75. legjobb krimi könyv a molyok értékelése alapján

Pretty ​Lost Dolls – Elveszett babácskák (Csinos játékbabák 2.) 368 csillagozás

Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Ragadtad ​már meg más lelkét valaha a saját lényeddel,
magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon?
Én igen.
Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni
– ebben a nagy káoszban, ami körülvesz.
Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe.
Nyitva hagytam a lelkemet.
Nyitva hagytam a szívemet.
Nyitva hagytam az ajtót.
Ő pedig elrabolt.
Dillon… sajnálom.

Bennynek volt egy beteg babácskája, hajjajaj.
Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.
Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.
Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.
Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.
Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos babácskáját, ajjajaj.
Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rázós könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635613595 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
280 oldal · ISBN: 9789632457376 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
280 oldal · ISBN: 9789632457383 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Dillon Scott · Jade Phillips · Benjamin 'Benny' · Jasmine · Macy Phillips


Kedvencelte 62

Most olvassa 15

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 124

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ProKontra P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Őszintén: sem olvasni, sem írni nem volt egyszerű róla. Mindig is azt gondoltam, hogy erős gyomrom és idegzetem van a keményebb thrillerekhez, illetve azt, hogy az ingerküszöböm már ki van maxolva, de be kell látnom, hogy ehhez a sorozathoz én gyenge vagyok. Látom, hogy rengetegen szeretik, és valahol értem miért. Az Csinos játékbabák sorozat kellően intenzív ahhoz, hogy végig, egyfajta erős feszültségben legyen az olvasó, és minden brutalitása ellenére eléri azt, hogy tudni akarja az olvasó a végkifejletet.
Teljes értékelés:
https://prokontra.net/2020/12/13/ker-dukey-%c2%b7-k-web…

47 hozzászólás
MissFortune>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Valamit borzasztóan jól csinál az írónő páros. Ennél undorítóbb, vérfagyasztóbb, kiábrándítóbb könyv ritkán kerül az ember kezébe. A könyv egésze alatt nagyon jól fenntartotta a feszültséget,borsódzott a hátam. A hatalmas undor ellenére azonban nem bírtam letenni- a csoda tudja miért. Elég régen olvastam az első részt, de hamar beugrott a történet. Ebben a részben kicsit jobban megismerkedhetünk Bennyvel is, ami még inkább fokozza a feszültséget, nem volt egy könnyű élete. Talán a legnagyobb kérdésemre megkaptam választ vele kapcsolatban, méghozzá, hogy miért olyan amilyen. Viszont így egyre több és több megválaszolatlan kérdésem lett.. :D Dillon egyértelműen a kedvencem lett.
A végére még inkább fokozódott a feszkó, azonban én erőltetettnek érzem a folytatást. Ezzel a résszel teljesen jól le lehetett volna zárni.. ettől függetlenül kíváncsian várom a harmadik részt.
Ez már igazi horror volt, egyszerűen rettenetes ez a brutalitás, amire képesek lehetünk mi, emberek.

Simon_Ziti>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Méltán érdemelte ki a krimik műfajában az elismerést.
Fondorlatos, meghökkentő, vérfagyasztó.
Ezzel a három szóval szinte el is mondtam mindent. De én még nem olvastam a sorozathoz hasonlót, amitől ennyire borsódzott az egész testem, nem csak a hátam.
A szerzőkről csak annyit, hogy nagy a fantáziájuk spoiler , de tudják hogy a határ, mikor kell az olvasónak kicsi nyugalom is.
Örülök a találkozásnak. ;)

3 hozzászólás
Black_widow P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Minden szörnyeteg ember, vagy minden ember szörnyeteg? … a gondolat, ami végigkísért az egész történet folyamán. Az egyik pillanatban menekülnél a szörnyűségek elől, a másikban pedig arra eszmélsz, hogy egyszerűen nem tudod letenni. Magával ragad, beszippant és nem szabadulsz.
Az első részt illetően voltak kétségeim, le is vontam egy csillagot anno az értékelésnél, mint aki érezte, hol annak a plusz egy csillagnak a helye. Sokkal, de sokkal jobb volt a második ”felvonás”, mint az első. off
Úgy érzem itt megkaptam mindent, amit az első részből hiányoltam és ez legfőképp Benny folyamatos jelenlétének betudható. Az írónők végre belátást engedtek beteg és mocskos elméjébe, ami azért elég sok kérdésre adott választ, viszont körülbelül ugyan ennyit megválaszolatlanul is hagyott. Eléggé ellentmondásos érzéseim vannak a karakterét illetően, hiszen egyszerre sajnálom, szeretem és gyűlölöm is. Ebben a részben végre a miértek is foglalkoztatják a szereplőket Benny viselkedését illetően. Talán ő maga is áldozat?! Vagy nem?! Vannak olyanok, akik eleve gonosznak születnek, vagy csupán a körülmények és a döntéseik hatására válnak szörnyetegekké?
Nem szeretnék semmit sem elspoilerezni, szóval csak annyit írnék, hogy párszor leesik majd az olvasók álla olvasás közben az biztos. Pörgős, tele fordulatokkal és gyilkos függővéggel. Méltó folytatása az első résznek.

23 hozzászólás
Törpillaa P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Atya. Úr. Isten! Elég, ha csak, annyit mondok, hogy: „Miss Pollynak beteg lett a babácskája, hajjajaj.” Ez aztán brutálisabb, mint az első része, és betegebb, sokkal, de sokkal betegebb, őrültebb, véresebb, rendesen odatette magát a két írónő. XD Most már tényleg horrorfilmbe illő ez a két része! Az agyam eldobom ettől a két zseni írónőtől, én élveztem minden percét az olvasásnak, és imádom. :-) ❤ Lehet eleve én is egy pszichopata vagyok, ezt már a horrorfilmek rajongása miatt megállapítottam, de nekem ez akkor is tetszett, tetszik úgy ahogy van. Benny egy kib…ott beteg állat, de ahhoz képest, szerintem visszafogta magát, hisz volt mellette egy még őrültebb spoiler De mi a fene volt az a vége? Hogy lehet így befejezni? Újra eljátszották, mint az első rész végén is, ezt nem hiszem el, ide gyorsan azt a harmadik részt. XD Ilyen nincs. :-D Jade most az egyszer nagyon tökös csaj volt, de túl nyáladzós is, ahhoz képest, amilyen kemény csaj akart lenni néha. De egy férfi meglágyította. XD Bár néha forgattam a szemeim a nyálas Dillon monológoktól, de még mindig bírom ezt a szexi pasit. :-D A sztori felépítése nagyon izgalmas volt, és tetszett is, a cselekmény pörgős volt, fordulatos, olykor nagyon is kegyetlen. De legalább megismerhettem én is, hogy lett Benny az, aki. Most már minden a helyére került vele kapcsolatban, sok titok kiderült, és próbáltak a végére pontot tenni, de még koránt sincs vége. Annyira kíváncsi vagyok, már most a folytatásra, remélem jönni fog hamarosan. :-D Szóval csak ajánlani tudom, és tuti újraolvasós lesz ez is. :-D

Hddorka P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

"Úgyhogy itt vagyunk újra… újra… újra
Hogy felpattanjunk az őrült Benny-vasútra… útra… útra
Ő tényleg eszement… ment… ment…
Adtunk neked időt, hogy kiheverd… verd… verd…
Az Ellopott babácskák óta… óta… óta…
Úgyhogy fogd ezt a könyvet, a macidat és talán egy baridat… baridat… baridat
Benny mocskos kis babácskái az új divat… divat… divat.

Ez a sorozat zseniális. Annyira beteg, de én imádtam minden sorát. Letehetetlen! Sokkal mocskosabb, kegyetlenebb és brutálisabb, mint az előző rész. És ha az első rész végén már alig vártad a folytatást, akkor jelentem, hogy itt még nagyobb függővég várható! Olyan brutálisan WTF!!!
A történet ott folytatódik, ahol az első rész véget ér és az események csak úgy pörögnek. Brutálisan a szó minden értelmében. Itt már nemcsak Jade, hanem Dillon és végre Benny szemszögéből is olvashatunk.
Benny még mindig egy pszichopata, beteg állat, elborult elmével. Ugyanakkor bevallom, hogy mindezek ellenére kicsit megértem őt. Sőt sajnáltam azt a kisfiút, aki egykor volt. Olyan családi háttérrel, gyerekkorral nem csodálom, hogy ez lett belőle. Sok mindenre magyarázatot kapunk és imádtam, hogy végre Benny gondolatait is olvashatom.
Na és Macy. Nem gondoltam volna, hogy spoiler. spoiler
Jade mit sem változott az első részhez képest. Igazi harcos, nagyszerű karakter. Az hogy a legbrutálisabb helyzetekben is képes megőrizni ép elméjét még fantasztikusabbá teszi számomra őt. Én az ő helyében már rég megzakkantam volna.
Dillon pedig fény a sötétségben. Egy csillag, mely remény sugaraival árasztja el Jade-et. Imádtam olvasni az ő érzéseiről, gondolatairól. Most sokkal közelebb került hozzám, mint az első részben.
Egy biztos. Ha az első részen kiakadtál, készülj, mert most mégjobban ki fogsz. Nem gyenge lelkületű olvasók könyve ez. Amilyen őrült ez a könyv úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet!

14 hozzászólás
Amaryll87 P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Csak olvasni és olvasni.nem letenni. Ezt éreztem végig, amíg olvastam a könyvet. Nem tudtam volna átvinni holnapra. Azok a fordulatok, amik a könyvben voltak végig fenntartották az érdeklődésemet. Ha lehet ilyet írni, akkor Dillon Még nagyobbat nőlt a szememben Jade el együtt. Az ő párosuk és szerelmük verhetetlen. A könyvből fény derül Benny gyerekkorára, így már minden világos, hogy miért is lett ilyen elcseszett.mondjuk ez attól függetlenül nem mentség a tetteire.

Regina_Elek>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Családban marad..

Visszaesni ugyanabba a szörnyűséges állapotba, ahol egyszer sikerült megszabadulni, tudva azt, hogy akit éveken át kerestünk, pont ő taszított a mélybe az iszonyatos. Jade minden borzalmakat átélve, továbbra is egy őrült fogságában találja magát, aki a húga elméjét is vissza nem állítható módon megbomlasztotta. De betekintést kapunk Benny elméjébe, a múltjába, ahol megtudhatjuk, hogy bizony a szörnyetegek nem születnek, hanem azzá válnak. A családja mérgező környezetében nőtt fel, ami nem sok esélyt adott neki egy normális életre, hisz ő is az eszköze volt mindazoknak a rémtetteknek, amit a szülei műveltek éveken keresztül, és ennek a tébolynak Macy is részese lett. Macy számára megszakadt a kapcsolat a realitással, nem tud különbséget tenni jó és rossz között, hisz a rabsága miatt egy gyermek és egy elmebeteg szintjén maradt.

A történetben számos embertelen és visszataszító jelenetet olvashatunk, ami az előző részt is felülmúlja. Betekintés kapunk, hogy mivé válik egy gyerek, ha egy ártalmas közegben nő fel és hogy mi az az emberi gonoszság. A kérdés csak az, hogy Jade számára véget ér valaha ez a rémálom, vagy ez a kárhozat egy életen át kísérteni fogja.

https://anigersbooks.blogspot.com/2020/12/ker-dukey-k-w…

Szilvi00 P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Az őrület folytatódott, a borzalmak sokasodtak!
Tönkretett babácska és Benny miatt, megint totálisan kiborultam és meghűlt bennem a vér. Annyira beteg…
Örültem Dillon fejezeteinek, Ő tartotta bennem és Jade-ben is a lelket. Elég komoly meglepetést okozott a végkifejlet, de nem csupán a vége, hanem minden oldala izgalmas és letehetetlen volt.

9 hozzászólás
Réka0128 P>!
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

"Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj."

Az első rész brutális függővége után már tűkön ülve vártam ezt a kötetet, úgyhogy amint meghozta a futár rögtön neki is álltam. Szerintem az mindent elmond, hogy még aznap be is fejeztem a könyvet. :D A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért, de itt már három szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Az elejétől a végéig nagyon izgalmas és pörgős volt a cselekmény, a befejezés pedig újfent egy olyan fordulatot tartogat, amire tuti nem számított senki. Akinek már az előző rész is túl durva volt az semmiképp ne vegye a kezébe ezt a könyvet, mert sokkal betegebb és mocskosabb.
Jade karakterét ebben a kötetben még jobban megkedveltem, viszont Dillonnal kapcsolatban vegyesek voltak az érzéseim. Benny fejezetei voltak a kedvenc részeim, mert a visszaemlékezési által végre megtudtuk, hogy miért lett belőle egy pszichopata állat. Sajnáltam, hogy Macy szemszögéből nem voltak fejezetek, pedig nagyon érdekelt volna, hogy az ő fejében vajon mik zajlottak le…
Nagyon remélem, hogy nem kell újfent éveket várni a folytatásra, mert addig megöl a kíváncsiság. :)

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

Könyvmolyképző KU>!

Néha egy kemény csajnak is szüksége van egy hősre, aki megszokta, hogy saját magát kell megmentenie.
És talán egy hősnek is szüksége van egy lányra, hogy megmentse.

Black_widow P>!

(…) a legkattantabb sorozatgyilkosok mind jóképűek és sármosak voltak. Megtestesült ördögök, tökéletes álarc mögé bújva.

Kapcsolódó szócikkek: Dillon Scott
Könyvmolyképző KU>!

Akár tele is lehetnél hegekkel, mert soha, semmi nem lesz, ami miatt kevésbé szeretnélek. Vagy akár csak kevesebbet gondolnék rád. Biztos, hogy nem akarnálak kevésbé.

Black_widow P>!

(…) szellemek nem léteznek.
Élők kísértik az élőket.
Sohasem a halottak.

Kapcsolódó szócikkek: Benjamin 'Benny'
Törpillaa P>!

Idegesítenek az emberek. Már attól is megőrülök, ha csak elsétálnak mellettem, és túl közel van a testük, hozzám ér az e világi lényük.

193. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Benjamin 'Benny'
2 hozzászólás
Black_widow P>!

– Gyönyörű nő vagy, Jade. Ez tagadhatatlan tény. De a szépség itt lakik – teszem rá a tenyeremet a szívére. – Meg itt – érintem meg a homlokát. – Meg az elbűvölő lelkedben, ami átragyog a szemeden. Ettől vagy az, aki.

Kapcsolódó szócikkek: Dillon Scott
Könyvmolyképző KU>!

Felnézek annak a háznak az elszenesedett maradványaira, amelyiknek olyan sokáig a foglya voltam. Hagyomány lett belőle, hogy minden évben visszajövök ide, csak hogy emlékeztessem magamat arra, hogy mennyi mindenen mentem keresztül. Hogy mit éltem túl. Hogy rájöjjek, milyen messzire jutottam. Nem csak azt vagyok képes felismerni, hogy mi mindent veszítettem, hanem azt is, hogy mit nyertem azóta.

Törpillaa P>!

Ha letéphetném a saját bőrömet és elmenekülhetnék a testemtől, megtenném.

152. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dillon Scott

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Joyland
Dean R. Koontz: A visszatérő
Blake Crouch: Sötét anyag
Gaston Leroux: Az operaház fantomja
Dot Hutchison: Pillangók kertje
M. J. Arlidge: Ecc, pecc
Thomas Harris: A vörös sárkány
Stephen King: A kívülálló
Stephen King – Peter Straub: A fekete ház
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho