Északnyugati ​átjáró 130 csillagozás

Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

A lebilincselően izgalmas történet főhőse Rogers őrnagy, a Rangerek parancsnoka, aki úttalan utakon, Kanada érintetlen őserdein keresztül vezeti maroknyi csapatát győzelemre. A természet legyőzője, a kemény katona azonban nem tud megbirkózni kora társadalmának kicsinyes, szűk látókörű emberivel és sorsa tragikus kietlenségbe torkollik. A széles ívelésű történet hátterét a francia és angol gyarmatosítók harca, az indián törzsek fokozatos visszaszorításának és az amerikai függetlenségi háborúnak a históriája adja.

Eredeti cím: Northwest Passage

Eredeti megjelenés éve: 1937

>!
Kossuth, Budapest, 1992
582 oldal · ISBN: 9630935724 · Fordította: Szinnai Tivadar
>!
Kossuth, Budapest, 1992
584 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630935724 · Fordította: Szinnai Tivadar · Illusztrálta: Pányi Béla
>!
Gondolat, Budapest, 1983
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632812077 · Fordította: Szinnai Tivadar

8 további kiadás


Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

London


Kedvencelte 28

Most olvassa 3

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Amikor odakészítettem ezt a könyvet magamnak olvasásra, megkérdeztem a férjemet, ismeri-e, olvasta-e már. Furcsán nézett rám, mint aki csodálkozik, és azt mondta, nemcsak hogy olvasta, de ez az egyik kedvenc könyve. Emlékszik rá, hogy egyszer karácsonyra kapta, és mire véget ért a karácsony, már ki is olvasta, le se tudta tenni, annyira rabul ejtette. Megkérdeztem azért, mikor volt ez, hány éves korában – azt mondta, lehetett olyan 15-16 éves. :)
Szóval majd' ötven éves késéssel én is belevágtam. Kíváncsi voltam, milyen lesz, nem lesz-e csupán valami „fiús” kalandregény, amit tizen-huszonévesen lett volna legjobb olvasni.
Rettenetesen élveztem a nyelvezetét és a történetfűzést. Kifejezetten üdítő volt a 21. századi irodalomhoz képest – az is lehet jó persze, sőt akár nagyon jó is, csak nagyon másként.
Az első 2-300 oldal után meglepetéssel vettem, hogy nem az egész könyv a vadonban átélt katonai kalandokról szól majd. Langdon beleveti magát a londoni életbe is, ahol végre elkezdhet festeni. Majd visszatér Amerikába, újabb kalandok és váratlan fordulatok után ismét jönnek a londoni történések, aztán a végleges letelepedés spoiler.
A harcok, a kalandok, a pionír élet szemléletes leírásán kívül rengeteg izgalmas részletet ismerhetünk meg a korabeli Anglia és az Újvilág egymás közti viszonyáról, a hatalmi harcokról, gyarmatosítók és gyarmat közötti feszültségről, a mindkét országban dúló és pusztító korrupcióról, harácsolásról, összefonódásokról, csalásokról, tányérnyalásokról, valamint a fehér ember és az indiánok közötti kényes és bonyolult viszonyokról. Remek figurákat alkotott, a legkisebb mellékszereplő is tökéletes pontossággal van megrajzolva, annyira, hogy rájöttem, nem is akarom megnézni filmen, mert csak elrontaná a fejemben a szereplőkről kialakult képeket. :) Nagyon élveztem a humorát is.
A férjem mosolyogva nézte, ahogy falom a könyvet, hurcolom magammal mindenfelé a lakásban és lakáson kívül, olvasom minden lehető és lehetetlen helyen és pillanatban, sokszor még alvás helyett is. Rá volt írva a fejére: „Na ugye, hogy jó?!”

>!
Emmi_Lotta IMP
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

A küzdeni akarás, a Nem adom fel! regénye izgalmas történelmi háttérrel és környezettel.
A fülszöveg állításával ellentétben nem Rogers őrnagy, hanem Langdon Towne, a tehetséges, szelíd lelkületű, érzékeny, new englandi fiatalember a főhőse, aki kitartó munkával és szorgalommal már huszonéves korában eléri azt a célt, amit kitűzött maga elé: elismert festő lesz. Gyermekkora óta vágyik arra, hogy indiánokat ábrázolhasson saját életkörnyezetükben.
Rogers őrnagy összetett karakter, egyszerre erős és gyenge, dolgos és léha, anyagias és nagyvonalú, tisztességes és becstelen, szimpatikus és ellenszenves. Langdon feltétlen tisztelettel és szeretettel viseltetik iránta, és szinte bálványozza őt. Aztán történik valami, amitől érzései megváltoznak…
Az őrnagy végtelen energiával veti bele magát mindenbe, amihez csak hozzáfog. Szinte ördögien elpusztíthatatlannak bizonyul.
Színes tabló tárul elénk a 18. század amerikai (kanadai) és angliai társadalomról.
Ha az olvasásban túljutunk az első bő 300 oldalon, onnantól kezdve a regény letehetetlenné, fordulatossá, izgalmassá válik.
Tetszett, hogy nem alkalmazta az író azt a szokásos sablontspoiler

>!
Gondolat, Budapest, 1965
760 oldal · keménytáblás · Fordította: Szinnai Tivadar
14 hozzászólás
>!
Bazil P
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Húúú, mióta el akartam ezt olvasni. Valami rejtélyes oknál fogva azonban pár oldalnál tovább soha sem jutottam. Fogalmam sincs miért. Aztán mindig jött új és újabb könyv, de ha néha elkapott a sodrás, és valami nagy volumenű, epikus regényfolyamra vágytam, a kezembe vettem: aztán nem jutottam vele semmire.
Tudom, hogy biztos van valami problémám, és ki kéne ezt kezeltetnem magamból, de csak arra tudok gondolni, hogy nem tetszett a kiadás, amit a kezembe fogtam. Valahonnan szert tettem, egy borító nélküli, elég viseltes példányra, és valahogy nem tetszett.
Nemrégiben azonban a lépcsőházban felejtett valaki egy nagy szatyornyi könyvet, rácsaptam persze, mint gyöngytyúk a tudjuk mire, és kiválogattam magamnak ezt-azt. Közte volt az Északnyugati átjáró egy másik kiadása is, amit biztos, ami ziher, magamhoz vettem. Aztán csodák-csodája a dolog működött, mert túljutottam a holtponton és – bár időm nem nagyon van mostanában, ilyen féltéglákra meg végképp nem, de végül befejeztem. * (A régebbi mumus példányt én is a lépcsőházban felejtettem, legyen vele valaki boldog. Így épül a moly-társadalom. A már saját, jól megbecsült könyvet meg feltettem a másik Kenneth Roberts könyvem mellé. Azt is kerülgetem sok-sok éve, talán majd valamikor.)
Na, pár szót magáról a regényről is:
Jó volt, nem mondom, hogy nem tetszett. De van egy kis hiányérzetem, már eleve a címmel kapcsolatban. Mert a végére az Északnyugati átjáró másodlagossá, vagyis inkább sokadlagossá (van ilyen szó?) vált. Nem akarok spoilerkedni, úgyhogy erről egy szót se többet. Ja, még annyit, hogy érteni vélem a címválasztást, meg kezelhetjük ezt egyfajta szimbólumnak, az emberi kitartás, az erő, a minden akadályon átlendülő vasakarat, vagyis megszemélyesítve Rogers őrnagy ábrázolásának.
Epikus hömpölygésű, nagy volumenű regényklasszikus az Északnyugati átjáró. Néha azonban kicsit sok volt, talán ma már nincs türelmem a sok-sok pepecseléshez, mert kalandok-kalandok hátán az rendben van, de aztán kanyarogtunk erre-arra, pedig haladhattunk volna tovább is. Ha harminc éve olvastam volna, biztos nagy kedvenccé válik. Ahogy az lett például a Nagy indiánkönyv. Ez nem lett az, de végre kipipálva. Nagy sóhajtás a vége.

* Ezúton mondok köszönetet az ismeretlen könyv-ottfelejtőnek!

>!
Algernon +SP
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Egyike volt a kamaszkoromból megmaradt könyveknek. Hét évvel ezelőtt kezdtem el, többször utaztunk együtt különös tájakra, és mégsem tudtam elolvasni. Mindig közbejött valami.
Most, 23 évesen, újra nekiestem, és elolvastam. Egyik legnagyobb hibám volt, hogy nem fejeztem be akkor.
Remek, fordulatos, olvasmányos történet ez, Rogers őrnagyról, aki elpusztíthatatlan titán a gyarmatosítók között. Részletes, és izgalmas korrajz az indiánokról, Angliáról, a cselszövésekről.
Kalandos mese, ahol még igazi kalandorok és hősök járták be, fedezték fel világot. És az Északnyugati átjárót.

5 hozzászólás
>!
ftamas
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

A főhőse a fülszöveggel ellentétben nem Rogers őrnagy, hanem Langdon Towne egy vidéki fiú, aki a sors szeszélye folytán beáll a hadseregbe és csatlakozik a Rangerekhez. A Rangereket vezeti Rogers egy lenyűgőzően karizmatikus férfi, akit Towne bálványoz.
A regény 4 főszakaszra oszlik. Az első, St. Francis elpusztítása, amely bemutatja, hogy milyen volt a harc az indiánokkal vállvetve és ellenük. Bemutatja, hogy mi kell egy ilyen vállalkozáshoz és mindezt egy ősvadonban, ahová angol be nem tette a lábát. Itt kezdődik el Towne és Rogers barátsága.
A következő rész úgymond egy kisebb pihenés, amelyben megismerjük a korabeli Londont. megismerjük az akkori kultúrát, szokásokat és gondolkodásmódot.
A harmadik részben a cél az észak nyugati átjáró, amely kevésbé ismert vagy éppen lenyűgöző érintetlen tájakon, fojókon és tavak mellett halad. megismerjük milyenek a romlott indiánok és azokat, amelyekhez nem jutott még el a rontás.
A negyedik részben a főhős rájön mi az igazi célja, mire vágyik legjobban és hogy hogyan lehet boldog.
A könyvben van romantika, kaland, árulás és mire a végére érünk rájövünk, hogy bár a főhős Towne mégis az egyik, ha nem a fő célja, hogy bemutassa Rogers őrnagyot, aki egy valós személy. Kicsit utána olvasva kiderül, hogy nem csak Rogers ( akire az amerikai U.S. Army Rangers alapítójaként tekint ), de több tábornok és katona, sőt még az írnoka is valós személy. Szintén sok valós esemény és helyszín jelzi, hogy iszonyatos kutatómunka előzhette meg a regényt amely korhű köntösbe iszonyú jó ábrázolással helyez bele az író.

Egyszerűen lebilincselő volt minden sora a könyvnek. Lenyűgözött. Egy példa, hogy az író a karaktere segítségével milyennek látta meg Londont elsőre:

Ha Londonra gondolok, egy fekete és szürke színekben tartott vázlat áll előttem: fekete és szürke házak, oszlopok, dómok, szobrok; a köveket korommal lepték be az évek, de az eső fehér csíkokat mosott bele: mintha a város örök csontjai csillognának piszkos húsa alatt.
Londonra gondolok és fekete fákat látok szürke ködben, sápadt ég alatt; szürke kövekkel kirakott utcákat; szürkeruhás emberek áradatát a ködben; fakó arcokat; háromszögletes fehér kendőket a lányok és asszonyok vállán.
Londonra gondolok és egy szürke folyót látok: a Temze-t. Vízibogarak nyüzsögnek rajta: csónakok, bárkák és nagy hajók rengeteg evezővel; az utasok kabinjai fehér mázukat csillogtatják; a kereskedő-gályák és hadihajók vitorlái – akár a frissen mosott fehérnemű – elővillannak Lambeth szürke házai közül.
London szagát még ma is az orromban érzem; azt a szénfüsttel kevert sós tengeri szagot, melyet a nehéz londoni levegő nem enged magasra szállni. London hangjait is hallom, a targoncák és lovaskocsik szüntelen dübörgését a kemény macskaköveken; a kocsisok, kofák, tejesemberek, fuvarosok, küldöncök rikoltozását; a lányok és asszonyok facipőinek kopogását a járdán; a cégtáblákat, melyekkel tele van minden utca, és amelyek folyton csikorognak a szélben.

>!
anni_olvas
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Ez nagyon izgalmas kalandregény volt! Kalandregény, ám ennél sokkal több. Ez a könyv sokkal inkább szólt számomra Langdon Towne-ról, a fiatal, ambíciózus, érzékeny és művészlelkű fiatalember személyiségfejlődéséről, mint bármi másról. Langdon azt hiszi, hogy a szerelem (vagy legalábbis annak tárgya) való és értékes, a nagyhatalmú, istenként magasztalt Rogers őrnagy, a Rangerek parancsnoka a tisztességes és megmentő, a tökéletes, a példa. És hát csalódik, semmi sem az, aminek látszik vagy aminek láttatni akarják. A világ romlott, kicsinyes, és szegény Langdon erre bizony szépen lassan ráébred.
Mindez az amerikai függetlenségi harcok közepette, az 1700-as évek legvégén történik, mikor is az amerikaiak igencsak vékony jégen táncolva egyensúlyoztak az indiánokkal való kereskedelem (és kizsákmányolás) és konfliktusok mezején, illetve a brit anyaország és a francia ellenség közötti területszerzési konfliktus idején. Az indiánokat persze jó európaihoz mérten igyekeztek mindenre felhasználni, amire csak lehetett: néha jók voltak, ha prémet kellett venni tőlük, alkalmanként feleségnek, néha szolgának vagy egyenesen tulajdonnak, szövetségesnek vagy ellenségnek.
Nagyon érdekes, kalandos történet, egy szelet az amerikai történelemből és egy legendás alak sallangoktól megfosztott személyiségének képe.
Kedvencemként tartom számon, végig nagyon élveztem.

>!
Andrée P
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Nagyon kedves gyerekkori emlékeket idézett bennem ez a könyv.
Akkor is és most is odáig voltam érte.
Manapság és felnőtt fejjel szinte már hihetetlen az a korszak, és helyszín, amikor ez a történet játszódik.
Egyszer az amerikai kontinens a hatalmas vadonjaival, az indiánok támadásaival, a fehér „úttörők”, felfedezők és kalandorok csatározásaival és hódítási vágyaival.
Másodszor pedig Anglia is egy olyan arcát mutatja, ami ma már csak ezekből a könyvekből ismerhető meg, szerencsére :) Az a rengeteg nyomor és szenvedés, a mindenféle alakoskodás és trükközés.
De pont ezektől és attól, hogy ez mára már egy távoli letűnt idő, lesz nekünk ma, itthon a kényelmes fotelben egy remek, szórakoztató, kalandos és szerethető történet Rogers őrnagy, Langdon, Elizabeth és Anna kalandjaiból.

>!
SoulShine P
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Sajnos csak 5 csillaggal lehet jutalmazni itt egy könyvet, pedig annyit érdemelne ahány van az égen.Szól ez a könyv bátorságról, kitartásról, küzdelemről, igazságról, barátságról ….szóval az életről. Az író lebilincselően ír, fogva tart lelkileg és még a könyv olvasása után sem enged el évekig. Írhatnék még sok mindent, hiszen rengeteg gondolat , érzés , kérdés merült fel bennem, amit csakis az érthet meg aki elolvassa.Letehetetlen könyv.

>!
pwz ISP
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Ez nekem valahogy lemaradt az utolsó mohikános időszakomból. Jó, mondjuk ez az időszak általános 2-tól 6-ig tartott. Viszont most örömmel fedeztem fel ezt a könyvet. Mindig is érdekelt az amerikai gyarmatok és Anglia viszonya. Ebben minden van: a 13 alapító gyarmat életébe be tudunk tekinteni, az angol-francia háború Rogers Rangerei szemével. Még a William Henry erődről is szó esik benne (Az utolsó mohikán). Az angol-francia-holland telepesekre törő indiánok, a felderítetlen ősvadon, London a függetlenségi háború előtt, a Nagy-tavak kereskedelmi állomásai és erődjei, erődrendszere, a hatalmi harc a kormányzásra képtelen angolok és az időközben a feladathoz felnövő helyi telepesek között, az indiánok, Pontiac főnök – nem az autó :) – és persze, az Északnyugati átjáró története a keleti partról a nyugati felé. Egy valóságos személy, Rogers őrnagy és a Rangerek szolgáltatják mindehhez a hátteret. Alapos munkát végzett az író. Sűrűn kapdostam elő a térképet és bele is néztem az 1940-es amerikai filmbe, amit fel is töltöttem ide a könyvhöz. Jobb a könyv, érdemes elolvasni a 18. századi amerikai gyarmati háborúk iránt érdeklődőknek!

>!
Gondolat, Budapest, 1983
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632812077 · Fordította: Szinnai Tivadar
9 hozzászólás
>!
gabcsika1
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Apukám ajánlotta nekem ezt a könyvet, gyerekkorában sokszor olvasta és nagyon szerette.
Nekem is nagyon tetszett. A sok fantasy után, amit mostanában olvastam, elég kemény volt a találkozás a 18. századi rideg valósággal, az éhezéssel, a gyilkolászással (amit azért hál' istennek nem vettek nagyon komolyan), és a mindent irányító politikával, na, az úgy tűnik, mindig is nagy úr volt…
A karaktereket megszerettem, még Elisabethet is meg tudtam érteni, de természetesen McNott őrmester lett a kedvenc. :)


Népszerű idézetek

>!
pwz ISP

Nincs még egy élőlény, amelyen olyan kevés ennivaló volna, mint a baglyokon. A bagoly háromötöd része fej, egyötöd része csont, a többi pedig talán csak a hangja.

216. oldal

45 hozzászólás
>!
Epilógus

Nincs még egy élőlény, amelyen olyan kevés ennivaló volna, mint a baglyokon. A bagoly háromötöd része fej, egyötöd része csont, a többi pedig talán csak a hangja.

226. oldal, Gondolat Kiadó, 1971

1 hozzászólás
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Általában azt mondják, hogy a fegyelem nemesíti az ember jellemét. De nem tudom biztosan, vajon igaz-e? Láttam sok kitűnő katonát, aki nagyon aljasul viselkedett, amint felszabadult a fegyelem hatása alól.

271. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fegyelem
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

„Élete középső időszakában a legtöbb ember megszokja az élete taposómalmát,és olyan gépiesen végzi mesterségét, ahogy nyakkendője csokrát köti meg reggelenként. Pedig hány olyan ember van ezek közt, aki valamikor saját egyénisége szerint akarta megformálni életét, sőt még a világot is meg akarta kissé változtatni! Ezek maguk sem tudják, mikor és hogyan rozsdásodtak meg, mikor és hogyan koptak el annyira, hogy beleférjenek a tucatcsomagolásba. Az a lelkesedés, mellyel átlagon felüli céljaikért munkálkodtak, éppen olyan észrevétlenül hűlt ki, mint egy ifjúkori szerelem. Így jutottak el odáig, hogy ifjúságuk lelke – ha fel is támadna – úgy érezné magát férfikoruk gondolatvilágában, mint egy kísértet a régi kastélyban, melyet új gazdája modern bútorokkal rakott tele. Nincs a lelki életnek még egy ilyen titokzatos, hajszálfinom jelensége, mint ez az átalakulás, mely lassanként, fokozatosan következett be náluk. Minden ismerősük, minden rokonuk hozzájárult egy – egy fertőző lehelettel, amint beszélgetés közben az aljas alkalmazkodás hazugságait hangoztatta vagy feltálalta piszkos tapasztalataiból levont korlátolt következtetéseit. De néha talán egy asszony szemsugara vakította meg őket annyira, hogy életük igazi útjáról mellékösvényre tévedtek.”

MIDDLEMARCH

306. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

A Sátán előtt nem emelek kalapot; viszont előítélettel sem viseltetem vele szemben. Sőt, be kell vallanom, hogy icipicit őfelé hajlik a rokonszenvem, mert igazságtalan elbánásban részesült. Minden vallás bibliákat ad ki ellene és szidja-csepüli, lehordja a sárga földig. Neki nincs alkalma védekezni, őt nem hallgatja meg senki. Csak a vádoló ügyészt hallgatjuk meg, és máris kész az ítéletünk. Nekem ez nem tetszik. Ez nem az angol stílus, nem is az amerikai, inkább a francia… Kétségtelen, hogy a Sátán mellett is szól valami, ő sem egészen fekete. Nincs benne sok fehérség, nem vitatom, de mi talán hófehér báránykák vagyunk?

MARK TWAIN

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sátán · sátán
>!
Algernon +SP

Az ÉSZAKNYUGATI ÁTJÁRÓ, miként az minden szabad nép képzeletében él, nem más, mint egy szűk, rejtett, nehezen fellelhető ösvény, mely a titokzatos Kelet felé visz. De tágabb értelemben ez az ösvény a hírnév és a dicsőség, a kincsek és a kalandok regényes útja. Hány ember él köztünk, aki szüntelenül a saját Északnyugati Átjáróját keresi, és feláldozza egészségét, minden erejét, sőt egész életét ebben a keresésében. És ki merné állítani, hogy az ilyen álomkergetők meddő, de reménysugaras törekvése kevesebb boldogságot rejt magában, mint az okosabbak és józanabbak élete„ azoké, akik otthon ülnek, a biztonságban ásítozva, és soha nem kockáztatnak semmit. Kinevetik azokat, akik a legendás átjárót keresik, a kivezető utat a mindennapos élet szürkeségéből. Kinevetik őket, de mosolyuk mintha savanyú lenne…

Könyvkezdő idézet az Első Rész előtt

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Családommal együtt elmentem a temetésre. Billy is velem jött, mert a világért se maradt el mellőlem egy pillanatra sem. Amikor kijöttünk a temetőből, hallottam, hogy ilyeneket mormognak: „Nézd a vörös gazfickót!” És: „Bele kellene vágni egy kést!” Aki ezt mondta, most látott indiánt életében először, sohasem szenvedett tőlük semmit, és jó kereszténynek tartotta magát. Viszont Billy, akinek családját én is segítettem lemészárolni, olyan szeretettel ragaszkodott hozzám, hogy néha már terhemre is volt.

275. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

„Mindazok, akik dicsőségesen buktak el – egy Raleigh, egy Cervantes, egy Chatterton, egy Camoens, egy Blake, egy Claverhouse, egy Lovelace, egy Alkibiádész, egy Parnell – vagy akár a névtelen matróz, aki habozás nélkül fuldokló társa után ugrik, de nem tudja kimenteni, hanem magam is a tengerbe vész: az ilyen emberek sorsa érdekel bennünket igazán. Legalábbis így vélekednek azok, akiknek maguknak is van fantáziájuk, és így könnyen ugyanarra a sorsra juthatnak, mint hőseik, az elbukottak.”

CUNNINGHAME-GRAHAM

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Azt hiszem, hogy sikerült volna megmenekülnünk, ha nem lőttük volna le azt a jávorszarvast. Ámbár az ilyesmit sohasem lehet kiszámítani. Ha nem lőttük volna le a jávorszarvast, talán simán csatlakozhattunk volna Rogershez, és Rogers mellett nem érhetett volna bennünket újabb meglepetés. De kár erről beszélni. Nincs meddőbb dolog, mint azon elmélkedni, hogy miként alakult volna a helyzet, ha ezt vagy amazt másképp csináltuk volna. Az ilyen elmélkedés vénasszonyoknak való. Aki sokat töpreng, végül már nem mer cselekedni.

204. oldal

>!
Algernon +SP

– És milyen az a Rogers? – kérdezte Elizabeth. – Írja le, Langdon.
– Nagyon nehéz leírni – mondtam. – Képzeljen el egy embert, aki keresztülgázol a tűzön, de nem ég meg; akit eltemet a jég, de nem fagy meg; akit összekötözve bedobnak az örvényes vízbe, de nem fullad meg. Egy férfi, aki legyőzi a tüzet, a vizet, az összes elemeket. Aki váratlanul felbukkan, megmenti barátai életét és elpusztítja ellenségeit. Nem tudom, hogyan festene a portsmouthi korzón, parókásan, barna bársonyruhában, csattos cipőben. De a kanadai mocsárban, nyakig sárosan, olyan volt, mint egy félisten.

280. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

James Fenimore Cooper: Vadölő / Az utolsó mohikán
James Fenimore Cooper: Nyomkereső / Bőrharisnya
Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő
Kerstin Gier: Zafírkék
Susan Orlean: Az orchideatolvaj
Thomas Berger: Kis Nagy Ember
Miloslav Stingl: Indiánok hadiösvényen
Catherine Anderson: Indián hold
Karl May: Halálos tűz
Alberto Vojtěch Frič: Karaí Pukú