Rabok ​tovább 89 csillagozás

Kemény Zsófi: Rabok tovább

Kemény Zsófi sodró lendületű regénye egy szenvedélyes szerelem és egy spontán szerveződő forradalom története. A humorral, maró iróniával átszőtt könyv hősei és hősködői a jelen Budapestjén próbálják megváltani önmagukat és az országot. Ebben a regényben szinte semmi és senki nem az, mint aminek és akinek elsőre látszik. A Rabok tovább története rávilágít a forradalom és a szabadság eszméinek csillogására, de arra is, mi rejlik e csillogás mögött, s hogy egy politikai mozgalom könnyen vakvágányra tévedhet alkalmas vezetők és koncepció híján.

A regény főszereplője egy öntudatos egyetemista lány, aki véletlenül bekerülvén a Forradalom2017 elnevezésű Facebook-csoportba, megismerkedik az éjszaka császárával, egy híres rapperrel. Szerelem szövődik a kifejezetten erőszakellenes Bora és az agresszív énekes között. Mindeközben forrong a város, felbolydul az ország, és a lány a fiú oldalán szinte akaratlanul sodródik a forradalmi történések kellős közepébe…

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Jelenkor, 2017
280 oldal · ISBN: 9789636767174
>!
Jelenkor, 2017
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765927

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 8

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Jó könyv ez, csak rossz. Mielőtt kifejteném, egy kis kitérő: úgy veszem észre, hogy az írók egy része nem értékeli kellőképpen a lehúzós kritikákat. Pedig a lehúzós kritikának van ám egy nagy hozadéka – figyelmezteti az olvasót az adott műben található taposóaknákra. Olyan, mint a védőoltás: az ember átnézi a másfél csillagos értékeléseket, és szervezete máris felkészülten várja a vírusokat, nem hőköl meg tőlük, ezáltal pedig több energiája marad figyelni az értékekre. Ebből az író is profitálhat. Mert ez a könyv azért nem olyan vészes, mint amire számítottam. Van például koncepciója. Érzésem szerint Kemény Zsófi megkísérli prózában alkalmazni a slam alapvetését, miszerint a művészet nem más, mint ütemre történő improvizáció, ahol nem szabatos cselekményt, hanem annak nyersvázát, kvázi egy hangulatot adunk át rögtönzések eszközével. (Tulajdonképpen a cselekmény eme nyersváza helyettesíti magát az ütemet, aminek keretein belül kell maradni.) Csakhogy – vállalva, hogy a jövő irodalomértői éppúgy ki fognak kacagni engem, mint ahogy kikacagják ma az impresszionisták kritikusait is – szerintem ez a technika a regény esetében egész egyszerűen nem működik. Van az a nagyon ártalmas mítosz, hogy a regény maga írja magamagát – és valóban, akad író a világirodalomban, aki mondott ilyesmit. De ébresztő! EZT CSAK AZÉRT MONDTA, MERT JÓL HANGZIK! Ez igazából csak egy metafora, és azt jelenti, hogy az íróra hat az, amit ír, és gyakran tudatosan kénytelen megváltoztatni menet közben a regény alapkoncepcióját. De a kulcsszó azon van, hogy tudatosan, vagyis vérrel és verejtékkel. Ami csak úgy megy a maga feje után, és nem hallgat a gazdájára, az nem regény – az a macska.

Fenti eszmefuttatásom veleje, hogy ez a kötet nekem felületes volt. És mivel felületes, ezért hiteltelen is. Nem hittem el többek között azt sem, hogy ilyen egy forradalom – persze erre lehet azt mondani, hogy a forradalmat senki sem ismeri, én ugyanúgy nem láttam még, mint Kemény Zsófi. Tehát meglehet, a forradalom juszt is pont olyan, mint amilyennek e könyvben ábrázolva van: az EFOTT részeg látogatói megkísérlik színpadra vinni a sztálingrádi csatát. De egy könyvbeli fiktív tény valósága nem a lehetségességtől függ – hanem hogy az író el tudja-e hitetni azt. Elhisszük az 1984-et, sőt a Gyűrűk urát is, pedig aligha erősíti meg valóságukat a híradó. Mondjuk melyik híradó, nyilván. És mivel ezt a könyvet nem hittem el, nem is különösebben érdekelt. Hiába tetszettek egynémely leleményei, marhára nem ettem magam azon, hogy a forradalom sikert arat-e, vagy megbukik, és hőseink, Bora és Gio egymáséi lesznek-e, vagy falhoz állítják őket, vagy felpofozzák egymást, esetleg nyitnak egy lángosozót Pécelen. Merthogy úgysincsenek ők, csak Kemény Zsófi fejében élnek, abban a párhuzamos univerzumban, ahol https://moly.hu/idezetek/806049 , tehát ha becsukom a könyvet, felszívódnak a semmiben, ellentétben mondjuk Winston Smithszel vagy Zsákos Frodóval. Kár – pedig ebből a témaválasztásból akár valami nekem tetszőt is ki lehetett volna hozni.

23 hozzászólás
>!
giggs85 P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Nem szokásom olyan könyvet olvasottnak bejelölni, amit nem fejeztem be, de most kivételt teszek.
Nem akarok kitérni a sablonos, logikátlan, összecsapott és felejthető történetre (ami már 2 nap múltán is kezd kimenni a fejemből, igaz 70%-át inkább csak átpörgettem), mert ez a könyv nem hogy makró (vagyis történeti), de még mikro (mondatok) szinten sem működik. Hogy ezt érzékeltessem, feltöltöttem néhány idézetet is. A mondatok egy jelentős részénének olvasása (persze nem mindé) már-már fizikai fájdalmat okozott. A teljesség igénye nélkül:
„A közhelyek megtapasztalásának heurékaélménye diadalmasan csúszdázott a lebiggyesztett szája sarkától az orráig húzódó ráncban.”
„A kontraszt a megtört-sajnált és a vadállat-világura között kiegyenlítette, egyenesbe rakta az autót a gödrökkel teli földúton.”
„Rappersapkákban, bő gatyákban ácsorogtak, meg hatalmas sportcipőkben, amikből a sport ugyan hiányzott, de volt bennük hamisítatlan valakivagyokság.”
És ezekből van még rengeteg…
Ezt a könyvet nem lett volna szabad kiadni ilyen formában. Nem mondom, hogy Kemény kisasszony a jövőben nem tud majd valamiféle értéket teremteni (bár sokat nem tennék rá), de még rengeteg élettapasztalatra, és rengeteg befektetett energiára lesz szüksége, hogy valami komolyan vehető dolgot vigyen végbe. Vagy hogy erre egyáltalán esélye legyen. Míg nem megy az írás, menjen el rappernek (Isten ments!), gyakoroljon és olvasson sokat. Hátha… Meg azèrt egy profi korrektor is kellett volna, aki azt mondja, hogy ezt ìgy nem…

28 hozzászólás
>!
Kelemen_Hanna P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

És igen, a nemzedékem hangja! Végre!
Egy fél nap alatt olvastam ki. (Pedig nem rövid.)
Semmire nem hasonlít azok közül, amiket eddig olvastam, talán az Előttem az életre vagy Boris Vianra, ha muszáj valamilyen előképet előrángatni. Meg az Én még sosem-re, amit szintén imádok. Nyelvileg pedig a Kemény Zsófi-slam világa. Nem annyira élőbeszédszerű, mint az Én még sosem, de ugyanannyira bátor, áradó, játékos, vicces, eredeti. Úgy realista próza, hogy közben se nem realista, se nem egészen próza, mert minden egyes mondat meg van kicsit csavarva: nyelvileg is, tartalmilag is. Úgy megy egy majdnem teljesen valószerű történet szinte egyenes úton végig benne, hogy közben nem lehet pontosan tudni, hogy a valóság vagy a képzelet az, amit az elbeszélő elénk rak (aki olvasta, tudja, hogy értem: tigris, Josha, kutyaól stb., amik eltartják a történetet a reálistól, hogy ne vehessünk készpénznek semmit). De nem egy félálom-jellegű belső monológot hallgatunk, hanem egy játékosan kanyargós történetet követünk, ahol felbukkannak, eltűnnek majd újra felbukkannak szereplők, végigélünk egy fellobbanó szerelmet és egy fellobbanó forradalmat, mosolygunk, sőt nevetünk sokat.
Kemény Zsófi eddig is a kedvencem volt, évek óta figyelem, de most szintet lépett.

9 hozzászólás
>!
fióka P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Vegyük ezt a lehető legrövidebbre: a regényszerűség egy hipszter típusú (mert ők teljesen másak, és értelmiségiek), valaha-talán-jól-fog-írni ifjú hölgy kezéből került ki, aki megszokta – a jelek szerint –, hogy amit ő mond, az mindig fasza, meg humoros, meg mindenki nevet, meg még kínrímelni is tud, meg nagy életbölcsességek tudójának tűnik, és nagy élettapasztalattal szeretne rendelkezni. Ám ennek van egy elég keserves hátulütője, az egész ugyanis úgy néz ki, mintha azt kifejezetten az átlag- és tizenhat alatti tinédzsereknek írták volna, mert a plázacica- és plázaficsúrnövendékek, pháwák (plázacica hímnemű verziója @Timár_Krisztina javaslatára megoldva :D, @Kozmikus_Tahó javaslatára kiegészítve) azonnal el fognak ájulni tőle*, merthogy az olyan kúl. Hát nem. Én is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a mesterkélt, budapesti akcentussal, magas hangon narrált szövegen nagyon sokat kellett-e törje a fejét, vagy ez csak úgy jött, természetesen. Mert a kínlódás még gyógyítható, de a természetesség már nem annyira. Amiért mégis kifejezetten magas értékelést kapott, az az, hogy én látok benne fantáziát, éppen csak maturizálódnia kellene egy kicsit, és valahogy nem tizenévesnek tűnni, mert ez huszonévesen már nem áll annyira jól. Mondom mindezt azért, mert ellenkező esetben Zsófi minimum PNL kellene legyen, hogy meggyőzzön arról, hogy az írása, amit a Jelenkor valamilyen furcsa okból kiadott, nem őt képezi le valamilyen szinten, hanem zseniálisan parodizál.
Sajnálom, a könyv szörnyű volt, gyakorlatilag semmi nincs benne a fene nagy bátorságon kívül, amit a javára írhatnék. Ahhoz, hogy valóban publikálhatóvá váljék, teljesen át kellene írni. Sajnos már megjelent.
*Azt hiszem, tévedek, a plázacicanövendékek nem olvasnak. Akkor nem tudom, milyen réteget adjak meg példaként, nem vagyok járatos az ifjúsági szubkultúrákban.

78 hozzászólás
>!
cseri P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Annyira szívesen írnám, hogy ez egyáltalán nem egy olyan rossz könyv, mint amennyire lehúzták már előttem, egy csillagra… de sajnos annyira rossz, és én sem tudok neki többet adni.
Valamiért én nagyon drukkoltam neki, és azt kell mondjam, hogy nem is indult rosszul, annak ellenére, hogy a főszereplő egy hülye pi… liba, és ha arra gondolunk, hogy egy kissé a szerző alteregójának tűnik, akkor ez nem valami biztató… :) De ezen a ponton még lehetett volna belőle valami jó kis budapestes-egyetemistás sznob feelgood könyvet írni, ahelyett, ami végül is lett, ami viszont egy óriási katyvasz. Nekem nem annyira a nyelvezetével volt gondom, amiből ugye itt több mondat be lett idézve, kiragadva más, de a könyvben olvasva ez a nyelvezet végül is működött.
Sajnos a cselekmény fordulatai tartalmaztak olyan szintű zöldségeket, főleg a végére már igencsak elszállt itt minden, hogy nem lehet komolyan venni a könyvet.

2 hozzászólás
>!
dacecc P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Úgy látszik, hogy itt két véglet lesz, 4 rossz, 3 jó csillagozás van eddig. Lehet, hogy azok, akik itt az igazi közönség, pont azt kapják, amit várnának Kemény Zsófitól. A slam poetry, amennyire ismerem, olyasmi, mint ez a könyv: félig komolyan vehető, egy kicsit politikus, de mégsem az, miközben van egy pulzáló ritmusa, ami alakítja a szövegeket, a kényszerrímek pedig elfogadhatók a lendület érdekében. (Ez amúgy saját interpretáció, az alapján, amit egy versenyen láttam a Király utcában. Ott eldőlt, hogy ez nem az én műfajom.) Az itt felsoroltak közül mind igaz lehet erre a könyvre is. Vannak egészen direkt utalások a mostani politikai helyzetre, miközben mégsem felismerhető egyik igazi politikus sem a regnáló rendszerből. Van Budapest, ami valósághű, sok (remélem) valószerűtlen egyetemista figurával megtöltve. Az összes döntés, amit a szereplők meghoznak, teljes mértékben mellőzi a logikát. A tettek következményei nem reálisak, egyenesen zavaró a súlytalanság, amiben cselekednek a forradalmárok. Az ok, ami miatt kitör a forradalom, nincs letisztázva, szinte semmit nem tudunk róla, a főhős lány pedig egyenesen botrány, csak sodródik, nem tud semmit semmiről, nincs hatása a történésekre, és nem jut sehová. A fordulatok nem szolgálnak semmilyen célt, Gioról már kb. a könyv közepén tudni, hogy hová lesz kifuttatva a története.
Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy érzek itt egy adag rosszindulatot a szerzővel szemben, sok idézet ki lett emelve példaként, hogy mennyire kifacsart és fura a fogalmazásmód, de a szövegkörnyezettel együtt egyáltalán nem ilyen gáz a helyzet. Nekem bejött a lazább fogalmazás, mutatta, hogy nem veszi magát azért vér komolyan a könyv. Lehetett volna ez sokkal jobb is, de rengeteget kellett volna még rajta dolgozni. Kidolgozottabb karakterekkel, megalapozottabb motivációkkal, erősebb atmoszférával kellett volna ellátni a történetet. Ritkán osztok ki ilyen kevés csillagot, de sajnos most megalapozottnak gondolom.

12 hozzászólás
>!
Zzsófi
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Valahogy éreztem, hogy ez a könyv nekem tetszeni fog.
Ezt a könyvet csak az élvezheti, akinek hasonló a világszemlélete a főhőssel. Legalábbis szerintem. Remekül van felépítve, ráadásul a végén kaptunk egy csavart is a szerelmi szál közepébe.
A borító is tökéletes, hisz szerintem a könyv két legfontosabb momentumát szimbolizálja.
A hasonlatok is rendkívűl tetszettek, sokkal élvezhetőbbé tették a könyvet.
Ezt a történetet vagy utálod, vagy imádod. Rajtad áll.
Az egyetlen negatívum, ami számomra elég nagy, hogy a végében nagyon csalódtam. de azért megkapja az 5 csillagot, mert 62%-nál többet érdemel. :(

>!
danaida P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

ezen a szövegen még rengeteget illett volna dolgozni.. szóval épp hogy nem kuka.. de így, ebben a formájában bizony minden egyes mondat fizikai fájdalmat okozott, és még véletlenül sem jó értelemben. ez pedig nehezen megbocsátható (és csak azért nem felejthetőt írok, mert ez a kísérlet, amit az ifjú írónő ezzel a könyvvel elkövetett, nagyon is könnyen felejthető). gyorsan hozzáteszem: számomra

8 hozzászólás
>!
zördög
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Ez a könyv annyira rossz, hogy pár oldal után kénytelen voltam a CFR mocskos ablakait bámulni, és mintázatokat felfedezni a maszatokban, hogy újra értelmet adjak az életemnek.
Ez a könyv annyira rossz, hogy bár alig volt jelem, muszáj volt lefényképezzek részleteket belőle és átküldjem életem értelmének, hogy aztán együtt hápogjunk rajta, hogy hogy lehet valami ennyire rossz, mert egyedül nem éri meg ilyen szörnyűségeket olvasni.
Ez a könyv annyira rossz, hogy 6 óra vonatozás után megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy ha mégse jönne be az orvosi, indítok egy youtube csatornát „cringy hungarian books” címmel, és ez lesz az első kötet, mely bemutatásra kerül.

Grr.

>!
janetonic P
Kemény Zsófi: Rabok tovább

Honnan is indítsak?

Nekem ez a könyv tetszett. Ezt előre leszögezem, hogy aki utálta, tudja mire számítson. :)

Sokat töprengtem azon, hogy miért akarom elolvasni. Annyira nem az én témám, annyira nem az én korszakom. Nem vagyok forradalmár alkat, nem megyek tüntizni, kifejtettem már itt valami kapcsán, hogy nem bőszít fel a politika, mert kívül esik a világomon. Balga hozzáállás, okoz is némi frusztrációt, de ha alaposan magamba nézek, mégiscsak ez van. Persze az ilyesmi nem feltétlenül konstans. És van ez a slam poetry dolog, nem az én műfajom, tehát a könyv sem KZs iránti rajongásból kellett.

Aztán rájöttem, hogy mégis sok dolog táplálja a kíváncsiságomat. Egy író lányáról van szó, egy író, akit kedvelek. Ez önmagában nem érdem, de izgalmas látni, hogy viszonyul egymáshoz az alma meg a fája, ráadásul hirtelen csak férfi példák jutnak eszembe (Karinthyak meg Závadák), itt meg Apa-Lánya dolog van. És a slam poetry: attól, hogy nem fogott meg, mégiscsak örülök, hogy van, mert a szavakat meg a nyelvet csűri-csavarja ide-oda, és vehetjük roncsolásnak is, de inkább élet ez szerintem. Van is a könyvben valami olyasmi mondat, hogy „mi nem dekoráltuk a szobákat, mi használtuk őket”. Szóval izgatott, hogy hogyan megy ez a nyelvhasználat bele egy nagy szövegbe. Mert belemegy ám! És a tüntetés-dolog meg a politika: én nem csinálom, de mások akkor mért, mégis?

Szóval nagyjából így vettem kézbe. Van ám egy holdudvara minden olvasásnak. Nekem jó élmény volt, nyári olvasmány. Nem lektűr, jobb annál sokkal, mert adott gondolkodnivalót. Hatalmas pluszt ad a könyvhöz, hogy ennyire mai, mindez most van. A nyelvezetét kifejezetten szerettem. Nagyon sok kép tetszett benne, pedig a rendszer nem bonyolult, a legtöbbször két távoli képből lesz egy. De én biztos nem ezt a két távolit raknám egybe.

No igen, a történet. Az valóban nem nagy ívű. A váratlan fordulatok többségét én is kitaláltam. De úgy éreztem, előbb a keret volt meg, ami aztán feltöltődött tartalommal. Az első két fejezet nagyon rendben volt, és amíg a saját megfigyelésekre, tapasztalatokra épült, addig egybevágott azzal, amit én is látok. Szerintem ott fogyott el a szufla, ahol KZs tapasztalatai is elfogytak. A budai villa környezete, az elnagyolt skicc a végén inkább volt filmes klisékre épülő, kevéssé árnyalt, ezért gondolom, hogy erről nincs annyi saját élmény (ami nyilván bajnak nem baj). A záró jelenet meg egy nagy kupac nyitott kérdést hagyott, és a végére kúszott be a gender téma, ami a regény 2/3-ában csak halovány utalásokban volt jelen.

Szerettem benne, hogy nem hősöket avatott, mert az olyan esetleges, kiből lesz hős. Nekem elég reális képnek tűnt a mai huszonéves generációról. Ez afféle „minden láng csak részekben lobban” forradalom volt, amiből nyilvánvaló a káosz a végén. Hanyagolnám az olyan semmitmondó kifejezéseket, hogy ígéretes és hogy a figyeljük az ifjú író pályáját, de igenis volt szufla a könyvben, és nekem elmondta, amit el akart mondani.

31 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
giggs85 P

A szájhagyomány a tűz mellett ült, és készülődött.

7 hozzászólás
>!
giggs85 P

Szalonna voltam, amit a tábortűz fölé tartottak, és csöpögött a zsírom nagy csöppekben. Jólesett.

4 hozzászólás
>!
giggs85 P

A szája egyik sarkát felhúzva elfélmosolyodott.

>!
janetonic P

A mi lakásunkban soha semmi nem volt dekorálva. Mi odaképzeltük a dekorációt. Tudtuk, hogy a funkció a lényeg, mi éltünk azokban a szobákban, nem nézegettük őket.

255. oldal

>!
danaida P

Minél több energiát, vagy mit, hevet használt el a bőrkeményedésére, annál inkább leült benne az elszánás.

6 hozzászólás
>!
giggs85 P

Ebben a szétolvadt, elefánthúgyszagú, mesterségesen lelassított délutánban hihetetlenül egyszerűnek tűnt Giovannival lenni.

3 hozzászólás
>!
Kelemen_Hanna P

A cabriózásban az élvezet maga a cabriózás. A többi ráadás. A szélvédőnek támasztott, keresztberakott láb, ami lábujjalakú foltot hagy, a maxhangerős Modernial és a végtelen, kérlelhetetlen beleérzés. Az alhasi, bugyborékoló boldogság.

5. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kékesi Dóra: A holnap érintése
Karinthy Ferenc: Budapesti ősz
Földes Péter: A Margaréta-ügy
Benedek Szabolcs: Kádár hét napja
László Zoltán: Nagate
Moldova György: Magányos pavilon / Az elbocsátott légió
Darvasi László: Virágzabálók
Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2.
Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat
Marie Lu: Prodigy – Született tehetség