Lélekharang 80% 25 csillagozás

Egy még a 80-as évek elején megjelent svéd bűnügyi regény, amely az Európa Fekete-könyvek sorozatában jelent meg, s egy csoport véletlen tragédia nyomán viselt felelősségének pszichikai terheit és következményeit bogozgatja. Borongós hangulatú, északi vadonban, sajátos atmoszférában játszódó történet – de azóta sokat fejlődtek a skandináv krimiírók…

2022/15, otthoni polc, 8/22 eddigi értékelés

Ragyogó könyv, új kedvenc, az idei év első igazi 6*-os regénye.

Pedig az első fejezetben okt. 14. hétfőn a főszereplő lövésével kezdtünk; a második fejezetben okt. 11. pénteken indult a tényleges történet; és én általában idegenkedem attól, ha a könyv végével nyitunk. De az írónő zseniális (állandóan meglep). Egyrészt hamar feloldja az indítást, másrészt egy Bűn és Bűnhődés típusú pszichológiai regényre futunk rá, és itt bizony helye van mindkét motívum körüljárásának. Később mozgalmasabb lett a történet, szinte sajnáltam a lélektani B & B háttérbe szorulását a krimivonal miatt, de a befejezés is nagyon összeszedett.

Tehát ez nem egy akciókrimi, nyomozást lényegében ne is várjunk. Minimális az (emberi) vér, lélektani mozgatórugókkal, környezeti- és karakterrajzokkal inkább azt járjuk körül, hogyan alakul ki a bűn, és mi módon oldoz fel a bűnhődés és a büntetés.
Az utolsó fejezet inkább epilógus (remek), a fülszöveget pedig nem szabad előre elolvasni.

A fülszöveg szerint: „Véletlen baleset történt vagy szándékos gyilkosság a világtól elzárt svéd tanyavilágban? A kérdésre csak a regény utolsó oldalain kap választ az olvasó”. A valóság ezzel szemben az, hogy azokig a bizonyos utolsó oldalakig a kedves olvasóban fel sem merül ez a kérdés.
Lélektani krimi ez, amelyben inkább az a kérdés, hogy elkövetődik-e egyáltalán az a bizonyos gyilkosság. És hogy végülis ki lesz az áldozat.
(Az egy csillag levonás a fordításnak szól, ilyen mondatok bukkantak fel például:
Az átnedvesedett kecskebőrzokniba bújtatott lábának még egy tenyérnyi száraz helyet is talált maga mellett. (a kecskebőrzokni egyébként a későbbiekben kecskeszőr zoknivá lényegül, de ettől nem oldódik meg a rejtély, hogy miért kell annak a lábnak az illető mellett külön helyet biztosítani).
A hideg ételeket régi szokás szerint a konyhában készítette el. (…és vajon mi lehet az új szokás?)
A nyírfa egy bekezdésen belül nyárfává változik, majd megint vissza.
Emellett a borító – a brokkoli mögül kitekintő trófea, mellette Károly bácsi lábai bukkannak elő egy vascső társaságában, a háttérben a varázslatos iskolabusz első kerekéből épp előmászik egy kísértet – rondaságát már nem is említem, a fekete könyvek sorozatnál váratlan volna egy ízléses, de legalábbis elfogadható borítókép.)

A legrégebbi skandináv krimi, amit fel tudtam hajtani, ’63-ból.
Igaz, a fogalom mindkét tagjával van egy kis baj(om). Skandinávnak skandináv, de egyáltalán nem úgy, ahogy a mai skandináv krimik. Valami isten háta mögötti tájon járunk, ahol a városba be kell menni, az emberek a vadon szélén élnek, egymástól kilométerekre, nem csak a várostól távol, de néha úgy éreztem a törvényektől is. Persze ne gondoljon senki bőrzekés, bárddal hadonászó vikingekre, keményen dolgozó parasztok, vállalkozók zömében az itteniek, és unalmas hétköznapjaikba csak a minden ősszel eljövő jávorszarvas vadászat hoz izgalmat. 8 férfi a főszereplője ennek a történetnek, akik elkövetnek egy bűnt (na jó, igazából csak hatan), és a regény a továbbiakban arról szól, hogy birkóznak meg ennek a súlyával.
És itt jön a problémám a második taggal, a krimivel. Nem annyira krimi ez a könyv, mint inkább bűnregény. Egész a végéig még abban sem lehetünk biztosak, hogy történt-e egyáltalán gyilkosság a sztoriban. Klasszikus nyomozás sincs, a vége felé feltűnő két rendőr pillanatok alatt felderíti a történteket. Inkább a 8 szereplő körül zajlanak az események (költői túlzás), megismerjük az életüket, a közöttük húzódó viszonyokat, és azt, hogyan dolgozik bennük a lelkiismeret, ki hogy próbálja menteni a bőrét. Mondhatnám, hogy lélektani krimi (de nem mondom).
A vadászatok leírásából viszont kapunk épp eleget.
Szóval, mint krimi nem tartogat izgalmakat, de aki kedveli a borongós északi hangulatot, és szereti beszívni az őszi avar fűszeresen rothadó illatát, annak tudom ajánlani.

Első olvasásom az írónőtől…1963-as kiadású könyv, a történeten is látszik. Mennyivel egyszerűbbek voltak a körülmények, az emberek gondolkodásmódja, stílusa.
Az egész történet tulajdonképpen egy vadásztársaság 8 fő körül történik. Márd Pelle a buszvezető, elindul a vasútállomásra a barátaival (Máns Westling, Flod Anders, Rickárd Turesson, Erik Emilsson, Georg Márd), hogy a vonatról leszálló Klas Bodint elhozzák. De elkésnek, így Bodin másként oldja meg a hazajutást, ők viszont hazafelé bajba kerülnek spoiler. Indul a vadászat a nagy szarvas után, amit Gustaf Ákerman szeretne lelőni. De őt mindig kizárja Bodin a vadászatból :( Talán igazán ez vezet a tragédiához spoiler.
Eléggé lassú cselekményű, de azért egyszer olvasható regény.

Hiteles lélekábrázolás, kemény szavú északi férfiak. Végig fenntartott, vibráló feszültség. Nagyon tetszett.
(Szerintem a legjobb ezeket ködös, borús időben olvasni :)

Tulajdonképp egyszerű könyv, de a nyomasztó hangulat, a jó jellemábrázolások miatt mindig várjuk, mi történik a következő oldalon. A vadászat leírásai részletesek és jók, és a történet gerincét alkotó krimi is érdekes.