Száll ​a kakukk fészkére 1542 csillagozás

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat – fájdalmas bár – nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.

Eredeti megjelenés éve: 1962

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2020
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630794534 · Fordította: Bartos Tibor
>!
Európa, Budapest, 2018
374 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059172 · Fordította: Bartos Tibor
>!
Európa, Budapest, 2012
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630794534 · Fordította: Bartos Tibor

12 további kiadás


Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

Randle Patrick McMurphy · Billy Bibbit · Martini


Kedvencelte 440

Most olvassa 142

Várólistára tette 979

Kívánságlistára tette 455

Kölcsönkérné 15


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Örökérvényű, időtlen klasszikus, ami a mai napig lehengerlő erővel hat. Megdöbbentő, hogy önéletrajzi vonatkozása is van, a szerző veteránkórházi munkatapasztalatain alapul, és egy időben még be is tiltották az Egyesült Államokban.
Egyrészt a teljes kiszolgáltatottság regénye, amihez nem kell még elnyomó diktatúra sem, bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet, hiszen a pokoli birodalom élén nem egy teljhatalmú, tévedhetetlen állami vezető áll, hanem csupán a babamosolyú Főnéni, az elmeosztály főnővére. Mégis szinte érezzük, ahogy gerincünket recsegve roppantja ketté a könyörtelen kórházi gépezet, szabad akaratunk megsemmisül, és személyiségünk utolsó morzsáit is eltakarítják lelkünk legmélyebb titkaiban vájkáló steril kesztyűbe bújtatott kezek.
Másrészt az elpusztíthatatlan szabadságvágy, az örök lázadás regénye is, hiszen az az őserő, az a lélekölő korlátokkal szembeszálló féktelen vitalitás, amit a főszereplő, McMurphy képvisel, minden zsarnokság legszörnyűbb rémálma.
Zseniális ötlet, hogy Ken Kesey a narrátor szerepét egy félvér indián ápoltra bízta. Tökéletes választás egy természetközeli nép képviselőjének szemszögén keresztül ábrázolni civilizációnk minden emberséget nélkülöző túlkapásait. Különleges elbeszélőnknek köszönhetően erőteljes, egyedi képi világ jeleníti meg a kórházi légkört és környezetet, átélhetjük a hátborzongató imbolygást a tiszta és a zavart tudatállapot között, a baljós események kommentálása során pedig még egyfajta sötét humor is felcsillanni látszik. Harsány, szeretnivalóan szélhámos, megrögzött kártyás főhősünk a narrátor szemében maga a két lábon járó csoda, aki pusztán egyéniségének erejével lelket tud önteni egy kórházi osztálynyi megfélemlített, reményvesztett, meghunyászkodásra kényszerített emberbe.
Száll a kakukk fészkére, ki lesz kakukk vesztére? – csendül a fülünkbe minduntalan a könyv mottója. A forradalmak legnagyobb vesztese gyakran a legelszántabb, legbátrabb szabadságharcos, de a regény végkicsengése mégsem egyértelműen tragikus, a változás visszafordíthatatlan, és sokak számára megnyílnak a jobb élethez vezető kapuk.

16 hozzászólás
Suba_Csaba P>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Nagyon régóta kerülgettem ezt a 60 évvel ezelőtt megjelent könyvet, mely Ken Kesey első és egyben legsikeresebb műve.
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová megérkezik egy új páciens, McMurphy, aki fenekestül felforgatja a berögzült szabályok szerint élő betegek életét. Miss Ratched, a Főnéni azonban nem hagyja annyiban a dolgot és hatalmánál fogva megakadályozza a lázadó férfi törekvéseit.
A cselekményt Mr. Bromden, egy félvér indián meséli el, aki az „Üzem” legrégibb lakója és süketnémának tetteti magát.
Bár a könyv önmagában is remekmű, a történetet igazán az 1975-ös filmfeldolgozása tette klasszikussá.
A könyv számomra nem lesz újraolvasós, de nem bántam meg, hogy elolvastam.
A csatornámon élőben beszélgettem a kötetről Böbével és Katival a Klasszikus Könyvklub keretein belül: https://youtu.be/Q4tMkneaGic

>!
Európa, Budapest, 1983
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630728176 · Fordította: Bartos Tibor
2 hozzászólás
Bla IP>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Ken Kesey könyvéről a ’70-es évek elején hallottam először, majd olvastam, megnéztem a filmet, s a színházban is láttam később. Nagyhatású alapmű. Bő fél évszázad után sem vesztett semmit erejéből. Az emberi szabadság öncélú korlátozása mindig embertelen. A korlátozás megideológizálása, a korlátozásra eszköztár, gépezet kiépítése, az emberek manipulálása még embertelenebb. E folyamatoknak lehetünk tanúi a regényben, ahol egy ember fellázad a körülmények ellen, s megkísérli azokat megváltoztatni. Az üzenet egyértelmű: az emberek szabadságát korlátozó hatalom ellen lázadni kell, és semmilyen áldozat nem sok, vagy drága, hisz van remény a szabadság kivívására, legfeljebb nem a sajátunkéra.

1 hozzászólás
Chöpp>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Nem is tudom, kinek (minek) rebegjek hálát, hogy a könyv után a filmet is szeretni tudtam! Meg egyébiránt a debreceni Csokonai Színházban is láttam, és az élmény minden szempontból nagyszerű és maradandó. A három csodálatos elegye ötvöződik bennem. Egymás mozaikdarabkáiból kirakott saját történetem van! Én mondom, ez már valami!

Rituga P>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

A diliház maga az élet, mi pedig a bolondok vagyunk. Azt, hogy ki milyen mértékben terhelt és milyen defektussal, az már mindenkinek a saját dolga. McMurphy, az örök lázadó, aki rámutat, hogy változtatni mindig lehet és érdemes. A Főnénihez és a rendszerhez való viszonya determinálja sorsát, közben pedig példaképpé válik. Ő maga a változás, ami egy jól működő rendet is megingat. Feloldja a tragédiát, hogy a könyv végén még nincs vége a játéknak. McMurphy távozása csak a félidőt jelzi a meccsben. A többi már megy a maga útján.

mate55 P>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

A „Száll a kakukk fészkére” (1962) semmit sem veszített erejéből az elmúlt ötvenöt évben. S hogy mitől marad időszerű Kesey könyve? Talán az írónak az emberi természetre és viselkedésmódokra kihegyezett kivételes érzékenysége miatt, vagy, mert a (tágabb értelemben vett) hatalom és egyén viszonyának kérdése mindig aktuális. Habár egy mikro társadalom tragédiáját olvastam, mindvégig tisztában voltam vele, hogy bizony az egész világunk ilyen: steril, nem tűri az egyéniséget, bármi áron helyreállítja a rendet. Rémisztő gondolat ugye? Pedig ez még ma is így van, és valószínűleg a jövőben sem fog változni. Sokrétegű mondanivalójáról, napokig lehetne gondolkodni, és érdemes is, hiszen a felszínes írások szórakoztatnak ugyan, de nem jutnak el a lélek legmélyebb bugyraiba. Kesey „diliháza” az egész nyugati világ kritikája, ahol a szabadság illúziója spoiler mögött egy intoleráns, az emberek gondolatait és tetteit minduntalan ellenőrizni és szabályozni kívánó rendszer bújik meg. Fellelhető ugyan a társadalom kritikája (szóljon az politikáról vagy akár vallásról), elsődlegesen mégis az egyénről és ez egyént megszabó hatalmi viszonyokról készít portrékat. Szereplői minden ideológiától függetlenül lehetnek nevetségesek, tiszteletre vagy sajnálatra méltók. A „Gépezet” egy sokkal nagyobb elmegyógyintézet falai közt igazgat, de a történetben az a szép, hogy mindenféle spekulációtól és analógiáktól mentesen is több szinten élvezhető, lebilincselő élményt nyújt. Azért a békésnek látszó felszín mögött elfojtottan mindvégig ott él a feszültség, ami egy ponton kirobban, és olyan elviselhetetlenné válik, hogy nagyon vártam már a könyv végét, hogy megszabaduljak ettől a rendkívül zavaró érzéstől. Persze nem szeretnék senkit befolyásolni, meghagyom mindenkinek az élmény felfedezésének lehetőségét, hiszen (mint minden jó könyv) ez is éppen attól jó, hogy képes az olvasó(k)nak más-más oldalát mutatni.

5 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

„Azért mit lehet fizetni, ahogy az ember él? Azért mit lehet fizetni, amiért él?”

Nagyon személyes élmény nekem ez a könyv, ezért nehéz írnom róla. Nem tudom, melyik a nagyobb tragédia. Nyúlnak születni, vagy megváltónak. A nyúl az nyúl, ugyebár, elég baj az neki. A megváltó létnek meg mindig az a vége, hogy az embernek töviskoronát nyomnak a fejébe. A szelleme él tovább az ilyennek, azt osztja szét a nyulak között, ahogy megy a vállán a kereszttel a Golgotáig. Addig rángatják a nyulak dróton, makogva: „Tedd meg helyettünk! Harcolj értünk! Válts meg minket!” Rángatják, tolják, emelik a karját, a lábát, vigyort feszítenek az arcára, egészen addig, amíg az erejéből telik, hogy mozduljon, hogy vigyorogjon.

Ez is egy ilyen történet. A nyulak megváltója összecsap az Üzemmel. A harc véres, kegyetlen és egyik fél számára sem érhet jó véget. A nyulak meg kirajzanak az üregből, már amelyik önmagára ébred, mialatt a titánok küzdelmét csendben végignézte. Mégse lehet őket hibáztatni ezért. A megváltó is tudja, hogy ezek nyulak, de a megváltónak az a dolga, hogy higgyen a nyulaiban, hogy többek, jobbak, mint üregben bujkáló, reszkető orrú, bojtos farkú kisállatok.

Ebben a kifacsart, szemtelen történetben a megváltó egy szélhámos hamiskártyás, egy handabandázó ír börtöntöltelék. Vörös csavargó, rettenthetetlen kutyafattya. A nyulak meg egy elmegyógyintézetben sínylődnek, mint páciensek. A szívtelen Főnéni az úrnője annak az osztálynak, ahol a nyulak makognak-reszketnek, és ahová a megváltó, McMurphy is kerül. A Főnéni a maga hideg, elszánt, szeretetlen keserűségében mindent megkeserít maga körül, és ami nem hajlik a szép szóra, azt megtöri gerincben.

Ezért aztán McMurphy azzal végzi, hogy szétosztogatja minden kincsét odabenn. Az életének morzsáit, az élményeit, az erejét. A nevetését. Igen, a képességét a jóízű, harsány nevetésre. Megnöveszti őket, hogy úgy mondjam. Visszaadja az emberségüket. Ezt adja a nyulaknak, némi aprópénzért, talmi hírnévért cserébe, amíg a saját júdása utol nem éri.

Bromden, a félvér indián a megváltó fegyverhordozója, és felszabadítójává is lesz végül. Ő a mi furcsa narrátorunk a maga egyszerű beszédkészségével. Az elején még olykor zavaros, amit mond, mert a ködben botorkál, de aztán, ahogyan a nevetését kezdi visszanyerni és elkezd megnőni, egyre inkább értjük, miről beszél. És elhisszük neki, amikor azt mondja: „… ha nem így történt, akkor is igaz.” Igaz hát, minden szava.

A végkifejlet egyszerre borzasztóan fájdalmas, és hordozza magában a feloldozást. Az üzenet, amit hátrahagy a lélekben olyan, mint a billog régi, viszkető, ráncos nyoma a bőrön. Sercegő, meghurcolt, düledező neonbetűi felvillannak az utolsó oldalakon: „Meddig nem voltam én eszemnél? Ködösítenek kicsit, de most nem bújok bele. Nem én… már soha többet…”

2 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Őrültek között félbolond a király.

Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, amit éreztem a könyv olvasása közben, hogy a lélek remegése . Az egész belsőm borzongott, ahogy haladtam a történetben.
Eleinte kicsit nehezebben rázódtam bele a furcsa szövegbe, idegennek hatottak a mesélő által használt szavak, aztán sikerült ráhangolódnom. Alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem a könyvet, és nem szerettem volna, ha véget ér.

Ken Kesey egyszerre mesél nekünk hétköznapi hősökről, a zsarnokság hatásairól, a lázadás szépségeiről, és hogy egy mennyire furcsa világban élünk. Ahol sokszor a normálisnak mondott emberek, akik az őrültekre figyelnek, sokkal őrültebbek, mint a betegeik. Ahol az emberrel az utolsó méltóságfoszlányt is lehánthatják anélkül, hogy bárki is fel merné emelni a szavát.

Mindvégig elszoruló torokkal szurkoltam McMurphynek, hogy sikerüljön a feje tetejére állítania ezt az őrült világot. A történet végét pedig megsirattam, keserédes könnyeket hullatva felette.

8 hozzászólás
Riszperidon P>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Ójajjj, hát…
Szinte az egyetlen klasszikusnak titulált mű a polcomon. Az első könyvek közt volt, amit a molyos regisztrációm után megvettem, és azóta is hívogat, és bököd, hogy ugyan olvassál már el! Hogy néz ki, hogy egy ilyen könyv, ami elvileg tuti, hogy még tetszeni is fog, rajta van az akárhány könyv amit el kell olvasnod listán (ami alapjáraton azért annyira nem mozgat meg, hogy azokat mind el is olvassam), meg ott a film is belőle (amit egyébként meg fogok nézni), hát mégis hogy van az, hogy nem olvasol el??? Ha nincs a Könyvtorpedó kihívás, nem tudom, meddig csücsült volna még a polcomon.
Annak ellenére, hogy eget rengetően nagy csalódás volt, örülök, hogy túl vagyok rajta. A szó negatív és pozitív értelmében. Pozitív, hogy végre nem piszkálja a csőröm, negatív, hogy így, hogy egy hónapig olvastam annak ellenére, hogy annyira azért nem hosszú, VÉGRE befejeztem.
Talán a legjobban úgy tudom röviden megfogalmazni az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban, még ha hülyén hangzik is, hogy egy érdekes, megrázó téma unalmasan és lagymatagon megírva. Ne értsen félre senki, itt nem eszeveszett pörgést vártam, hanem lassú csordogálást, ami ebben a könyvben meg is van, és ezzel ki is fújt a lista, ami az elvárásaim közt volt, és teljesítette is.
Az elejétől kezdve lehetett tudni, hogy mi lesz a vége, és ezzel sincs semmi baj. Végig az volt bennem, hogy vagyok vele ahogy vagyok, de a vége úgy betesz, hogy napokig nem tudom kitörölni sem az agyamból, sem a lelkemből. Azt vártam, hogy majd a vége széttép, a földbe döngöl, és úgy köszönünk el egymástól, hogy igen, ezt akartam érezni, és egy életre megjegyzem ezt a könyvet.
De sajnos nem így lett. Volt olyan, hogy egy-egy oldal alján jöttem rá, hogy semmit nem fogtam fel belőle, olyan szinten hidegen hagyott, és olyan érdektelen tudtam lenni az egésszel szemben.
Úgyhogy ennyi, elmondhatom magamról, hogy elolvastam, és ugyanazzal a lendülettel azt is, hogy sajnálom, de nagyon szürke, és semmit meg nem mozgató könyv lett. Ez van.

>!
Európa, Budapest, 1983
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630728176 · Fordította: Bartos Tibor
5 hozzászólás
KleineKatze>!
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Vannak bizonyos helyzetek, amikor az ember úgy dönt, inkább nevet, mert máskülönben sírni tudna az adott szituáció kapcsán. Aztán vannak esetek, amikor nevetnie kellene egy-egy helyzet komikumán, azonban mégis inkább sírna.
Számomra a Száll a kakukk fészkére olvasása az utóbbi kategóriába esett. Pedig nincs szórakoztatóbb egy jól sikerült társadalomkritikánál. Hiszen mi jobb van annál, mint amikor az ember saját magán tud nevetni? Csetlésén-botlásán, sorsán, ami összeköti embertársaival… Sokat mosolyogtam, azonban az a mosoly inkább az őrületnek szólt, és annak, mennyire aktuális – és lesz is mindig, amíg ember él e Földön – ez a regény. Mennyire kényelmessé válhat az ember számára a kiszolgáltatottság, és mennyire tud félni a változástól, annak ellenére, hogy az az ő sorsában pozitív változást hozhat. Mennyire képes belehelyezkedni a szolgaszerepbe, és milyen könnyen elfogadja, sőt, egy idő után igényli az elnyomó anyáskodó szerepét az életében.
Ha nem tudnám, hogy a szerző saját élményeiből építette fel regényét, azt mondanám, az elmegyógyintézet, mint helyszín, csupán metafora, eszköz ebben a történetben, a társadalom egy lenyomatát képezi csak. A valóság ellenben az, hogy az író valódi tapasztalatai ihlették a regényt. Erős. És igaz. És nem lep meg.


Népszerű idézetek

Rea>!

Tudja, hogy az embernek nevetni kell a fájó dolgokat, mert másképp oda az ép ész, és az őrületbe hajtja az embert a világ.

230. oldal

1 hozzászólás
Izolda P>!

Senki se egy nagy csoda, és mégis az van, hogy mindenki a másik rágásával-szapulásával tölti a java életét.

megan29>!

[…] addig nem igen lehet erős az ember, amíg a dolgoknak a humoros oldalát nem látja.

Kapcsolódó szócikkek: humor
volna>!

Vik Lovellnak,
aki arra tanított, hogy sárkányok nincsenek,
aztán elvezetett a barlangjukhoz

ajánlás

11 hozzászólás
clem>!

[…] ha az ember becsukja a szemét, mindjárt nem látnak annyira bele.

első oldal

Anniennke>!

[…] nevettem magamban, hogy tessék: a siketet kell játszanom, hogyha hallani akarok.

217. oldal

Awa>!

[…] ha már kimondották rám, hogy hülye vagyok, akkor ebbe is az élre török.

pdaniel>!

A mosoly leolvadt a szájáról, és lecsöppent az állán.

ludovika>!

Csak annyi biztos, hogy ha nem így történt, akkor is igaz!

15. oldal

Avilda>!

A mi csapatunk kicsi is volt, lassú is, és Martini folyton olyan tagoknak passzolt, akiket csak ő látott, senki más, úgyhogy az ápolók húsz ponttal ránk vertek.

239. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Kedvencek temetője
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv
Jack London: Farkasvér
Jack London: Fehér Agyar
B. Traven: Az őserdő foglyai
Liselotte Welskopf-Henrich: A Nagy Medve fiai
Karl May: A sivatag szelleme
Karl May: Az inka öröksége
J. M. Barrie: Pán Péter