Egy gazdag, aranyifjúi életet élő építési vállalkozó tizenéves lánya életveszélyes állapotban kórházba kerül kábítószer-túladagolás miatt. Édesapja elhatározza, utánajár annak, kitől kapta lánya a heroint, s ha megtalálja, saját kezűleg töri ki az illető nyakát… Kaland, humor, izgalom, vér és szex teszi letehetetlenné a könyvet.
Titkok 49 csillagozás

Eredeti cím: The Big Needle
Eredeti megjelenés éve: 1974
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Most olvassa 2
Várólistára tette 19
Kívánságlistára tette 8

Kiemelt értékelések


Olvastam már korábban az írónak ezt a művét, de bevallom így másodjára sokkal jobban tetszett.
Tudom, ez az első regénye Follettnek, meg sokan leszólják hogy sablonos, de azért el lehet rajta szórakozni. Nem egy Katedrális, vagy akár egy másik történelmi regénye (személyes kedvencem: Egy férfi Szentpétervárról), de én nem húzom le annyira ezt a könyvet. Sok író szerintem összetenné a kezét ha elsőre ilyen történetet sikerülne összehoznia.
Számomra ez a könyv olyan mint a Papírpénz vagy a Függöny lehull című műve, de még midig jobb mint a Teherán/Sasok szárnyán, mert az tényleg egy szar. Ha az lett volna az első regénye az írónak, azt mondom OK (de soha többet ilyet), de úgy hogy írt azóta százszor jobbat, így én azt tartom az alkotása mélypontjának.
Népszerű idézetek




Öltönybe bújtam, s kis gondolkodás után nyakkendőt is kötöttem. A kulcsaimat
zsebre vágva a lányokhoz léptem, és átöleltem őket. Némán, behunyt szemmel álltam, a szeretetükből merítve erőt.




– Rendben, Chadwell, hadd halljam, mi olyan sürgıs! Szerelmi bájitalra van szükséged? Netán impotens lettél a kokótól? Esetleg tanácsot akarsz, hogyan lehet elcsábítani egy ártatlan szűzlányt?
– Nem, nem és harmadszor is nem. Hogy lehetsz ennyire mocskos?
– Ne hízelegj!
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ross Thomas: Hittérítőragu ·
Összehasonlítás - Douglas Preston – Lincoln Child: Az ereklyetartó 86% ·
Összehasonlítás - Tom Clancy: A kokain akció ·
Összehasonlítás - Joseph D. Pistone – Richard Woodley: Fedőneve: Donnie Brasco 83% ·
Összehasonlítás - Arturo Pérez-Reverte: A Dél Királynője 78% ·
Összehasonlítás - Jeffrey Archer: A dicsőség ösvényein 94% ·
Összehasonlítás - Paul Sussman: A jeruzsálemi templom titka 90% ·
Összehasonlítás - Leslie Charteris: Az Angyal bosszúja ·
Összehasonlítás - Anthony Horowitz: Veszélyes iskola 86% ·
Összehasonlítás - Peter Cheyney: Asszony verve nem jó ·
Összehasonlítás