Az ​idők végezetéig (Kingsbridge 2.) 88% 672 csillagozás

A katedrálist jó néhány évvel ezelőtt olvastam, Follett megfogott tárgyszerűségével, s azzal a miliővel, amit ott teremtett. A legendás Bosnyákon, egyik könyvesemtől vásároltam meg 600 Ft-ért a folytatást. (Kitűnő vétel volt sztem.)Kicsit elbátortalanított a több, mint 1000 oldal, de miután belekezdtem, egyszerűen beszippantott a történet. Szorítottam Carisnak és Gwendának, Merhinnek és Wulfricnak – és persze Thomasnak –, hogy sikerüljenek a terveik, de tudom és meg is értettem, hogy az életben nem sikerülhet minden célunkat elérni, s ha változik is a világ, legfeljebb új helyzet teremtődik.
Kitűnő történet, örömök és tragédiák sora, nagyon jó, olvasmányos stílusban írt regény, méltó előzményéhez – középkorhű iromány. Mindenkinek ajánlom!

Egy napon nem lehet említeni a Katedrálissal.
Azt olvastam valahol, hogy állítólag 20 évig készült, kutatott, gyűjtött anyagot a könyv megírása előtt. Meglátszik.
Nem mondom, hogy időnként nem húztam fel a szemöldököm, de azok bocsánatos bűnök. meg lehet, hogy nincs is igazam. Ha minden lektűr ilyen színvonalú lenne sok ember nem tudná hol a TV távirányítója.
A középkor legsötétebb történéseit vegyíti a 20. századi harcos feminista gondolkodásával. Eleinte furcsálkodtam. De hát nem mindig a nők által ment a világ előre?

Már az elején szeretném leszögezni, hogy ezt a kötetet nem tekintem a Katedrális valódi folytatásának, így a „trilógia második része” sem helytálló kifejezés. Azon kívül, hogy ugyanabban a városban játszódik ahol az első könyv, és a szereplők időnként megjegyzik, hogy a Katedrálisban szereplő X vagy Y volt az egyik felmenőjük, ezeken felül semmi nem kapcsolja össze a két könyvet. Ez annyiban jó, hogy aki véletlenül Az idők végezetéiget venné először a kezébe az sem fog lemaradni semmiről,és még tetszeni is fog neki a történet, aki viszont sorrendben olvassa a sorozatot, az egy picit lehet, hogy unni fogja. Később részletezem miért.
De először is kezdjük a pozitívumokkal, mert azért abból is van bőven. Ken Follett hihetetlen gyűjtőmunkát végzett, a lehető legalaposabban leírja nekünk a XIV. századi Anglia vidéki életét, a nemesség-jobbágyság-papság-polgárság egymáshoz való viszonyát. Néha az volt az érzésem, hogy egy-egy mellékszál csak azért került bele a történetbe, hogy képet kaphassunk az akkori mindennapokról és a jobbágyság sanyarú helyzetéről. Ezek a szálak a semmiből jöttek és a semmibe tartanak, mégis talán ezek tetszettek a legjobban.
Szintén nagyon tetszett ahogy a pestistől szenvedő országot elénk tárja az író, az emberek kétségbeesett küzdelme a számukra érthetetlen betegséggel különösen jól sikerült elem. Itt jött képbe a regény fő mondanivalója: a maradi és begyepesedett szokások szembeállítása a haladó szellemmel. Természetsen a reneszánsz példájából látjuk, hogy a haladó szellemiség győzött :)
És akkor jöjjenek a negatívumok. Miért is mondtam azt, hogy a Katedrális olvasói picit unni fogják? Azért, mert a szereplők ugyanazokat a köröket futják, mint az első részben. Tökéletesen kiszámítható történet, ahol a jó elnyeri jutalmát, a gonosz megbűnhődik, mi pedig azt érezzük, hogy „igen, igen, ezt már olvastam az előző részben is, haladjunk”. De nem haladunk. Több száz oldalon keresztül nyűglődnek a szereplők ugyanazokkal a dolgokkal: az építkezéssel, a be nem teljesült szerelemmel, a nagyravágyó urakkal, stb. A pestis a könyv 2/3 részénél érkezik, az hoz némi változatosságot, de addigra már nagyon fárasztó. Több, mint egy hónapig olvastam a könyvet, nehezen haladtam vele.
Sajnos a szereplők sem voltak olyan érdekesek (2 kivétellel, Merthin és Caris jól sikerült), unalmasak és egydimenziósak, pontosan tudni fogjuk már az 5. oldalnál, hogy melyiknek mi lesz a sorsa és szerepe a regényben.
Összefoglalva: élveztem a történelmi pontosságot és a valós élethelyzetek bemutatását, de nagyon fárasztó volt az érdektelen, sokszereplős kínlódást olvasni. Remélem a harmadik, befejező kötet jobban sikerült ennél, kicsit olyan érzésem van, hogy Ken Follett csak egy újabb bőrt próbált most lehúzni a Katedrális valóban jól sikerült világáról

Azt hiszem, végre rájöttem, hogy Follett e trilógiája miért vonz ennyire, szinte morbid módon engem.

Utálom a szereplőit. A rohadékokat persze. Egyenként tudnám falhoz állítani mindet sorozattűzre… És rendesen be is fáradok olvasás közben a gusztustalanságukba. Most pihenésképp el kellett olvasnom egy másik könyvet is emellett, mert már nagyon nehezen bírtam. Pedig én rohadt türelmes ember vagyok!
Igazat kell adnom azoknak, akik kétdimenziósnak nevezik a karaktereket. Tényleg mindenki fekete vagy fehér. És persze, aki fekete, az rohadtul az!

Azonban a könyv varázsereje nem a szereplőkben van.
A kora – és sötét – középkori angol mindennapi élet és világ ábrázolása az, ami miatt kitartok, akár ezer oldal után is Kingsbridge mellett. A társadalmi berendezkedés, a hatalmi harcok, és az egyéni sorsok ezek függvényében, ami érdekel. Persze nem állítom, hogy tökéletes, mindenesetre nagyon szemléletes és hihető ábrázolás.
Imádom, ahogyan már az első oldalaktól kezdve elutazhatok ebbe az angol falucskába, később kisvárosba, majd nagyba. Magával ragad annak az életnek a megismerése.

Most is élvezhettem a város vendégszeretetét, és meg kell vallanom, hogy valahol azért örülök, hogy már csak egy rész van vissza.
Azt nem mondom, hogy a közeli jövőben elutazom még oda, de valamikor – csak úgy nosztalgiából is – majd újra lekapom a polcról a sorozatot.

Türelmes rajongóknak kifejezetten ajánlott!

Kingsbridge mesés kisvárosa 200 év múlva, de ismét a történelmi kor hányattatása közepette tér vissza Ken Follett tollából. Azokat az érzéseket, azokat a kilátástalan, nyomorúságos, olykor azért reményt keltő helyzeteket hozza magával, amiket az előző kötetben már megszokhattunk. Sőt, itt talán még több a sötétség, hisz a sötét középkor javában dúl, és Angliát sem kerülheti el a nyomor, a járványok, az éhinség. Elképesztő erővel zúdul mindez az olvasóra, miközben a korábban megtapasztalt vér, erőszak, szexmennyiséget is megkapjuk. Nagyon ütős, és még mindig imádom!

Ez a könyv a Katedrális folytatása, az 1300-as években játszódik.
Kis ráhangolódás után – valljuk be más körülmények közt éltek – beszippantja az embert.

„A városiak többsége naponta mosott arcot-kezet, a szagosabb testrészeiket is megmosták minden héten egyszer. A fürdésre évente legfeljebb kétszer kerítettek sort, mert noha szükséges, árt az egészségnek. ”

Szerzetesek, apácák kezében a fontos dolgok.
Az orvoslást a papok tanulhatták ki, nők nem , ők csak utasításokat hajthatták végre az ispotályokban.
Érdekességképpen emelném ki :

„A pestis, amely mintha visszavonult volna 1349 első három hónapjában, áprilisban kétszeres dühvel támadott. Húsvét hétfőjén Caris fáradtan nézett végig a halszálkamintában összezsúfolt szalmazsákokon. Olyan szorosan voltak, hogy a maszkos apácák alig bírtak elmenni közöttük… ”
(maszk viselése. )

Földeken, építkezéseken dolgoztak az emberek, harcoltak az elismertségért, az öröklésért.
Ezernél is több oldalon sok-sok esemény történik, de megemlíteném a bujaságot , ami elég szélsőségesen tarkítja a történetet. Erőszakos, vágyott, tiltott , kötelességből végzett. Tehát már 700 évvel ezelőtt is nagyon sok minden függött tőle…
Van folytatás, de éppen tegnap hoztam haza a az előzményt, ami nem éppen rövidke, 816 oldalas, tehát még jócskán bele lehet merülni az akkori történésekbe.
Én szerettem olvasni !

Hangoskönyvben hallgattam egy hónapig, és nagyon jó volt így. Másodjára fogtam neki, és így hallgatva türelmesebben álltam hozzá. A kedven szereplőm Gwenda, akiről most így utólag többet is olvastam volna. A befejezés pedig gyönyörű. Nagyon szép volt, hogy hallottam ahogyan a felolvasó hangja elcsuklott az utolsó mondatnál.

Az erős falak is ledőlnek egyszer. Ennek a katedrálisnak a falai ledőltek, pedig úgy tűnt, ki fog tartani Az idők végezetéig. A helyszín Kingsbridge, csakúgy, mint az első kötetben, és az ott megismert szereplők leszármazottai a mostani hőseink. Kíváncsian vártam az ő kalandjaikat, de sajnos a várakozásaimmal ellentétben úgy érzem, ezúttal semmi újat nem kaptam.

http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/11/ken-follett-az…

Több időt kellett volna hagynom a két könyv között. Most olyan érzésem van,hogy ez egy az egybe az első rész csak pepitában. Így kissé csalódtam,hogy nem volt új ötlete az írónak. Jó volt a történelmi rész abban a korszakban elmerülni. Sajnálom,hogy ennyire el voltak nyomva az emberek. Akár a nőkről vagy az „alacsonyabb” társadalmi rétegből származó emberekről van szó. Én biztos hamar meghaltam volna abban az időben… :) Egy olvasásnak jó volt de most hosszabb kihagyás következik,mert félek az is ugyanilyen lesz.

Ez is top könyv volt, annak ellenére, hogy (mint ahogy előttem már jó néhányan kifejtették) rengeteg a hasonlóság a sorozat előző kötete, A Katedrális cíművel. Tényleg minden szereplőnek megvan a mása ebben is és a cselekmény felépítése is nagyon hasonló, mégis.,.. Egy nagyszerű könyv nagyszerű másolata nálam ugyanúgy megérdemli az 5 csillagot. Nyílván, ha egy másik szerző koppintaná le Ken Follet ötletét ilyen szinten, az már unszimpatikus lenne, de amíg ugyanaz a szerző teszi ennyire élvezhető stílusban, addig megbocsátható.