Zord ​idő 78% 34 csillagozás

Kemény egyik (ha nem a legjobb) regénye. Sötét, nyomasztó – mint a kor, amiről szól. Az 1541-es (Mohácsnál sokkal végzetesebb) év elevenedik fel benne, minden keserűségével és mocskával, az Egri csillagokénál jóval mélyebb hangfekvésben.

Gótikus rémregény? Igen, de hát jóformán az egész török hódoltság az volt: szabad rablás, fosztogatás és gyilkosság; a frontország mindennapjai. Ez a mű Jókai műveinek kortársa, de szereplői összetettségben messze felülmúlják a nemzet vigasztalójának javarészt egybites hőseit. Naivak, ravaszok, merészek, pimaszok, hűségesek, gonoszok, bosszúvágyók és pszichopaták: amit a kor megvételre felkínált…

A nyelvezete darabos, ódivatú; nem csörgedezik, mint a csacsogó csermely, hanem robajlik, mint a legördülő sziklák. Mégis: megérdemelné, hogy az olvasók leküzdjék. De ha nem, hát nem… Pedig két cukrozott tyúkszarba csomagolt amerikai bestseller közé ez a regény is beférne…

Amilyen megátalkodottan kerültem fiatalon a történelmi regényeket, úgy kezdem mostanában egyre jobban megszeretni őket.
Ez a könyv is közelebb hozott hozzám egy történelmi kort. Persze, tanultam róla valaha az iskolában, de már az iskola is csak a felszínt kapargatta, én meg akkor próbáltam úszni az árral és örültem, hogy megúszhatom, hogy mélyebben belemerüljek. Most viszont belemerültem. Hozzáolvasgattam, rácsodálkoztam, milyen kis tudatlan vagyok/voltam. Nem maradtam le azért még semmiről, hiszen előttem az élet. :)
Nem állítom, hogy most hipp-hopp megértettem az összes összefüggést vagy megismertem minden történelmi eseményt, de úgy érzem, nagyon sokat tanultam ebből a könyvből, illetve ehhez a könyvhöz kapcsolódó kíváncsiskodásaimból. Igen, ezt se hittem volna, hogy életrajzokat, történelmi eseményeket olvasgatok, és rakosgatom össze a mozaikokat!
Nagyon érdekes történelmi korszak volt ez a zord idő. Ugyanakkor elképzelhetetlenül zord volt, ahol az ember élete semmit se számított, akár királyfi, akár nagyhírű államférfi, akár kis porszem volt. (De hát hány megelőző és elkövetkező zord időről el lehet mondani ugyanezt!) A könyv vége felé kicsit úgy éreztem magam, mint a Shakespeare-drámáknál, ahol jóformán már csak a függönyhúzogató marad életben a darab végére.
A nyelvezet kifejezetten régies volt, helyenként eléggé nehézkes, egyes részeket többször is el kellett olvasni. Az elején nehezen rázódtam bele, különösen, hogy a párbeszédek nagyon életszerűtlenek voltak. De mindezt betudtam a koroknak, amelyben és amelyről íródott. Rengeteg érdekes és kedves nyelvi fordulatot, szóképet találtam viszont benne. Sőt, itt-ott még humora is volt. A történelmi szálon kívül magánéleti (szerelmi, családi) szálak is színesítették a történetet. Vagy inkább feketítették. Az ember hajlamos még zordabbnak érezni egy történetet, ha van benne boldogtalan, tragikus szerelem…
Mindenesetre azokkal, akik folyton azon sírnak, hogy „sohase volt még ilyen rossz az élet, mint most!”, ezt is elolvastatnám. Hátha megértenének belőle valamit, milyen is az igazi zord idő.

Annak ellenére, hogy az utolsó oldalakon valóban zord fordulatot vettek az események, eléggé szórakoztató regény volt. Tetszett Barnabás és Elemér (megint Elemér!) kettőse, a párbeszédeket és a narrációt roppant humorosnak tartottam, a vándorlásos, bámészkodós, budai vendéglős jelenetek sokszor a Vajákra emlékeztettek. Főleg ez utóbbi jelenetek kapcsán: érdekesnek találom a sorsfordító történelmi pillanatoknak az átlagemberek felőli megélésének a megjelenítését; lényegében ez a nap is csak olyan, mint a többi, annyi különbséggel, hogy több hely van a kocsmában. Erősen shippeltem spoiler Izabella királynét és Frangepán Ottót.

Gondolatok a műről:
-nem éppen olyan, mint az Egri csillagok, bár a történelmi korszak ugyanaz.
-nehézkes volt a nyelvezete számomra…
– sok-sok politika, de szépen megindokolva a szereplők szemszögéből a miértek
– két legény sorsa, amelyek annyira különbözőek és mégis ugyanaz a kettő – de ezt folytathatnám, hogy két nő sorsa, akiknek a nevük is szinte egy, de a sorsuk annyira különböző, és mégis ugyanaz, aztán a két testvér, a főméltóságok, stb.
– mindig reménnyel tölt el, ha az 1541-es török uralomról szóló könyveket olvasok, mert ha 145 év török uralom után Magyarország ismét újáéledt, van remény, hogy egyszer ismét újászületik teljes egészében:)
– sokszor nem értettem egyet a szereplők cselekedeteivel, máskor pedig a földhöz vert az az érzet, hogy nincs helyes út… hiszen akárhogy is lépnek, akármit is tesznek – van, hogy lépéseik nem is az övék, de ha azok lennének is, pusztulásba, romlásba vezetnek (lásd Elemér dillemája, vagy Turgovics esete a törökkel)… Mit és hogyan cselekedjen hát akkor az ember?…
Hiába, zord idők…

Sem Barnabás diákkal, sem Elemérrel nem szimpatizáltam különösebben, annál inkább a két öreggel, és ehhez még hozzáadódik, hogy nagyon szeretem a korszakot, amelyben játszódik, illetve hogy ez egy végtelenül szomorú könyv, szóval na, ajánlom mindenkinek, aki kicsit is kedveli a történelmi regényeket.

Nem könnyű olvasmány, de megéri. Ez az igazán szívfájdító, nem a mai tragikusnak szánt romantikus limonádék.

Érdekes könyv volt! A három részre szakadt Magyarországról eddig nem olvastam regényt, de ez most megfogott! Olvasmányos, helyenként azért nehézkes! Történelmi ismereteim bővültek általa, mert Hamzsa bégről itt hallottam először.
Werbőczivel kapcsolatban is új dolgokat tudtam meg.
Zseniális!