Önarckép ​hegy formájában 1 csillagozás

Pablo Neruda: Hatodik vers

Emlékszem, milyen voltál azon az utolsó őszön:
Szürke sapka voltál és szív, csendnél csitultabb.
Szemedben az alkony lángjai mint legelőször
S a levelek mind lelked vizébe hulltak.

Karomban úgy nyiltál ki mint hajnalok fénye,
Szomorú, lassú hangod levelek szívták magukba.
Ámulat örömtüze, melyen én magam égtem,
Fölöttem lágy-kék jácintok fonódtak össze, súgva.

Úgy érzem, szemed ködbe tűnt és távoli az ősz,
Szürke sapka mint egy madáré és szíved mint a ház:
Minden vágyam e ház, e fészek felé tört
És úgy hullt rád csókom mint eleven parázs.

Egy hajóról az ég. Egy dombról a sík táj:
Emléked könnyü mint a füsté, mint tóé, mely elsimult.
Szemeden túl homállyal küzdött az esti láng.
Száraz lomb kavargott és a lelkembe hullt.

(ford. Képes Géza)

278. oldal