Gyakorlati ​protokoll 1 csillagozás

Hoszteszeknek, rendezvényszervezőknek
Kepes Ágnes – Sille István: Gyakorlati protokoll

A ​szerzőpáros, Kepes Ágnes és Sille István könyve elsősorban azoknak hasznos, akiknek fő feladatuk a rendezvények szervezése, a hoszteszeknek, akik a különféle események sikerét közreműködőként biztosítják. Emellett praktikus információkat tartalmaz a könyv PR-ügynökségek, kommunikációs cégek munkatársai számára, de azoknak is, akik különféle szolgáltatásokat ajánlanak különböző események, rendezvények szervezéséhez. Sőt, a könyv segítséget nyújt azoknak is, akik a rendezvényeknek csak" meghívottjai, résztvevői.
Őszintén bevallom, elfogult vagyok a szerzőpárossal kapcsolatban. Kepes Ágnessel számtalan rendezvényt szerveztünk együtt. Sille Istvántól tanultam meg, s később együtt is tanítottam vele a protokoll és etikett alapjait, elméletét és gyakorlatát egyaránt.
Azt gondolom, hogy fontos szakmai könyvet írtak meg.
A könyvet egy, a könyvből vett idézettel szeretném a kedves olvasó figyelmébe ajánlani. Így szól: „…nincs semmi fontosabb, mint a mosoly”. Az olvasó,… (tovább)

>!
Akadémiai, Budapest, 2015
280 oldal · ISBN: 9789630596510

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Veszelszki Ágnes: Illemkalauz
Görög Ibolya: Summa summarum
Varga Péter: RendezvényBiblia
Hossó Nikoletta: Protokoll a diplomácia és a nemzetközi kapcsolatok hátterében
Sztanyekné Hossó Nikoletta: A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve
Görög Ibolya: A nyilvánosság kelepcéi
Bokor Balázs: Diplomáciai csalétek
N. Horváth Béla: Gyakorlati kommunikáció
Görög Ibolya: Protokoll
Görög Ibolya: Tanácsoskönyv