Nehéz erről a könyvről írnom, mert mint megírt könyv, nem jó, de mégis van egy varázsa, ami miatt lehet szeretni, és ami miatt a kamaszok (gondolom én) szívesen olvasnák. Szóval most minden tekintetben az ördög ügyvédje vagyok, és próbálok egy reális képet adni erről a könyvről.
A történet arról szól, hogy Lilu magántanuló a teniszedzései miatt, és egyszercsak be kell mennie az iskolába, ahol találkozik Márkóval, aki jéghokizik, majd mint egy jó romantikus könyvben, kipattan kettőjük között a szerelem szikrája, és jól összeismerkednek.
A legnagyobb probléma ezzel a könyvvel, hogy nincs igazán fókuszban semmi. Ez egy gondolatfolyam, csak nem olyan, mint a szépirodalomban, hanem érthető, és a tinik életéről szól. Bármely karakter szemszögéből nézzük a történetet, mindkettő olyan, hogy kipattan a fő történetirányból egy gondolat, majd abból egy másik, majd annak egy részéről egy harmadik, és így nagyon könnyen elterelődik az olvasó gondolata a fő sztoriról. Sőt, valójában a „lényeg” a könyvben a legkevesebb, szerintem a mellékágak nélkül maximum ötven oldal, és lehet, hogy még túlzok is.
Ez nem csak azért rossz, mert a mellékágak a gondolatban megzavarnak, és ha nem követed nagyon szorosan a sztorit, akkor képes vagy elfelejteni, mihez is kell kötni az adott mellékágat. Emellett viszont az is megjelenik, hogy a fő történetszálban megjelennek „felesleges” részek. Mondjuk Viktor. Az első kötetben konkrétan SEMMI szerepe nincs (de, szerepel a cuki sztorija, meg egyszer megszólal, de ha kihúznánk azokat a részeket, ahol ő szerepel, teljesen érthető maradna a sztori) Viktorral kapcsolatban szerintem a második részben lesz fontos szerepe hogy spoiler
Emellett az is igaz, hogy mint a rossz váltottszemszögű történeteknél, itt is egy adott történeti részt kétszer olvashatunk el. Ami roppant unalmas, mert másodjára kb semmi újat nem tud hozzárakni a szerző (vagy amit igen, azt máshogy is megoldhatta volna). Ilyen szempontból számomra nagyon amatőrnek tűnt a kötet.
Ha a szerelmi szálat nézzük, akkor az nagyon hektikus. Hetven oldal után még mindig csak egymásra néztek, majd hirtelen a semmiből előjön, hogy akkor sokat üzengettek egymásnak. Ebből kb semmit nem látunk, így az olvasó kicsit vakarja a fejét, hogy hogyan lehet az, hogy a könyv frelénél még semmi sincs, majd a könyv végén már randiznak. Nagyon furcsa volt szerintem. Az pedig, ami a végén történik spoiler
Ha ettől eltekintünk, akkor alapvetően egy érdekes tiniregény. Minden megvan benne, amit egy tinédzser átél, és sokszor túlzottan is igaz, mert vannak részek, amikre én nem igazán voltam kíváncsi (magömlés bocsi, de nem annyira izgat. Sőt, nekem ez túl személyes volt, amit nem alapozott meg igazán a könyv, hogy ilyen „érzékeny” témákról beszéljünk). Viszont azt az érzést nagyon jól hozza, amit ilyenkor egy tini átél.
Talán ezzel a tini életérzéssel az is a probléma, hogy nagyon másféle a két szereplő. Míg a fiú „vagány” és úgy viselkedik, mint egy normális 14-15 éves srác, addig a lány nagyon fura. Neki kellene az érettebbnek lennie, közben ő az, aki plüssállatokkal alszik, aki kis cuki védtelen, aki számomra (a leírás alapján) olyan 11-12 évesnek tippelném. Az is nagyon problémás volt számomra, hogy Márkó nagyon tolta a sztereptíp férfi dolgokat, amik néha eléggé sértőre jöttek ki. Például spoiler Ezzel szemben üdvözítő, hogy Lilu azért próbál erős nő lenni, bár a plüssállatok és a menstruáció mindenképpen nehezít a helyzetén.
Nagyon jól vezeti be a sportot is, látszik, hogy a szerző ezt ismeri, utánanézett. Az is valamennyire jó, ahogyan ezt az életformát megmutatja a karaktereken keresztül. Nem csak a sportot, hanem az életvitelt, a meccseket, konfliktusokat. Ez a része nem volt annyira rossz. Az is jó, hogy a suli leírásánál Márkó elmondja, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, és hogy az osztálytársai se túlzottan okosak. Reális, nem mindenki okos, ezzel szerintem meglehet nyerni a nem jótanuló, de olvasni szerető srácokat is.
A narráció nagyon visszás nekem. Gördülékeny a szöveg, jól olvasható, nem siettem vele, de egy nap alatt kellemesen befejeztem, így valószínűleg a tininek se tart tovább ennél. Ami probléma volt vele, hogy néha túlzottan elszaladt a ló a szerzővel, túlságosan divatos, meg modern akart lenni. Néha pedig a mostani (2020-as helyzet) keveredett a pandémia előtti idővel. Én a szerkesztő helyében a koronavírusra utaló részeket simán kihúztam volna (hiszen a regényben nincs pandémia…). Másrészről az is látszik, hogy Márkó karakterét jobban tudta a szerző írni, míg Lilu helyenként sokkal kevesebb szöveggel szerepelt, és sokkal bénácskább volt.
Illetve az is igaz, hogy a szereplők szájába adva, vagy mellékszereplők elbeszélésében, de nagyon nagy butaságokat is ír. csajozási tippek a hokisoktól, te jó ég! Aztán Lilu, és a celebritások kérdése (avagy van mondanivalója a könyvnek, de annyira szájbarágós, hogy megáll az eszem). Ehhez képest viszont néha behoz olyan témákat, amiket nem feltétlen egy tinikönyvben kellene kibeszélni, például a korrupció vagy a füvezés kérdése.
A könyv hát… furcsa. Annak ajánlanám ezt a könyvet, aki már tini, de még nem szokott rendszeresen olvasni, és beetető könyvként ez talán jó lehetne. Ha sportoló akkor főleg. Ellenben ha már valaki olvasott három tinikönyvet, annak probléma lehet a tartalomnélküliség, ez az érzetek, és gondolatok felvillanásai, amik sehova se vezetnek. Felnőtteknek pedig még annyira se ajánlom, ez pont az a könyv, ami meghúzza a felső korhatárt, és nem élveztes felnőttként szerintem.