Madaram 49 csillagozás

Kemény Lili: Madaram

„Itt két percen belül fénykép készül, kérjük, hagyják el a tájat.
„Cselekményes, mozgékony líra. Kevés szilárd, fundamentális pontja van ennek a lírának, a viszonyítás mindig egy szabad, független, hangsúlyozottan fiatal személyiség önkényessége. És ez nagyon jó. Nehogy már húsz alatt tudjuk a tutit. Illetve tudjuk, mégiscsak tudjuk, tudják ők, hanem ám abból a tutiból aztán folyamatosan másik tuti formálódik. Idő van rá, lesz is. Mondom, cselekményes líra, ahol minden történik, alakul. Valami szép ügymenet kezdődött el.” Darvasi László

>!
Magvető, Budapest, 2011
80 oldal · ISBN: 9789631428957

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Leeloominailekatariba_Laminatcha…>!
Kemény Lili: Madaram

Nem akarom előre „magyarázni a bizonyítványomat”,de nem szeretem a verseket.A leírt szavak számomra nem állnak össze gondolatokká.Biztos földhözragadt vagyok.Vagy buta.Egészen mostanáig magamban kerestem a hibát.De,Hölgyeim és Uraim,örömmel jelentem,hogy nekem ez a kötet tetszett.Egy szuszra kiolvastam,közben megfeledkeztem arról,hogy a tennivalóim listája nagyjából végtelen,és hogy a könyvtárban ülök a földön két polc között törökülésben,valószínűleg bosszantva ezzel a többi látogatót.
Szinte minden egyes sornál azt éreztem,hogy kézzelfoghatóvá teszi az addig illékony gondolataimat,megfogalmazza azt,amit én nem tudok,mert bárhányszor megragadnék egy gondolatot,elszivárog,mint ahogy a víz kifolyik az ujjaim között.A költemények mindegyik nagyon mai és friss,vagy hogy a könyv fülszövegét író Darvasi Lászlót idézzem:kócos.Találónak érzem ezt a kifejezést.Egy hétköznapi lány meséli el a hétköznapi életét nem hétköznapi módon.Naphosszat tudnék belőle idézni.Nem tudom,hogy jó versek-e ezek,mert még azt sem tudom,hogy mitől jó egy vers,de nekem tetszenek.

1 hozzászólás
Nagy_Detti>!
Kemény Lili: Madaram

hát.. rosszabbra számítottam.
Darvasi László fülszövege mintha előre figyelmeztetne, hogy jobb ha az olvasó behúzza a nyakát és máris ráncolni kezdi homlokát. de tulajdonképpen átment nálam. semmi egetrengető, de nem is elvárható, hogy beszakítsa az asztalt egy 18 éves lány első verseskötete. sőt! tulajdonképpen épp az az előnye, h nem akarja beszakítani.
nálam elérte a legtöbbet amit elérhet: még egyszer el fogom olvasni.
egyébként a küllemét tekintve szépen gondozott kiadvány, ajándéktárgy jellegű. Lili jó kezekben van a Magvetőnél.

rétivirág>!
Kemény Lili: Madaram

Kedvenc költőm Kemény Zsófi, ezért megkerestem a nővére könyvét is, és nagyon tetszett. Kerekebb, jobban formált versek, mint Zsófié, látszik rajta, hogy idősebb. Ugyanaz világ, de mégse.

dzsudmo>!
Kemény Lili: Madaram

Mindenféle elvárás nélkül vettem kezembe ezt a kötetet. Kíváncsi voltam, hogy mit, miről és hogyan tud írni egy ennyire fiatal lány, akinek az apja már bizonyította költői tehetségét. Azzal a tudat alatti prekoncepcióval álltam neki az olvasásnak, hogy egy családon belül ritkán szokott két egyértelműen tehetséges költő előfordulni, de adok egy esélyt Kemény Lilinek, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről. Sikerült neki.
Őszinte, egyáltalán nem erőltetett, bátor szárnypróbálgatás, számomra sok érdekes verssel. Hangvétele nem idegenszerű, de nem is másolat, utánzás, inkább egy egyedi, de még nyers, kissé kiforratlan stíluskezdemény, ami viszont tökéletesen illik annak a fiatalságnak a hangjához, amelyik épp a helyét keresi ebben a hirtelen megváltozott világban, de egy kicsit mindig eltéved.

szöszmösz I>!
Kemény Lili: Madaram

Azért mindenképpen jó indítás egy olyan kötettel kezdeni, aminek ekkora visszhangja van, igaz erre rásegített a Petri-díj, az a körüli botrányok, meg ugye az apa személye, aki ott áll folyamatosan Kemény Lili mögött, mert őt valahogy odatették, a kritikákban megemlítik, még ha nem is feltétlen szükséges…, azt hiszem nincs több értelme, mint mondjuk egy Karinthy Ferenc mögé tenni egy Karinthy Frigyest, ha nem a megfelelő indokkal teszik.

Kemény Lili fiatal még, és ezt sokan felróják neki, pedig sosem születik költő első kötetből, csak ritkán, a magyar irodalomban is kevés példa van rá, hogy valaki úgy adjon ki kötetet, hogy rögtön kalapot emeljenek előtte, az első kötetek általában mindig idővel értékelődnek csak fel. De! Minden első kötetben meg lehet találni azokat a sorokat, amik még előbbre visznek, amin érződik, hogy, ha zsengék, ha bábok, akkor lesz még belőlük valami. Azt hiszem Kemény Lilinél is ez a helyzet, még ha kicsit gyermeki témákat is vesz a tollára néha, ami miatt sokan „megróják”, valahogy a legtöbb versben megbújik valami felnőtt és érett filozófia.

3 hozzászólás
Via_AF I>!
Kemény Lili: Madaram

Összességében nagyon tetszett. Tele van fantáziával és tehetséggel. Néha egy kicsit öncélúnak éreztem a képeket, és elveszett mögöttük a tartalom, de még ezzel együtt is sok kedvencet találtam :) Jó kis kötet, csak így tovább:)

szp79>!
Kemény Lili: Madaram

Érthető, értelmezhető versek, egy ilyen fiatal szerzőtől ez már eredmény. Gyorsan a végére jutottam, ami meglepett, hogy a művek szinte alig foglalkoznak a párkapcsolatokkal (kivétel: Üstökös jelenik meg a Raoul Wallenberg utca sarkán), a szerző látásmódja kifejezetten férfias sok esetben, férfi szerzőkre jellemző témák bukkannak fel (Jelentés a türannosznak, A gyarmat, Déd-Európa). A nagyvárosi hangulat mellett érdekes, hogy pár vers a vidékről szól (Utazás Kisbaróba és Nagybaróba, Át a télvégi Tájon, Séta a nyáj felségterületén). A kortárs költészet legtöbbször felbosszant, de ez a könyv a képeivel, hangulatával, azzal, hogy a formán túl valami tartalmat is képvisel, inkább megnyugtatott.

Klára_Bujdosó>!
Kemény Lili: Madaram

Érdekes kamaszversek. Nem igazán értem, miért kellett ezeket feltétlenül „útjukra bocsátani” – ha igen, mi indokolta, hogy miért pont ezeket. Azért találtam néhány izgalmas verskezdeményt. Néhány sor nagyon megfogott.

Pixelhiba>!
Kemény Lili: Madaram

Jó kezdet, bár azért még nekem nagyon sok volt a nemtetsző vers, de néha azért felvillant a potenciál.


Népszerű idézetek

Psyche>!

(A macska testesít meg minden aljasságot,
ami csak szunyókálhat egy fotelban.)

40. oldal, Képzelt cica

Kapcsolódó szócikkek: macska
egy_ember>!

Mindig úgy képzeltem,
hogy a nagy táskádban
egy tavaszi nap van,
hogy egyszer elővehesd,
és leéld, amikor akarod.

Nem fogod elővenni sosem,
minél tovább tartogatod,
annál kevésbé tudnál
megválni tőle.

30. oldal

2 hozzászólás
Psyche>!

Évekig bujkálunk egymás elől,
mint két nemi élet egy lakásban.

67. oldal, A Küldött

szöszmösz I>!

A macskák bonyolult geometriájáról

Hogy találja el mindig a szoba közepét a macska?
Hogy találja el bárki, hogy hová szülessen?
Hogy kerül egy nő gyerek nélkül, öregen egy
házba egy elvadult kertben?

Még tegnap is elbírtam a bőröndömet,
és volt időm bőven.
Ha macska lennék, meg tudnék fordulni
egy egészen szűk csőben.

43. oldal

madárka>!

Kettőnk közül te vagy a város,
a te éjszakád világosabb,
a te csönded zajosabb,
a te holdad halottabb,
a te nyájad éberebb,
a te óráid gyorsabbak,
a te vizeid lassabbak,
a te szemeid szürkébbek,
a te szíveid betegebbek,
te vagy a város, Apa, és remélem,
hogy ezer év múlva
én is város leszek.

23-24. oldal (Magvető, 2011)

lizke>!

Titkosírás

az első hó megmaradt az utcában
parkoló autókon és én éjjel
ráírtam sorban a motorháztetőkre
a titkaimat: húsz nevet

húszból hatot csak monogramig
mertem írni öthöz visszaszaladtam és
betemettem nyolc reggelre már
kiparkolt és másik állt a helyén

a te neved ott maradt új hó hullott rá
az az autó nem indult el többet
pedig azelőtt négy tengerpartig jutott el
(ebből egy óceán)

csak állt tovább a sarkon és pár hónapja
le is takarták, már a rendszámára
sem emlékszem, de a hó talán még
nem olvadt el a ponyva alatt

27. oldal (Magvető, 2011)

dzsudmo>!

Kettőnk közül

Te vagy a város, a te égboltod nagyobb.
Pislog egyet légtered, ha repülő fúródik bele.
Folyódra papírhajókat bocsát egy ikerpár,
beleírták a kívánságaikat. Nem tudnak róla,
hogy már megint ugyanazt kívánták. Azt,
hogy ne kívánják ugyanazt többé, csak azt ne.
A várnegyededben bolyong két olasz lány
és egy kandúr. Véletlenül hozta be egy vonat
Érdligetről, és nem talál haza. A lányok
is valahogy így kerültek ide.
Körutad óriáskígyó, duzzogva átkúszik
a Margitszigetre és összetekeredik.
Levedlett bőrében alszanak a villamosok.
A tereid gyorsan fiatalodó arcok.
Gyáraid teli tüdők, stadionjaid fülkagylók.
A plébánosaid dzsúdózni járnak, a nőjük
boszorkánytanfolyamra.
Tévéid néniknek udvarolnak.
Varjaid skizofrének, patkányaid radioaktívak,
galambjaid lába nyomorék.
Kettőnk közül te vagy a város,
a te éjszakád világosabb,
a te csönded zajosabb,
a te holdad halottabb,
a te nyájad éberebb,
a te óráid gyorsabbak,
a te vizeid lassabbak,
a te szemeid szürkébbek,
a te szíveid betegebbek,
te vagy a város, Apa, és remélem,
hogy ezer év múlva
én is város leszek.

23-24. oldal

szöszmösz I>!

Van egy beszélgetés. Tart egy ideje. Néha
eltér a tárgytól. Visszafejthetetlen, mi miből
következett benne, mert akik elkezdték, már
mind régen meghaltak.

46. oldal Nem elhanyagolható körülmények

Pixelhiba>!

Nem elhanyagolható körülmények

Van egy beszélgetés. Tart egy ideje. Néha
eltér a tárgytól. Visszafejthetetlen, mi miből
következett benne, mert akik elkezdték, már
mind régen meghaltak.

Van egy téma. Egész életemben ötször lehet
szóbahozni, de ebből négy alkalmat már
komolyanvehetetlen koromban elpazaroltam.

Most még nem mondhatom ki a lényeget.

46. oldal (Magvető, 2011)

lizke>!

Óda az Éjszakához

Na jól van, Éjszaka, megvoltál
te is, megveregetem a vállad.
Nincs mit a szemedre vetnem.
Vittél, hurcoltál veszélyes
helyekre, mutattál őrülteket,
itattál, bevontál ragyogással.
Kivilágítottad, fölnagyítottad
körülöttem a várost. Nézettél
velem hirtelen jelképessé
váló tájakat, ez ajándék volt.
Néha ilyenkor lényegtelen férfiakat
állítottál mellém, ez pedig vicc.
Kinyitottál tiltott ajtókat,
körbeszaglásztattál valami
nyálkás kis aljasságot a sötétben,
és hagytad, hogy beköltözzön.
De most, sajnos, nappalodik.
Neked nincs már sok hátra,
én még élhetek pár évtizedet.
És tisztán fogok átérni
a túloldaladra, elárullak, Éjszaka,
az emlékedet is megtagadom.
A kis aljasság évek múlva,
már mint kifejlett Bűn, a
nyomomba szegődik, néha
megpaskolom a busa nagy fejét.
Velem marad, napi háromszor
megsétáltatom, és minden reggel
kap majd enni is.

12-13. oldal (Magvető, 2011)


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után