„(…) minden áldott nap figyelmeztet, hogy túl sokat álmodozom, vagy ahogy ő mondja, révedezek bele a vakvilágba. Nem érti, hogy az ember ilyenkor készíti elő a fejében a jövendőt. Nem haszontalan cselekedet ám az, hogy mindenfélét kitalálok, mert én nem csak kitalálom, de meg is valósítom majd az összes álmomat, mind egy szálig.”
Meg merem kockáztatni, hogy tetszet első olvasásra, ugyanakkor sok olyan moly értékelte már, akiknek adok a szavára, és bizony pontosan értem, hogy mit hiányoltak benne.
De nézzük csak részletesebben, miért is írtam a fenti sorokat:
Első ránézésre egy átlagos ifjúsági könyv, mely a most oly divatos történelmi vonalon íródott.
Mivel a tudás hatalom, és mint örök „tanuló” szeretem az ilyen típusú műveket, gondoltam mellé nem foghatok.
Az alap megérzésem helytállónak bizonyult, az eleje és a vége nagyon tetszett.
Ugyanis a kötet két nagy részre bontható.
A két fél, bár egy egésszé áll össze, nem teljesen tartom megfelelőnek, a két idősíkon való kalandozást.
Az első nagy szegmens, igazán üdítően hatott rám.
1551-ben járunk, a törökvész idején.
Az akkori zavaros világban, a sok rettegés és bizonytalanság korában éldegél egy igencsak talpraesett legényke, Gáspár.
Az ő karaktere tele van élettel, merészséggel, és hittel, hogy az ábrándozásából egy fényes jövő vár rá. A gond csupán ott kezdődik, hogy a felmenők nem annak szánják, de dacol a sorsával és kitart álmai mellett.
Ahogy egy fiatalembertől elvárható, barátokkal tölti napjait, tanulmányokat folytat, és besegít a háztartásba.
A társai többé-kevésbé figyelnek rá, támogatják, bár felsejlik a szokásos hierarchiai viszonyok, mely végigkíséri a történet alakulását.
A „gyermeki kíváncsiság sokszor újdonságot szül” tartja a mondás, és úgy gondolom ebben az esetben bőven ideillik.
A csapat egy titkos járat felfedezésével kalandok sokaságát kapja „ajándékul”, melynek egyes alkalmai misztikummal fűszerezett kimenetelűvé válik.
A korrajz eme részben, bár nincs kidolgozva, mégis mindig ad annyit, hogy a képzeletettel párosítva egy igen érdekes világba csöppen az olvasó.
A másik nagy rész, pedig napjainkban játszódik.
Dani karakterével ismerkedünk, hasonló életmodellel, mint a másik fiú esetében, mégis vannak eltérések.
Ezen változások nem csak az 500 év különbség miatt adódnak, hanem a két lélek másságából is.
Mert, bár mindketten a valahova tartozás érzését keresik, a különböző korok sajátosságából adódóan másképpen dolgozzák fel érzéseiket, társaik elnyomását és a társadalmi elvárásokat.
Mégis, minden korban a bátor és kíváncsi lélek megleli az útat az önbeteljesedés felé.
Hogy kinek miképpen sikerül, megtudhatod ha elolvasod a könyvet!
Ami viszont a hiányosságokat illeti, úgy gondolom a kevesebb néha több elvét kellett volna alkalmazni, vagy pedig hosszabb terjedelemben megírni a történetet.
Ugyanis rövidségéből adódóan nem volt elég hely és lehetőség arra, hogy elbírjon egy ilyen hosszú felvezetést, és ne maradjon hiányérzete az olvasónak a végkifejlett kapcsán.
Nekem sajnos ezen érzések megmaradtak.
Az írónő stílusa gördülékeny, szépen vezeti olvasója kezét az eseményeken át.
A buktatók érezhetőek, de annyira nem kiborítóak, hogy háborogjak miattuk.
Az ifjúságnak kellenek az efféle történetek, ugyanakkor nem tartom megfelelőnek, hogy egylapon van említve az Egri csillagok szerzeményel.
A kor adott, a szereplők hibájuk ellenére szerethetőek, de a mérleg nyelve nem biztos, hogy a kötet felé fog hajlani.
Ez persze egyéni vélemény és mindenki eldönti, mely könyvet tartja érdekesebbnek.
Egy kellemes egy-két órás olvasásnak tökéletesen megfelelt.
De számomra marad örök kedvenc a fent említet kötet.
Ettől függetlenül tessék olvasni, ki tudja nem fedeztek fel benne olyan kincseket, mely az én figyelmemet elkerülte!
Egy élmény volt.
