Ködképek ​a kedély láthatárán 26 csillagozás

Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Ez a különleges című, 1853-ban megjelent és ma már könyvritkaságnak számító „beszély” (a novellánál nagyobb, a regénynél kisebb terjedelmű elbeszélés) szerkezetét, megformálását tekintve kiemelkedik a korszak irodalmából meglepő modernségével, újszerű regénytechnikájával, nézőpontváltásaival, szerkezeti és időrendi bonyolultságával, az elbeszélő szerepének feszegetésével. Három, kuszán összefüggő, rendkívül izgalmas cselekményszövésű történet alkotja a beszélyfüzért, s mindegyikben egy-egy magatartásforma ölt alakot. Figurái összetettek, szereplőinek sorsa különös módon fűződik össze. Kemény remek lélektani leírásokkal mutatja be a magánéleti és etikai konfliktusok mögött meghúzódó személyes identitásvesztés és elmagányosodás folyamatait.

Eredeti megjelenés éve: 1853

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Diákkönyvtár Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2010
244 oldal · ISBN: 9789632760261
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1887
312 oldal · keménytáblás

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Frank_Spielmann I>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

(Előzetes megjegyzés: ezzel az értékeléssel nem kívánok a legkreatívabb értékelések versenyébe belépni, csak úgy mondok pár dolgot, ami nekem érdekes volt.)

Ha XIX. századi magar regény, akkor Jókai, őt ismeri mindenki, hála az oktatásnak. És hát Jókai klasszikus és örök, bár egyre nehezebb olvasni, nyilván nyelvi okokból, Az arany ember nélkül nem lenne olyan a magyar irodalom, amilyen most, stb. De hogy neki volt egy idősebb kortársa, az öregkorára megőrült báró, Kemény Zsigmond, nem tudják már olyan sokan. Nem is írt száz-kétszer kötetnyi könyvet.

Pedig, legalábbis ez alapján a regény alapján, nagyon is figyelemreméltó és különleges íróról van szó, aki talán világirodalmi magasságokba is feljutott. Olyan narratív stratégiákat használ (magyarán: hogyan beszéljük el a történetet), amiket csak a XX. században kezdtek el kibontani. De hogy miről is van szó, például a Ködképek esetében?

Hát az van, hogy ez tipikusan anti-regény, nem annyira, mint mondjuk egy-egy Esterházy, de ahhoz képest, hogy 1853-ban jelent meg, elképesztő, ahogy fölépül. Van először is egy alapvető elbeszélőnk (Várhelyi), aki egy nőveli barátságáról kezd beszélni, aztán elmegy a nőhöz (Cecil), és elkezd neki mesélni, hosszú fejezeteken keresztül, a történetnek látszólag semmi köze se hozzájuk, se semmihez, szól egy grófról, aki meg akarja váltani a világot és önkényuralommal boldogítani a népet (akiknek tényleg sokkal jobb házuk lesz, több pénzük, jobb életmódjuk, de mégis elégedetlenek, és végül meg is szöknek, vissza a koszos viskóikba), végül szerelembe esik és megházasodik, és így tovább. Na ezután kiderül, hogy az egyik szereplőnket Cecil ismerte, megismerjük az emlékiratait, és így továb. Legközelebb Cecil kezd el mesélni, látszólag megint semmi köze a történetnek semmihez, az előzőhöz sem, aztán a végén kiderül, hogy a nő, akinek borzalmas sorsáról mesélt, ő maga. (Erre Várhelyi rön rá visszaemlékezései alapján, mert ismerte azt a bizonyos grófot.) Aztán megint Várhelyi veszi át a szót, visszatérünk grófékhoz. Aztán közbelép Cecil férje, egy fejezben egy rövid kis történetkét még előad, amibe szerepel a gróf és Cecil, aztán véget ér az egész.

Az olvasó hirtelen föl van szólítva, hogy maga kezdjen el gondolkozni, állítsa össze a történet darabkáit, amennyire lehet. Kezdhetné akár újra is olvasni a könyvet. Kemény Zsigmond az egészből hiányzik, nincs itt mindenttudó elbeszélő, hanem vannak elbeszélőink, akik hallomásokból, emlékekből mesélnek, tehát valójában megbízhatatlanok. Az így felépített regény nagyon (rendkívül) izgalmas lesz a mai olvasó számára is (már ha a korabeli nyelvhasználaton túl tudja tenni magát, és képes nem minden lábjegyzetet elolvasni), a túlzásokba vitt érzékeny tájleírások, az idegesítő, magát Istennek képzelő elbeszélői hang innen hiányoznak.

És emellett maga a történet is kellőképp izgalmas, bár nekem főleg az volt izgalmas belőle, hogy állnak össze a történetek eggyé, hogy függ össze minden a világon.

Kemény semmiképp sem konvencionális regényíró, mindenképpen nagy művész, és jó olvasmány ma is.

1 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

A titok nyitja: a kissé zavaros indítástól nem elrettenve, összefüggéstelen mondatokat zabolátlan musztángként betörve, tovább olvasni Kemény 1852-53-ban írt beszélyfüzérét, mert még jó is kisülhet belőle. Így is történt. Habár az olvasást nem tette könnyűvé a régies nyelvezet, szófordulat és a rengeteg hivatkozás, valamint esetenként túl részletes leírás, összességében az író egyik szép művét ismerhettem meg.
Három, témájuk és narrátoruk által is elkülönülő részre, beszélyre tagozódik a regény, eleinte csak egy-egy történetet ismerünk meg, ám fokozatosan válik egyre nyilvánvalóbbá az összefüggés és a cselekmény egymásra épülése, kapcsolat szereplők és sorsuk között. Érdekesen szőtte Kemény a szálakat, és érdekesen tárta elénk az okokat és persze a végkifejletet is.
Engem leginkább a második történet érintett meg, Ameline és Florestán Villemont házassága, családi élete, gyermekeik szomorú sorsán keresztül. És meglepetés volt megtudni, kit is „rejt” Ameline….
Féltékenység, féltés, csalás, hazugság, mély szeretet, őszinte szerelem, elfojtás, tagadás – mind-mind megjelenik a műben, finoman érzékeltetve a szereplők konfliktusát egymással, de leginkább önmagukkal.
Kemény zárómondata is szépen összefoglalja mindezt:
„Rögeszméink gyakran vétkesebbé tesznek minket és szerencsétlenebbé mást, mint bűneink.”

Bee_bookworm>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Kemény Zsigmondtól mindig is féltem és sajnos az Özvegy és leánya nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet. Ez a beszély azonban valami fantasztikus volt!! Az első harminc oldalban még éreztem a Keményes „túlterheltséget”, aztán ez teljesen elveszett és egy gördülékenyen folyó történetet kaptam, aminek a felépítése, a nézőpontváltása és a szereplői is modernek voltak.
A kedvencem a Cecil által elmesélt történet volt, sokkal többet szerettem volna tudni erről az egészről és a kisfiúról is.
Egyszóval fantasztikus.

Duchon_Jenő>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Az egész úgy kezdődött, hogy párom hazaállt azzal, megtalálta a könyvtárban az a könyvet, amelyet főiskolás korában úgy tett le, hogy huh, ejha, és hasonlóak. Nos, naná, hogy egy ilyent el kell olvasnom. El is olvastam. Meg kell hagyni nem volt egyszerű. Az ok roppant egyszerű. Ez már nem napjaink nyelve. Nagyon, de nagyon koncentrálni kell, ha érteni szeretnénk a sztorit, követni a történteket. Persze utána olvastam, és mindenütt azzal foglalkoznak, hogy Kemény micsoda újító volt a történet vezetése terén. Tény, itt nem elkezdődik, majd befejeződik a történet. Na jó, igen. De nem a mesélés a lényeg, hanem amit mesélnek. Márpedig a mese itt több szálon fut, és mi rakjuk össze egésszé. De ugye ez ma már nem akkor dolog. Ami viszont veszélyes, de nagyon, az a történet aktualizáltsága. Mennyire akarhatunk jót, mennyire élhetünk másokért, ha azok nem akarják. Meddig mehetünk el ilyenkor. Hol kellene rugalmasabbnak lennünk. Különösen, ha az embert Jenőnek hívják. Na nem gróf, de ugyanúgy jobbítana, ugyanúgy maximalista, és ugyanúgy küzd, hogy ne legyen annyira kocka, képes legyen kilépni a rendszerkeretekből, vagy azokat kezelje rugalmasan. Éppen ezért félelmetes a kép, az ellenpélda, az emberi elme működése, amelyről tökéletes képet kapunk. És akkor kanyarodjunk vissza az elejére. Kedvenc könyv lett? Jenő gróf. Mitől is lehetett kedvenc, és miért lettem én a befutó immár 10 éve? Hát, itt kell lennie valami összefüggésnek :) A könyvet ugyanakkor csak nagyon elszántak javaslom manapság, mert ez a nyelv már nem az a nyelv, ahogyan ma olvasunk, írunk, beszélünk, és ez nagyon nehézzé teszi a befogadást.

Mpattus>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Néhány évvel ezelőtt, 2010 novemberében olvastam először ezt a könyvet. Azt, hogy most ismét kezembe vettem, picit sorsszerűnek éreztem. 2010-ben életem első irodalmi szemináriumán volt kötelező, most pedig életem utolsó irodalmi szemináriumán volt szükségem rá ismét. 2010-ben kedvencemmé tettem a könyvet, s ezzel együtt Kemény Zsigmonddal, illetve műveivel való ismerkedésem is máig tartó útjára indult. Ahogy akkor tudtam, hogy olvasmányaim körében nem ez volt az utolsó Kemény-szöveg, úgy most is tudom, hogy fogok még tőle olvasni.

Azt valahogy elmosta az idő folyása, hogy ez a beszély ennyire nehezen értelmezhető, és ilyen lassan lehet vele haladni, s meglepő, de a történetfolyamra sem különösebben emlékeztem, csak az maradt meg bennem, hogy nem is az egyes szereplők által elbeszélt történetek izgattak, hanem a szereplők maguk. Nagyon sokat lehet gondolkodni a két főszereplő (Várhelyi és Cecile) valódi kapcsolatán. Bár én egy értelmezést adtam neki, a szemináriumon több lehetőségre is rávilágítottak, így talán még tovább lehetne szőni a gondolatmenetet.

No, de térjünk vissza az elejére. A cím. Szerintem az egyik legszebb csengésű címet választotta Kemény, noha nyitva hagyta a kérdést kortársai és az utókor számára az értelmezésével kapcsolatosan. (De ha már a szöveg ilyen összetettre és bonyolultra sikerült, a cím miért ne lehetne az?). A másik fontos, amit az utóbbi időkben rendszeresen figyelek egy kötet kapcsán, az az első mondat. Ennek a beszélynek – véleményem szerint – csodálatos a kezdőmondata.

Magáról a történetről nem írnék. Mindenki értelmezze kedve és képességei szerint. Szerintem, ez egy nagyon nehéz szöveg, úgyis mondhatnám, hogy egy kemény szöveg, de az olyan kis közhelyesen hangzana, nem?

Tomcheck>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

A Zord idő egyik legnagyobb könyvélményem volt. Ez a Ködképek egy hihetetlen csavaros, bonyolult felépítésű regény. Van-e esélyünk változtatni a történelmen. Mire megyünk Ká-Európában a felvilágosodás eszményeivel.

Imre_Szabó>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Mikor vizsgára olvastam, nem szerettem.

Most viszont nagyon megfogott az iróniája, a bonyolult cselekményvezetése, a kirakóshoz hasonló szerkezete. Egyetértek Kukorellyvel: talán az egyik legszellemesebb magyar regény.

Demonshadow>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Olyan rémhírek terjengtek róla, olyan durva beharangozója volt, hogy sokáig neki se mertem állni olvasni. A szerző előszava után kissé bizakodni kezdtem, de óva intettek, hogy ne éljem bele magam túlzottan, mert aztán jön majd a fekete leves! Mikor a feléhez értem, rájöttem, hogy nincs mitől félnem. A dialógus nélküli részeket igen könnyű volt olvasni, még sok helyen kíváncsiságot és izgalmat ébresztett bennem, így kifejezetten kellemes olvasmánynak mondható.

délibáb>!
Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán

Kissé tartottam tőle, de aztán lőn a kellemetes meglepetés, hisz csodás tájleírásokkal és többé-kevésb érdekes történettel bővelkedék a kötet. Meg kell hagyni, hogy nyelvezete miatt kissé nehézkesnek tűnhetik eleinte az olvasás és a lábikrajegyzetek laponként a 4-et is meghaladhatják, de idővel nagyon is élvezhető olvasmánnyá leend. Szóval ez egy ígéretes kezdet vót, lássuk a következőt!


Népszerű idézetek

Frank_Spielmann I>!

– Nem látszik vad tekintetűnek.
– Bizonyosan nem… és arca nemes jellemének tükre.
– S hogy mondhatod őt így zsarnoknak?
– Mert a zsarnokok, szerencsétlenségünkre, többnyire nemes jelleműek.

35. oldal

6 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Vannak gyermekek, kik mintha egy más világból emlékeket, tapasztalásokat és érzéseket hoznának magokkal, midőn még a betűket alig ismerik, már nagyok s értelmesek.

86. oldal

1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Tudatik, hogy midőn a házi élet ismeretlen körülmények miatt bomlik fel, akkor a közvélemény mindig a nőt hibáztatja.

108. oldal

Frank_Spielmann I>!

Egyszer a háznép a nagy lakomákra is elégséges ezüstnemű mellett koplalt; másszor pedig a szarvasgomba-pástétomat eltört fanyelű késekkel vájkálta batizi vörös tányérokra. Ha zálogba volt Mártonné őnagysága keleti gyöngye, a víg asztalon pezsgett a champagne-i; ha pedig a házasszony nyakékekkel és karperecesen jelent meg, attól lehetett tartani, hogy ecetes, megkeresztelt, vagy pancsolt bor áll a vendégek előtt.

168. oldal

Boglarina>!

Egy nő szívében legalább akkora erővel bír a titkolódzás, mint a közeledés vágya.
Megértetni s megfoghatatlannak lenni egyaránt óhajt.

Boglarina>!

A férfiak azt hiszik, hogy elég gyöngédek, ha féltékenységre okot nem adnak. Mintha bizony nőnek csak nő lehetne a vetélytársa! Mintha a nő szerelmét nem sértené a férj minden szenvedélye, mely azzal versenyez! Mintha az elhanyagoltatásban nem volna majd annyi lealázó, mint a megcsalatásban, s az unalom nem lenne veszélyesebb csábító a többi csábítónál!

Frank_Spielmann I>!

…az sincs a lehetőség határán kívül, hogy származását fáraó népének azon vándor egyéneitől vette, kik mai napig is legcélszerűbb épületnek a sátrokat, legkedvesebb állatnak a malacot s legokosabb üzletnek a csereberét hiszik.

119. oldal

1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Aki csak homályosan is emlékezék valami kötelezményre, valami határidőre, mely reá valahol és valamikor bajt hozhatna, aki a kedves szórakozások dacára sejté, hogy a tárcájában levő banknoták tulajdonképp Jenőt illetik, szóval a legismertebb nevű urambátyák és öcsémuramok, ha a fehérhalmi kastély fedelét meglátták, már a rendes országútból kitértek, csakhogy szemöket ne sértse, véröket ne izgassa fel és étvágyukat ne rontsa el azon fertelmes épület képe, hol a híres keresztény-zsidó lakik, kinek rögeszméje, hogy neki pontosan fizessenek – mintha bizony a nemesi szabadságot és magyar alkotmányt Jeruzsálemben készítették volna.

151. oldal

délibáb>!

Cecil nevetve ejté e megjegyzéseit, de vidámsága az őszi naphoz hasonlított, midőn ködök közt ragyog, és sugárait hulló falevelekre küldi, melyek piros színeiket hervadásuknak köszönik.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Pacsirta / Édes Anna
Jókai Mór: Az arany ember
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Németh László: Iszony
Babits Mihály: Tímár Virgil fia
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Márai Sándor: Sirály
Kármán József: Fanni hagyományai
Ambrus Zoltán: A gyanú