Leánynevelés ​és női művelődés az újkori Magyarországon 2 csillagozás

(nemzetközi kitekintéssel és nőtörténeti alapozással)
Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon

A ​könyv szintézisteremtő igénnyel mutatja be az újkori magyarországi nőnevelés magyar nyelvű, nyomtatott forrásokra alapozott történetét. A kötet alapjául szolgáló, csaknem három évtizedes kutatás főként a középső és felső társadalmi rétegekhez tartozó magyarországi és erdélyi lányok és nők históriáját, nevelés- és művelődéstörténetét vizsgálja széleskörű nemzetközi beágyazottsággal és összehasonlításokkal, az önmagában is igen tág témakört nőtörténeti kontextusba helyezve.
A kötet középpontjában a 17-18. század fordulójától a 20. század elejéig terjedő bő két évszázad áll, ami nevelés-, művelődés-, társadalom-, nő-, eszme-, politika- és gazdaságtörténeti szempontból is több, önmagában is tanulmányozásra méltó korszakot foglal magába. A tág időkeretek kijelölését annak a folyamatnak a nyomon követése indokolta, hogy az újkor kezdeti, a hagyományos nőideál szerinti lánynevelést célul tűző lépéseitől hogyan „születik meg” a 20. század elejére az a „modern” nő, aki – ha… (tovább)

>!
Kronosz, Pécs, 2018
746 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634670377

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Marosvásárhely


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Barbikönyvek>!
Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon

Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon (nemzetközi kitekintéssel és nőtörténeti alapozással)

Szakdolgozatomhoz használtam fel ezt a könyvet, tulajdonképpen ez volt a kiinduló alapom. Minden benne van, amit a nőtörténetről tudni kell, nem találtam olyan könyvet, ami felvehetné ezzel a versenyt.

Nienna001 P>!
Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon

Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon (nemzetközi kitekintéssel és nőtörténeti alapozással)

Nem szokásom szakkönyveket kedvencnek jelölni, viszont ez a könyv ment a kedvenceim közé. Le a kalappal Kéri Katalin tudása előtt, aki nemcsak a leányművelődést mutatja be alaposan, de nőtörténeti összefoglalót is, továbbá a véleményeket, sajtót, sajtóvitákat és még rengeteg mindent bemutat a nőkkel kapcsolatban, nemzetközi viszonylatban is elhelyezve a tendenciákat, teljességre törekedve. Abszolút öt csillagos mű!


Népszerű idézetek

pável>!

1771-ben Marosvásárhelyen a lelkész szalonnás kamrájában tanították a lányokat, mert nem volt számukra hely a fiúknak fenntartott iskolában.

14. oldal, Előszó

Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon (nemzetközi kitekintéssel és nőtörténeti alapozással)

Kapcsolódó szócikkek: 1771 · Marosvásárhely

Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
„Asszonyoknak igen sokat kell tudni…”
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2.
Estók János – Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben
Estók János – Szerencsés Károly: Nők a magyar történelemben
Szilágyi Rita: A politika forgatagában
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
Aczél Endre: Acélsodrony – A nyolcvanas évek
Thuróczy János: A magyarok krónikája
Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő