Az 1996. tavaszi hegymászószezonra úgy emlékszik a világ, mint e veszélyes sport történetének egyik legtragikusabb idényére. Számos beszámoló született az 1996. május 10-én a Mount Everesten történt eseményekről, amelyek megpróbálták feltárni a 7 hegymászó halálához vezető okokat, és egyben közel hozták a mindennapok emberéhez is ezt a veszélyes, de gyönyörű sportot. Szomorú, de igaz: az 1996-os Everest-tragédia, vagyis 7 ember halála irányította rá a szélesebb közvélemény figyelmét is a hegymászásra. Világszerte milliók olvasták és olvassák a témával kapcsolatos könyveket, nézik a könyvek filmfeldolgozásait, és közülük sokan indulnak el a hegyek felé, hogy aztán ott olyan kalandok, sikerek és tragédiák részesei legyenek, amelyekre az 1996-os eseményekről szóló izgalmas, drámai beszámolók nélkül soha nem került volna sor. Ebben a könyvben az a résztvevő osztja meg az olvasókkal a hegymászással, azon belül pedig az 1996-os tragédiával kapcsolatos gondolatait, aki talán a leginkább… (tovább)
Orvos az Everesten 24 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2000
Enciklopédia 2
Helyszínek népszerűség szerint
Himalája · Csomolungma / Mount Everest
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 22
Kívánságlistára tette 11
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
„Nem létezik még egy olyan cél, amely egyszerre annyira valóságos és mégis annyira elvont lenne, mint egy hegy csúcsa. Lehet, hogy egyes kérdésekre a válasz ebben rejlik. A csúcs egy jól körülírható cél, amelyet csak bizonyos ráfordításokkal, jó tervezéssel, kemény munkával és szerencsével lehet elérni. Az első pillantás egy nagy hegyre rendszerint félelemmel tölti el az embert: hihetetlenül nagy; leküzdhetetlen; semmi emberi nem tartozik hozzá. De ahogy uraljuk a félelmet, és a hegyre lépésenként tekintünk, amelyeket egyesével teszünk meg, rájövünk, hogy nincsen egyetlen egy lépés sem, amit ne tudnánk véghezvinni. Egyszerűen folyamatosan haladunk addig, amíg minden irányból csak lefelé vezet már út, egy zavarodott pillanat után pedig rájövünk arra, hogy a csúcson vagyunk. Nem voltak leküzdhetetlen akadályok, minden korlát csak az elménkben létezett. A hegyek változatlanok és közönyösek, nem lehet őket meghódítani. Amit meghódítunk, az nem más, mint a félelmeink és az érzékelt korlátaink.”
A fülszöveggel ellentétben a könyv nem – vagyis nem teljes mértékben – az 1996-os hegymászótragédiához kapcsolódik és ennek nagyon örültem. Csupán az utolsó fejezetek, az orvos ötödik útja kötődik ahhoz az évhez, itt viszont őt követjük, így a történet jóval korábban indul, akkor, amikor eldöntötte, hogy mászni fog és sikerült neki az első Everest-es expedícióval kijutnia, megismerni önnön korlátait és azt, hogy bizony nem nagyon bírta (nem jut el a hármas táborig sem és nagyon lassú).
„Kezeltünk argentin hasmenést, német vízhólyagokat, orosz aranyeret és nemzetközi köhögést.”
Érdekes volt egy orvos szemszögéből végigélni az utazást, a serpákkal való kapcsolatot, az imákat, a gyaloglást és azt, hogy milyen érzés, ha mindenki lehagyja és alig bírja tenni már a lábát maga elé… Hozzátéve, hogy amíg esetleg mások épp pihegnek, neki, mint orvosnak voltak kötelezettségei is, ráadásul sokszor egyedüli orvosként a nem vele egy csapatban utazók ellátását is neki kellett megoldania. Kapunk pontos leírást az akklimatizációról és a testben működő folyamatokaról akár ennek során, akár egy tüdőödémánál vagy akár a ritka levegő belekre avagy a fogakra gyakorolt hatásáról…
„… még a fogam is fájt. Ez nagy magasságban gyakran előfordul azoknál, akiknek tömés van a fogukban. Ha valakinek levegő szorul a foga és a tömés közé, akkor a csökkent légköri nyomás hatására az nyomást gyakorol mind a tömésre, mind pedig a fogak belsejére, akár az ideget nyomva.”
Az első expedíció talán részletesebb, mint a többi, hiszen ő ekkor próbálkozott az Everesttel, vagy legalábbis a táborokkal, hiszen a csúcstámadásról nála szó sem lehetett, több társával együtt annyira rosszul lett többször is. Pont ez is szimpatikus volt, hogy ennyire esetlen és gyenge, ezt érezzük minden lapról, a keserűséget és az elfogadást is.
„..ha mindenféle incidens nélkül sikerül huzamosabb ideig végeznünk egy tevékenységet, hajlamosak leszünk kevésbé figyelembe venni a kockázatot. Így történt ez minden egyes Everestről való visszatérésem után, mivel a veszély iránti érzékem csökkenőben volt.”
A következő expedíciókon már erősödik és jobban szokja a „hegyet”, a harmadik expedíción már feljebb jut gondok nélkül. Mindeközben megismerjük a táborok életét, a hegy veszélyeit, más csapatokat, történnek halálesetek és más balesetek…
„Ilyen magasságban kevés oxigén van a levegőben, viszont annál több buddhizmus.”
A kötet utolsó fejezetei az 1996-os tragédiát elevenítik fel, ahol nem az új-zélandi csapat orvosa volt, de ő volt a legmagasabban táborozó orvos, így Beck és Makalu visszaérkezését ő fogadja és próbál meg mindent megtenni a megmentésük érdekében. Furcsa volt olvasni a visszaemlékezését, hogy alig négy évvel korábban pontosan Rob Hall szólt meg egy szerencsétlenül járt csapatot, arra hivatkozva, hogy nem fordultak vissza időben, 96-ban pedig pontosan ő követi el ezt a végzetes hibát.
„Mindkét pilóta oxigént használt, mivel az ilyen magasságban történő repülés előzetes akklimatizáció nélkül pár órán belül tüdőödémát okozhat. Ha a helikopter a földre kényszerül és nem tudják valamiért elindítani, az halálos következményekkel járhat a pilóták számára.”
Sok érdekességet meg lehet tudni a kötetből, gyakran a humor is megcsillan, már amennyire ezen a kemény helyen van még erő humorra. A kötet nekem nagyon tetszett, azt hozta, amit vártam, jó volt ebből a szemszögből is olvasni egy könyvet az Everest-mászásokról.
„- Tegnap egy kicsit rázós lett itt fent, nem?
– Aha. Ahányszor csak elvesztettem az egyensúlyomat, nem tudtam, hová zuhanjak, Nepálba vagy Tibetbe…”
Először a magyar kiadásról: nagyon megtévesztő a borítón a „személyes beszámoló a ’96-os tragédiáról” felirat, mert a könyv nagy része Kamler első expedíciójáról szól, kisebb részben a harmadikról spoiler és csak az utolsó 40 oldal szól a ’96-os eseményekről. Nem emiatt vettem meg a könyvet, de másoknak megtévesztő lehet.
A másik, hogy az idézetek elején még van idézőjel, de utána nincs és xy mondatai összefolynak Kamler gondolataival. Elég idegesítő volt találgatni, hogy most melyik mondat kihez is tartozik :/
Maga a könyv nagyon érdekes volt. Elsősorban az orvosi nézőpont miatt vettem meg, milyen körülmények és kóros állapotok vannak ekkora tengerszint feletti magasságban. És persze mire vagy képes orvosként csekély felszerelés mellett.
Szerintem olvasmányos könyv volt és mivel szeretem a valós helyszíneket látni, google-on keresgéltem képeket, az Everest térképén követtem, éppen hol járnak.
Egyébként kettős érzések vannak bennem, mert egyrészt az olvasás után már érthetőbb, mi motiválta Kamlert, miért akart (és hozzá hasonlóan még sokan mások) kilépni a mindennapi mókuskerékből és valóra váltani gyerekkori álmát, de ugyanakkor én továbbra sem akarok egy sátorban -30 fokban aludni.
Beck Weathers könyvét is szeretném majd elolvasni, mert hihetetlen, ami vele történt.
Addig is itt van Kamler TED előadása fotókkal illusztrálva: https://www.ted.com/talks/ken_kamler_medical_miracle_on…
Mindig kíváncsian olvasom a hegymászásról szóló könyveket. Kettősség van bennem, mert milyen elszántság kell ahhoz, hogyan képesek ezek az emberek lemondani a legegyszerűbb kényelemről is azért (mosakodás, alvás, hideg, gyógyszer), hogy eljussanak egy kijelölt pontig, még az életüket is kockáztatva. Lenyűgöző az a feltétel nélküli bizalom, amivel ezek a hegymászók megbíznak a társaikban és alkalmanként egy kötélben. Kötelező a több hónapi felkészülés, akklimatizálódási idő, és csak ezek után következik az utolsó 850 méter megtételének lehetősége. Az író, Dr Kenneth Kamler nagyon érdekes könyvet írt, mivel ő gyakorlott hegymászó, de minden esetben elsősorban orvos és a hivatása miatt fordult többször vissza a csúcskísérlet nélkül, hogy segítsen. Nagyon szimpatikus, alapvetően humoros egyéniség, többször sikerül oldania is a kialakult feszültséget. Továbbra is kíváncsi vagyok a hegymászásra, de továbbra sem tudom elképzelni, hogy megéri újra és újra megpróbálni feljutni az Everest csúcsára. Krakauer és Bukrejev könyvei után érdekes volt az 1996-os tragédiáról egy orvos írását is olvasni.
Elég sok hegymászó történeten túl vagyok, ezért kicsit tartottam attól, hogy már belefásultam a témába, de ez a könyv kicsit más, mint a többi, mert szerencsére elég nagy hangsúlyt kap az orvosi nézőpont, és ez remekül megfűszerezi az egyébként már-már sablonos „nagy elánnal nekivágunk, csúnyán szenvedünk, óriási a veszély, XY feladja, Y feljut a csúcsra, idő van, indulni kell lefelé, még jobban szenvedünk, még nagyobb a veszély, sikeresen leérünk, életbölcsesség” forgatókönyvet.
Sosem szándékoztam olyan magasságokba jutni, ahol már maga a létezés is életveszélyes, de ez a könyv még inkább elvette tőle a kedvem. Tárgyilagosan, nem drámázva mesél azokról, akiknek a szervezete lázadozik a magasság ellen, és ezek még nem is a csúcshódítás közben szerzett sérülések, egyszerűen csak az útra készülődés velejárói. Könnyű azzal rövidre zárni a témát, hogy aki ezt a rizikót bevállalja, az fanatikus idióta, de korrektebb, ha azt mondom, én ehhez nem lennék elég bevállalós, mert nekem ehhez túl fontos a tyúkszaros életem.
Egyébként valami megfejthetetlen okból sokáig nem szimpatizáltam a szerzővel. Nem volt ellenszenves, és ha akartam volna sem tudtam volna róla csúnyákat gondolni, egyszerűen csak nem kerültünk közel egymáshoz. Aztán egyre többet mesélt a saját testi és érzelmi gyengeségeiről, én pedig értékeltem az önkritikáját és a bátorságát, hogy ezeket is leírta a könyvében. Ezektől az én rideg szívem is kinyílt felé, a végére pedig már egész jó haverok lettünk. Sajnáltam, amikor az utolsó oldalra érve elbúcsúztunk egymástól.
Nagyon olvasmányosan írta le a kalandjait az Everesten, és a fent lévő orvosok mindennapjai sem unalmasak. Néha az évszámokat kitehette volna, mert ezekkel eléggé megkavart. Nem tudom miért szurkoltam jobban, hogy végre jusson fel, vagy jusson le élve, mert jó néhány rázós helyzetet élt át. Lehet, az Everest nem az ő hegye, de legalább a kapcsolatuk szerencsésen alakult.
Sok fontos biológiai-fiziológiai információt ismertet a magas hegyeket illetően, amivel más könyvben eddig nem találkoztam. Úgyanakkor a belső vívódások ilyenfajta leírása sem található meg, az otthoni élet, de főleg a munka feladása s hogyan továbbja. Az általam elolvasott hegymászós könyvektől eltérő. Ebben az esetben a hegymászás mintha csak olyan másodlagos feladat lenne, első az expediciós orvosi teendők elvégzése. S ez pontosan így van jól. Nagyon tetszett és még szívesen olvastam volna tovább is.
Nagyon érdekes volt.
Megnéztem moziban az Everest filmet, csak ez után kezdtem bele a könybe. Ami a legviccesebb, hogy a polcon pihent a kötet.
Azt hiszem sikerült egy kicsit megértettem ennek a hegynek a különös mágiájat.
Furcsa volt a meleg szobaban, plédbe burkolózva arrol olvasni, hogy -30 oC ban hogyan képes az ember tulelni az Everesten.
Biztosan fogok meg hegymaszós könyvet olvasni.
Amiért levontam egy fél pontot az a fordítas volt. Sokat rontot az olvasas élményen, hogy volt olyan mondat, amit többször el kellett olvasnom ahhoz megértsem mit is akar mondani…
Szeretem a hegymászásról szóló történeteket. Egy kicsit valóban megtévesztő, hogy nem teljesen az 1996-os tragédiáról szól valójában. Nagyon tetszettek viszont azok a részek, amelyeket orvosként írt le, a nagy magasság, a hideg az emberi szervezetre gyakorolt hatásait, a hegyen történő gyógyítást. Ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas erről az extrém sportról egy kicsit más megvilágításban.
Népszerű idézetek
„Ha van egy álmod, kezdd el,
A vakmerőségben van zsenialitás, erő és varázslat.”
Az előző idézet Johann Wolfgang Goethe egy XVIII. században írt versének parafrázisa, amely oly népszerű a hegymászók között, akiket lenyűgöznek a nagy hegyek.
240. oldal (Kelly Kiadó)
Semmi sem tud oly valóságos lenni, mint egy álom, de ha kitartunk mellette, bár minden más megváltozhat, álmunk változatlanul ott marad.
Sok sherpa nő fel azzal a gondolattal, hogy láma lesz, de ehhez az életmódhoz nagy fegyelem kell, és miután a szerzetesség alacsonyabb fokát elérték, sokan úgy döntenek, hogy könnyebb lehet megmászni az Everestet.
A táborozás egyik alapszabálya az, hogy a víz addig nem fog forrni, amíg figyeled, így hát elfoglaltuk magunka a csomagok rendezgetésével.
103. oldal (Kelly kiadó)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Heinrich Harrer: Hét év Tibetben 91% ·
Összehasonlítás - Bereményi Géza: Magyar Copperfield 90% ·
Összehasonlítás - Cheryl Strayed: Vadon 91% ·
Összehasonlítás - Immaculée Ilibagiza: Megmaradtam hírmondónak 96% ·
Összehasonlítás - Ishmael Beah: Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok 88% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok 88% ·
Összehasonlítás - Artur Heye: Három világrész csavargója ·
Összehasonlítás - Heinrich Harrer: A fehér pók 79% ·
Összehasonlítás - James Herriot: Minden élő az ég alatt 97% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink 96% ·
Összehasonlítás