Védtelen ​igazság 1 csillagozás

Röpirat bírókról, ítéletekről
Kende Péter: Védtelen igazság

Az orvosi műhiba könyvek után most bírói műhibákat mutat be a szerző. S közben megkérdi: ki elemzi-értékeli ma az ítélkezést? Senki! Illetve egy-egy bíró munkáját olykor igen: egy másik bíró – persze titokban. Az egész bírói kar munkája viszont érdemi kontroll – és felelősség – nélkül folyik. Egyetlen ellenőrzés maradna: a nyilvánosságé – azt meg kikérik maguknak. Melyek a legjellegzetesebb megnyilvánulásai e – bizony nem vitatom, szinte megengedhetetlenül csúnya szóval–buta ítélkezésnek? A gyakorta tapasztalható alacsony szakmai színvonal, a sűrűn bekövetkező törvénytelenségek, az egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítéletek sora, az ítélkezés lassan teljes kiszámíthatatlansága, valamint az, hogy – tisztesség ne essék, szólván – hülyét csináljanak belőlük.

>!
Hibiszkusz, Budapest, 2007
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638233141

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Szilágyi_Viktória>!
Kende Péter: Védtelen igazság

Kende Péter: Védtelen igazság Röpirat bírókról, ítéletekről

Számomra kicsit unalmas volt, nem erre számítottam. Talán a politikailag túlfűtöttsége miatt nem lopta be magát a szívembe.


Hasonló könyvek címkék alapján

Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói
Julius Evola: Emberek és romok
Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog – Különös rész
Herczog Mária: Gyermekvédelmi kézikönyv
Platón: Törvények
Losoncz Márk – Rácz Krisztina (szerk.): A vajdasági magyarok politikai eszmetörténete és önszerveződése (1989-1999)
Rév Erika: Válóperek krónikája
Bokorné Szegő Hanna: Nemzetközi jog
Kiss Daisy: A polgári per titkai
Erdős Csaba: Parlamenti autonómia