Kende Anna (szerk.) · Vajda Róza (szerk.)

Rasszizmus ​a tudományban 1 csillagozás

Kende Anna – Vajda Róza (szerk.): Rasszizmus a tudományban

A ​tudomány és rasszizmus összefonódásának vizsgálatát nemcsak a tudományos köntösbe burkolt rasszizmus teszi szükségessé, hanem azok a megközelítések is, amelyek nem ártó, előítéletes, rasszista szándékkal produkálják és reprodukálják a társadalmi kirekesztés folyamatait. A tudomány közvetlen és közvetett felelősségéről való gondolkodás, úgy véljük, elengedhetetlen ahhoz, hogy felismerjük történetileg kialakult rasszista vetületeit, és kritikusan szemlélve a tudományos módszerek és elméletalkotás kompromittáltságát a faji ideológiák létrejöttében, ezzel az örökséggel folyamatosan szembeszegülve keressük az előítéletmentes tudományhoz vezető utat. Reméljük, hogy a tudomány és a rasszizmus kapcsolatának nálunk félig-meddig tabunak minősülő problémájával foglalkozó kötetünk a társadalmi folyamatok leírására szolgáló egyes kulcskategóriák kibontásával elmélyíti a tudomány hatásaival, felelősségével kapcsolatos gondolkodást. Emellett segítséget nyújt abban hogy a kutatók politikailag… (tovább)

>!
Napvilág, Budapest, 2008
402 oldal · ISBN: 9789639697010

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Kende Anna – Vajda Róza (szerk.): Rasszizmus a tudományban

A kötet reprezentatív válogatás a tudomány és előítéletesség kapcsolatával foglalkozó (jellemzően angolszász) tanulmányokból. Elsősorban a nemi szerepek és a rasszizmus állnak középpontjában, de egyébként rendkívül változatos (és igen sűrű) interdiszciplináris kutatásokkal van dolgunk, amelyek érintik a biológiát, a szociológiát, a pszichológiát, a történelmet és a humántudományok számos egyéb ágát, általában többet is egyszerre. Ami összeköti őket, hogy hisznek egyfajta PC-ben a tudományon belül, vagyis elvetik, hogy a tudomány eredményei önmagukban állnának – ugyanis minden esetben kapcsolatban vannak a társadalommal, amelyből születtek, tehát eredményeik csak a társadalom viszonyrendszereit figyelembe véve ítélhetőek meg*. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tudományos igazságot felülírja eme igazság hatása a közösségre, hanem épp fordítva: ha a tudósok eredményei meglepően gyakran mutatnak átfedést a közösség (vagy – pláne! – az állam) igényeivel és előítéleteivel, akkor muszáj felülvizsgálni őket.

Néha talán túl gyanakvó kötet, és ami azt illeti, egyes tanulmányok nem győztek meg önnön jelentőségükről**. Ugyanakkor megfizethetetlen, hogy általa betekintést nyerhetünk a tudománytörténet Magyarországon jórészt ismeretlen ágába***. A szerzők ugyanis egy elképesztően erős (alapvetően baloldalról érkező) kritikáját fogalmazzák meg a modernitásnak azzal, hogy rámutatnak: a nyugati tudományszemléletbe számos ponton épültek/épülhettek bele előítéletek bizonyos csoportokkal szemben. Ami alapvetően logikus, hisz az európai tudomány fehér férfiak műve, szabályrendszereit fehér férfiak szövegezték meg, következésképpen hívei könnyen juthattak arra a gondolatra, hogy a tudomány művelésére is csak a fehér férfiak alkalmasak, mert csak nekik vannak meg a megfelelő képességeik hozzá – aminek elsődleges bizonyítéka, hogy épp ők és csakis ők hozták létre azt. Szép körkörös érvelés. Ez egészen a XX. század közepéig (és azon túl is, egyes országokban pedig a mai napig) alapvetően határozta meg, kik lehetnek eme exkluzív klub tagjai, és bizony az írástudók nem ódzkodtak attól sem, hogy biológiai érvekkel legitimálják, miért zárandók ki nők és feketék (vagy Magyarországon a romák) soraik közül. Holott a kötet szerzői megegyeznek abban, hogy az okok nem biológiaiak (tehát kvázi eleve elrendeltek, „fajilag” kódoltak), hanem a társadalom és a kultúra termékei, tehát megfelelő stratégiával alakíthatóak. Hajlok rá, hogy ez a megállapítás a tudománytörténet egyik nagy forradalmának kezdetét jelezte, elfogadása pedig olyan emberek előtt nyitotta meg a tudomány addig hét lakatra zárt kapuit, akik azóta mindannyiunk nagyobb örömére gazdagítják azt. Mondjuk a kapu akár még nagyobbra is tárható, az igaz. A kötet szerzői ezen dolgoznak éppen.

* Tulajdonképpen a hétköznapi PC sem más, mint annak felismerése, hogy szavaink puszta igazságtartalmukon kívül egyéb hatással is bírnak: mások méltóságát is megsebezhetik. Nem más tehát, mint udvariasság – sajátos, hogy amíg egyesek az „udvariasságot” valamiféle pozitív erényként határozzák meg, addig ezzel szemben a PC-t teherként írják körül. Holott szerintem evidens, hogy az ember nem szívesen veszi, ha a testsúlyára, magasságára, etnikai hovatartozására és vallására mindenféle jöttmentek megjegyzéseket tesznek, olyanok, akiket nem engedett be a bizalom körébe azzal, hogy ezt elnézi nekik. És evidens, hogy az emberek efféle igényeit igyekszem tiszteletben tartani. A PC-vel tehát nem az a baj, hogy elvárás – hanem az, ha kényszerítés, és az, ha irreális vagy életidegen követelményeket állít.
** Vagy ugyanez szerényebben megfogalmazva: bizonyos írások esetében nem találtam meg magamban azt a háttértudást, aminek segítségével megfelelő kontextusba tudtam volna helyezni az olvasottakat.
*** Az pedig, hogy Magyarországon ez az egész iskola teljességgel ismeretlen, lehetővé teszi, hogy a gendert valami áltudományos, félezoterikus elméletként interpretálják azok, akik amúgy egy komoly szaktudományos munkát sokszor nem is tudnak megkülönböztetni a saját himbilimbijüktől. (Mellesleg ezek az urak érdekes módon gyakran mutatnak hajlamot olyan veretes marhaságok kinyilatkoztatására, mint amilyen a rák Tízparancsolattal való gyógyítása.)

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma>!

Talán igen, lehet, hogy a nőkről kiderül, ők biológiailag gondoskodóbbak, mint általában a férfiak, de ettől ők inkább pszichiáterek lennének, nem titkárnők. És az is lehet, hogy a férfiakról bebizonyosodik, hogy nagyobb matematikai fogékonysággal rendelkeznek, mint a nők általában, de ettől nem kapnánk magyarázatot arra, hogy sok nő, jó matematikai képességei ellenére, miért nem tölt be olyan állást, amely során erre szüksége lenne. Általánosabban fogalmazva teljesen mindegy, hogy milyen, a nők és a férfiak közti finom biológiai különbségre derül fény, ezek a különbségek sosem fogják igazolni az emberi társadalmakban évszázadok óta jellemző nemek közötti egyenlőtlenséget.

187. oldal, Sandra Lipsitz Bem: A biológiai esszencializmus

2 hozzászólás
Kuszma>!

A nemzetközi terrorizmus fenyegetettségében egyre divatosabbá válnak a civilizációk összeütközéséről szóló elméletek, amelyek a politikai konfliktusokat alapvetően összeegyeztethetetlen kulturális értékrendekre vezetik vissza. A feszültségek tettlegességbe torkollását természetesnek, vagyis csak idő kérdésének tartó, valójában depolitizált elképzelések, amelyeket az érvrendszerében konzervatívnak mondható irányzat képvisel, nemcsak meglehetősen pesszimisták, hanem mélyenszántó elemzés helyett tulajdonképpen igazolják az erőszakot. Még ha olybá tűnik is, hogy az aktuálpolitikai fejlemények alátámasztják az ilyen elméleteket, meggyőző erejüket kétellyel kell kezelnünk, hiszen a hatalom igazságáról, a látszat mindenek feletti érvényességéről beszélnek – vagyis manipulatív módszerekkel fejtik ki hatásukat. Amilyen érthető a veszélyesen leegyszerűsítő világmagyarázatok térhódítása egy veszélyes korban, annyira nélkülözhetetlenné teszi a körültekintő, alternatívákat felmutató, autonóm gondolkodást.

26. oldal, Bevezető; Tetten ért tudomány (Kende Anna és Vajda Róza)

3 hozzászólás
Kuszma>!

A rasszizmus a nemzethez tartozók közös lényegének egyre pontosabb körülírására törekszik, és megszállottan keresi a megtalálhatatlan autenticitás legbelsőbb magját. Eközben pedig óhatatlanul összezsugorítja a nemzetet és elbizonytalanítja annak történelmi identitását. Innen már csak egy lépés a legszélsőségesebb megoldás, az egész rassz-fantazma visszájára fordítása: ha egyszer nem lehetséges megtalálni és a nép eredetéből közvetlenül leszármaztatni a rasszbeli-nemzeti tiszta lényegiséget, akkor létre kell hozni, mégpedig a nemzeti (vagy nemzet feletti), ember feletti ember eszméjének mintájára. Ez volt a náci eugenetika igazi értelme.

245. oldal, Étienne Balibar: Az univerzalitás paradoxonjai

4 hozzászólás
Kuszma>!

Az ellenállás kevés. Az ellenállás helyén maradt üres téren túl az embert a valamivé válás feladata várja; újra létre kell hoznia önmagát.

388. oldal, Bell Hooks: A radikális fekete szubjektivitás politikája

Kuszma>!

Balibar láthatóan tág körűen értelmezi a rasszizmus jelenségét, ami abból következik, hogy nem pusztán az emberek osztályozásánk módszertanát látja benne, hanem – provokatív tétele szerint – olyan antropológiai univerzálékra építő történelemfilozófiát, amely elméleti értelemben véve humanistának tekinthető, mivel az emberi lényeg feltárásával, az ember rendeltetésének megértésével foglalkozik. Az elméleti rasszizmus az állati létből való folyamatos kiemelkedést az állatiasság állandó fenyegetettségével érzékelteti. „Kultúrára” lefordítva ezért hangsúlyozza egyfelől az örökséget, a gyökereket, másfelől az idealizált, szublimált nemzeti/emberi lényeget.

19. oldal, Bevezető: Tetten ért tudomány

3 hozzászólás
moni79>!

A tudomány tehát a tudás alapjainak, az érvényes kategóriáknak megteremtésével aktívan részt vesz az olyan jelenségek formálódásában, mint az előítéletesség vagy a rasszizmus.

13. oldal

moni79>!

A szociobiológia és az evolúciós pszichológia népszerűsége elsősorban arra az igényre vezethető vissza, amely a redukcionizmust, az egyszerű magyarázóelveket helyezi előtérbe a komplex jelenségekre adott relativista, konstrukcionista magyarázatokkal szemben. Népszerűsége azonban annak a politikai kontextusnak is köszönhető, amely fogékony az effajta eredményekre, mivel tudományos igazolást vár előítéletes tézisekhez és az ezek alapján tett intézkedésekhez.

16. oldal

moni79>!

Feltételezhetjük azt is, hogy a nemek közötti munkamegosztás hozza létre ezt az agresszióban jelentkező univerzális nemi különbséget azáltal, hogy a férfiaknak a harcos szerepét, míg a nőknek a gondozóét jelöli ki.

183. oldal (Sandra L. Bem: A biológiai esszencializmus)

moni79>!

Összegezve, a patkányokkal és az újszülöttekkel készült vizsgálatok azt a hipotézist támogatják, hogy a nők és a lányok nem az „anyai ösztönnek” köszönhetően motiváltabbak a férfiaknál és a fiúknál a csecsemők és a gyermekek gondozására, hanem mert a nemek szerinti munkamegosztás mindig a „kontaktus” állapotába helyezi a nőket és a lányokat, míg a férfiakat és a fiúkat a „kontaktus nélküli” állapotban tartja.

186. oldal (Sandra L. Bem: A biológiai esszencializmus)


Hasonló könyvek címkék alapján

Herman Judit (szerk.): Miért marad???
Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?
Sally Hines: Mi a gender?
Simone de Beauvoir: A második nem
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Malcolm Gladwell: Kivételesek
Steven Pinker: Az erőszak alkonya
Jared Diamond: A világ tegnapig
Melanie Joy: Hatalomarchia
Mary Aiken: Cybercsapda