A ​hely ismerője 1 csillagozás

Kemény Katalin: A hely ismerője

A ​szuverén, az öntörvényű műveknek nincs szükségük olvasókra. Nem szorulnak rá az olvasó tetszésére, vagy más, kívülről jövő megerősítésre.
Mégis épp az ilyenfajta művekkel történő szembesüléskor vagyunk kénytelenek rádöbbenni: vaskövetkezetességük, meg nem alkuvásuk, témafelvetésük és mindenekelőtt hangjuk – a szöveg mögül a szövegbe újra meg újra beszivárgó-betörő, valami egészen mélyről jövő, esendően emberi, ugyanakkor valami egészen ember-telen emberen és nyelven túli „nem e világi elevenség” – rabul ejt bennünket, bármennyire igyekszünk is megóvni magunkat tőle.
Egy ilyen különös könyvet tart a kezében az olvasó, amely mit sem veszített frissességéből, noha megszületése után majdnem négy évtizeden át feküdt az asztalfiókban. Amely úgy szembesít bennünket létezésünk megoldhatatlan s egyúttal megkerülhetetlen alapkérdéseivel és kételyeivel – a lét csodájával és haladék voltával, az elfutó pillanat örömével és az időtlen súlyos jelenlétével, a hely és az idő… (tovább)

>!
Kortárs, Budapest, 2006
296 oldal · ISBN: 9639593397

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Oswald>!

A megoldhatatlannak tűnő kérdések nyitja rendszerint egy fokkal magasabban található, mint maga a kérdés, és ennek megfelelően a válasz a kérdést nem megoldja, hanem feloldja.

Lunemorte P>!

A gyermeknek nincs szüksége műre, mert szüntelen csodában él, mert nincs számára csoda, és mindenen csodálkozik. Imaginációja, nem ismerve az időt, korlátlan, szeme egyetlen tág csodára tárulás, s abba az egész világ belefér. Élete a valóságos jelen, és nem ismeri a halált. Valószínűnek tetszik, hogy paradicsoma az első „nem szabad”-ra kezd beszűkülni, az elsőre, amit még képtelen is komolyan venni – huncutul visszanevet, azt hiszi, hogy mindez enyelgő tréfálkozás, és paradicsoma akkor borul be és törik meg végleg, amikor valakinek sikerül elhitetni vele, hogy a mese csak mese.

Ne kérdezd, vajon nem a paradicsomi tilalomfa, ez az első „nem szabad” rejtette-e magában a zuhanás magvát, ne kérdezd – nehogy kérdésed a valakiben már-már felszakadó választ ébressze, a szörnyű sebet: hogy mi, teremtmények Teremtőnk korlátai vagyunk.

1 hozzászólás
Lunemorte P>!

A népi varázslat a tudatos áldozat sötétben tapogatódzó elhomályosult rítusa.

2 hozzászólás
Oswald>!

A mikrotheosz a theosznak nem lefokozása. A hangsúly nem a többre vagy a kevesebbre esik. A kettő egymáshoz viszonyulását inkább a szemközt állás jellemzi a teremtő szó mozzanatában: a paradicsomi, időtlen időben egymás tükörképei, a zuhanás utáni mérhető, reális időben egymás ellenségei. Ténylegesen ez az az abnormis helyzet és állapot, amelyben a természet nem akar bennünk átalakulni (megtisztulni, megteremtődni), ez az az abnormis helyzet, amelyben az eredeti természet megromlik: búján terjeszkedik vagy görcsbe gubózik. Mindhiába. Ha a teremtő szó elől fülét betömte is, az már megérintette. És ha már megtörtént – márpedig mindenkivel és mindenkiben megtörténik (a végső paradoxonok egyike ez!) –, az érintés után nem őrizheti meg eredendő ártatlanságát, a teremtést megelőző természetét: ha nem akar Isten házává, más szóval mikrotheosszá válni, úgy a démonok lakává válik. A démonok pszeudolétét éppen a szellemmel szemben tanúsított ellenállás teremti: a rossz akarat, a rossz szabadság, az önbizalomnak vélt tehetetlen hánykódás.

Lunemorte P>!

Két út ismeretes. Az egyik, hogy kolduscsészével kivonulunk az életoltalmazó házból. A másik, hogy az élet házát felépítsük és betöltsük azzal, ami több mint élet. Mindkettő áldozat. Valamikor tisztán megkülönböztethető volt a via contemplativa és a via activa kétféle áldozata. A modern (és nem csak a nyugati!) ember, mint Kafka is, a zarándoklét és házépítés között hánykodva, csak habozása szenvedéséből képes áldozati halmot rakni. Ábrahámé a bizonyosság: a ház előkészület az áldozatra – és minden élő pillanata áldozat.


Hasonló könyvek címkék alapján

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Hamvas Béla: Karnevál
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája
Karácsony Benő: Napos oldal
Arthur Koestler: Sötétség délben
Krasznahorkai László: Sátántangó
Jókai Anna: Jákob lajtorjája
Kovács Vilmos: Holnap is élünk
Arthur Koestler: A jógi és a komisszár
Szathmári Sándor: Kazohinia