Egész másra számítottam. Ami most pozitív, mert jobban megragadott, mint hittem. Olvasmányos, mozgalmas történet ez, érdekes az alapötlet, a kor, a kezdetleges megismerése az emberi test működésének, a még visszatérés a régi hiedelmekhez, a szereplők. Mindenki úgy hiszi, hogy ismeri Frankenstein nem túl pozitív karakterét, de ez a könyv egy egészen más szemszögből mutatja be őt, ráadásul a saját szemén át. Victor furcsa főhős, idő kell, hogy megkedveltesse magát, sőt, biztos nem is minden olvasóval sikerül. Van benne egyféle megszállottság, türelmetlenség, vadság, vonzódás a veszélyhez és a tiltott alkímiához. A másféle tanulással ellentétben ehhez van érzéke, ez foglalkoztatja. Persze, fontos része a természetének, hogy örökké bizonyítania kell. Úgy érzi, mindig csak második az ikerbátyja után, akit mindenki jobban kedvel, mert nyugodtabb természet, gyorsabb észjárású. Konrad is felemás, mert ő a „jó iker”, ugyanakkor valóban elég fontoskodó, és talán tényleg jobbnak hiszi magát. Nem kedveltem jobban, mint Victort, valahogy nem sikerült, hiába volt ő a józan hang. Bár együtt éreztem vele és sajnáltam a sorsa miatt.
Elisabeth ugyancsak megosztó, mint harmadik főhős, mert egyrészt a gyakorlatiassága, a nehéz helyzetben lévő higgadtsága, észszerűsége többször nagyszerűen jön, valahol elismerésre méltó a bátorsága és kitartása, másrészt néha olyan butácska, bár ő hívő katolikus, nem úgy, mint a család többi tagja, és a hevessége és fafejűsége már inkább idegesített sokszor. Érdekes, hogy Victor vad szenvedélyessége megijeszti a lányt, hiszen ő is pontosan ugyanolyan. Tulajdonképpen sokkal inkább illik hozzá, mint Konrad. Kalandvágyó, bátor, van benne vadság. Victor kibontakozni is sokkal inkább hagyja. Szóval a kialakuló szerelmi háromszögek legrosszabbika ez. Két testvér, ráadásul ikrek, és egy lány. Talán Elisabeth a biztonsághoz ragaszkodik jobban, azért Konrad a választottja, nem tudom. Az biztos, hogy sosem szerettem a szerelmi háromszögeket.
A Frankenstein család történelme, a testvérek, szülők, mind jól sikerültek, rengeteg pluszt hozzáadnak a későbbi legendás alak megismeréséhez és megértéséhez. Ahogy Victor viszonyul a kisebb testvéreihez, a barátsága Henryvel, aki nagyon aranyos, nem túl bátor, de támogató szereplő. Ahogy csalódik az apjában és elveszíti a bizalmát benne, ahogy feldolgozza az érzelmeit Elisabeth iránt, és végül döntésre jut, mikor tulajdonképpen ironikus módon késővé válik. Ahogy mindent megtesz Konradért annak ellenére, hogy sokszor verseng vele, mégis szó szerint magából is bármit feláldoz. Lehet itt mélázni azon, hogy valóban csak az ikertestvéréért teszi-e, vagy nagy szerepe van benne a várható dicsőségnek is, de ez pont a karakterének fontos része és kettőssége. Az viszont vitathatatlan, hogy nagyon szereti Konradot, szoros kapcsolat az övék, elmegy a végletekig, Krake, Polidori, senki sem állíthatja meg. Pont ez a szenvedélyessége viszi előre bármilyen helyzetben. És igen, Konrad, mint a józanság hangja végig ott van mellette, talán mindig is egymást egyengették, a mérleg két nyelve. Szóval, ha ez a mérleg végletesen kibillen, máris sokkal jobban értem, hogy lesz később Victor az, aki. Bármilyen forrófejű, bármilyen hibája van, elérte, hogy nagyon érdekeljen, és hogy megkedveljem, talán egyetlenként. Vicces körülmény.
A könyv felépítése jó, a fogalmazás szép, a leírások jól sikerültek, a jelenetek szerintem nagyon átélhetőek, a kalandoknál nem finomkodott a szerző, megvannak a hátborzongató elemek. Victor egyáltalán nem egysíkú főhős, még ha megosztó is. Előre félek, hogy a folytatásban mibe keveredik. Főleg a kudarca után.