Rükverc 91% 45 csillagozás

El lehet-e mesélni egy ember életét? Nyilván nem, túl hosszú lenne. Arra azért kísérletet lehet tenni, hogy legérdekesebb, legjellemzőbb és legmeghatározóbb eseményeit felidézze, sorba rakja az ember. Felállítva egy logikai láncolatot, ahogy az élet történései egymásból következnek. Minden ember élete egy kész regény, csak meg kell hozzá találni a megfelelő dramaturgiát.
Ha ez kész van, akkor felmerül a következő kérdés: létezik-e szabad akarat, a sors mennyire determinált? Lehetett volna-e másképp? A hős mennyire állt helyt a kritikus helyzetekben, racionális és etikus döntések alapján alakult-e ez az élet?

Kerékgyártó István regénye úgy indul, hogy egy hajléktalan megfagyott, meztelen holttestét fedezik fel egy köztéren, napjaink Budapestjén. (Egy ilyen eset valóban megtörtént, pár éve, az Andrássy úton.) A nyomozók megpróbálják kideríteni a halott kilétét és a halál körülményeit. Nem árulom el, hogy mire jutnak, csak annyit, hogy a történet drámai, a szereplők és a helyszínek hitelesek. A könyv további tizenhét fejezetében Vidra Zsolt – így hívták a hajléktalant – életéből olvashatunk történeteket, visszafelé haladva az időben, egészen a születésig, amelynek körülményeiről a legutolsó rész mesél. Ezért hát a cím: Rükverc. Vissza az időben.
Mi hát a szerző válasza az elején feltett kérdésekre? Nem és nem és nem.
Nincs összefüggő élettörténet, amelyet egy hiteles narratíva az olvasónak megmutathatna. Az élet eseményeit véletlenszerű körülmények alakítják, és ezek között nincs ok-okozati összefüggés. Nincs szabad akarat, az élet determinált.
Ad-e ez felmentést az ember számára? József Attila írta, nincs felmentés, létezik szabadság, választhatjuk a tisztességet, hisz kiterítenek így is, úgy is. Az író a regény megírásával megtette a maga feladatát, a többi már az olvasó dolga.

Hogy van megírva a könyv? Jól. Néhány történet nagyon erős, igazán drámai – nem véletlen, hogy a színházak versengenek a dramatizált változat bemutatásáért. (A Katona József Színház előadásáról Tarján Tamás kritikája: http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4340/kerekgyarto-i…
A szerző talán a kaposvári felolvasószínházi jellegű változatot szereti a legjobban.)
Néhány jelenet kicsit gyengébb, de az összhatás mégis nagyon jó. Kerékgyártó István könyvét érdemes elolvasni, és aki tudja, nézze meg valamelyik színházi adaptációt is.

Nagyszerű és nem szokványos történetvezetéssel van itt dolgunk. A könyv első fejezetében a hajléktalan Vidra Zsoltot holtan találják egy padon, az utolsóban pedig anyja mindenféle házi módszerrel próbálná elhajtani a magzatot, mígnem megszüli végül a gyermeket, és a börtönből hazakerülő apa rituálisan megfürdeti, és kimondja a próféciát, vagy áldást, gazdag, sikeres élet vár, várjon rá. A köztes fejezetekben pedig megismerjük Zsolt életét, sorsát, időrendben visszafelé haladva, látjuk, hogyan guberál az utcán, majd veszti el munkáját, hogyan fut zátonyra házassága, látjuk kiskatonaként, gimnazistaként, kisiskolásként, és végül ahogy írtam, babaként. Tetszett. Néhány fejezet kifejezetten letaglózó. Más azért kevésbé az. Századik könyv volt épp, amit idén olvastam. Méltó volt egy ilyen kerek számhoz.

Vidra Zsolt élete néhány tételben, visszafelé elmesélve. Tar Sándor is megírhatta volna. Drámai, de nem ítélkezik. Rövid, sűrű, letehetetlen. Kár, hogy nem láttam a Katonában Bán Jánossal. De a szöveg önmagában is ütött. Bármelyikünk lehetne a főszereplő.

Csak úgy, bele kéne élni a valahovába, vagy a sehovába. Előre megírt élet, sors? Nem hiszem, mindegy is. Élet, az is, meg ez is, és olyan bölcsek vagyunk, amikor utólag kérdeznek. De itt nincs kérdés. Nincs miért, nincs mi lett volna ha. Egyébként sincs. Ez egy élettörténet, az enyém is lehet(ne). Igen, lehetne, mert most ugyan itt ülök, kavarom a kihűlt kávémat, ma még megteszek ezt-azt – gondolta n – aztán majd éjjel, a számvetésnél rájön, összegez, hogy nem változott semmi. Őbenne nem. Igazodni tanul mások létéhez, hogy a sajátját számon kérhesse. A serpenyő billeg. Sokat látott, sokat élt, sok van még előtte. Sok, mert egy napba is belefér egy egész élet megválaszolhatatlansága. Ha magadat kérdezed, kinek kell válaszolni? Baszki, ez meztelen! Ahogy jöttél, úgy mész el. Az élet szép, csak ússzuk meg. Ha megy, hát megy, ha nem, hát nem. Maradj meg, csak úgy.

Kerékgyártó István szereti a szokatlan szerkezeteket. Megajándékozza önmagát és olvasóit olyan szerkesztéssel, amilyet addig még nem írt. Vidra Zsolt életéhez kifejezetten jól állt ez a visszafejtés, hátrálás. A fejezeteknél elkapjuk azt a pillanatot, ahol sorsa vesz egy kanyart, amit persze előre ismerünk, hiszen tudjuk az eseményeket, mégis feszülten várjuk mi volt az előzmény. Feszes, semmi fölösleg nincs. A cím pedig zseniálisan eltalált.

Asszem mazochista vagyok. Imádok szenvedve olvasni… mármint úgy értem, erős a beleélésem, roppant mód benne vagyok a történetekben, szinte testileg-lelkileg. Már ha jól vannak megírva. Ez itt teljesen rendben van, szétmarcangolt…
Benjamin Button. Olyan. A felépítése. Vajon hogy kell az ilyet megalkotni? A végével kell kezdeni?
Nem néztem meg a fülszöveget, csak a könyvecske hátulján olvastam a részletet. Zajlik a történés, mondom, ez olyan, mint Tar. Talált, süllyed. A fülszöveg megemlíti a rokoni kapcsolatot, mármint nem az írókét, értitek!, hanem akikről írtak/írnak. Hajnóczy is ott van, fontos pótlása könyves életemnek.
Csinos, kézre áll, szép. Küllemileg. Rövid, tömör, velős, kegyetlen, érthető. Belsőleg.
„Ez a gyerek meg akar születni. Fogadd el! Ha ennyire élni akar, biztosan jó élete lesz.” – bár így lett volna, de az egy másik írás. Az én fejemben, lelkemben. Ellentörténet. A feloldás miatt.

Mennyit ér egy ember élete? Miken múlik, hogy egy ember sorsa hogyan alakul? Minden nehézség ellenére van-e esély a boldogságra? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal tettem le ezt a könyvet. Nagyon olvastatja magát, hamar el lehet olvasni-egyébként sem hosszú. Az embert önkéntelenül is önreflexióra kényszeríti, hiszen mennyi olyan esemény történik az életünkben, amire visszaemlékezve azt mondhatjuk: „Ha akkor egy kicsit másképp alakultak volna a dolgok..”A regény egy teljesen hétköznapi férfi történetét meséli el, nagyon érdekes módon. A megszokott időrendet felborítva a történet a végén kezdődik, és ahogy haladunk az olvasással, egyre közelítünk a történet igazi kezdetéhez.(Rükverc.) A szerkesztés nekem ettől függetlenül is tetszik, a fejezetek(?) akár önálló történetekként, novellákként is megállják a helyüket, hiszen jól szerkesztett, tömör, tárcanovella-szerűek. Ami szintén egy plusz pont nálam az az, hogy az ember szinte automatikusan valami szentimentális, vagy etikai töltetet várna el egy ilyen könyvtől, de ennek itt nyoma sincs. Ettől elég drámai az összkép. Nincs katarzis, nincs tanulság. Csak egy nyomasztó érzés, hogy ugyanilyen egyszerűen lehetnék én is Vidra Zsolt. Az író biztosan elérte nálam a célját. A hátramenet célja ugyanis a visszafelé haladás . Viszont szerintem nem a hátrafelé haladás ebben a lényeg, hanem az, hogy közben használjuk a visszapillantó tükröket. Mert akkor megláthatunk valami fontosat…

Nohát, nem új ötlet a hátrafelé elmesélt élet, nyilván, de mutassatok egy új még meg nem írt ötletet. Összességében erős, jól összerakott történetfüzér, és szerencsére nem akar szájbarágni és/vagy következetéseket levonni helyett, vagy okokat magyarázni. Jó volt, na, megnézem színházban is. 4 / 5