Szép ​versek 2000 1 csillagozás

    Kántor Péter: Mit kell tudnia Istennek?

Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne,

hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent,
rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni,
és hagyjon fel a dohányzással,

hogy ne várja tőlem, hogy porszívózzak ki mindent,
rázzam ki a szőnyegeket, járjak úszni,
és hagyjak fel a dohányzással,

hogy vegye számításba, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
ne akarjon tökéletes lenni,
és ne akarja a világot se tökéletesnek,

hogy számításba veszem, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
és nem akarok tökéletes lenni,
és nem akarom a világot se tökéletesnek,

de hogy azért vannak határok,
hogy ne higgye, hogy elfelejtem neki
a jóvátehetetlen dolgokat,

hogy azért vannak határok,
hogy nem hiszem, hogy elfelejti nekem
a jóvátehetetlen dolgokat,

végül hogy ha senkinek senki, ő biztosan
tartozik nekem
magával,

hogy végül ha senkinek senki, én biztosan
tartozom neki
magammal.

55–56. oldal · Kántor Péter

    Nádasdy Ádám: Angyal a metró másik kocsijában

Ha tudnám, hogy láttál, most odanéznék.
Még igyekszem bámulni másfelé.
Pedig te vagy. Tarkódon ül a kétség.
Hátad sovány, mint a felnőtteké.

A másik kocsiban állsz, félig oldalt.
Hajad most is rövid, nyitva a szád.
A dolgaink közös táskában voltak.
Rettegek tőled. Munkahely, család.

Az ajtókon is kezdesz tükröződni.
Régen vettél körül ilyen közel.
Túlnőttelek, hadd ne kelljen legyőzni.
Barátság, az se kell. Hadd tűnjek el.

Nem értettél, csak tartottál szelíden,
kezedre estem, mint egy falevél.
Mindent tudtál, csak nem tudtad, hogy minden.
Mint kutyakölyköt fölemelhetnél.

95. oldal · Nádasdy Ádám

    Bertók László: Az elveszek, az összeköt

Az illesztések, a közök,
a mihez mi, az oda ne,
a pontosan, a mód fölött,
a mindenütt a közepe.

A pillanat, a hogy bele,
az összes itt, a soha több,
a mégis a, a mit vele,
a foghatatlan mindörök.

A se helyet, a se időt,
a hiánya, a deleje,
a nem tudom, a működök,
a jaj de jó, a sohase.

A tépelődés ihlete,
az elveszek, az összeköt.

28. oldal · Bertók László

    Grecsó Krisztián: Kényszer

Mintha mindenkihez szólni kellene
az utcán, muszájból ugyan,
de nagyon és tényleg mondani valamit,
mintha mindenkihez szólni kellene,
úgy téblábolok itthon,
mióta felhagytam a zsíros,
idegen helyekkel,
és ez a nagyon még kevés is
ahhoz, amit tényleg érzek,
talán el is lehetne duruzsolni
délutánokat: ilyenek jutnak eszembe,
karon fogni egy nénit
a református templom előtt,
és átcsoszogni vele az úton
Füsti fagyishoz, hogy míg
nyelvünk hegyén puncs és pisztácia
olvad, elsuttogjam neki,
mennyire egyszerű,
próbáljon csak követni,
ez a mindenütt meszes foltot hagyó
valóság.

43-44. oldal · Grecsó Krisztián

    Szakács Eszter: Bárhogy írom meg

Ahogy megáll valaki a fák alatt.
Hűvös van. Azt hiszem, pulóvert veszek.
Ahogy sárga bakancsra nedves levél tapad.
Nem tudom, egy kő miért idézi folyton a kezed.

Minden olyan, mint valami gézen át.
Mintha révülten kavarnál egy csésze teát,
s az alján, mint Luca-napkor, megláthatnád
annak, akiről álmodni félsz, az arcát.

Esős reggel néha úgy tűnik, veled,
de csak – saját nagyanyám – magamban beszélek,
s estére hideg szavakkal telik meg e test,
mely a tükrökben oly gyakran eltéved.

Hogy mit hallanék mégis szívesen tőled?
Talán, hogy tetszik az olajfás fényképem,
a meg nem rajzolt rajz, amiről meséltem,
padlóra vetett árnyéka redőnyömnek.

De minden mondatom halálosan untat,
ezért (közhelyes kép: megakadt lemez),
bárhogy írom is meg dialógusunkat,
az ajtóhoz lépsz s kimész. A vége mindig ez.

147. oldal · Szakács Eszter

    Grecsó Krisztián: Ami elhasadt

    És akkor összeroskadsz megint vele,
mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen,
s míg kémleled, hogy szerinte vagy szerinted-e,
addig tűröd, mint a ludak, hogy remegésig tépjen
    (nagyapádtól örökölted, jelnek, ezt a kort,
hogy nyavalya a baj, így holt-idő a reszketés),
ami elhasadt, hitted, az pedánsan összeforrt,
ugyan nincsenek kapcsok, helyek, rendek és
    a kedvek is csak vannak, mint egy halom sóder,
de nincs sem ömleny, sem vérrög már legbelül,
nyugton bőrözik a pörkölt, s egy nagyon jó jel:
a galambdúcnál egy denevérszárny megfeszül,
    és ekkor mégis összeroskadsz vele,
pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
mint egy áztató tó kenderfoltos jege,
elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen.

43. oldal · Grecsó Krisztián

    Utassy József: Októberi színes

Sárga lombfény alatt
piros autó parkol.
Hó szoknya, kék kalap:
fut felé, fut szalad
egy utcalány a parkból.

Naná, hogy zöld a Nap!

209. oldal · Utassy József

    Rába György: Oktalan nyomozás

Miért nem hallhatom ahogy
az az egy pár cipő kopik
s az álmomban menekülő
antilop szökelléseit
miért nem láthatom mit él át –
a tetszhalálba ájuló
s nyájas mosolygók kórusában
ki az igazi áruló
s ha láthatnám és hallhatnám
mindazt ami ma érthetetlen
ugyan mi is serkentene
holnap egy új reggelre kelnem

141. oldal · Rába György