A ​szobatárs (Társas játék 1.) 347 csillagozás

Kendall Ryan: A szobatárs

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nem ​szerethetek beléd!
Amikor utoljára láttam a legjobb barátnőm öccsét, még fogszabályzós kis stréber volt. Egy nap azonban Cannon, a kisöcs, megjelent nálam, hogy meghúzza magát a vendégszobámban. Teljesen megváltozott. Huszonnégy éves, széles vállú, férfias és pokolian szexi pasi lett. A több mint 185 centijével, a pólója alatt feszülő szikár izmokkal, a mély hangjával és az önelégült vigyorával őrülten csábító.
Éppen csak túlesett egy csúnya szakításon, ezért eszében sincs új kapcsolatba keveredni. És én ellen tudok állni a kísértésnek, igaz?
Ki is tartottam egészen a harmadik éjszakáig, amikor is túl sokat ittunk, és bevallotta nekem a legféltettebb titkát: olyan isteni az ágyban, hogy a nők azonnal beleszeretnek. Szerinte ez átok, nem áldás.
Szerintem ez baromság, és ezt be is fogom bizonyítani. Kizárt, hogy beleszeressek Cannonba. De mihelyt belevágunk… rádöbbenek, hogy talán életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor nem hittem neki.
A USA… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Álomgyár, Budapest, 2020
238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156067968 · Fordította: Medgyesi Csilla
>!
Álomgyár, Budapest, 2020
238 oldal · ISBN: 9786156067975 · Fordította: Medgyesi Csilla

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Cannon Roth · Paige


Kedvencelte 14

Most olvassa 10

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 107

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

MissFortune>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Valami könnyedebb olvasmányra vágytam, így hát erre a könyvre esett a választásom. Az én elvárásaimat abszolút hozta. Nem egy nagy durranás, de olvasmányos, illetve jó kikapcsolódást nyújtott.
A szereplőkben nincs tulajdonképpen semmi érdekes, roppant sablonosak. Általában az ilyen könyvekben mindig van egy nő, akinek régen volt már kapcsolta és egy férfi, aki mindenben tökéletes. Nyilván itt sem volt másként, de ettől függetlenül kedvelhetőek voltak.
Az egy csillagot a sablonosság miatt vontam le, azonban nem bánom, hogy elolvastam. Nem gondolom túl maradandó élménynek.

Kate20>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Nem ez az első Kendall Ryan által írt könyv amit olvastam, de az szinte biztos hogy nem ez lesz az utolsó. Szeretem a könnyed stílusát amit képvisel, hogy nem kell egetrengető történeteket írni ahhoz, hogy szórakoztató legyen egy könyv. Kendall pedig képes arra, hogy egyszerre írjon humoros és romantikus történetet.
Mivel épp vizsgáim előtt járok, emiatt kaptam a kezem közé a könyvet, hogy valami gyors sztorinak a része legyek. Összességében nem csalódtam. Tetszett az alap, az pedig pláne hogy nem egy beképzelt p*csről olvastam. Köszönet, hogy végre nem csak az arrogáns s*ggfejeknek van a rivaldafény, hanem azoknak a férfiaknak is, akik tudják hogyan kell bánni egy nővel. Aki nem fél kimutatni az érzelmeit, aki nem gondolja azt, hogy a „kinyitjuk az ajtót a hölgyeknek” aranyszabály már elavult. Aki tudja, hogy egy nő bonyolult, mégis szereti, tiszteli és ennek tetejében még meg is hallgatja. Szóval én személyes rajongója vagyok Cannon-nak és az ő elveinek, amit szinte kincs egy ilyen egoista világban.

Szerintem egy romantikus könyvnél nagyon jó, ha váltott szemszögből követhető végig a cselekmény, emiatt is nagyon tetszett Kendall könyve. Persze sok más pozitív dolgot fel tudnék sorolni, amiért megkedveltem A Szobatárs könyvet, de ugyanakkor ott van a negatív része, ami igen, ott van. Néha értelmetlen volt maga a karakterek viselkedése , a hirtelen „bumm”-ok csak úgy a semmiből megjelentek, majd se szó, se beszéd eltűntek. A könnyed happy end-ről ne is beszéljek. De ez így van jól. Kedves leendő olvasó! Csak akkor olvasd ezt a könyvet, ha nem egy olyan könyvre vágysz, amiben sok a dráma, a szomorúság stb, hanem egy humorral megspékelt romantikus édibédi sztorira vágysz egy könnyed napon.

Cs_N_Kinga P>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Egy újabb limonádé. Nem volt ez rossz. Egy kellemes szórakozás, de semmi több. Viszont jókor olvastam és jól is esett olvasni. Van még három része, azokat is úgy tervezem egy-egy nehezebb könyv után. Mert akkor felüdít, nem kell gondolkodni, csak visz magával egy romantikus is történet, ami „néhol” sablonos….
Egyszer olvasós kategória, de aranyos:)
https://youtu.be/TS5_fiFEReQ

Unicooorn P>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Mostanában nem igazán olvastam.
Valami rövidebbre,valami „vidámabbra” vágytam.
Imádom az írónő könyveit ez eddig sem volt kérdés.
Viszont ami mellett megintcsak nem tudok elmenni az a borzalmas borító.
Kíváncsiságból megnéztem az eredetit,hát nem kellett volna……
Oké nem annyira borzalmas de az eredetihez képest számomra katasztrófa sajnos.
Fülszöveget elolvasva nagyon kíváncsi lettem.

Paige szimpatikus volt,szerencsére nem egy idegesítő,hisztis nőszemély.
Érdekes szituációkba tudott keveredni akaratlanul is.☺
Számomra ez a történet most tökéletes kikapcsolódást nyújtott,olyan hétköznapinak hatott számomra sok jelenet.
Olvastatta magát.
Tetszett hogy „közös” múltjuk volt Cannon-al.

Allie szimpatikus volt már amennyire megismerhettük aztán mégsem.
spoiler
spoiler
spoiler

Cannon Roth ❤❤❤
Tudtam hogy tökéletes leszel na de hogy ennyire…..❤❤❤
Imádtam a srácot főleg hogy stréberből lett egy igazán szexi,gondoskodó,imádnivaló pasi,ja és mondtam már hogy szexi???☺☺☺
Voltak olyan események amik bármilyen hétköznapi emberrel megtörténhetnek és ez igazán tetszett.
Hát akadtak vicces szituk rendesen.☺
Kb a 3/4-re megadtam volna az 5 csillagot de befejezve jár a fél csillag levonás.
Itt már kicsit hisztisebbre sikeredett a dolog,duzzogott mindenki aztán mégsem.
A befejezésnél kicsit hiányérzetem maradt,azt hittem jobban bele látunk a jövőjükbe.
Biztos újraolvasós lesz ezektől a bakiktól függetlenül.☺❤

1 hozzászólás
zuna19>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Erős kezdésnek semmiképpen nem mondanám ezt a könyvet. De egynek azért elment. Nekem a történet és a karakterek sem lettek szerethetőek. Viszont a kidolgozása és az írónő stílusa tetszett.
Kíváncsi vagyok mi lesz a többi részben. Remélem valamelyiket részét közelebb fogom magamhoz érezni.
Olyan érzésem van a könyvvel, hogy ezt már olvastam. Vajon melyik könyvre hajaz?

Deziréé>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Már, amikor láttam az Álomgyárnál, hogy meg fog jelenni ez a könyv, már akkor nagy izgalommal vártam, hogy én is elolvashassam ezt a könyvet, mert először a borítója tetszett meg nagyon, majd a fülszövege is felkeltette az érdeklődésem.
Nagyon szórakoztató volt ez a könyv, főleg a picit kínosabb pillanatokon nevettem zavaromban nagyot. Tetszettek a karakterek és maga a történet is, persze lehet egy picit elcsépelt ez a történet, de nekem ettől függetlenül nagyon tetszett. Néha az elcsépelt sztorik is tudnak jók lenni, hiszen ez a könyv is egy kellemes kikapcsolódást nyújt. Egy romantika könyvmoly biztos jól szórakozik ezen a könyvön.
Várom a következőrészt, bízok benne, hogy a többi rész is hasonlóan szórakoztató lesz.

Hópárduc P>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Szerintem nem volt annyira vészes, igaz különösebben nem volt benne semmi extra sem.
Általánosságban hasonlított a többi ilyen témájú könyvekhez.
A szereplők semlegesek. Egyikük sem akar semmi komolyat, aztán mindkettő magában próbálja kitalálni, hogy mit gondolhat, érezhet a másik fél. Ahelyett, hogy normálisan kommunikálnának. Cannon tipikus szépfiú. Hatalmas méretekkel, és mindenben kiváló. Paige, persze gyönyörű. Allie-val való barátságát, olyan semmilyennek éreztem. Különben is miért mindig a barátnőt hibáztatják a tesók? Az öcsikéje ugyanúgy benne volt.
Egyébként haladós olvasmány. :)
A borítónak nem sok köze van a történethez.
Idézet:
„Mindenkinek szüksége van néha egy kis egyedüllétre.”

6 hozzászólás
rebeka202 P>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Nagyon szeretem a könnyed, romantikus limonádékat. Szórakozás és totál agykikapcsolás céljából vettem elő ezt a könyvet is. Meg is kaptam, de nem igazán tudtam elmerülni benne. Úgy éreztem, mintha úsznék, de nem tudnék mélyre merülni, mert sekély a víz. Ez a könyv is kicsit sekélyes volt. Semmi nagy, érdekes, izgalmas dolog nem volt benne, ami miatt azt érezzem, hogy olvasni akarom minden percben.
Szerintem egy mindenki számára (aki jártas a hasonló történetekben) ismert alapsztorival kezd az írónő: idősebb nő, fiatal, de mocskosul szexi férfi, aki orvos lesz. Összeköltöznek, mert a sors úgy hozza, de már az első tizedmásodpercben forr a levegő és máris szétszednék egymást. Nos, nem tudom ez a valóságban mennyire lehetséges, nekem kicsit túl gyors volt ez az elnyomhatatlan vágy az elején.
Természetesen a megszokott fordulatokkal teleszőtt sztorit kapunk, megszokott karakterjegyekkel. Nem mondanám, hogy untatott, de nem is szorítottam a könyvet izgalmamban.
Nem lett kedvenc, kissé felejthető, de kikapcsolt.

turanett P>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Könnyed, szórakoztató történet. Most valami egyszerűbbre vágytam. Ez pont megfelelt. A karakterek nem voltak rosszak. Bár Connor nővérét nem igazán tudtam megkedvelni. Felnőtt férfi az istenért! Majd pont a nővérke mondja meg, hogy nem csajozhat :D Azt persze, mondanom se kell, hogy a borító ismételten szőrnyű! :(
Kíváncsi leszek a többi részre is, vajon kikről fog szólni?

Navi>!
Kendall Ryan: A szobatárs

Ez most nem, nagyon nem … :(
Mindenki szép, meg tökéletes, meg isten az ágyban , meg házias … Meg …
Rózsaszín nyáltenger.


Népszerű idézetek

SzRéka P>!

– Ne nézz hátra! Ha Hamupipőke visszament volna azért a cipőért, akkor most nem lenne hercegnő.

5 hozzászólás
Unicooorn P>!

Néha nincs második alkalom. Néha csak a most van, vagy a soha.

1 hozzászólás
Bookaholic77 >!

De az életem újabban olyan volt, mint az olcsó fehérnemű – félrecsúszott, és a legkínosabb helyzetekben okozott kényelmetlenséget.

SzRéka P>!

Mindenkinek szüksége van néha egy kis egyedüllétre.

Kapcsolódó szócikkek: Cannon Roth
SzRéka P>!

Visszatekintve az elmúlt két hónapra, csak csodálkozni tudok azon, hogyan juthattam el odáig, hogy itt állok a pasi felett egy benzineskannával és egy doboz gyufával a kezemben.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Paige
Unicooorn P>!

Szerelmesnek lenni nem olyan érzés volt, mint gondoltam – elveszíteni egy részemet, és odaadni azt egy férfinak. Nem, olyan érzés volt, mintha kaptam volna valamit. Valami nagyobbat önmagamnál.

1 hozzászólás
SzRéka P>!

– Azt kellett volna mondanom neked, hogy hallgass a szívedre. Azt kellett volna tanácsolnom, hogy fuss, ne sétálj.

SzRéka P>!

Felnőttnek lenni pont olyan szar volt, mint ahogyan mondták.

Kapcsolódó szócikkek: Paige
Unicooorn P>!

– Jól nézel ki – vigyorgott rám. És még mindig nem eresztette el a kezemet.
– Te meg felnőttél – csak ennyit tudtam mondani. A szentségit, de még mennyire felnőtt.

1 hozzászólás
zsofimoly22>!

Különleges és csodálatos izom a szív. Nem lehet élni és szeretni nélküle, a legtöbb ember mégsem gondol rá túl gyakran. Nem gondol a megbízható, hűséges szervre, amely naponta több százezerszer ver.


A sorozat következő kötete

Társas játék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Vi Keeland: Érzéki játék
Vi Keeland: A kemény főnök
Ella Maise: Akarlak, Adam Connor
Penelope Ward: Gentleman Nine – Kilences Gavallér
Penelope Bloom: His Banana – Bekapnám
Abby Jimenez: Van helyem a világodban?
Lucy Score: Amin sosem leszünk túl
Emma Chase: Taníts meg szeretni!
Jennifer Probst: Keresd az alkalmat
Elena Armas: Az amerikai szobatárskísérlet