogy az. Hogy nem minden a külső. Hogy a szép nem feltétlenül jó is egyben. Hogy ne ítélj elsőre. Hogy indulj el az álmaid után, ne ülj a babérjaidon.

9 évesemnek annyira tetszett, hogy másodszor is nekiálltunk.

Engem nem ragadott úgy el ez a könyv, így nem is igazán értem mások lelkesedését. Amit értékeltem benne, azaz hogy próbálta bemutatni a fiúk-lányok egymásra találását és ennek a „finom” módjait. Azonban attól félek, hogy a mai világban ezt a könyvet vagy nagyon korán kell alkalmazni vagy érvényét veszti és körbe röhögik a tanárt vagy könyvtárost ha ezt vennék alapul egy foglalkozáson. Ugyanis addigra már meglesz a sajátságos viselkedési minta amit nagy szájjal fognak hirdetni.
Ettől függetlenül, örülök, hogy van ez a könyv, mert kell ilyen is, de sajnálom, hogy nem találtunk egymásra.