Honnan is indítsak?
Nekem ez a könyv tetszett. Ezt előre leszögezem, hogy aki utálta, tudja mire számítson. :)
Sokat töprengtem azon, hogy miért akarom elolvasni. Annyira nem az én témám, annyira nem az én korszakom. Nem vagyok forradalmár alkat, nem megyek tüntizni, kifejtettem már itt valami kapcsán, hogy nem bőszít fel a politika, mert kívül esik a világomon. Balga hozzáállás, okoz is némi frusztrációt, de ha alaposan magamba nézek, mégiscsak ez van. Persze az ilyesmi nem feltétlenül konstans. És van ez a slam poetry dolog, nem az én műfajom, tehát a könyv sem KZs iránti rajongásból kellett.
Aztán rájöttem, hogy mégis sok dolog táplálja a kíváncsiságomat. Egy író lányáról van szó, egy író, akit kedvelek. Ez önmagában nem érdem, de izgalmas látni, hogy viszonyul egymáshoz az alma meg a fája, ráadásul hirtelen csak férfi példák jutnak eszembe (Karinthyak meg Závadák), itt meg Apa-Lánya dolog van. És a slam poetry: attól, hogy nem fogott meg, mégiscsak örülök, hogy van, mert a szavakat meg a nyelvet csűri-csavarja ide-oda, és vehetjük roncsolásnak is, de inkább élet ez szerintem. Van is a könyvben valami olyasmi mondat, hogy „mi nem dekoráltuk a szobákat, mi használtuk őket”. Szóval izgatott, hogy hogyan megy ez a nyelvhasználat bele egy nagy szövegbe. Mert belemegy ám! És a tüntetés-dolog meg a politika: én nem csinálom, de mások akkor mért, mégis?
Szóval nagyjából így vettem kézbe. Van ám egy holdudvara minden olvasásnak. Nekem jó élmény volt, nyári olvasmány. Nem lektűr, jobb annál sokkal, mert adott gondolkodnivalót. Hatalmas pluszt ad a könyvhöz, hogy ennyire mai, mindez most van. A nyelvezetét kifejezetten szerettem. Nagyon sok kép tetszett benne, pedig a rendszer nem bonyolult, a legtöbbször két távoli képből lesz egy. De én biztos nem ezt a két távolit raknám egybe.
No igen, a történet. Az valóban nem nagy ívű. A váratlan fordulatok többségét én is kitaláltam. De úgy éreztem, előbb a keret volt meg, ami aztán feltöltődött tartalommal. Az első két fejezet nagyon rendben volt, és amíg a saját megfigyelésekre, tapasztalatokra épült, addig egybevágott azzal, amit én is látok. Szerintem ott fogyott el a szufla, ahol KZs tapasztalatai is elfogytak. A budai villa környezete, az elnagyolt skicc a végén inkább volt filmes klisékre épülő, kevéssé árnyalt, ezért gondolom, hogy erről nincs annyi saját élmény (ami nyilván bajnak nem baj). A záró jelenet meg egy nagy kupac nyitott kérdést hagyott, és a végére kúszott be a gender téma, ami a regény 2/3-ában csak halovány utalásokban volt jelen.
Szerettem benne, hogy nem hősöket avatott, mert az olyan esetleges, kiből lesz hős. Nekem elég reális képnek tűnt a mai huszonéves generációról. Ez afféle „minden láng csak részekben lobban” forradalom volt, amiből nyilvánvaló a káosz a végén. Hanyagolnám az olyan semmitmondó kifejezéseket, hogy ígéretes és hogy a figyeljük az ifjú író pályáját, de igenis volt szufla a könyvben, és nekem elmondta, amit el akart mondani.