Kenedi János (szerk.)

Írók ​a moziban 1 csillagozás

Kenedi János (szerk.): Írók a moziban

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1971

A művek szerzői: Jókai Mór, Makszim Gorkij, Ady Endre, Krúdy Gyula, Jevgenyij Vinokurov, Rába György, Nagy Endre, Molnár Ferenc, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Juhász Gyula, Wiktor Woroszylski, Max Jacob, Philippe Soupault, Tristan Tzara, Robert Desnos, Kassák Lajos, Dylan Thomas, Jékely Zoltán, Somlyó Zoltán, Tóth Árpád, Theodore Dreiser, Federico García Lorca, Vlagyimir Majakovszkij, Karinthy Frigyes, Hart Crane, Klaus Mann, Roland Barthes, Robert Goffin, Ernesto Cardenal, Simone de Beauvoir, Salvatore Quasimodo, Michel Butor, Szentkuthy Miklós, Eörsi István, Gera György, Bertolt Brecht, Christopher Isherwood, Blaise Cendrars, Ilja Ehrenburg, Mándy Iván, Graham Greene, William Saroyan, Csurka István, Guillaume Apollinaire, Vas István, Bálint György, Nagy Lajos, Hans Magnus Enzensberger, Babits Mihály, Archibald MacLeish, Heltai Jenő, Jean Cayrol, Claude Mauriac, Susan Sontag, T. S. Eliot, Németh László, Ray Bradbury, Lengyel József, Szabó Dezső, Thomas Mann, Antonin Artaud, Jean Cocteau, Cesare Pavese, Jorge Luis Borges, Bóka László, André Malraux, Mészöly Miklós, Balázs Béla, Borisz Eichenbaum, Viktor Sklovszkij, Tandori Dezső, Alain Robbe-Grillet, Pilinszky János, Pier Paolo Pasolini, Georges Perec, Vítězslav Nezval

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 1971
714 oldal · keménytáblás

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

sophie P>!

FRANK O'HARA
A válságba került filmiparhoz

Nem titeket, vézna folyóiratok és nyomdafekete újságok,
ahogy serény buzgalommal törtök előre a hangyák dicsőségébe,
sem téged, Kísérletező Színház, melyben a Betelt Érzés
mindig a Költői Fölismeréssel párosul, sem téged
korzózó Nagyopera, mely olyan szembeszökő vagy, akár egy fül (habár te
közel állsz szívemhez), hanem téged Filmgyártő Ipar,
téged szeretlek!

Válságok idején valamennyiünknek újra meg újra el kell döntenünk, hogy kit szeretünk.
S meg kell koszorúznunk. aki koszorút érdemel: nem keményített ruhájú dajkámat, aki megtanított,
hogyan legyek rossz, s inkább nem-rossz, mint jó (s aki legutóbb
maga is felhasználta ezt a tanítást), nem a Katolikus Egyházat,
mely legfeljebb pompázatos bevezetés csak kozmikus szórakozásokhoz,
az Amerikai Légiót sem, mely mindenkit gyűlöl, hanem téged
dicső Ezüst Vászon, tragikus Színes Film, Szerelmes, Szélesvásznú Mozi,
kitáguló Vistavízió és ijesztő Szterofonikus Hang, isteni távlataitokkal,
hanghatásaitokkal és képrombolásaitokkal! Téged,
Richard Barthelmess, mint „elragadó” fiút, mezítláb, hosszúnadrágban,
Jeanette MacDonaldot, lángoló hajával és ajakával és hosszú, hosszú nyakával,
Sue Carrolt, ahogy már mindörökre ott ül egy autó összehorpasztott sárhányóján,
és mosolyog, Ginger Rogerst apródfürtjeivel, amelyek mint virslik
hullanak felvont vállára, az őszibarackfagylalt-hangú Fred Astaire-t, a csoda-lábút,
Erich von Stroheimet, aki elcsábítja hegymászók lihegő feleségeit,
a Tarzanokat, mind-valamennyit (nem vagyok rá képes, hogy jobban szeressem
Johnny Weissmüllert Lex Barkernál, nem én!), Mae Westet, prémmel bélelt szánon, bordély-csillogását és szelíd szavait, Rudolph Valentinót, a holdbélit,
holtszerelmes szenvedélyeivel s az ugyancsak hold-fényű, gyöngéd Norma Shearert,
Miriam Hopkinst, ahogy leejti a pezsgőspoharát Joel McCrea yachtjáról,
s belesír a foltos tengerbe, Clark Gable-t, ahogy kimenti Gene Tierneyt
Oroszországból, s Allan Jonest, ahogy megmenti Kitty Carlisle-t Harpo Marxtól,
Cornel Wildet, ahogy vért köhög a zongorabillentyűkre, miközben Merle Oberon lehordja,
Marilyn Monroe-t, ahogy a hegyes kis cipősarkain átperdül a Niagarán,
a zavarba ejtő Joseph Cottent s a zavarban lévő Orson Wellest, és Dolores del Riót,
ahogy orchideát reggelizik, és tükröket zúz szét, Gloria Swansont, ahogy hátradől,
és Jean Harlow-t, ahogy hátradől és vonaglik és Alice Fay-t, ahogy hátradől
és vonaglik és énekel, Myrna Loyt, aki oly megnyugtató és bölcs, William Powellt,
mesés udvariasságával, a virágzó Elizabeth Taylort – igen, benneteket,
és mindnyájatokat, ti többiek, ti nagyok és majdnem-nagyok, ti fő- és mellékszereplők,
kik oly hamar eltűntök s álmokban tértek vissza, hogy elmondjátok egy vagy két sorotokat:
imádlak benneteket!

Sokáig ragyogjátok be a világűrt csodás jelenéseitekkel, elidőzéseitekkel,
és kinyilatkoztatásaitokkal, s a világ minden pénze vonjon be csillogva benneteket,
amikor megpihentek a jupiterlámpák tüzében eltöltött kemény nap után, arcotokon
borogatással, a mi épülésünkre – mint ahogy a felhők gyakran éjszaka jönnek;
de hisz az ég a csillagok rendje szerint működik. Isten példája az, amit ti folytattok. Forogjatok hát celluloid tekercsek, ahogy a nagy Föld forog tovább!

Keresztury Dezső fordítása

315. oldal · Frank O'Hara

Kapcsolódó szócikkek: Jeanette MacDonald · Orson Welles
sophie P>!

Meglátják, hogy az a kis zörgő masina a forgó fogantyújával forradalmat okoz majd az életünkben – az írók életében. Közvetlenül támadja meg az irodalom régi módszereit. Alkalmazkodnunk kell majd az árnyas vászonhoz és a hideg masinához. Az írás új formája válik majd szükségessé. Gondolkoztam rajta, és érzem, hogy mi jön.
    De tulajdonképpen szeretem. Ez a gyors jelenetváltás, az érzelmeknek és a tapasztalatnak ez a keveredése – sokkal jobb, mint az írásnak az a nehézkes, vontatott formája, amelyhez eddig is hozzászoktunk. Közelebb áll az élethez. Az életben is változások és átmenetek villannak el a szemünk előtt, a lélek indulatai pedig olyanok, mint a szélvihar. A kinematográf megsejtet valamit a mozgás titkából. És ez maga a nagyság.
    Amikor az Élő holttestet írtam, a hajam téptem, és lerágtam a körmeimet, hogy nem adhatok még több helyszínt, még több képet, mert nem tudtam elég gyorsan haladni az egyik eseménytől a másikig. Az az átkozott színpad olyan volt, mint a kötőfék, úgy fojtogatta a drámaírót: a mű életét és lendületét a színpad méreteihez és követelményeihez kellett szabnom.
    Emlékszem, valaki elmondta nekem, hogy egy ügyes ember forgószínpadot szerkesztett, amelyiken egész sor jelenetet lehetett előkészíteni. Úgy örültem, mint egy gyerek, és megengedtem magamnak, hogy tíz helyszínt írjak a darabomba; még így is attól féltem, hogy megöli a darabot.
    De a filmek. Csodálatosak! Drr! És máris kész a színpad! Drr! És kész a másik! Tengerünk van, tengerpartunk, városunk, palotánk – a palotában pedig ott a tragédia (a palotákban mindig tragédia van, mint ahogy Shakespeare-nél is láthatjuk).
    Komolyan foglalkozom a gondolattal, hogy darabot írok a film számára. Van is egy témám. Rettenetes és véres téma. Nem félek a véres témáktól. Vegyük például csak Homéroszt vagy a Bibliát. Hány vérszomjas fejezet van bennük – gyilkosságok, háborúk. És mégis, ezek a szent könyvek megnemesítik és felemelik az embereket. Sohasem maga a téma rettenetes. A vérontás propagálása és igazolása az igazán rettenetes! Néhány barátom nemrég tért vissza Kurszkból, és egy megdöbbentő esetet mondott el. Filmre való história. Sem regényben, sem színpadra nem lehetne megírni. De a vásznon jó lenne. Hallgassa csak meg – igen erőteljes dolog kerekedhet belőle"

7. oldal - Lev Tolsztoj (1908) · Lev Tolsztoj


Hasonló könyvek címkék alapján

Braun Róbert (szerk.): Nobel-díjas írók antológiája
Veress István (szerk.): A macska ezer arca
Hetényi Zsuzsa (szerk.): 2Pofon
A nő tizenhét árnyalata
Karácsonyi ajándék – újabb versek, mesék, történetek téli estékre
Bajomi Lázár Endre (szerk.): A magyar Párizs
Alexander Brody (szerk.): Evés-ivás
Ignotus: Ignotus válogatott írásai
Nagy Gabriella – Keresztury Tibor (szerk.): Eurovízió
Tar Károly (szerk.): Ághegy