A ​jégmadár útja (Panthera 4.) 92% 61 csillagozás

Örülök, hogy ez a rész nem a Pantherán zajlott, de a korábban megismert szereplők így is szerepet kaptak benne. Ki nagyobbat, ki kisebbet, de volt Rozi néni, Kismukk, Jávorka és Aura :)
Ander és a hercegnő története és kalandjai izgalmasak voltak, a havonjárók népe pedig érdekes. És mint mindig, úgy most is: várom a következő részt :)))

A Panthera I. kötetet olvastam el anno önszorgalomból és kíváncsiságból. Ezt pedig zsűrizés céljából. 4. részként ez a kötet kiforrottabb és sokkal izgalmasabb is lett, mint az első, amit nyilván azért nem olvastam tovább, mert nem érte el a megfelelő ingerküszöböt, és nem okozott hiányérzetet, hogy a megkezdett történet így nem nyer folytatást.
A jégmadár útja egy nagyszerű kaland volt ifjú hősökkel, varázslattal, egy elveszett és érdekes néppel spoiler, pletykákkal és nyomozással vegyes telefonhívások és izgalmas menekülések. Szemenszedett ifjúsági irodalom. Élvezetes, olvasásra érdemes sorozat.

Két részre bontanám a könyvet.
A havonjárók története érdekes, izgalmas, és tényleg szórakoztató. Mondjuk Jávornál semmi jellemfejlődés, maradt az a dacos, hisztis kölyök, aki volt, sem az eltelt idő, sem a kalandok és barátok nem formáltak rajta semmit sem, holott ez a korosztály szivacsként működik. Viszont ez a része letehetetlen.
A telefonbeszélgetések viszont nagyon gázak voltak. Elvileg beszélgetsz valakivel, akivel ultra ritkán, ráadásul vészhelyzetben, ő hív, és a díszes társaság arra nem képes, hogy meghallgassa, hanem egymással csipkelődnek, mondják a magukét, amit akkor is megtehetnének, amikor nincsenek vonalban. Arról nem is beszélve, hogy sehol semmi, odafigyelés, tisztelet a másik iránt, tolerancia vagy empátia. Túl van tolva, ami már inkább a ló túloldala, mint a vicces kategória. A negyedik kötetre Rozika néniből már rég eltűnt a vagány, kissé habókos öreghölgy, helyette maradt egy extra idegesítő gügyögő-nyávogó öreglány. Igazából ez inkább volt töltelék rész, és elég átlátszó módon visszahozta benne az író az első kötet után elfeledett Gekkót, Virágot és Helgát. Gondolom dolguk lesz a következő részben, mint ahogy a két oldalban bedobott kapcsolódási pont nélküli névtelen havonjárónknak is – akinek Aura a vaddisznófog nyakláncát adta, vagy az egyik telóbeszélgetésbe belekontárkodó Jácintnak. Elég jól felsejlik a következő rész körvonala.
Az is elég fura magyarázat, hogy Aura egy szótöredékből „pirátor”, egy egész regényt kerekítve kitalálja az igazságot, miközben nincsenek kapaszkodói. Na, persze.
Megint kezd hibákkal tele lenni a kötet: „mondja a kisfiúnak (tkp. Jávornak) Jávor.”, és olyan szavakat is használ, hogy „manifesztálódik”, amit aztán nem magyaráz meg. Ennek a kötetnek az olvasása közben sokkal, de sokkal többször kellett megállni és elmagyarázni a szavak jelentését a 8 évesnek, mint az előző köteteknél.
Eléggé hullámzik ez a sorozat, pedig már úgy tűnt jó irányba halad. Mondjuk, ahhoz kétség sem férhet, hogy a gyereket érdekli.

Hangyányi csalódás. Nem a kalandokba, azok most is lekötöttek spoiler nem is az új szereplők (Andert megkedveltem, Jávor pont annyira idegesítő és kedves, mint általában a hétéves örökmozgók, Aura is pont olyan a kamaszlányos duzzogásaival, amilyennek lennie kell, tetszett a havonjárók mágiája, és helyesek voltak a gyerekek – bár érthető módon egy kicsit elszürkültek, most nem rajtuk volt a hangsúly. Tetszett az alapprobléma is – kell-e minden találmányt inspirálni, vagy némelyikről jobb, ha mégis megfeledkezünk?). Ami kis csalódás, az Rozika. Nekem most sok volt a GekkócskaNoémicskeKisMukkocska. (De ez maximum fél csillag lenne, viszont ott van a színdarab… szóval mégis öt.)

Negyedjére sem okozott csalódást a Panthera, sőt! Szintet lépett a Kertész Erzsi által épített univerzum, ezúttal a havonjárók nyomában repülünk, távol a Párductól, hogy annál jólesőbb legyen a hazatérés. Már a harmadik rész végén látszott, hogy legközelebb Jávor lesz a kalandok középpontjában, amelyek remélhetőleg folytatódnak még, hiszen van még kraft a történetben, nem is kevés. Miközben a régi barátok sem maradnak ki a buliból – habár ezúttal csak telefonos segítséget nyújtanak főhőseinknek, nem is akárhogyan – , alapvetően teljesen új helyszíneken kalandozunk Aurával, az okos és ügyes szabotőr lánnyal, és Jávorral, a havonjáró kisfiúval. Egy teljesen új világba csöppenünk, ahol Jávor megtalálja elveszettnek hitt népét, amelyről kiderül, hogy nem áll távol tőle a mágia. Ez egy újabb dimenziót ad a sztorinak, de a mesés hangulatból pontosan a megfelelő időpontban rángat ki bennünket Rozi néni vezetésével a teljes Kismukk-csapat, akik ezúttal csak hangban vannak jelen, de annál hangosabban és viccesebben. Mivel a kicsinyítés-nagyítás az előző részben ki lett maxolva, ezúttal egy műholdas telefonon tartja a kapcsolatot Aura a mi világunkkal, ami nemcsak üde változatosság, de lehetőséget ad arra is, hogy minél több karakter kerüljön bevonásra, akik a maguk módján előrelendítik az eseményeket. Akcióban nincs hiány, ahogyan humorban sem, mindenki jellemfejlődik, ahogyan kell, miközben istenien szórakozunk. Nagyon profi az írónő, nem könnyű sorozatot írni, főleg kamaszoknak – na és a hozzám hasonló gyereklelkű felnőtteknek – , úgy, hogy le is kösse őket a történet és még tanulságokkal is szolgáljon. A negyedik részre sem fulladt ki a sztori, sőt, sikerült úgy újabb szálakat beleszőni, hogy megmaradt az érzés, hogy még mindig a Panthera-kaland részesei vagyunk, annak ellenére, hogy a párduc formájú hegy valójában már csak a kereteket szolgáltatja, erősen kilépünk a komfortzónánkból, miközben egyetlen pillanatra sem szakad el a szál, ami az „otthonunkhoz” köt. Jól ki lett ez találva, meg lett írva és persze a látványvilág is zseniális, Bernát Barbara rajzai tökéletesen festik alá a negyedik részt, remélem, minél előbb érkezik az ötödik, mert a Pantherából sohasem elég!
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2020/05/26/konyvkritika_…

Nem olvastam az előző könyveket, de a bevezetőnek hála így is sikerült ráhangolódni a történetre, a helyszínekre, szereplőkre. Talán az iskolás gyerekek (Noémiék) szálára volt nehéz az előzmények híján; én ezt a szálat sokszor elég erőltetettnek éreztem, de elfogadom, hogy ez akár a korábbi kötetek ismeretének hiányára is visszavezethető.
Jávor, Aura, Ander és Ingola története magával ragadott: szuper karaktereknek kellett itt összecsiszolódni egy repülőgép belsejében! Kalandokban nem volt hiány; velük lehetett izgulni. Azt sajnálom, hogy Ander tettének nem lett erkölcsi következménye, lezárása, nem lett ez lekommunikálva a törzs (vagy nem tudom mi) felé. De talán a későbbiekben erre is lesz lehetőség visszatérni. Aura szerintem sokat változott a könyvön belül, és előnyére. Jávor talán az a cuki kisfiú maradt, akit egyelőre nem nagyon érintenek meg a nagyok gondjai. Talán kicsit ő is közelebb került a sorsához.

Ez a rész picit erőltetettnek érződött. Azért tetszett…

Újabb kalandok Aurával, Jávorral és egy pilótával, akit eddig nem ismertünk. A gyerekeim nagyon élvezték, és bevallom, többnyire én is. Izgalmas, kalandos, mesés történet, mi kell még?
Ami nekem egy kicsit kevésbé tetszett, az a telefonbeszélgetésekkel bekapcsolt eredeti szereplők (Kismukk, Vince, Rozika néni, stb) részei. Egyrészt jobban örültem volna, ha ténylegesen részt vesznek az eseményekben, másrészt a telefonbeszélgetések elégé erőltetettek voltak, a fele időben nem is Aurára figyeltek (hiszen el kellett mondani azt is, hogy mi történt velük, amire nem volt más lehetőség).
Viszont a végén Rozika néni színdarabja, az mindent vitt. Néha annyira nevettem, hogy nem bírtam felolvasni/befejezni a mondatot.

Telefon beszélgetések voltak benne a legjobbak.

Ez a kötet is éppoly szuper, mint az előzőek.
Izgalmas és vicces gyemekkönyv kiskamasz kortól, felnőtteknek is.