Út ​a gyógyuláshoz 1 csillagozás

Kenneth E. Hagin: Út a gyógyuláshoz

A ​bibliai gyógyulás témájában írt egyik legsikeresebb kötetet tartja kezében az Olvasó. Isten akarata ma is az, hogy a gyermekei kiváló egészségnek örvendjenek, sőt, minden ember felé meg kívánja mutatni jóságát fizikai gyógyítással is. Kenneth Hagin – bőségesen merítve saját csodálatos gyógyulásának és gyógyító szolgálatának tapasztalataiból is – ellenállhatatlan bibliai érveket sorakoztat fel amellett, hogy Jézus Krisztus az Út a gyógyuláshoz is. A tanulmány sok alapvető kérdést tárgyal nagyon gyakorlatiasan, néhány ezek közül:
– a gyógyulás útjában álló akadályok;
– Isten Igéje mint orvosság;
– a Jézus nevében rejlő gyógyító erő;
– a beszéd, az ima és a kézrátétel szerepe a gyógyulásban;
– az erőajándékok együttműködése a gyógyító kenet felszabadulásában; és amire még a legreménytelenebbeknek tűnő esetben is biztosan számíthatunk,
– Isten hatalmas irgalma.

Kenneth E. Hagin gyermekkorára a többféle, egyenként is halálos betegséggel… (tovább)

>!
Amana7, Budapest, 2011
256 oldal · ISBN: 9789637657139 · Fordította: Polgár Péter

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Ellen G. White: Jézus élete
Francine Rivers: Az utolsó bűnevő
Henry Cloud – John Townsend: Határaink
Andrew Wommack: Kegyelem – az evangélium ereje
Joni Eareckson Tada: Amikor Isten könnyezik
Max Lucado: Túljutsz rajta
Derek Prince: Isten orvosságos üvege
Charles Capps: Amikor Jézus imádkozik rajtad keresztül
Cynthia Heald: A hittel teli nő
E. G. White: Krisztus szenvedései