A ​tűzoszlop (Kingsbridge 3.) 327 csillagozás

Ken Follett: A tűzoszlop

1558. ​Anglia.
Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérdésekben, az anglikán egyházhoz csatlakozó protestánsok és puritánok támogatják. Erzsébet ellen uralkodása alatt számtalan merényletet kíséreltek meg – gyakran Stuart Mária támogatásával – a katolikusok, akik mellett jelentős külföldi erők is álltak.
Erzsébet okos és tehetséges kémfőnöke a kingsbridge-i kereskedőcsaládból származó Ned Willard, aki a 16. század egyik legnagyobb besúgóhálózatát építi ki, és sikeresen hiúsítja meg az Erzsébet királynő ellen tervezett merényleteket.
Ned Willard életének nagy szerelme a katolikus Margery Fitzgerald, akivel együtt nőtt fel Kingsbridge-ben. A lány testvére, a ravasz, okos és elszánt Rollo Fitzgerald több évtizeden keresztül sikeresen csempészi be Jean Langlais álnéven Franciaországból a képzett merénylőket. Ned Willard csak több évtized után, egy véletlen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ken Follett GABO

>!
GABO, 2022
922 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635664146 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
GABO, Budapest, 2021
930 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635661336 · Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin
>!
GABO, Budapest, 2017
924 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634065067 · Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin

1 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

I. Erzsébet · Sir Francis Drake


Kedvencelte 37

Most olvassa 34

Várólistára tette 200

Kívánságlistára tette 161

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Imre_Kázmér>!
Ken Follett: A tűzoszlop

Ken Follett a sorozat korábbi részeihez hűen ismét monumentálisat alkotott. Úgy látszik, felbuzdult az Évszázad-trilógia sikerén, mivel ebben a részben a korábbiaktól eltérően a történelmi események fősodrába dobja be kitalált karaktereit, hogy azok szoros kapcsolatba kerülhessenek a valóságban is élt történelemformáló személyiségekkel. Így a kitalált szereplők a valódi történelmi események részesévé válnak, ami még izgalmasabbá teszi a történetet.
Nekem ez a történetmesélés kimondottan tetszik, bár mindig van bennem egy kis félsz, hogy tud-e az író elég izgalmat, fordulatot belecsempészni egy olyan történetbe, aminek a fő mérföldköveit már ismerjük. Hát Ken Follett tudott! Még úgy is, hogy olvasás közben folyamatosan bújtam az internetet, mert kíváncsi voltam mit mondanak a történészek, azokról az eseményekről, amikről a regényben olvasok.
Szóval izgalomban és érzelmi hullámvasutazásban most sem volt hiány, de én még is azt éreztem, hogy a korábbi kötetekben, jóval több volt a fordulat, az utolsó pillanatra időzített nem várt cselvetés, amiktől azok a könyvek igazán letehetetlenek voltak. Persze ott nem voltak meg azok a kikerülhetetlen történelmi korlátok, amik a Tűzoszlopot konkrét keretek közé szorították. De valamit valamiért.
Magáról a történetről nem szeretnék írni, azt már sokan megtették előttem. Inkább beszélnék a gondolataimról, amik feljöttek olvasás közben.
Mint ahogyan kezdtem, ez a regény valóban monumentális. Mind terjedelemben, mind térben és időben egyaránt. A történet igazából egy ember teljes életének bemutatásán keresztül meséli el 1500-as évek Európájának történetét, főleg az Angliai, Franciaországi, Spanyolországi és Németalföldi eseményekre fókuszálva. De ugyanakkor betekintést kapunk az Új világ gyarmatosításának akkori helyzetébe is.
Az egyik meghatározó gondolatom, az volt, hogy a világ semmit sem változott azóta. Ugyanazok a geopolitikai hatalmi harcok zajlanak ma is, csak a demokrácia álcája alá bújtatva. Ugyan úgy nem számított a hétköznapi emberek élete, sorsa, mint ahogyan ma sem számít. Ugyanolyan kémhálózatok és magánkézben (nemesi családok) lévő gazdasági és katonai erők irányították a világot, mint manapság.
A másik nagyon erős gondolatom, az emberi gyarlóságról, kapzsiságról, hatalom vágyról és kegyetlenségről szolt. Ezekből nincs hiány a regény lapjain. Ken Follett ismét mesterien szövi a történetet és megteremti azokat a gyűlölhető karaktereket, akiket az olvasó legszívesebben saját két kezével küldene a másvilágra. Az események rendkívül realisztikusak. Az író folyamatosan fenntartja az olvasó érzését, arról, hogy az élet igazságtalan és nincs mindig boldog vég, ahol a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig boldogan él míg meg nem hal. Engem néha kifejezetten bosszantott, hogy némelyik pokolra kívánt szereplőnek túl kegyes halál adatott meg és ezzel hiányérzet támadt bennem az igazsággal kapcsolatban. De pont ezért arra is jó volt ez a regény, hogy magamba mélyedjek és lehűtsem az indulataimat, hiszen ezt az igazságtalanságot sokszor érzem a saját életemben is, miközben meg vagyok győződve arról, hogy az élet igazságos és mindenki meg fogja fizetni a tetteinek az árát.
A harmadik meghatározó gondolat, a regény vége felé jelent meg a fejemben, amikor a főhős már idősebb volt. Sok társa már meghalt és ő egyre többet gondol arra, hogy milyen életet élt. Elérte-e azt amiért küzdött, hogyan tud majd elszámolni az életével. Az átlag ember, beleértve magamat is, ritkán gondol az életére úgy, hogy lássa annak egészét. El vagyunk foglalva a mindennapok kihívásaival, a rövidtávú vágyaink, céljaink megvalósításával. De ahogyan a főhősnek is, úgy mindenkinek egyszer számot kell vetni az életével és nagyon nem mindegy, hogy akkor mit tudunk majd felmutatni. Follett ezt a helyzetet nagyon jól megmutatja a regénye utolsó lapjain, rám legalábbis nagyon nagy hatással volt.
Szerettem ezt a történetet, ahogy az egész trilógiát nagyszerű olvasmánynak tartom! Akik olvasták az előző részeket, biztosan nem hagyják majd ki ezt a részt se, amit jól is tesznek. Akik pedig még nem kóstoltak bele a Kingbridge trilógiába, akár nyugodtan kezdhetik ezzel a kötettel is, mert teljesen megállja a helyét önálló műként is.
Ahogy gondolom másokat is, engem is elfog a kiüresedés érzése, amikor egy nagyszerű trilógia harmadik kötetét is kiolvasom és tudom, hogy nem lesz folytatás. Remélem Ken Follett érez magában még erőt ahhoz, hogy egyszer ismét elvarázsoljon minket egy hasonlóan fantasztikus trilógiával, valamikor a jövőben. :)

9 hozzászólás
jehuka P>!
Ken Follett: A tűzoszlop

Ken Follett mindig lenyűgöz a történelmi regényeivel, és nem volt ez másképp most sem. Ezúttal a 16. század második felének történéseit tárja elénk az Évszázad trilógiánál már sikeresen alkalmazott több szálon futó történetvezetéssel és olyan gördülékeny stílussal, ami szinte olvastatja önmagát. Az ember szinte észre sem veszi (vagy ha igen, csak azért, mert görcsbe rándult a keze a vaskos kötetet tartva), és már tova is tűnt mind a kilencszáz oldal. Aki nem olvasta az első két részt, de érdeklődik a kor iránt, ki ne hagyja, önállóan is teljes értékű regény.
Nem tudom vannak-e ilyen tárgyú statisztikák, de nagy valószínűséggel az emberiség története során a legtöbb erőszakos halált a vallások miatt szenvedték el az emberek. A kereszténység pedig mindig is élen állt ebben – mint ahogy ebben a regényben is: a két fő színtér a katolikus Franciaország, ahol a (kálvinista) hugenották élnek rettegésben, és az protestáns (anglikán) Anglia, ahol a katolikusoknak tiltják a misézést. A két vallási irányzat véres konfliktusa jelen van a nagypolitikában a hatalomért vívott harcban (Angliában trónkövetelőként állítják a protestáns Erzsébettel szemben a katolikus Stuart Máriát, Franciaországban pedig mindent elkövetnek a protestáns nemesek megsemmisítésére, ami végül a St. Bertalan éjszakájába torkollik) és a mindennapi emberek hétköznapjaiban egyaránt. Follett ismét remekül eltalálta az egyensúlyt a valós történelmi személyek és a fiktív hétköznapi hősök, a történelem nagyszabású eseményei és az egyéni sorsok alakulása között. Mesterien szőtte keresztbe kasul a szálakat, mígnem kirajzolódott az európai viszonyok korhű képe spoiler

2 hozzászólás
Aoimomo P>!
Ken Follett: A tűzoszlop

Monumentális történet, egy egész emberöltőt felölelő cselekmény a 16. századi vallásháborúk idején.
Follett fogott egy marék kisembert és történelem formáló erővel ruházta fel őket, egészen hihetetlen kalandokba keverve a szereplőket.
Egy kicsit kilóg már a Kingsbridge történetek sorából, talán annyiban tartozik össze a korábbiakkal, hogy két főbb szereplő is innen származik, máskülönben a cselekmény átszövi Európát, a szereplők bejárják Párizst, Londont, Antwerpent, de megfordulnak Spanyolországban és eljutnak Hispaniolára is.

Egészen hihetetlen, hogy ami ma nekünk természetes – mindenki abban hisz, amiben akar és úgy, ahogy akar – az ebben a korban még nem létezett és máglyahalált vagy kínvallatást kockáztatott az, aki szabadon szeretett volna hinni Istenben. Katolikusok üldöztek protestánsokat, majd fordítva, attól függően, hogy éppen milyen szelek fújtak és egyként utálták azokat, akik a türelem politikája mellett érveltek.

Gyengém a keretes történet és ez bizony az. Az eleje és a vége gyönyörű, kerek egészet alkot, mint egy macaron alja és teteje, a kettő között pedig 900 oldalnyi izgalmas töltelék.
Az 1620-as epilógus pedig katartikus lezárása a trilógiának spoiler

1 hozzászólás
mate55>!
Ken Follett: A tűzoszlop

"A tűzoszlop” inspiráló és izgalmas portréja Európa egyik legveszélyesebb történelmi időszakának. Egy átfogó utazás a 16. század viharos világán és a történelem legvéresebb vallási háborúin, középpontban az angliai katolikusok és protestánsok (hugenották) közötti hatalmi harc. A regényből újfent kiderül, hogy a középkorban sokkal többet jelentett a vallás az embereknek, mint manapság. Akkoriban az eretneküldözés miatt a lakosság nagyobbik része félt kimutatni vallási érzelmeit, míg a kisebbség épp ellenkezőleg, büszkén vállalta hitét, minek eredményeként sokan mártírokká váltak közülük. Ken Follet ötvözi a gondos történelmi kutatásokat élénk képekkel és drámai iróniával. Az eredmény egy nagyon érzelmes történet, amely a valóságos történelmi figurákat együtt fiktív karakterekkel köti össze, megragadva a kor szellemét. Követi a Föld és a Végtelen Világ szereplőit a kémkedés, a politikai cselszövés és a szélsőséges hit történetében a soha véget nem érő vallási konfliktus idején. Folyamatosan van miért izgulni, a karakterek (még ha felejthetőek is) nagyon szerethetőek. A szereplők gondosan megrajzolt önálló személyiséggel bírnak, ugyanakkor egy személyben testesítenek meg alapvető emberi jellemeket. Ebből fakadóan a szereplők egyéniségében nem fogunk csalódni, hiszen jellemfejlődésről szó sincs a regényben, ám a történet fordulatossága elég sok próbatétel elé állítja őket. Nagyon emberközelivé tesz minden eseményt, nem kerüli ki a szerelmes jeleneteket, de egyik szerelmi szál sem nyálas, vagy szürreális. Follett remekül ért ahhoz, hogy a szerelmet (erotikát) úgy ábrázolja, hogy ne tűnjön mesterkéltnek, ugyanakkor a vulgaritás teljes mértékben hiányzik az eszköztárából. Aki a csatákat, véres jeleneteket kedveli, az sem fog csalódni: igen realisztikusan festi le a középkori ütközetek véres jeleneteit. Van itt minden: ostrom, rajtaütés, asszonygyalázás, vérbosszú, melynek középpontjában az istentől félő, ám a hatalomvágytól vadállattá váló ember áll. Mindezeken felül a történet ugyanúgy hozza azt a korábban már megszeretett (az első két részre gondolok) középkori Anglia hangulatát. A regény a kalandossága mellett remek szociográfia is. A könyv olvasása alatt egész egyszerűen ott vagyunk, járjuk a poros-koszos londoni utcákat, bóklászunk a gazdátlanul maradt, az enyészetre hagyott kolostorok tövében, csónakázunk a mocskos Temzén, ott vagyunk a nyilvános kivégzéseken, udvari ünnepségeken. Szinte benne érezzük magunkat a középkor forgatagába, egyszerre vagyunk jelen a középkori várúr kastélya falai között, szerzetesi kolostorban, iparos műhelyben, királyi palotában vagy akár a tengeren egy vitorlás kereskedelmi hajón. Mindig lenyűgöznek az olyan regények, amihez óriási kutatómunkát kell végeznie az írónak, hogy aztán néhány eseményt kicsit megmásítva vagy eltúlozva, de aránylag történelem hűen továbbadja a fellelt tudást olvasóinak. Minden ízében igazi, hamisítatlan Ken Follett regény, az író szerelmeseinek kötelező darab. Olyan, mint egy mocsár, ha nem kerülöd, el pillanatok alatt elsüllyedsz benne.

3 hozzászólás
rosemary_goth P>!
Ken Follett: A tűzoszlop

Bevallom, nagyon megörültem, hogy már csak ez az egy kötet volt vissza a sorozatból. Az előző három résszel egy kicsit már besokalltam Kingsbridge-től. De ezzel az olvasással elértem egy idei évre kitűzött célomat, azaz, hogy elolvasom a sorozatot, illetve egy aktuális kihívást is teljesítettem. Szóval megérte.

Már azért is volt érdemes elolvasni, mert ez a kötet már üdítően más volt, mint az előzmények. Follett itt már nem tudott megmaradni Kingsbridge falai között. Itt már a nemzetközi politika oly mértékben beleszólt a mindennapokba, hogy képtelenség lett volna a helyi csatározások szintjén megmaradni.

Természetesen Follett barátunk továbbra sem veszi a fáradtságot, hogy a karaktereit színesebbé tegye. Továbbra is mindenki vagy jó, vagy rossz, ahogy tőle már megszokhattuk. Pár esetben azért megpróbált valamennyi árnyalást belevinni a szereplők jellemébe, bár ez csupán pár cselekedet erejéig sikerült neki. Úgy gondolom, nem a karakterábrázolás Follett erőssége. off

Viszont a történet kárpótol az apróbb kellemetlenségekért. Beleáshatjuk magunkat az európai vallásháborúk mindennapjaiba, ami számomra nagyon érdekes volt. Ritkán olvasni ilyen tartalmú történetet. Hiszen az inkvizíció korában nem csak a boszorkányokat üldözték és gyilkolták, hanem a protestánsokat és minden más, a katolikus egyház ellenségének titulált bárkit is.
A terjedelem ugyan megengedte volna, hogy további mélységekbe merüljön az eseményeket illetően, de ezt a ziccert Follett kihagyta. Ő csak a nagy vonalakra, és a saját megalkotott történetére koncentrált. Viszont a látószögért, amit elénk rajzolt egyáltalán nem hibáztatom.

Úgy érzem, valahol beleillik a város meséinek sorába, mégis merőben más lett. Méltó lezárása a sorozatnak. És egyet kell értenem azokkal, akik azt mondják, ez a legjobb rész a sorozatból. Pedig a Katedrálist imádtam. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy érdemes az előzmények ismeretében olvasni, még akkor is, ha az egyes részek megállják a helyüket önálló kötetként is.
Akit kicsit is érdekel a középkor történelme, mindenképp jól szórakozhat rajta :)

salidigger>!
Ken Follett: A tűzoszlop

Ezúttal csak tíz évet várt a mester azzal, hogy újra Kingsbridge-be vigyen bennünket. Megmondom őszintén, a Katedrális anno az egyik legmeghatározóbb olvasmányélményem volt. „Az idők végezetéig” már nem ütött úgy be, most viszont megint úgy érzem magam, mint akit fejbe kólintottak (a könyvvel – olyan súlyos, hogy ölni lehet vele :D ).
A Tűzoszlop a XVI. század második felébe repít. Ez a nagy földrajzi felfedezések, a reformáció, vallásháborúk, kereskedők és kalózok korszaka. Ami a korabeli nyugatra jellemző volt az szépen bemutatásra is kerül a regény lapjain. A trilógia két korábbi kötetéhez képest szélesebb az idő és térbeli keret is. Több helyszín, több család, több szereplő. Follett jól hasznosította az Évszázad-trilógia tanulságait is. A karakterek jól sikerültek, kellően életszagúak és mindenki talál szeretni és utálni valót egyaránt. A női karakterek különösen jók (megint)!
Ken Follett ezúttal a legjobb formáját hozta! Csodás olvasmány! Kötelező annak, aki kedveli a műfajt.

dwistvan P>!
Ken Follett: A tűzoszlop

A XVI. századi angol történelem megelevenedik. Sokkal mélyebben megismerhető ebből a könyvből, mint bármilyen történelem órán. Kingsbridge története és az előző részek családjai itt tovább élnek és gyarapodnak. A jó és a gonosz újabb izgalmas kalandokon keresztül ütközik össze. Az eseményeket Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában, Skóciában egyaránt követhetjük. A kor fontos kérdése az uralkodók közötti csatározások mellett a vallásháború keresztények és protestánsok között. Ez a rész is jól illeszkedik ebbe a végig izgalmas regényfolyamba. Ez egy eddig ismeretlen rész volt, úgy tetszett igazán, hogy az előző kötetekkel együtt olvashattam el. Ezért folytatom ennek a sorozatnak az ötödik részével, Anglia további történelmével ismerkedve.

Vackor6 P>!
Ken Follett: A tűzoszlop

A harmadik kötetre nálam kifáradt a szöveg. Vagy csak egyszerűen egy kis időt kellett volna hagynom a második után. Nem kapcsolódtam egyik szereplővel sem annyira, mint az első kettőben és a széthúzott helyszínek sem segítettek belehelyezkedni a történetbe.
Mindenesetre nagyon kíváncsi leszek az előzménykötetre.

Sz_Flóra>!
Ken Follett: A tűzoszlop

Hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy korunk legalapvetőbb problémái az elmúlt évszázadokból maradtak ránk, mint például a vallás. Aki tisztában van vele, mihez használták és használják fel, elhamarkodottan és kiábrándultan állíthatja, milyen egy undorító dolog. Szerintem viszont nem magával a vallással van a gond, a hitünk, amit a vallásba fektetünk, szükséges része az életnek. Inkább az vezet konfliktusokhoz és tragédiákhoz, hogy rengetegen rögeszmésen megoldást akarnak találni. A bigott vallásosak arra, hogy mindenki más az ő nézeteikkel osztozzon, a kételkedők pedig arra, hogyan tartsák fenn a kételyeiket, ha miattuk kirekesztést, fenyítést szenvednek el. Ezt az örökérvényű témát vitte vissza Ken Follett a 16. század tomboló vallásháborújába, mely remek eszközt szolgáltatott a trónért viszálykodóknak céljaik eléréséhez.
Már jó párszor elmondtam, mennyire ki tudnak ragadni Ken Follett regényei a valóságból, hogy aztán elrepítsenek a régmúlt idők izgalmas, rémisztő eseményeihez. Ez már nem a középkor, vallás szempontjából inkább egy erős átmenet a katolikus és a néhány szereplő által megvetendő, az olvasók számára azonban már elfogadott és megszokott protestáns nézetek között. A karakterek vérre menő küzdelmet folytatnak azért, hogy az egyiket terjesszék, és csak nagyon kevesen ismerik el, hogy az embereknek joguk van a vallásszabadsághoz. Ned Willard, a főszereplő, Erzsébet királynő tehetséges kémje éppen ezért vívja ki az olvasó tiszteletét: talán ő az egyetlen, aki képes teljesen ésszerűen és függetlenül gondolkodni. Ő az, akinek nézetei egyeznek az enyémekkel: egészséges kételkedéssel szemléljük a vallást, mégis elfogadjuk, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, miben hisz. Ha belépünk egy templomba/székesegyházba, annak környezete nyugalommal tölt el, legyen az aranyban és pompában bővelkedő, vagy egyszerű fehér falakkal körbevett.
De milyen lenne Ken Follett regénye, ha csupán rokonszenves karakterek segítségével szemléltetné az ábrázolt történelmi kor szépségeit és árnyoldalait? Akadnak itt is szép számmal az olvasók gyűlölködésére érdemes figurák, akik közül főként Pierre Aumande emelkedik ki. Agyafúrt, mások bukásaiból és félelmeiből táplálkozó, veszélyesen hataloméhes férfi, akinek fondorlatai hiába csűrik-csavarják mesteri módon a cselekményt, ő tényleg az a szereplő, akiben egyetlen szimpatikus vonást se fedeztem fel. Pedig kerestem, hiszen alig vártam az ő részeit, annyira követelték a figyelmemet, de az aljasságai összességében csak a lelkének végletekig beszennyezzett, sötét oldalát juttatták érvényre. Nekem, aki a jót és rosszat egyaránt kutatja az emberekben, ijesztő és dühítő volt az ő személyisége… érdekes módon viszont cseppet sem taszító, ami nyilván az általa generált folyamatos feszültségnek köszönhető.
A következő nagy kedvencem Sylvie lett, aki az imént említett mindkét férfinek karrierjében és életében jelentős szerepet tölt be. Ő lényegesen szelídebb, elfogadóbb teremtés, mint a korábban megismert Margery, Ned első szerelme, akire mélyen hatnak a katolikus eszmék. Sylvie is egyfajta küldetésnek tekinti, hogy terjessze a protestáns igéket, amelyek iránti elkötelezettsége egy bátor, elhivatott jellemet rajzol meg előttünk, de szerencsére őt nem vakítják el ezek az eszmék, sokkal békésebb úton igyekszik megvalósítani az Európába bekúszó vallásszabadság jelenségét.
A tűzoszlop, imádott Kingsbridge-trilógiám harmadik darabja méltó folytatása elődeinek, nem csalódtam benne! Színes és sokoldalú karakterekkel közelítette meg a vallás napjainkig húzódó problematikáját, arra ösztökélve, hogy a saját hitünk mellett ne felejtsünk el abban is hinni, hogy az azon való marakodás, hogy ki miben hisz, nem vezet megoldásra. És ha engem kérdeznek, nem feltétlenül kell megoldásra lelnünk, a szabadság, a függetlenség, a nézetkülönbségek elfogadása fontosabbak annál.

pappb12>!
Ken Follett: A tűzoszlop

A sorozat első két kötete nagy kedvencem volt, de ebbe a harmadik kötetbe nem sikerült belefeledkeznem. Ken Follett ezúttal a 16. századi vallásháborúk korába kalauzol, sok mindent megtudunk Erzsébet királynő és Stuart Mária kapcsolatát mozgató szálakról, kitekintünk európai színterekre, végigkövetjük a spanyol armada legyőzését, szóval valóban nagyon sokrétű és részletes mű. Nekem most kicsit túl sok volt a politikai szál, és kevés a magánjellegű. Többet szerettem volna olvasni Ned és Margery magánéletéről.
Ettől függetlenül az előzménykötetet is el fogom olvasni.


Népszerű idézetek

Imre_Kázmér>!

Harmincéves vagyok. Ennyi idős korában apámnak már két fia volt. Még harminc év múlva kint nyugszom a temetőben a szüleim mellett. De ki áll majd a síromnál?

6 hozzászólás
mate55>!

– Apám arra tanított minket, hogy a lehető legtöbbet tanuljunk meg minden nyelvből, amerre járunk. Azt mondta, ez többet ér, mint a bankban lévő pénz.

402. oldal

csatko>!

Anyám mondott valamit, amire holtomig emlékezni fogok: „Amikor egy ember biztos benne, hogy ismeri Isten akaratát, és elhatározza, hogy aszerint cselekszik kerül, amibe kerül, akkor ő lesz a legveszedelmesebb ember a világon.”

210. oldal

Palotai_László_Ewil>!

— Nem vitatkozni jöttem ide, hanem azért, hogy közöljem veled, hogy ne szólj a gyerekeimhez!
— Roger az én fiam is – válaszolta halkan Ned.
— Nem szenvedhet az én bűneim miatt.
— Akkor ne gyömöszöld le a torkán a vallásodat. Mondd meg neki, mit hiszel, és közöld, hogy más derék emberek nem értenek egyet veled. Tiszteld jobban.

Habók P>!

Ha belevágsz a boszorkányüldözésbe, boszorkányt is kell találnod hozzá.

Keikorca P>!

De szomorúak így, gondolta Ned. Egy korosodó prostituált, aki mindent kihoz megfáradt varázsából, hogy ébren tartsa egy korrupt, potrohos öreg pap vágyát.
Néha arra gondolt, hogy rohadt egy világban él.

678. oldal

2 hozzászólás
mate55>!

A legtöbb férfi úgy kezeli a feleségét, mint egy gyermeket, akitől csak az különbözteti meg az asszonyt, hogy nő létére keményebben tud dolgozni.

330. oldal

3 hozzászólás
>!

A templom, mint mindig, legalább annyira volt az üzlet, mint az istentisztelet színhelye: Murdo fráter tálcáról kínálta üvegcsékben a szavatoltan palesztinai földet; egy ember, akit Ned nem ismert, forró követ árult kézmelegítőnek, pennyért darabját; Puss Lovejoy vörös ruhában, dideregve árulta, amit szokott.

21. oldal

Praetorianus P>!

Válsághelyzetben a rémült emberek bárkinek engedelmeskednek, aki úgy beszél, mintha tudná, mit csinál.

385. oldal (Gabo, 2017)

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Kingsbridge sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Budai Lotti: Shirzan szerelme
Susan Kay: A fantom
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Emily Hart: A zabolátlan
Ruby Saw: Lucy
Ruby Saw: Csak két lépés Észak
Ruby Saw: A rezervátum titka
Diana Gabaldon: Az idegen
Bertrice Small: Tengerek asszonya
Andy T. Miller: Klári és Claire