Halhatatlanság ​és Apollón-vallás 0 csillagozás

Kerényi Károly: Halhatatlanság és Apollón-vallás

Ókortudományi tanulmányok 1918–1943

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 1984
566 oldal · ISBN: 963140255X · Fordította: Kövendi Dénes, Szerb Antal, Tatár György

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 9


Népszerű idézetek

Frank_Waters I>!

Csakhogy a vallástörténet eddig a legmagasabb rendű kathartikus eljárást is egyéni mágiának szerette tekinteni, amely nem tartozik a görög állami istenkultuszok légkörébe. Akárcsak a görög vígjáték-írók, a pythagoreus aszkéta-élet rideg külsőségeire néztek csupán, ezeknek összefüggését olyan magasabb valósággal nem keresték, amely filozófus-életet és államvallást egyaránt alakíthatott. Távolabb állónak nehezebb megérteni ilyen kutatói magatartást, amely pl. Szent Ferenc követőinek csak mezítlábasságát volna hajlandó látni, a nyomukban emelkedő székesegyházakat már nem…

Halhatatlanság és Apollón-vallás

rlb_32557241>!

A mitológiai történésben nem uralkodnak olyan nagyigényű erkölcsi törvények, amelyeket a történelemben nem lehet megvalósítani, és ezért beszédmód és cselekvési mód ellentétére vezetnek. […] Ebben az összefüggésben már idézték Ortega y Gassetnek, a spanyol kultúrfilozófusnak egy mondását is, aki ezt a magatartást úgy írta körül, hogy az antik ember, mielőtt tesz valamit, egy lépést hátralép, mint a torero, mikor a halálos döfésre készül. Példaképet keres magának a múltban, hogy azután abba, mint egy búvárharangba belebújhasson, és így, védve és álcázva, vesse magát a jelen problémáiba.

358. oldal, Mi a mitológia? III.

Frank_Waters I>!

A halottak országában a képmások éppen csak alakok, az alakság gondolható legkisebb mértékével. Ők az a kevés és egyszeri, amivel az elhunyt alakja gazdagabbá tette a mindenséget. Ez az egyszer-volt kép is hozzátartozik most már a világ tartalmához, legalábbis a múltjához.

Prótogonos Koré


Hasonló könyvek címkék alapján

Németh György: A zsarnokok utópiája
Hahn István – Kákosy László – Komoróczy Géza: Az ókor története II.
Kákosy László: Az alexandriai időisten
Borzsák István: A Nagy Sándor-hagyomány Magyarországon
Wessetzky Vilmos: Isis és Osiris Pannoniában
Hahn István: Hitvilág és történelem
Mészáros Tamás: A rhamnusi Antiphón
Kákosy László: Ré fiai
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai