Az ​idők végezetéig (Kingsbridge-trilógia 2.) 531 csillagozás

Ken Follett: Az idők végezetéig Ken Follett: Az idők végezetéig Ken Follett: Az idők végezetéig

Az ​idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ken Follett

>!
GABO, Budapest, 2019
1062 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634065296 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
GABO, Budapest, 2017
1062 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634065296 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
GABO, Budapest, 2014
ISBN: 9789636897871 · Fordította: Sóvágó Katalin

1 további kiadás


Enciklopédia 31

Szereplők népszerűség szerint

Caris · Buonaventura Caroli · Godwyn · Gwenda · III. Eduárd angol király · Mair · Merthin · Petranilla · Philemon · Ralph · Richard püspök · Roland gróf

Helyszínek népszerűség szerint

London · Franciaország · Anglia · Firenze · Kingsbridge · Normandia · Portsmouth


Kedvencelte 111

Most olvassa 52

Várólistára tette 209

Kívánságlistára tette 121

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Bla I
Ken Follett: Az idők végezetéig

A katedrálist jó néhány évvel ezelőtt olvastam, Follett megfogott tárgyszerűségével, s azzal a miliővel, amit ott teremtett. A legendás Bosnyákon, egyik könyvesemtől vásároltam meg 600 Ft-ért a folytatást. (Kitűnő vétel volt sztem.)Kicsit elbátortalanított a több, mint 1000 oldal, de miután belekezdtem, egyszerűen beszippantott a történet. Szorítottam Carisnak és Gwendának, Merhinnek és Wulfricnak – és persze Thomasnak –, hogy sikerüljenek a terveik, de tudom és meg is értettem, hogy az életben nem sikerülhet minden célunkat elérni, s ha változik is a világ, legfeljebb új helyzet teremtődik.
Kitűnő történet, örömök és tragédiák sora, nagyon jó, olvasmányos stílusban írt regény, méltó előzményéhez – középkorhű iromány. Mindenkinek ajánlom!

5 hozzászólás
>!
tgorsy
Ken Follett: Az idők végezetéig

Egy napon nem lehet említeni a Katedrálissal.
Azt olvastam valahol, hogy állítólag 20 évig készült, kutatott, gyűjtött anyagot a könyv megírása előtt. Meglátszik.
Nem mondom, hogy időnként nem húztam fel a szemöldököm, de azok bocsánatos bűnök. meg lehet, hogy nincs is igazam. Ha minden lektűr ilyen színvonalú lenne sok ember nem tudná hol a TV távirányítója.
A középkor legsötétebb történéseit vegyíti a 20. századi harcos feminista gondolkodásával. Eleinte furcsálkodtam. De hát nem mindig a nők által ment a világ előre?

3 hozzászólás
>!
bokrichard
Ken Follett: Az idők végezetéig

Kingsbridge mesés kisvárosa 200 év múlva, de ismét a történelmi kor hányattatása közepette tér vissza Ken Follett tollából. Azokat az érzéseket, azokat a kilátástalan, nyomorúságos, olykor azért reményt keltő helyzeteket hozza magával, amiket az előző kötetben már megszokhattunk. Sőt, itt talán még több a sötétség, hisz a sötét középkor javában dúl, és Angliát sem kerülheti el a nyomor, a járványok, az éhinség. Elképesztő erővel zúdul mindez az olvasóra, miközben a korábban megtapasztalt vér, erőszak, szexmennyiséget is megkapjuk. Nagyon ütős, és még mindig imádom!

>!
Levandra
Ken Follett: Az idők végezetéig

Az erős falak is ledőlnek egyszer. Ennek a katedrálisnak a falai ledőltek, pedig úgy tűnt, ki fog tartani Az idők végezetéig. A helyszín Kingsbridge, csakúgy, mint az első kötetben, és az ott megismert szereplők leszármazottai a mostani hőseink. Kíváncsian vártam az ő kalandjaikat, de sajnos a várakozásaimmal ellentétben úgy érzem, ezúttal semmi újat nem kaptam.

http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/11/ken-follett-az…

>!
ÁrnyékVirág
Ken Follett: Az idők végezetéig

Ken Follett ismét kifogott rajtam, és röhöghet a markába. Megint úgy jártam, mint anno a Katedrálissal: miközben végig elégedetlenkedtem, hogy a szereplők nem hitelesek, a történetvezetés erőltetett, a fordítás nem a legjobb stb, mégis gyorsan fogyott a több, mint ezer oldal. Valamit mégiscsak tud a fickó, hogy szinte akaratom ellenére végigolvasom a könyveit.
A Katedrálishoz képest értékelem, hogy nem erőlködtek a nevek lefordításával, hogy a főgonosz már néhány emberi tulajdonsággal is rendelkezett, na, azért nem volt épp egy árnyalt jellem, de néha szinte emberként is meg tudott nyilvánulni, továbbá értékelem, hogy nem tocsogott annyira az erőszakban, hiszen így is bőven elég volt, de hiányolom az igazán alapos jellemrajzokat, és ismételten kifogásolom, hogy a szereplők távolról sem középkoriak. Egy feminista amazon a 14. században?
De tulajdonképpen akár élhetett is egy Carishoz hasonló nő, hiszen minden történelmi korban voltak kiemelkedő nőalakok is.
Ezúttal kedvenc szereplőm is lett, Gwenda, aki szerintem a leginkább valósnak tűnő jelenség az egész könyvből: hihetetlen szívóssága, makacssága, furfangos észjárása és praktikus gondolkodása miatt szerintem ő a mindennapok hősnője – nem olyan látványos, mint Caris, de sokkal életszerűbb jelenség.
Tehát megadom a négy csillagot, és többet a közelébe sem megyek Follett könyveinek, nem bírom ezt az ambivalens viszonyomat vele!

3 hozzászólás
>!
Vackor6 P
Ken Follett: Az idők végezetéig

Kicsit ismétlése az első kötetnek, tele kiszámítható, de idegörlő fordulattal… mindez még mindig tetszik.

>!
Doro
Ken Follett: Az idők végezetéig

Ma reggel tettem le, két hét alatt végigszáguldva a könyvön. A folytatás alapötlete nagyon tetszett: hogy ti. a Katedrális szereplői itt már legendának számítanak, a kétszáz évvel későbbiek hozzájuk hasonlítják magukat és komoly teljesítménynek számít tőlük leszármazni. (Mintha ez külön érdem lenne.) Igen, így működünk: istenítünk, vagy démonizálunk régen élt hús-vér embereket, akik a maguk idejében ugyanolyanok voltak, mint mi. És érdekes azt is látni, hogy a „vér” kiben hogyan ütközik, vagy nem ütközik ki…
A történet Follettől elvárható módon kacifántos volt, nem várt fordulatokkal – ebben sem kellett csalódnom.
Az egy csillag levonás és a nagyhangú ováció elmaradása annak tulajdonítható, hogy a rossz karakterek megtérése egyszerűen nem fért össze a kitalált jellemükkel, nem volt életszagú. Jóval inkább tudtam be a történet dramaturgiai szükségszerűségének, mint jellemváltozásnak. A fordítás meg egyszerűen csapnivaló volt, olyan szavak keringtek benne, hogy a hideg rázott tőle. Muszáj leszek ezt is elolvasni angolul. (Mondjuk ez azért nem akkora baj… :-) )

2 hozzászólás
>!
Sz_Flóra
Ken Follett: Az idők végezetéig

Az idők végezetéig a második könyv, amit Ken Follett-től olvastam, és biztosra veszem, hogy 2000 oldal után végérvényesen a rabjává váltam a történetmesélésének. Szinte mindent megkapok, amit elvárok egy jó regénytől: fordulatos, letehetetlen, megrendítő, összetett és elgondolkodtató, sokoldalú karakterekkel, gazdag érzelemvilággal.
Igen, gyakran provokatív, undorító, felborzolódnak tőle a szőrszálaim. Amikor tárgyilagos szemléletességgel taglalja, miket szenved el egy élőlény, legyen az ember vagy állat, pislogni is elfelejtek a meghökkenéstől. spoiler Mégis elbűvöl, milyen háttéranyaggal és -tudással rendelkezik. Hogy csak egy példát említsek, alapvető információm nekem is voltak a pestisről, de most konkrétan kisebb szakértője lettem a témának. Maga volt a borzalom róla olvasni, ám emellett kíváncsivá és tudakozódóvá tett, felelevenítve bennem kisgyerekkori ambíciómat, miszerint gyógyítással szerettem volna foglalkozni.
Caris az egyik legzseniálisabb női főszereplő, akiről valaha olvastam. Eleinte nehezen igazodtam ki rajta, a makacsságával, harciasságával, függetlenségével mintha egy teljesen másik korba kalauzolt volna. Megtestesíti a nők szilárd akaraterejét, gondoskodását, és hűen tükrözi a női lét bizonytalanságait. Miután egy olyan életformára kényszerült, ami az ő igényeit csak részben elégítette ki, a regény végéig egy az egyben az ő helyzetébe képzeltem magam. Nagyon drukkoltam neki és Merthinnek, reméltem, hogy egymásra találnak, és a hivatásukat is sikerül többé-kevésbé megőrizni.
Örülök, hogy Ken Follett női főszereplői ilyen erős egyéniségek. Caris, Gwenda és Lady Philippa mindannyian kiváltják belőlem a csodálatot és az elismerést, noha nem értettem egyet minden döntésükkel. Az író komoly szituációkba ágyazva dolgozta ki az erényeiket és az esendőségüket, emiatt érzem őket igazán közel hozzám.
Az antagonistákról sem egyszerű nyilatkozni. Philemon volt a legaljasabb, ehhez kétség sem fér, Godwyn és Ralph komplikáltabb jellemek. Kezdjük ott, hogy tavaly, amikor láttam a sorozat első két epizódját, megbizonyosodtam arról, hogy Godwyn egy szemétláda kéjenc. Most már világos: a könyv és a sorozat ég és föld. Godwyn önmaga és az anyja előtt nem tekintette magát rossz embernek, az ájtatossága és a földhözragadt nézetei azonban semmi hasznosat nem szolgáltattak Kingsbridge lakóinak. A hataloméhség irányította, ami ugye ártalmas elvakultságot eredményez. Érdekes volt nyomon követni az anyjához fűződő kötelékét, Petranilla nélkül bizonyára nem jutott volna el idáig.
Merthin öccse, Ralph, habár egy gyűlöletes féreg, William Hamleigh lelketlenebb volt nála. Ahogy a józan eszű, jószívű, intelligens Merthin fogalmazott, Ralph gonoszságát gyerekkorában kellett volna elfojtani, és nem engedni, hogy így eluralkodjon rajta. Egyrészről megvetem és rühellem Ralph-ot, más megközelítésből viszont sajnálom őt, és ez teljesítménynek számít egy alávaló gazember megítélésénél.
Nagy várakozással fordulok az Évszázad-trilógia felé, illetve a polcunk zsúfolva van Ken Follett regényeivel, úgyhogy szerencsére bő a kínálat. :3 A katedrális és Az idők végezetéig óriási kedvencekké avanzsáltak, a jövőben minden kétséget kizáróan sor kerül az újraolvasásukra. :) Az időutazáshoz hasonlít az élmény, amikor belefeledkezem az általuk nyújtott mozgalmas cselekménybe, a középkornak pedig furcsa és mazochista módon mindig is vágytam részese lenni. :D

>!
hellodorie
Ken Follett: Az idők végezetéig

Nem ismerem annyira behatóan a középkort, nem tudom, a hétköznapi ember élt-e úgy, mint ahogy ezek a fikcionális karakterek Kingsbridge-ben, de annyira igazából nem is érdekel. Hatalmas könyv, fizikailag és történet szempontjából is, rengeteg szereplővel, sok-sok életúttal, amelyek így vagy úgy, de mindig egymásba fonódtak. Nagyon érdekesnek, izgalmasnak találtam, és abban a pillanatban beszívott a világába, ahogy olvasni kezdtem. Nem éreztem hullámzónak a minőséget, de a monumentalitása miatt néha megfáradtam egy kicsit az olvasásában.
Carist ki kell emelnem, mivel eszméletlen jó női karakter, ritkán találkozni ilyennel. Erős, határozott, kidolgozott tulajdonságokkal, és nagyon sok gondolatával, kétkedésével azonosulni tudtam. Kedvenc szereplőm lett, nem csak a könyvben, de úgy általában is.
Visszagondolva, csak jó élményeket hagyott bennem a könyv, örülök, hogy elolvashattam.

>!
rhea_silvia
Ken Follett: Az idők végezetéig

Hú, ez nagy menet volt!
Mindig is imádtam a történelmi regényeket, ez pedig az az igazi, színes-szagos középkor, amiről mindenkinek van valamiféle – általában téves – elképzelése. Nekem is, és bizonyára az enyém is téves, de ez a történet közel áll hozzá. Kivéve, hogy ezek itt a 14. századi Angliában SI-mértékegységeket használtak. Biztos lehetne más hibán is lovagolni, engem valahogy mégis ez bosszantott a legjobban.
A karakterek nagyszerűek voltak, még a kevésbé jelentősek is, mert élők, többdimenziósak. Tetszett, hogy a fő intrikusok némelyike menet közben elhullott, nem az utolsó oldalon kapták meg a magukét. Persze, lett helyettük más, és persze volt, aki kihúzta a végjátékig, ettől függetlenül jó volt ez a megoldás.
A szereplők közül Merthint és Gwendát kedveltem a legjobban. Gwendát a könyörtelen élni akarása, a harciassága, sőt, rettenthetetlensége igazi hőssé tette. Merthin úgy nagyszerű, ahogy van, nincs mit hozzáfűzni. Carist elég nehezen kedveltem meg, kezdetben ki nem állhattam, a per után kezdtem kedvelni, végül a zárdai tevékenysége tette kedvenccé.
Összességében az egyetlen baj a karakterekkel az volt, hogy talán túl modernek is voltak a korhoz képest. Úgy értem, persze, lázadtak a fennálló rend ellen, de annyira, ami szinte elképzelhetetlen a számomra egy olyan embertől, aki az adott kultúrában nőtt fel. Így azonban könnyebb volt azonosulni velük, szóval nyilván megvolt az oka ezen vonásuknak.
Igazából jegyzetelnem kellett volna közben, mert most vagy túl sok minden kavarog a fejemben a történetről vagy éppen nem jut eszembe semmi értelmes, annyira sok minden történt benne. Egyszer talán frissítem ezt a véleményt is.


Népszerű idézetek

>!
Levandra

– Volt egyszer egy püspök, aki, amerre csak járt, makkot szóratott el az úton, védelmül az oroszlánok ellen. Mikor figyelmeztették, hogy Angliában nem is él oroszlán, azt felelte: „Hát ez hatékonyabb, mint hittem!"

1 hozzászólás
>!
padamak

Azt mondják, a zarándokoknak nem tanácsos túl sok időt tölteni az útjuk megtervezésével, mert annyi veszedelemről szerezhetnek tudomást, hogy a végén el sem indulnak.

66. oldal - II. rész, 6. (Gabo Kiadó, 2008)

>!
csillagka P

Csak egy kicsit kell ferdíteni az igazságon, hogy pokolszaga legyen.

512. oldal

>!
padamak

A szerzetesek, ha nincs igazuk, azonnal belerángatják a vitába Istent.

194. oldal - III. rész, 14. (Gabo Kiadó, 2008)

2 hozzászólás
>!
RandomSky

A becsület olyan, mint a kard (…): ne hadonásszunk vele fölöslegesen, akkor rántsuk ki, ha próbára kell tenni.

>!
Papusz P

Az emberek azt mondják, a pestist Isten küldte. Én meg azt mondom, ha Isten esőt küld, fedél alá húzódunk. Ha Isten telet küld, felszítjuk a tüzet. Ha Isten gyomokat küld, gyökerestül kitépjük őket. Meg kell védenünk magunkat!

>!
Andrée P

A férfit, aki kenőcsöket és orvosságokat készít, patikáriusnak hívják; az asszony, aki ugyanezzel foglalkozik, azt kockáztatja, hogy boszorkánynak kiáltják ki.

129. oldal

>!
mcborzaska

A nő élete csukott ajtajaú ház: nem lehet inas, nem tanulhat egyetemen, nem lehet pap vagy orvos, és nem mehet férjhez úgy, hogy ne vegye magára a férji zsarnokság igáját.

301. oldal

>!
Andrée P

Mindenki tudja, hogy a holtak szellemei beleszólnak az ember életébe. Ha elégedettek, nyulakat küldenek az ember csapdáiba, egészséges kisdedekkel ajándékozzák meg az embert, napsugárral érlelik a vetését. De ha megharagszanak, kukacos lesz az ember almája, a tehene torzszülött borjat ellik, a férje tehetetlen lesz. Még a kolostori doktorok is elismerték, hogy a szentekhez intézett imák hatásosabbak az ő gyógyszereiknél.

128. oldal

>!
KingucK

Merthin bámészan nézte az oltárt, a feszületet, és a triptichont, amely Magyarországi Szent Erzsébetet, az ispotályok patrónáját ábrázolta. Az egyik tábla a királylánynak született szentet ábrázolta, amint fején koronával eteti a szegényeket, a másodikon Erzsébet az ispotályát építette, a harmadik azt a csodát mutatta, amikor a szent kötényében átváltozik rózsává a kenyér. Mit keres ezen a helyen a szkeptikus Caris, aki kételkedik az egyháznak nagyjából minden tanításában? Sose hitte, hogy egy királylány rózsává képes változtatni a kenyeret. „Ezt meg honnan tudják?” – kérdezte olyan történetekről, amelyeket mindenki más feltétel nélkül elhitt: Ádámról és Éváról, Noé bárkájáról, Dávidról és Góliátról, még a karácsonyról is. Úgy fogja érezni itt magát, mint egy ketrecbe zárt vadmacska.

42. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Árpádházi Szent Erzsébet · Caris · Merthin

A sorozat következő kötete

Kingsbridge-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastian Faulks: Madárdal
Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
David Gilman: Az utolsó leheletig
Orczy Emma: A Vörös Pimpernel
Alexandre Dumas: A három testőr
Arthur Conan Doyle: Sir Nigel
Bán Mór: Isten árnyéka
Henryk Sienkiewicz: A kislovag
Umberto Eco: A rózsa neve
Maurice Druon: Az országvesztő