Én ​még sosem 199 csillagozás

Kemény Zsófi: Én még sosem

Kemény Zsófi regénye többszörös háromszögtörténet két fiúról és egy lányról. Tizenhét évesek, de az érzelmek, amelyek egymáshoz fűzik őket, bonyolultak, és saját maguk számára is nehezen kibogozhatók. Miközben egy szilveszteri bulitól márciusig mindhárman próbálják önmagukat megtalálni, kilépnek a gimnázium világából, és belevetik magukat Budapest éjszakai életébe. De egyikük sem tudja igazán élvezni, mert mindnyájukat nyomasztja valami: az egyiket a felelősség, a másikat a gyötrő szerelem, a harmadikat a teljes egzisztenciális összeomlás lehetősége.

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

>!
Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2015
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634100812
>!
Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2014
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155441769

Enciklopédia 5


Kedvencelte 33

Most olvassa 16

Várólistára tette 193

Kívánságlistára tette 194

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

Kelemen_Hanna>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Újraolvasás.
Szerencsém van, hogy esik az eső, így egyhuzamban tudtam elolvasni ezt a könyvet. Valószínűleg így jobban hatott, mintha kétnaponta tudtam volna pár órákat olvasni, de ha ezért, ha másért, nagyon hatott. Jólesett ráfeküdni ezekre a fura, nagyon élőbeszédszerű mondatokra, és hagyni magam sodortatni velük (még ha néha meg is bicsaklott, vagyis nehéz volt a leírt szavak alapján azt a hangsúlyt megtalálni, amivel értelmes marad a mondat), és megtalálni-átélni azokat az érzelmeket, amiket ez a könyv megmutat. Vagyis éppen hogy nem megmutat, hanem behúz magába, és újraéleti az olvasóval a saját érzelmeit. Meg a többiekét. És közben egy hamis hang nincs benne, semmi oktató-nevelő célzat, pedig például a fiúszereplők között van egy kis homoerotikus vonzalom, és a szerző megmutatja azt is, hogy ha sokat szív valaki (mármint füvet), akkor tönkremegy az élete.
Az elmúlt hetekben egy csomó hasonló, fiataloknak szóló könyvet olvastam, most, hogy végre nem kell a kötelező klasszikusokkal nyomasztódni, és ez a regény került a legközelebb a szívemhez. Lehet, hogy azért, mert ezt egy 19 éves lány írta, akinek igazán frissek az élményei, és nem nevelni akarja az olvasót, meg problémákat akar feldolgozni, nem felnőtté válási folyamatot akar írni, hanem leírja iszonyú pontosan, szépen és valósághűen az érzéseit. Amiket át lehet érezni és el is lehet gondolkodni rajtuk. Meg a helyzeteken is, amik mind ismerősek a saját életünkből vagy a barátainkéból.
Azt is nagyon szeretem ebben a regényben, hogy a mostani Budapesten játszódik, nem egy fiktív lakóparkban vagy egy magángimnáziumban, el lehet menni egy „Én még sosem” túrára, és felkeresni azokat a helyeket, ahol a szereplők megfordultak.
Úgy képzelem, hogy amikor nagymama leszek, ezt a könyvet fogom odaadni az unokám kezébe, hogy lássa, milyen volt az én időmben tizenéves lánynak lenni.

AeS P>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Igen, igen, igen!
Magyar, kortárs, ifjúsági, valódi helyszíneken (amik nagyon jól illeszkedtek a történetbe), valódi bulikkal, valódi problémákkal, valódi nyelvhasználattal, valódi megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel, valódi főhősökkel, valódi tanulsággal. spoiler
A fél csillag mínusz egy dolog miatt jár, és az viszont rettentően zavar: magamon is észreveszem, hogy az 'izé' helyett két új szópótló szavunk van, az 'ilyen' (esetleg 'olyan') és az 'így' (esetleg 'úgy'). „És akkor így odajött, és így azt mondta, hogy ezt így ne csináljam.” "Az meg ilyen fura volt, hogy ilyen álmosan kérdezte, hogy mi a helyzet." (Ezek saját kútfős idézetek.)
Hogy? Milyen? Ne már! Örvendetesnek tartanám, ha ezeket egy figyelmes szerkesztő, de még inkább egy figyelmes írónő kigyomlálná a szövegéből, mert persze ettől (is) él a nyelv, de tetszene, ha az irodalmi nyelv, azon túl, hogy közelít az élőbeszédhez, formálná is azt.
(Ja, káromkodnak is benne, de az engem nem zavar, és nem jövök azzal, hogy régen minden jobb volt, mert ennél sokkal rondábban beszéltem 17 évesen.)

3 hozzászólás
Juci P>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Amikor tizenhét éves voltam, én is ennyire véglegesnek és meghaladhatatlanul jelentősnek fogtam fel mindent, ami velem történt, aztán így közel húsz évvel később már tudom, hogy lóf*szt – hogy hű maradjak a könyv hangneméhez (bár a többi értékelésben is említett „retek-” előtag, illetve az „így” és „ilyen” töltelékszavak használatának irodalmi értékét egyszerűen nem vagyok hajlandó elismerni, még a valósághűség szellemében sem). Szóval felnőttként nem annyira tudtam ezt élvezni (pedig általában szoktam a tinikönyveket), zavartak a modorosságok, és főleg a két fiú alakja mögött nem éreztem a motivációt, pl. hogy Toma mire fel utálja magát annyira. Tudom, hogy ez ilyen kamaszdolog, meg emlékszem is rá, csak egy kicsit sokat tocsogott benne ahhoz, hogy aztán ne derüljön ki, mi az oka erre. Vannak azért erényei, pl. az jól érzékelteti, milyen az, amikor két ember teljesen elbeszél egymás mellett, mert nem tudják dekódolni a másik viselkedését és szavait (főleg a ki nem mondottakat), és a saját komplexusaikból indulnak ki.
Na mindegy, el tudom képzelni, hogy másnak ez nagy élmény lehet, nekem most közepes volt.

13 hozzászólás
ziara>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Lehet, hogy megvannak a gyerekbetegségei ennek a könyvnek, de én nem éreztem túlírtnak a problémákat, nem éreztem a szleng zavaró hatását, bár az is lehet, hogy én egy kicsit megmaradtam tininek a lelkem mélyén, így negyven felé…

Pandalány P>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Ó, micsoda könyv ez! :)
A befejezése után egyből az jutott eszembe, hogy vajon én is ilyen agyalós, mindent kismilliószor végiggondolós voltam-e a gimiben és rá kellett jönnöm, hogy igen, teljes mértékben. Ritka az olyan tizenéves, aki határozott, biztos a dolgában, pláne a szerelemben.
Őszintén szólva számomra a könyv felénél kezdett igazán beindulni a történet, addig eléggé idegesített a két srác, Eszter viszont végig nagyon szimpatikus volt. Nem gondoltam volna,hogy egy fiú is lehet ilyen keverőgép, mint Ágó, szinte végig idegesített, ahogy irányította a szálakat, és nem hagyta békén Tomát és Esztert. A befejezéssel viszont világossá vált,hogy ő miért ilyen, mi áll mindennek a hátterében.
Összességében tetszett a könyv, jó volt visszatérni abba a világba, amit a valóságban persze teljesen másként él meg az ember. Utólag már én is okos vagyok, hogy mit hogyan kellett volna tennem, mondanom, mit kellett volna másképp csinálnom. De ilyenek vagyunk, a hibáinkból tanulunk, jó esetben legalábbis tanulunk belőle.
Talán az egyik legnagyobb tanulság, amire ez a könyv felhívta a figyelmemet az, hogy mindig legyünk őszinték és merjük kimondani, kimutatni, amit érzünk. És akkor bármi is lesz utána, nem mondhajuk majd, hogy „mi lett volna, ha”, mert mi megtettük, amit megtudtunk az ügy érdekében. Hányszor bántam már meg, hogy nem tettem meg, mondtam ki embereknek dolgokat, amikt igazából ki szerettem volna, de nem volt bátorságom hozzá és persze nem is történt az, amit szerettem volna. De szerencsére azon az úton vagyok (úgy érzem), hogy ez változzon.
Külön kiemelném a slam poetry fogalmát, ami eddig számomra ismeretlen volt és érdekesek voltak azok a részek, amikor a szereplők nekiálltak egy színpadon mindenféléről beszélni, vagyis inkább verselni. Tetszett, nézőként én is szívesen részt vennék egy ilyen eseményen.
Jó kis olvasmány volt ez! :)

zsófi13>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Mialatt ezt a csodát olvastam, valami egészen fura érzés támadott meg. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez az idő jóval hosszabb volt, mint lehetett volna, mert az egyik énem életemben asszem először győzeldelmeskedett a másikon, és elérte, hogy ne faljam fel egy nap alatt. Tegnap is abbahagytam hajnali egykor, pedig már alig volt belőle, ma pedig egy órán sem olvastam, csak hittanon, amikor pedig egy plusz fílinget kaptam amiatt, hogy fél füllel hallgattam, hogy Isten vajon létezik-e vagy sem?
De visszatérve az első oldaltól kezdve mindenkinek, de mindenkinek el akartam mondani, hogy ez a könyv egyszerűen…. De mi? Sokkolt! Lenyűgözött! Kinyitotta a szemem! Átvitt egy másik világba, ami olyannyira kőreális volt, mint a Gellért-hegy. Egyszerre bizonytalanított el, hogy ezután akarok-e írni, hiszen mi értelme annak, hogy mikor már létezik egy ilyen könyv, akkor én minek írjam meg egy Zs-kategóriás árnyékát, és villanyozott fel, hogy igen, csak azt akarok! Mert ha ilyet lehet, akkor az nekem is kell.
De meg se tudom fogalmazni, és pont ez a lényeg. Ilyen szerelem-szerű cucc volt a hasamban, meg minden, hogy sokk, sokk és sokk, és túl sok és túl kevés és minden és semmi, és basszameg, hogy létezhet egy ennyire elemi cucc, amit konkrétan amint befejeztem, már újra is kezdtem, bár meg kell vallani, a végét nem értettem, vagy csak nem követtem, vagy csak kell idő, hogy leülepedjen, vagy nem is tudom, a lényeg úgyis az, hogy.
Én még sosem.
Sosem olvastam ilyen könyvet.
És nem, most egészen biztosan nem fogok inni.

2 hozzászólás
Berey_Csenge>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Sokat nevettem meg sokat sírtam rajta, Eszter mintha én lennék, és sajnos Toma is nagyon hasonlít valakire. Sokszor úgy éreztem magam mint a bábszínházban, hogy szeretnék bekiabálni a szereplőknek, hogy ne csináld! És utánanéztem, a slam poetry tényleg létezik, meg a barlang is, sőt a kupola is ott van, kívülről meg lehet nézni.

czkszabina>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus. Bátran kijelenthetem, hogy az új kedvencem. Nyíltan ír a tinik gondjairól és arról, hogy milyen is a mai fiatalság. A slam poetry különösen tetszett és – ha tudnék írni – még én is kedvet kaptam hozzá. A szerelmi szál is nagyon jól ki volt dolgozva, bár ez több, mint egy egyszerű tini szerelem. A váltott szemszöget nem nagyon szeretem, de ebben a könyvben nagyon jó ötlet volt, mivel sokkal könnyebb megérteni a miérteket, illetve más-más gondokkal küzdő tiniket ismerhetünk így meg. Ami pedig még egy plusz benne az a magyar írónő aki ezt a csodát megalkotta. Imádtam!!

grétifeilinger>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Ez a regény megfogta a gyomromat (vagy mondjam inkább, hogy a szívemet) és megcsavarta, de úgy, hogy rajongóvá váltam, elolvastam azonnal a verseskönyvét is a szerzőnek, és megtaláltam az egész családját, elképesztő.

SzakácsAnna>!
Kemény Zsófi: Én még sosem

Szerintem még nem volt olyan könyv, amitől egyszerre féltem volna ennyire, ugyanakkor vágytam volna rá. Mikor nemrég megismerkedtem a slam poetryvel, úgy alakult, hogy Kemény Zsófi videói közül sikerült egyre elsőként rákattintani és azóta is ő a kedvencem a slammerek közül. Nagyon tetszik, amit csinál, mert tényleg ért hozzá, ráadásul remek stílusa van. Természetes hát, hogy ezek után érdekelt, milyen könyvet adott ki. Ugyanakkor közben volt bennem egy kis félelem is, hiszen mi van akkor, ha nem lesz jó? Mi van, ha ez viszont nagyon nem fog tetszeni? Nem akartam, hogy ne tetsszen, nem akartam nem szeretni valamit, amit egy ilyen tehetséges lány adott ki. De örömmel jelentem: nem volt itt végül semmi baj, felesleges volt aggódni. :)

Ez az első könyve és ez azért érződik is rajta. Bőven akadtak benne hibák (ezért nem adtam öt csillagot), de ezek igazából csak apróságok voltak, semmi szörnyen botrányos és semmi olyan, ami nagyon akadályozta volna az olvasást. Éppen ezért nem is szeretnék ezekre több szót fecsérelni, már csak azért sem, mert összességében számomra sokkal több pozitív dolog volt benne, amikről érdemesebb írni.

Kezdeném azzal, ami engem a leginkább lenyűgözött: a szereplők jelleme és ábrázolása.
Ágóval kapcsolatban egy ideig nem tudtam eldönteni, hogy mindaz, amit csinál, egy rossz vicc akar lenni, vagy tényleg komolyan kéne-e venni, mert ő alapjáraton egy ilyen fura, önközpontú idióta? Nos, mint kiderült, az utóbbi. Sose találkoztam még hozzá hasonló alakkal, elképesztő karakter, de nem biztos, hogy a szó pozitív értelmében… ennek ellenére valahogy mégis nagyon szerettem. Aztán ott volt Eszter. A hármuk közül egyszerűnek számító, átlagos lány, aki csak egy „kis” szerelmet kapott a sorstól. Sok romantikus könyvet olvastam már, sokféle megközelítésből, de azt hiszem, eddig talán ez volt az, ami számomra a leghitelesebben leírta, milyen is, mikor egy tizenhét éves lány szerelembe esik. Változó, csapongó, elveszett, ragaszkodó, szomorú, majd végtelenül boldog. Kiválóan volt leírva minden, ami hozzá kapcsolódott. Az egész nagyon életszagú volt, pont olyan, mint ami a valóságban is megtörténik nap, mint nap. Végül pedig Toma, a szótlan, kiismerhetetlen, tökéletes, kissé melankolikus álompasi. Sokáig engem is nagyon érdekelt a személyisége, mert keveset tudtam róla, titokzatos volt még akkor is, mikor épp az ő szemszögéből olvastam és nem értettem, hogy tulajdonképpen, miért is ennyire borús és kedvtelen, és az az igazság, hogy úgy érzem, erre még most sem kaptam megfelelő választ. Persze, elmesélte, mi történt velük, de valahogy nem látom át, hogy akkor ez mégis hogyan befolyásolta őt, mi miatt lett ő épp ilyen. Az volt vele a baj, hogy nem sokat mondott a saját érzelmeiről senkivel kapcsolatban sem, vagy ha mondott is, nem eleget ahhoz, hogy minden összeálljon és úgy érezzem, őt is megismertem. Ettől függetlenül mondjuk, ő is nagyon jól volt ábrázolva, végig hű maradt magához.
Amellett, hogy ilyen érdekes karaktereket rég láttam egy helyen, azt tartom a könyv abszolút pozitívumának, hogy végig tökéletesen meg lett tartva a szereplők saját stílusa. Tudniillik, váltogatja a három szemszöget és különböző betűtípusokkal jelzi, hogy épp kinek a fejében vagyunk, de az a szép, hogy úgy érzem, enélkül is mindig tudtam volna, hogy épp melyik szereplő szemén keresztül látjuk az eseményeket, mert annyira jól kialakította és megtartotta a három karakter stílusát. Arról nem is beszélve, hogy szerintem mindegyikükbe beletett magából is egy kicsit és ez olvasás közben tökéletesen átjött. :)

Az érdekes karakterek és a remek stílus azonban még nem minden, mert a cselekmény is fantasztikus. Ágónak köszönhetően mindig történik valami izgalmas, de megvannak a nyugisabb jelenetek is, meg persze a nagy csavarok a végén. A slam poetryt is beleépítette, ami miatt először kicsit húzgáltam a számat, de a végén már nagyon tetszett, ráadásul imádtam olvasni a slameket. ^^

Szerintem, ha valaki eljut idáig az értékelésben, az mostanra tudja, hogy összességében a véleményem nagyon pozitív. Igazán örülök, hogy tegnap erre a könyvre esett a választásom, mikor olvasnivalót kerestem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy végül belekezdtem, sőt. Bátran ajánlom mindenki másnak is, akit esetleg érdekel három rendkívüli kamasz története! :)


Népszerű idézetek

Cheril>!

A korlátok amúgy jó dolgok: megvédenek a leeséstől.

285. oldal

1 hozzászólás
GytAnett>!

Örülj neki, hogy előtted szókimondok. Azt jelenti, hogy becsüllek annyira, hogy nem akarlak lenyűgözni.

189. oldal, 7. fejezet

bambusz>!

– Kérsz egy hópelyhet? Benne van a világ.
– Nem, kösz

21. oldal

1 hozzászólás
n_lilla>!

A korlátok amúgy jó dolgok: megvédenek a leeséstől. A gátlások viszont már nem jók. Azok a zuhanásélménytől védenek meg, ami akár jó is lehetne, sőt. Ami a lényeg lenne maga.

285. oldal (Tilos az Á Könyvek, 2014.)

Sylvie23 P>!

A hópelyhek is irányt változtatnak, hogy elmeneküljenek
előlem.
Leszarom, oda mennek, ahova akarnak most már tényleg
felőlem.
Én beszöktem a börtönbe, és most még itt jó.
Mint egy békának, ha megeszi egy szép, de tényleg nagyon
szép sikló.
Én voltam már nővel, és volt már jó is,
volt már jó haverom, és volt már jó is,
voltam már szerelmes, és volt már jó is,
amíg le nem lépett a haverommal, aki volt már jó is,
ja nem, ő igazából nem volt még jó,
de én voltam már családdal, és volt már jó is,
én voltam már jó is, és volt már a jó is én.
Mondták már, hogy hallod, de mit értesz ezen a jó-ízén?
Semmit nem értek rajta, merthogy semmit nem értek.
Semmit nem értek.
Semmit nem értetek.
Semmit nem értem.
Nem értem.

Aztán egyszer csak megint minden világos és tiszta,
az ember megint a saját kútfő fő kútjának a vizét issza.
A barátság újra rendeződik, és nem is változnak a szerepek:
A „baráté” minden, de tényleg minden, amit én bármikor
megszeretek.
Hagyjunk abban mindent, ami valaha fontos volt.
Vagy rakjuk át máshova: kontroll cé, kontroll vé,
kontroll cévé, kontroll vécé, mindenhol kontroll.
Bűncselekmény, bűn-cselek. Meg kell, hogy büntesselek!
Én nem el-, hanem megkövetem a bűncselekményt,
engem ilyenné nevelt Senkisem.
Engem etetni kell, mert az utolsó kis hazugságot is teljesen
simán elhiszem.

Az őrlődés örök. Örök-lődik, hiába fáj.
Viszont el lehet kapni, mikor éppen apáról fiúra száll.
Ne kelljek. Ne kelljek senkinek, ez nem az a játék.
Neked meg főleg ne,
hogy ne fájjon, mert nem veled játszom,
illetve igen, de csak játszom veled.
Hiába, hogy te ezt nem kedveled.
Elvesztem és élveztem.
Élvezem, hogy elveszem.
Aljas vagyok mindenképp,
a fejemben összemosódott Instagram-pepita minden kép.
Ne akard, hogy kell nekem!
Akarj lenni, de nem velem!

És persze végül is – a vég ül is rajtam folyton.
Addig, míg a tehetetlenségemmel még őt is meg nem fojtom.
Nem vagyok üres, mert ami üres, abban űr van,
az űrben pedig az egész világ benne van.
Az öröm az ürömben nekem már csak az őröm az űrömben,
aki őrködik, hogy véletlenül se legyen jó semmi nekem.
Semmi nekem. Ami nekem semmi.
Ami nekem semmi.
Nekem semmi.
Semmi.

288-290. oldal

Sylvie23 P>!

Legyen végre egy kicsit rossz veled!
Szerinted Ádám almája hol terem?
A paradicsom az egy holt terem,
ahol én magam is csak röhögök Voltaire-en,
mikor azt mondja, a reménység sosem árt.
Dehogynem árt, az árt csak a legjobban,
mikor a szíved, közhelyesen bár, de megdobban,
és mikor te mindig ott vagy, ahol nem kéne,
és tolod ebbe a kurvaerősvagyokdeamúgypiszkosul-
gyengébe,
és elengednélek, de akkor elszállnál magadtól,
pedig „magadtól” amúgy sose tennél egy lépést se.

Olyan vagy, mint az orvos, aki meggyógyít másokat
úgy, hogy átveszi betegségeiket, mint egy rossz
áldozat,
vagy egy áldozati nem bárány, hanem minimum bika,
a tökéletes istenek mcdonald'sos verzióinak
legrosszabBIKA.

Tudod, hogy bántasz, és tudod, hogy azzal bánthatnál
csak jobban,
ha nem bántanál,
mint egy masszőr, aki masszázs után még egyszer jól
hátba vág,
folyton visszavonod minden egyes lépésed,
pedig az tuti, hogy velem volt a legeslegfurább tépésed.
Te apród, te érme, ha nincs apród, te mér' ne
fizetnél egyből inkább euróval,
miért ne játszanál végre kicsit a téged nemsokára
megunóval?

Addig játssz, amíg játszhatsz!
Ehhez egy darabig még vár placc,
de ne hidd, hogy sokáig így marad.
A halált míg éled, az élet míg halad.
Nem tudom, mi van a fejedben, de cserébe nem is
érdekel,
a titkaidat tartsd meg, a céljaidat meg érjed el,
mint aki bármi ilyesmit megérdemel.

149-151. oldal

AeS P>!

Igazából akár évszakmetaforának is születhettem volna. Ilyen visszatérő motívumnak.

37. oldal (Tilos az Á, 2014)

Cheril>!

Dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha már az én tehenem felrobbant!

130. oldal

Tipti>!

Nem értettem a dolgokat, amik eszembe jutottak, meg az érzéseket, amik kavarogtak bennem, és hiába utálom az érzések kavarognak bennem kifejezést, mert undorító, olyan, mintha mindjárt kihánynád a saját érzéseidet, ezek bizony bennem most menthetetlenül kavarogtak, és felemelő pillanatnak is mondhattam volna akár, mert az volt.

89-90. oldal

AeS P>!

Lassan kéne valami, ami érdekel ezen az imádnivaló földön, amellett, hogy minden érdekel, csak aztán ha belekerülök, elég hamar elkezdem én irányítani a dolgokat, onnantól pedig már nem érdekel.

6. oldal (Tilos az Á, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás
Simon Márton: Dalok a magasföldszintről
Pion István: Atlasz bírja
Laboda Róbert: Túlzások
Petőfi Sándor – Pion István: Petőfi Sándor versei Pion István válogatásában
József Attila – Gábor Tamás Indiana: József Attila versei Gábor Tamás Indiana válogatásában
Csider István Zoltán – Pion István: Slam.Pont2
Rékasi Zsigmond: Lázadások éjszakája
Csider István Zoltán – Pion István: Slam.Pont 1
Laboda Róbert: Én csak néztem