Temetés ​az Ebihalban 31 csillagozás

Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

„A ​tíznegyvenhármas HÉV-re várunk, csupa értelmesnek látszó, jól szituáltnak mondható, ám az átmeneti megbillenésnél immár súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó, megviselt alak. A gleccser jegébe tíz körömmel kapaszkodó középosztály nem túl régen még értelmiségi mivoltukra büszke tagjai, akik átálltak a biciklire, tömegközlekedésre az elmúlt évek folyamán. Először csak egyszer-egyszer hagyták otthon a tíz évnél öregebb, szétesőben levő kocsit, azután már mindig, s ennek egyáltalán nem csupán a dugók elkerülésének praktikus szempontja, hanem az üzemanyag ára volt az oka. Egykor szebb napokat látott figurák: öltözetük igényes, ám erősen megkopott, többségük évek óta nem vett magának semmit, örült, ha a gyereknek tudott. Megannyi álomtalan Aldi-kuncsaft, útban a szomatikus betegségek testre szabott változatai felé. Nincs állásuk, nem sietnek sehova. Megpróbálták, de erőfeszítéseiket nem honorálta a haza. A tévében hallható általános felvirágzás úgy ment el mellettük, mint… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2015
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432619
>!
Magvető, Budapest, 2015
236 oldal · ISBN: 9789631430660

Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest · Magyarország


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Régen éreztem ilyen világosan, hogy a publicisztika meg az elbeszélés azért két külön műfaj. Úgy kezdődik ugye, hogy az íróember leül alkotni valamit. Elkezd magáról beszélni (ha másról beszél, mondjuk Magyarországról, értelemszerűen akkor is önmagáról beszél, csak éppen önmagáról Magyarországon), és drukkol, hogy az olvasót legalább annyira érdekelje az író, mint amennyire az írót érdekli saját maga. Nos, nagyjából itt válik el a két műfaj. A publicisztikában ugyanis ennek az ominózus íróembernek saccperkábé két perce van meggyőzni az olvasót, hogy ne lapozzon tovább a sportrovatra – mondhatni, a publicisztika van a szépirodalmi formák közül leginkább alávetve a kereskedelem vastörvényeinek. Ennek érdekében aztán különösen bele kell adnia apait-anyait, mégpedig nem a sorok közé bújtatva, hanem nyíltan és artikuláltan. Keresztúry esetében ezzel nincs is gond, mármint az apaival, meg az anyaival. Még egy szimpla villamosozást is úgy ad elő, mint egy afrikai szafarit*, hát még ha a politikusok Magyarországáról beszél, ami köztudottan hétszer olyan durva, mint bármelyik afrikai szafari! Szóval rendben van a kötet, még úgy is, hogy bevallom, pár tárcanovellát én a magam részéről átlapoztam volna, ha újságban találkozom velük**. Ugyanakkor ezeket a szövegeket vélhetően nem azzal az olvasási stratégiával kellett volna kezelnem, amivel az elbeszéléseket szoktam volt: nem átmenni rajtuk egy nap alatt, hanem 2-3 sztorit egy húzóra, aztán valami mást, és így baktatni, amíg el nem fogynak a lapok. Talán ennek tudható be, hogy minden szellemességük és nyilvánvaló okosságuk dacára nem hagytak bennem mély nyomot. Így megy ez.

* Megjegyz.: hogy egy ilyen villamosozás valóban szafari-e, arról nincs bebetonozott véleményem. Nálunk a 63-as buszon decens úrak és hölgyek utaznak többnyire, bár valóban, 1 db magában beszélő törzsutasunk azért van. Meg egy, aki folyton ordítva telefonál. És a rendőrszakközép diákjai, de több okból nem mennék beléjük. Semmilyen értelemben. Másrészt meg én tömegközlekedésen többnyire olvasok, úgyhogy esetenként azt sem venném észre, ha uruk-hai orkok rohamoznák meg a járművet, és a buszvezető többszöri felszólítására sem mutatnák meg a bérletüket.
** Mondjuk a futással kapcsolatosakat. Megmondom őszintén, bár ezzel a renomémat kockáztatom, a futás az én filozófiám szerint némiképp anakronizmus: fontos funkciója volt addig, amíg a farkasok elleni menekülést szolgálta, de a XXI. században némiképp idejétmúlttá vált. Kivéve, ha van hozzá labda. Bocsánat.

43 hozzászólás
vicomte P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Annak idején @sophie Keresztury futós élményeit megidéző két karca: https://moly.hu/karcok/551964 és https://moly.hu/karcok/551765 hívta fel a figyelmemet erre a könyvre.
Az elsőn szívből röhögtem – és magamra is ismertem: a Hortobágy félmaratonokon 10-15 km után én legfeljebb azért nem káromkodtam meg köpködtem, mert se tüdőm, se nyálam nem volt hozzá.
A maratonokon is mindig eljön az a pillanat (ami aztán jól velem marad még másfél-két óráig), amikor én is elátkozok mindenkit, a macskajancsi szpíkert, a 25 km-nél a pálya széléről lelkesen „Mindent belé!”-t* ordibáló szurkolókat, meg persze főleg és elsősorban magamat, hogy megint itt vagyok, minden tagom fáj – talán csak a szemhéjam nem – és fel nem foghatom, hogy miért gondoltam olyan rohadt jó ötletnek pár hónappal korábban, hogy nevezek erre a versenyre…
De aztán mindig tovább megyek, még ha szánalmasan vonszolódva is, mert nem győzni akarok, hanem beérni a célba.
Mert a lelkem velejéig igazi futó vagyok. És büszke erre.

Szóval gondoltam, hogy az az író, aki a saját bőrén tapasztalta meg a futás kínkeserves gyönyöreit, és ilyen őszintén ír róla, annak az egyéb írásai is jók lehetnek.
És így is van.
A kötetben a tárca, a naplórészlet és a szocionovella háromszögében mozgó rövid írások találhatóak, amelyek egytől-egyig személyes élményekből táplálkoznak, és van jó néhány, amelyik mellbevágóan őszinte és kitárulkozó: Kereszturynak esze ágában sincs fiktív szereplő bőrébe bújva elmesélni saját életének, ballépéseinek és pokoljárásának krónikáját. Ő felvállalja a dühét, a keserűségét, a gyengeségeit és a félelmeit épp úgy, ahogy azokat a dolgokat, amelyekre büszke, vagy amitől boldog és amiből erőt merít, hogy ne veszítse el újra a lelki egyensúlyát.
Az írások között akad azért néhány kevésbé erőteljes is, főleg a négyeshatos hétköznapi békaperspektívájánál érzetem azt, hogy ekkora terjedelemben nem mindig sikerült zsigeri szinten megragadni azt, amitől a jobb sorsra érdemes átlagember urbán primitívvé esett vissza. De ezeket még bőven ellensúlyozták a kötet személyesebb írásai: a Tíz éve fejezetben találtam a legtöbb olyan novellát, ami nem csak egyetértő dühöt (amit pl. a jelenleg regnáló rezsimet elvtelenül kiszolgáló pojácákról szóló tárcák ébresztettek bennem), hanem összetettebb érzelmeket is kiváltottak az emberségük, szeretetük és az őszinteségük által.

* Vigyázat: felnőtt tartalom! spoiler

2 hozzászólás
n P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Úgy mentem könyvtárba, hogy előre eldöntöttem, ha legalább egy idei kortárs magyar széppróza bent lesz (valami csoda folytán), akkor azt jelnek veszem. Ezt a jelet most nem mindenki érti, de nem is lényeges. Mert, ugyan hármat is találtam, de ebből kettő nem igazán érdekel. Ilyenkor van az, hogy keressek valami magyarázatot, vagy új jelet. A minap egy vers kapcsán megtudtam (talán tudtam is már), hogy a galambok sosem ülnek a verebekhez. Ha ez így van, akkor üljön egy galamb egy veréb mellé, az nekem most segítség lenne. Csak galambokat láttam. De, hogy a könyvről is mondjak valamit, Kereszturytól a Literán olvastam egy futásról szóló írást és ez megmaradt a fejemben. Kerestem a többit, így akadtam az ebihalra és reméltem, hogy nem csalódom majd. És így is lett, mert én ugyan gyalogos fajta vagyok, tömegközlekedési eszközön igen ritkán ülök (itthon soha), de most felszálltam a HÉV-re, meg a buszra stb. és vállaltam az ezzel járó kényelmetlenségeket, netán kellemetlenségeket. Például, hogy majd lökdösnek, tömeg lesz, ellenőr jön (jogos, hogy jön, de nem szeretem, ha ellenőriznek), rálépnek a lábamra és ilyesmik. Így is történt, sőt még ennél is több. Embertörténeteket láttam, kilátástalan, megunt, élő-halott utasokat, keserűséget, hiábavalósággal teli mindennapokat. Halmozhatnám tovább a szavakat, de mielőtt végleg lemondanátok a könyvről (mert kinek kell ez?) elmondom, hogy a kisrealista történetek úgy jönnek egymás után, hogy egyikből a másikba, fanyarul ugyan, de átmosolygod magad. Néha fel is nevettem. Sírva vigadtam ( jaj egy közhely, de igaz). Másokon szórakoztam úgy, hogy közben egy voltam közülük, ugyanabban a show műsorban. Zúdult és zajlott, összeomlott és felépült a világ közben. De biztonságban voltam, mert az író egy pillanatra sem hagyott magamra. Szóval vele futottam, fesztiválokon voltam, politizáltam, kritizáltam, temetkeztem, verekedtem, rendszert váltottam, majd válságban voltam, ettem-ittam, jól-rosszul éltem. Egyszóval (kettővel): világot láttam.

2 hozzászólás
robinson P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Ez nagyon megtalált, az év egyik kedvence lett. Végre sok humorral, komolyat is lehet írni mai, magyarországi történésekről. Mint egy jó Hofi-poén… röhögsz, majd ráérzel az igazságra, és hogy magadon, magunkon röhögünk. Kínunkban, sokszor. A személyessége pedig őszinte. Igazi „sötét ló” volt ez a kötet, mégis az idei kedvencek közé került. Nagyon ajánlom mindenkinek! Érdemes!
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/11/temetes-az-ebihalban.html

olvasóbarát P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

„atomjaira hullott, irányát, nyugalmát, humorát, méltóságát vesztett társadalom….”
Többször éreztem olvasás közben, hogy ezt helyettem írták. A társadalom jelenlegi állapota annyira benne van, a „súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó” mindennapjaink, a szürke hétköznapok, a depis ünnepek, de a 50 feletti új függőségek, az elszánt akarások ugyanúgy. Az 5 fejezetbe rendezett írások tökéletes képet adnak többek között a tömegközlekedésről (A négyeshatoson) Jó választás a címadó novella minden jellegzetes figurájával együtt.
A fecskés bűnöző az apró kis ellenállások megfogalmazása, a csak azért is szembennállása. A Sárga riasztás, Lapát , és az ennek következményeit bemutató Se kép, se hang a nagyon elképzelhető Nádas Péter-esettel.

A futás szinte halálosan komolyan vétele a Későn futott fejezet, minden oldalról bemutatva a futás lehetőségeit, a függővé válás folyamatát.

A Téli időszámítás címadó novellájában nagy örömömre Oravecz Imrét idézi meg, mint ahogyan sok kortársat, szeretettel, odafigyeléssel.
Kell majd olvasnom éppen ezért olyan kötetet is tőle, amely ezzel a témával foglalkozik.

A Tíz éve fejezetben telitalálat a Ti győztetek, Gizi néni és nagyon tetszett a gyermekeihez (és persze sokkal többekhez is) szóló 3 írás, Hádi-Szádi intelmei, vallomása és megkésett szavai.

ppeva P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Először is, betartottam a fogadalmamat, és bármennyire is olvastam volna egyvégtében, több részletben, kisebb dózisokban olvastam ki. Az, hogy alig vártam, mikor kaparinthatom megint a kezembe, jelezte azt is, mennyire szerettem olvasni.
Tudom, az én hibám, hogy nem találkoztunk korábban, de most már mindegy. Lényeg, hogy itt és most meg lett jegyezve a név, keresni fogom.
Még a futást is közelebb hozta hozzám, pedig ahhoz aztán igazán sose volt semmi közöm. De legalább kezdtem kapisgálni, mások miért is futnak, ha nem muszáj nekik.

pepege P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Félkezdőnek számítok kortárs magyarokból: közel két éve hiába próbálom behozni a lemaradásomat, és bár az olvasmányaim kb. hetven százaléka ebbe a kategóriába tartozik, mégis mindig újabb szerzőkre bukkanok. Ilyen Keresztury Tibor is, akitől nem olvastam korábban még semmit, pedig még közös szálak is vannak bennünk: Miskolcon nőtt fel, ahol én élek. Ezt akár az önéletrajzából is tudhatnám, de a kötetben több helyen is utal erre: megemlíti Avas városrészt, a Selyemréti Általános Iskolát, a Földes Gimnáziumot, a Déryné Cukrászdát… Ettől függetlenül a novellák többsége a fővárosban játszódik – ha beszélhetünk egyáltalán novellákról, mert számomra nagyon nehéz meghatározni a Temetés az Ebihalban műfaját (egyébként is problémás szokott lenni a tárca és a novella közötti határvonal). Egyszer azt olvastam valahol, hogy a tárca tulajdonképpen egy tovább nem írt novella: minden, ami nem politika, közélet, gazdaság, de témáját tekintve olyan, ami sok embert érint, időszerű, elgondolkodtató. Mégis, nekem ez így sántít, mert az Ebihalat nagyon tárcásnak éreztem, annak ellenére, hogy a fenti „definíció” egyáltalán nem érvényes rá, ugyanis éppen hogy közélet és gazdaság.

De mit is találunk ebben a kötetben? Nagyon ötletesen öt fejezetbe vannak sorolva a tárcák/novellák (most már aztán ki-ki döntse el, melyik), ezáltal nagyon szép rendszert alkotnak. Öt fejezet, tíz-tíz tárca mindegyikben, vagyis az annyi mint ötven (gyanítom, hogy ezek nagy része a szerző ötvenedik születésnapja környékén íródott). Az első tízesben (A négyes hatoson című) tömegközlekedhetünk: belepillanthatunk abba a közegbe, ahol mindennapos a tumultus a HÉV-en/buszon/villamoson, amikor már-már nem is kapunk levegőt, mert egyszerűen nincs. Körülöttünk okostelefonokat nyomkodó fiatalok, akik még ilyenkor is a közösségi oldalakon lógnak. Emitt egy hulla (nem tudni, hogyan történt, talán a szíve, de várni kell a halottszállítókra és ezzel is csak nő a feszültség az utazók között), amott egy zsebtolvaj; s nem ritka a késsel hadonászó „ehel szohhoooktam veheszteni ihelyehenkohor a fehejem”-et óbégató buggyant utas is. Ugye nem túl kecsegtető mindez? De Keresztury mesterien rakja össze ezeket a történeket: kissé ironikus, ezért nem szorongunk, inkább jó kedvre derülünk. Én személy szerint főként azokat a részeket szerettem, amelyek E/1-ben íródtak, mert valahogy közelebb kerül így hozzám a történet, olyan, mintha a beszélő ott ülne velem szemben, s úgy sztorizna.

Ebben a csokorban szerepel a címadó darab is, mely már önmagában is eléggé fura, különösen, ha még azt is hozzáteszem, hogy az Ebihal egy hajó – így akkor már tényleg el lehet mondani, hogy bizarr egy temetés volt, annyi szent. A második „etap” (A fecskés bűnöző) már nem ennyire egy bizonyos téma körül forog: ebben megünnepeljük március 15-ét és október 23-át; a közszolgálati televízió felkészületlen munkatársa Nádas Péter írót Nádasdi Péterré kereszteli át; sorban állhatunk az SZTK-ban, csak hogy belepillanthassunk az amúgy is ismert, siralmas egészségügyi állapotokba is.

A futás szerelmesei bizonyára örülnek majd a „Későn futott” fejezetnek, ahol maratonok, félmaratonok, ironmanek közepette ismerjük meg a mi „későn futó” főhősünket – és drukkolunk neki, hogy kibírja a célig. Én ugyan sosem szerettem a futást, nem is volt hozzá megfelelő állóképességem, ezért is tudtam úgy átérezni, amikor a súlyos kilométereket rótta kifulladásig. Személy szerint nekem mégis az utolsó fejezet volt a kedvencem a maga kicsit nosztalgikus hangulatával: visszatekintünk az időben, amikor Keresztury még iskolás volt. Nagyon jó volt a gondolatait egy gyermek szájából „hallani”, ráadásul itt olvasható a „Hábi-Szádi intelmei érettségiző fiához” című elbeszélés is, amit megígértem magamnak, hogy majdan oda fogok adni az én érettségiző fiamnak, hogy olvassa el, mert annyira neki íródott.
Utána kell néznem, milyen köteteihez lehet még hozzáférni, mert szeretnék még tőle olvasni, s másokat is csak biztatni tudom, hogy így tegyenek.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-07-15+…

mcgregor>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Alapvetően jól indult ez a kötet, a tehetség kétségtelen jeleit véltem felfedezni az írásokban, de ez egyre inkább átadta magát annak az érzésnek, hogy tele van felesleges modorosságokkal és kifejezetten fájó ismétlésekkel. Voltak ötletek, mondatok és fordulatok, amik szinte szó szerint újra meg újra felbukkantak különböző írásokban, én pedig nagyon nem szeretem az ilyen intellektuális újrahasznosítást. Nem, barátom, ha kidolgoztál egy szerinted jól sikerült képet, egy lövésed van vele, az irodalmi „recycling” unalomba fullad és kioltja az első találkozás nyomán még elismerő olvasói érzést is. Egy teljes írói életműben is zavaró tud lenni ez, pláne egy vékonyka novelláskötet nyújtotta terjedelemben.
De, hogy a jót is megemlítsem: a címadó novella: a Temetés az Ebilhalban (talán a legerősebb írás) vagy a Munkaadói oldal, a Péter üzent vagy a Halott végett és hasonló írások egy végletekig atomizált és cinikus társadalom cseppet sem szívmelengető, de szorongatóan ismerős képét festi le számunkra, meglehetős tehetséggel és némi depresszivitással.
Azonban nem tart ki egyenletesen a színvonal, jónéhány történet csupán egy-egy aktuálpolitizáló publicisztika, nem a maradandóság templomába való stukkó. Nekem személyesen pedig külön mélypont volt az író szenvedélyes hobbijáról, a futásról szóló beszámolók garmadája, bevallom, ezeket untam a legjobban.
Külön értékelni kell azonban azt a mélyen önfeltáró jelleget, amely az egykori alkoholizmust sem kendőzi el, ennek egyik legsikerültebb megnyilatkozása a kötetzáró Tíz éve. Szóval vegyesek az érzéseim, de a néhány igazán mélyenszántó írásért cserébe talán mégis megérte elolvasni a gyengébben sikerült darabokat is.

sophie P>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

    A Temetés az Ebihalban az utóbbi években született, válogatott írások, olvasni őket annyi, mint megmosolyogni a világot, és első sorban önmagunkat. Behunyorítani, beengedni, ami a résen befér, a többi lényegében nem érdekes. Nagyon-nagyon irigylem ezt a könnyed cinizmust, ilyen elegyben még a közéleti írások is lecsúsznak. Embertörténetek vannak, élethelyzetek, semmi kis hétköznapiság, szinte észrevétlen belesejtetve valami társadalomkritika, más környezetben azt mondanánk politizálás.
    Ahogy @bagabo mondja**. Volt idő, amikor a Magyar Narancsot a tárcarovatnál kezdtük. Többen is írtak akkoriban oda felváltva, az idevonatkozó rovat címe az volt, hogy Keleti kilátások, népszerű volt nagyon, könyv is lett belőle*** A Temetés az Ebihalban több írása simán beleférne a második kötetbe. (A Taknya, a nyála például egy onnan vett írás kipótolt, továbbgondolt változata) Szóval ezek a Keleti kilátások manapság. Van, ami van, csináljuk, ahogy tudjuk.
    Valójában ott kellett volna kezdenem, hogy az utolsó öt darab (három intelem a három gyermek részére*, egy merengés az évek múlásán, és egy önvallomás) igazán embert próbáló. Azt hiszem az írónak is, de az olvasónak is. Kicsit el is homályosítják az előtte lévő szövegfolyamot (legalábbis nekem, az egyik még a szememet is), főleg, ha az ember hagyja az olvasgatást elég szellősre, de ideérkezvén már nem bír magával. Leskelődőnek gondolom magam, íróasztal mélyéről kikotort, soha el nem küldött levelek megkaparintójának, pedig ezek az írások is megjelentek már a világhálón, nem is kell nagyon keresni.

* http://moly.hu/karcok/555129
** http://moly.hu/ertekelesek/1740480
*** http://moly.hu/konyvek/keresztury-tibor-remenyfutam

>!
Magvető, Budapest, 2015
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432619
sztimi53>!
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Nem egyenletes a színvonala, az agyeldobóstól a dögletesen vontatottig, ismétlődőig mindent felvonultatott. Favorizáltam a tömegközlekedéses írásokat, a miskolci ihletésűeket, kifejezett kedvenc a Tankcsapdás, nehezen viseltem a futósokat, álmosítottak, olyan egyléegylé érzés fogott el olvasásuk közben. Ha nincs a debreceni válság rakenroll-lal fűszerezve, akkor lehet közepesnek mondanám, de így sokkal jobbnak ítéltem meg. (Megaztánis készült ez a Te országod című mű a Forte társulat előadásában, amit Keresztury alkalmazott színpadra, na az is segített a pozitív megítélésben.)

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

sophie P>!

A futónak látszó egyén és a futó között akkora a különbség, mint a gimiben a gyógytesis és a tesitagozatos között: csupán a ruházat azonos.

119. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Aztán az jutott eszébe, hogy a remény hal meg utoljára.
Milyen kár, hogy előtte mi, emberek.

84. oldal

sophie P>!

Ismerek egy apát, aki egy bizalmas, az életre felkészítő, sorsfordító beszélgetés során kellő komolysággal és nyomatékkal mindössze annyit kért a női nem rejtélyes világa iránt meglehetős érdeklődést mutatni kezdő fiától, hogy bárkit, érti, bárkit hazahozhat, időst, fiatalt, sárgát, barnát, komoly hűségest vagy könnyűvérű, komolytalan léhát, csak attól, attól az egytől óvakodjon, s kímélje meg egyszersmind ledarált idegzetű apját, aki behajlított karján a könyökhajlatába akasztva hordja a ridikült. Lesz még tanács – vezetés közbeni rúzsigazitás a visszapillantó tükörben, botox, műköröm –, de az a későbbiekre vonatkozik: egyelőre ez az aktuális, érje be a felkészítést perpillanat ennyivel.

21. oldal

ppeva P>!

Szerelemben megbízható társ légy, ne szédíts önző célból senkit, fájdalmat másnak szándékosan ne okozz. Óvakodj a nőtől, aki a könyökhajlatában hordja a ridikült, nyitott szájjal rágózik az utcán, Szandit hallgat, visítva nevet és masnis cipőt visel titokzoknival. Aki nem tud tartósan hallgatni, és úgy kezd minden mondatot, hogy „figyelj…” Aki mozi után – legyen inkább színház – hamburgert szeretne enni a Mekiben. Aki eltartott kisujjal issza az Unicumot. Aki a mobiljára mered beszélgetés közben, sminket igazít az éjjeli négyeshatoson, az ágyban pedig a frizurára és a lábtartására is figyel. A szex egyébként is jóval több, mint puszta játék, élvezeti forrás, meg minden ilyenek: a fundamentum, amire a kapcsolatot egy életre szólóan építeni lehet.

207-208. oldal - Hábi-Szádi intelmei érettségiző fiához

robinson P>!

Kezded úgy érezni, felvételről megy az életed.
Isten arcát keresed, de helyette minduntalan Semjén Zsolt mosolya úszik be a képbe. Feladod. Ilyen áron nem kell Isten. Légy, ami lennél: pogány paraszt.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Semjén Zsolt
ppeva P>!

Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, mondta az MTI-t szabadon idézve ezen az első igazi tavaszi hétvégén a fiatal demokraták egyik feltörekvő öregembere. Az egyik csoport a rendetlenkedőké, a másikba tartoznak a rendesek. Az előbbiek feltünősködnek, törvénytelenkednek, kiabálnak, balhéznak és akcióznak, a másikban meg azok vannak, akik nem. Akik igen, azok a kamerák kereszttüzére vágynak, akik nem, azok meg nem, mert ők éppen mással vannak elfoglalva: szeretik a hazát, nevezetesen. Nem úgy, mint azok, akik nem, mert ők a törvények megszegésén munkálkodnak gőzerővel per pillanat, ahelyett hogy a jókkal kart karba öltve az országot építenék.
Szólnék, hogy nem. Sokféle. Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerűbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed. Szőke kóla, barna kóla? Egy szőkét, lesszives. Csapolt legyen, vagy üveges? Amelyik hidegebb. Rendesek és rendetlenek. a rendetlen eleve nem szeretheti a hazát. Mint L. Nándor, olyan. Aki meg átmegy a rendesség-próbán, az onnantól hivatalosan is szereti. Valamint nem feltűnősködik. Akciózás helyett részt vesz az állami párválasztó mozgalomban, hogy könnyebben menjen neki a társkeresés. Táncházba és társastáncra jár, s a hazájukat szerető fiatalok csoportjában méltán népszerű Bergendy zenekar számaira ropja a pártalálást hatóságilag segítő utcabálon a twistet kipirult arccal, lelkesen. A nyakkendő kívánatos, a lányoknál térd alá érő szoknya az előírt viselet. (…)
Nándi, álmodom. Vagy megőrültem. 1978 van újra. Tetőzik az ifjúsági probléma. Kelj fel, gyere, izgalmas beszélgetés vár reánk a klubban, utána közösen népdalokat énekelünk. Lesz Meggymárka és Traubiszóda. Kapaszkodj meg jó erősen: este tízig maradhatunk. Elintézte a klubvezető. Nem semmi, mi?

191-193. oldal - Kívül a rendszeren

DaTa>!

Nincs elveszve semmi, gondolta a mélyben, aztán meg: dehogy nincs, minden elveszett. Aztán az jutott eszébe, hogy a remény hal meg utoljára. Milyen kár, hogy előtte mi, emberek.

84. oldal

fióka P>!

A téli víztükör fémes, néma csendje, a madarak hiánya, a létezés néma, matt magánya, egy másik ország vágya. Alkonyat.

97. oldal, Menet közben el lehet felejteni a közállapotokat

Kapcsolódó szócikkek: Budapest · csendélet · Duna · Magyarország
olvasóbarát P>!

Ebben a megdermedt, lábszagú múlt időben, az egymáshoz préselődő lódenek és posztókabátok fülledt testmelegében fordult volna rá a haza az idén az ünnepre, hogy átrázkódjon az újévbe egy másodosztályú, büdös vagonban, az ölében szalonnázva, vagy áttekerjen a szovjet piacra gyártott kontrafékes Csepel kerékpáron, ha a rejtélyes okból más tempóra vágyó diákok nem dugnak a küllők közé egy lapátnyelet. Érthetetlen módon nem szeretnék, ámbár szép a frizurája, ha Kudlik Júliát kellene nekik is nézniük egy életen át a csatornák mindegyikén. El tudnának képzelni más menüpontokat, a ketrecnél tágabb életteret, a lehúzott redőnynél, a leengedett sorompónál gazdagabb repertoárt, vonzóbb kínálatot annak érdekében, hogy itthon maradjanak. És az sem tölti majd el eszelős rémülettel őket, ha a Békemenet Battonyától Nemesmedvesig ér.

170-171. oldal, Felvételről


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Fenyvesi: Elmélkedések egy kerti padon
Ady Endre: A kék álom
Lázár Ervin: A mese szeretet
Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
Tóth Erzsébet: Szívhangok
Janikovszky Éva: Ájlávjú
Füller Tímea: Tócsatükörben
Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha
Farkas Csaba: Mozdulatlan eső
Jichak Katzenelson – Halasi Zoltán: Ének a kiirtott zsidó népről / Út az üres éghez