Nílus 52 csillagozás

Kemény István: Nílus

„Minden ártér” – olvashatjuk Kemény István új kötetében, ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek. Egyszerre tetőzés és továbblépés a Nílus: történelmünkről és jelenünkről, e kettő kapcsolódásairól, az elmúlásról és az örökkévalóságról, magáról az időről. Ekképpen tekinthetjük a Délig és Estig ciklusokkal tagolt könyvet akár egyetlen nap történetének is, és még inkább utazásnak e páratlan költészet forrásvidékétől a kiteljesedésig.

>!
Magvető, Budapest, 2018
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436563
>!
Magvető, Budapest, 2018
88 oldal · ISBN: 9789631437027

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
Littlewood IP
Kemény István: Nílus

Volt benne, ami nagyon igen. Volt benne, ami nagyon nem.
Ez nálam öt csillag. Mert ami nagyon igen, az nem csak simán nagyon. Hanem nagyon-nagyon. A versek nem olyanok, mint a korlátos jószágok. Hogy öt közepes beváltható egy jóra. Hogy két jó kiad egy nagyszerűt. Igazából halálosan mindegy, hogyan oszlanak meg. Totálisan lényegtelen, hogy középre húz, vagy nagy ívben szór. Hiába kötet.
Legyen legalább egy nagyon-nagyon.
Van.

Kedvenc versek: Patai második éneke, Gergelyiugornya, képeslap, Hipnoterápia, Nílus. A Nílus itt olvasható: https://moly.hu/idezetek/1084954

3 hozzászólás
>!
Molymacska P
Kemény István: Nílus

Alapvetően nagyon tetszett a verseskötet. Voltak benne nagyon modern szövegek, ami kicsit a mára reflektálnak, amik kicsit a helyzetet, vagy egy érzést szeretnének megfogni (a nyitó vers szerintem pont emiatt annyira erős, még el se kezded a könyvet, de már valami a „mindennapit” ad, amihez a költő tud hozzáadni dolgokat). Több hasonlóan elmés vers volt, amit érzünk is, mint átlag emberek, de a vers nem csak ezt, hanem valamivel többet is tud adni.
Emellett pedig ott vannak azok a versek, melyek mégiscsak a művészetről szólnak, akár formában, akár stílusban, vagy csak hangulatban is. Ezeket a verseket elsőre nehezebb befogadni (sőt nekem innen vannak a nem szeretem versek is), ámde ötletben itt sincs hiány. Nagyon érdekes versek születtek.
Nem erre számítottam, mikor a kötetet elkezdtem, de nagyon pozitív élmény volt. Egy-két erős vers tényleg erős, olyan elgondolkodós. Van benne nem szeretem vers is, de több volt a jól eltalált, számomra is sokat mondó költemény. Röviden: jó volt.

>!
mbazsa
Kemény István: Nílus

Szégyen, nem szégyen, az első Kemény-kötet, amit olvastam. De hát valahol el kell kezdeni. Szerencsére van előnye is az első találkozásnak, mivel így minden az újdonság erejével hat. A folyó metaforájáról, gondolom, már lehúztak vagy ezer bőrt, én most egy ezeregyediket fogok. Miközben olvastam, a sodrás ereje, az áradat vitt rendesen, hol erősebben és gyorsabban, hol pedig gyengébben és lassabban. A hosszabb, filozofikusabb versek és a rövidebb, minimalista költemények váltakoztatása működött, és az olvasó ténylegesen is úgy érezhette, mintha egy folyó sodorná. Persze volt egy-két gyengébb alkotás is elvétve, de alapvetően jól megírt, erős szövegek kerültek bele ebbe a rövid kis könyvecskébe. Amennyire vékony, annyira Kemény. Tréfa. Sodródunk az árral, és egyszer csak azt veszsük észre, hogy egyik folyóból egy másik folyóba csöppenünk. A Nílus partján mi a fszt keresek. Egy elsodródott Ady-parafrázis. Erre én magam sem jöttem rá, hiszen a kötet leginkább a kelet-közép-európai sorsot boncolgatja főleg. Aztán van itt minden, amit a folyó visz. Vörösmarty, Madách, Ady, Petri, Kabai, satöbbi, etcetera, a teljesség igénye nélkül. Hiszen Dunának, Nílusnak egy a hangja. Kemény hangja ez, amely olykor szomorkás, máskor meg ironikus és játékos, de alapvetőn „mindig újra váratlan / meglepetés / egyszeri / véletlen / csoda.”

>!
DoreenShitQ
Kemény István: Nílus

Első próbálkozásom Kemény Istvánnal, és hát nem volt a világ legjobb első találkozása. Őszintén, a kötet első felét untam, a témái még érdekeltek volna, de megvalósítást már nem tudta fenntartani az érdeklődésem. Kezdtem azt hinni, hogy nekünk teljesen más a költészetről való felfogásunk, vagy én szociálódtam szélsőségesen más stílusban, de akkor a második fele valahogy levett a lábamról. Igaz, nem győzött meg teljesen arról, hogy nekünk Kemény Istvánnal fényes jövőnk lesz, de arról igen, hogy próbálkozzak valami mással tőle, talán prózával, azzal több szerencsém lehet.

>!
LuPuS_007 P
Kemény István: Nílus

Röviden írom, mert nem megy hosszan…. ZSENIÁLIS + kettő mosoly jel*

*mert ugye már van aki csak így érti

>!
tündérróka 
Kemény István: Nílus

Kemény István azon kevés kortárs költők egyike, akinek úgy veszem meg a kötetét, hogy előre tudom, ez nem lesz pénzkidobás. Ha másért nem is, azért mindenképpen megérte, hogy néhány szavakba bonyolódott órára elvonuljak és rájöjjek: nem ábrándultam én ki a költészetből, csak ritkán olvasok jót.
Kemény borzasztóan ért a hosszúversekhez, ezt eddig is tudtam, de itt néhány rövidebbel és egy-két egysorossal is megajándékozott minket. Mindenesetre nálam még mindig a hosszúversei a nyerők, azokban érzem azt a tipikus hangot, amit ő meg tud ütni (a hangot, amely Petrire hajaz, mégis más). De hogy mi ez? Érzelmesség. Csúnya és túl egyszerű szó arra a hangulatra, amit képez a szavaival, pedig még ő is ezt használja magára (Patai második éneke). Persze itt nem a szentimentális érzelmességre gondolok, hanem valamiféle visszafogott, elhalkult, mégis megmutatkozni vágyó érzelmességre. Amely szégyelli is magát meg nem is. Amelynek létre kell jönnie, hogy ne csak a legokosabb irodalomtudósok olvassák ki belőle a melankóliát. Merthogy az egész kötet egy jó nagy adag melankólia.
Talán túl sok is lett volna, ha több kerül a kötetbe. Mégis egy picit kevésnek éreztem. Magyarul: olvastam volna többet, de közben arra gondoltam, lehet nem tenne jót az egészre nézve. Így még nem ragadós. Még 10 hasonló vers, és talán nem ilyen jóindulatúan vélekednék Kemény érzelmességéről.
Személyes kedvencem a címadó Nílus (természetesen – szó szerint is), a Hipnoterápia és a legnagyobb a Mítosz. Az megy is a falamra az eddig kitűzött kedvenc versek mellé.

>!
Barlog_Károly I
Kemény István: Nílus

Képeslap a Duna–Nílus közéről

Oly korban élünk, amikor búvópatakként iszkolnak tova az evidenciák. Nézünk, keressük magunk körül az élet bársonybevonatú kapaszkodóit, de már csak a piszkos-olajos nyomukat látni. Leszerelték őket a sok túlórától nyúzott, fáradt angyalok.

Márpedig az embernek szüksége van bizonyosságokra, igazságokra, a 2×2 józanságára, ha úgy tetszik. Főként kaotikus időkben, illetve a változás idején (amelytől sok esetben nem áll távol a zűrzavar). Szüksége van költészetre is, amely letapogatja e változás természetét, s ha megérteni teljes egészében nem is tudjuk (a formálódást), legalább egy percig azt hihetjük, mégsem tűntek el azok a kapaszkodók.

Kemény István költészetére régóta úgy tekintek, mint szükségesre. Persze, meglenne nélküle az ember, ha nem irodalmár, hanem mondjuk „verselgető, idős elektromérnök” (lásd az Esti kérdés P. Gy.-hez című verset)… De jobb ez így. Szükségességét pedig olvasóként éppen az előző két bekezdésben foglaltakkal tudnám a legjobban megvilágítani. Utóbbi, Nílus című lírakötete is a hátoldalán szereplő kétsorosnak, az Egy emléknek köszönhetően vált az első másodperctől szívszerelmemmé. A teljesség kedvéért idézném ezt a verset: „Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek. / AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe.”

Mint tudjuk, többféle felfogás létezik arról, hogy mely időpontot tekinthetjük az újkor végének, honnan számítva beszélhetünk legújabb korról. A lehetőségeket ez esetben némileg korlátozza a vers címe, amely egyértelműen a múltban helyezi el az újkor lezárultát/lezárását. Az ugyan nem derül ki, hogy az emlék a közel- vagy a régebbi múltból származik-e, de talán nem is ez a lényeg, hanem a tábla földbe ásásának aktusa, ahol minden újabb partra dobott lapátnyi föld egy-egy szilárdnak hitt törvény cáfolata.

Hasonló tapasztalat lehet a motorja Patai második énekének, amelyben az igazság feloldódik – ezáltal súlytalanná válik – az úgynevezett történelemben. Pataival korábban is találkozhattunk már Kemény munkásságában, a Kedves Ismeretlen című generációs regény egyik alakjaként. Regénybéli szerepéhez hasonlóan ebben a versben is saját nemzedékének sorsára reflektál az érzelgősséggel küszködve – a rendszerváltás nemzedékére, akiknek „egy része meghalt, / más része pénzt talált és hatalmat, / a többi megbolondult, vagy csak elfogytak / az érvei”. Mindeközben hajtja az amúgy már nem divatos igazságkeresés, hiszen erre lett „kiképezve”, a tények, a tiszta szívű adatok tiszteletére.

Az eddig említett versekkel együtt kezelendő a Kommunikáció című is, amely tulajdonképpen a diskurzusok, a megértés és a megértetés kudarcát, a huszonegyedik század végletekig lecsupaszított kommunikációs modelljeit mutatja be, egyúttal azt, esetenként mennyire süketek vagyunk mások problémáira. De mindjárt meg is fordítanám ezt, és azt mondom: önző módon mindenki csak azt képes, azt akarja megérteni, amiben érintett, amihez köze van, illetve érdekei fűzik. A kommunikáció, ahelyett hogy közelítené egymáshoz az embereket, szakadékot emel közéjük – a táboroknak szónokaik vannak (illetve sajtóorgánumaik) és a nekik szánt regisztereken kívül képtelenek mást feldolgozni. Az ilyen kommunikációs modell pedig egyértelműen nem kedvez az igazságnak sem, mert mindenki csak azt hallja meg, amit kap. Vagy amit akar.

A Zsidókeresztény társas – ahogyan arra a címe utalhat – azt jeleníti meg, a több ezer éves ellentét hogyan nyomja rá bélyegét a családok életére, hogyan hatnak ki a sok esetben már nem tapasztalatokon alapuló traumák egy család mindennapjaira (jelen esetben ünnepnapjaira), és persze azt is, hogyan válnak esendővé az önkimosdatásra játszó szólamok. Maga a cím nemcsak a társasjátékra utal, noha a vers szereplői (az idősebb generációt képviselő) bábuk, hanem a társas összejövetelekre, az eleve kettéosztott magyar valóságra is, ahol időről időre megjelennek az ilyen típusú ellentétek. Kardinális kérdés, hogyan kezelhető megfelelő módon egy ilyen szituáció. A vers szerint az egyik lehetőség, hogy felülemelkedünk a sértettségen és mosolyogva legyintünk: „Nyugi, édesem, nyugi”.

Nem szóltam eddig Kemény legújabb könyvének kereteiről. Duplán „keretes” versfolyammal van itt dolgunk, amely a Dunával (Rakpartos ballada) veszi kezdetét és a Nílus című verssel zárul, ezáltal egy különleges (belső) földrajzi tájat, a Duna–Nílus közét ismerheti meg az olvasó egyetlen nap leforgása alatt. A másik keretet ugyanis a két napszakjelölő cikluscím (Délig, Estig) adja. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi található a Duna–Nílus közén, hogyan definiálhatnánk ezt a teret? A szerző nem hagy bennünket fogódzók nélkül. „Minden ártér”, írja a Gergelyiugornya, képeslap című versben, s ha ez a meghatározás mindenre igaz, az említett két folyó közötti teresülésre miért ne lenne az?

Úgy tűnik, az ártér a kortárs magyar lírikusok számára izgalmas terep. És itt a Kemény-vers előzményeként is felfogható Kürti László-féle Áramtalanított övezet mellett (amelynek első sora adja a Gergelyiugornya, képeslap mottóját) említést érdemel Bödecs László nemrégiben megjelent lírakötete, Az árvíz helye is, vagy a legfrissebb olvasmányom e témakörben, Tóth Krisztina Ártér című szonettje a könyvheti Élet és Irodalomból. Az ártér egyébiránt egy roppantul megragadó metafora, hiszen nem csak a fenyegetettséget, a veszélyt hordozza magában, hanem valami újnak a lehetőségét is. Ahogyan a korábban már megidézett Kürti-vers mondja: „minden így kezdődik, parttalan / folyamokkal”.

A Kemény István költészetét kedvelők tehát ismét egy erős, „megdolgoztató” kötetet kaphattak a szerzőtől, amely komoly szentenciákat kínál az európaiságunk, a magyarságunk, a „legújabbkoriságunk” és múltbéli valónk megértéséhez, feldolgozásához. A Nílus sok fontos versére nem tudtam itt kitérni, de bízom abban, az olvasói kíváncsiság sokukat arra sarkallja majd, hogy megmerítkezzenek benne.

>!
postmodjane
Kemény István: Nílus

Nílus vagy Egyiptomban.
Vagy Nílus Egyiptomban?
Leszek egyszer Nílus Egyiptomban?

Az a legjobb, hogy a legrosszabbat is legjobbként jeleníti meg ebben a kötetben Kemény István.
Reggeltől estig eljutunk a Dunától és Budapesttől Egyiptomig, a Nílus deltájáig. Megérkezés és átmenet, az út a tenger felé folytatódik.

A CV- ben egy pocsolya folytonos kiszáradása jeleníti meg az életet:"Kergettem egy pocsolyát, / mire utolértem, mindig kiszáradt".

Önironikus, humoros, mély. Mi egyéb kellene még? Szomorúság, boldogság, az utóbbi keresése? Ott van az is, meg még egyéb.

>!
GldGbr 
Kemény István: Nílus

Azoknak a ritka versesköteteknek az egyike, amelyből számomra minden vers maximálisan tetszett. Valóban egy kötetként olvastam, elejétől a végéig, sorban a verseket, ahogy szerintem az meg is kívánja magát: egy hajóút a Dunáról a Nílusig, közben társadalmi és filozófiai kikötőkben megállva. A négy ciklus ("Duna"; „Délig”; „Estig”; "Nílus") is ezt indikálja, hogy szinte egy nap alatt le*folyik* az egész esemény.
Van sodrása, mert a verseket egymás után lehet olvasni. Van hullámzása, mert vannak egysorosak, és vannak többoldalasak is.
Találékony, nem-öncélúan súlyos, kreatív irományok.
Gondolkoztam, hogy megemlítsem-e pár kedvencemnek a címét, de valóban bármelyik jöhetne ide…
Úgyhogy, csak azt jegyzem még meg, hogy a „Helyszínelők vitája” több szempontból is érdekes, mert a Madách-féle Lucifer-Ádám dramaturgiát idézi meg, és az ő dialógusukon keresztül, emblematikus módon elemez egy (az alcímben feltüntetett) Szűcs Attila festményt. Csodás egybeesés, hogy pont ezzel párhuzamosan olvastam újra Az ember tragédiáját is.
Így kell.


Népszerű idézetek

>!
Littlewood IP

NÍLUS

Ha te is voltál már Nílus, egy
hullafáradt folyó Egyiptomban,
ébredtél már egy hatezer
kilométer hosszú csúszdán
takaró nélkül párologva
egy majdnem eltelt délelőtt
két sistergő part között,
mit csináltál, hol jártál az éjjel,
kivel, mekkora esőkben, miféle
pöttyös, csíkos, pikkelyes
állatok ittak és csorgatták
beléd a vérüket, hogy
kerültél haza, és
hányadszor csinálod ezt –
akkor tudod, hogy bizony
Nílus vagy Egyiptomban, és te
vagy a Nílus Egyiptomban, tehát
nem lesz már több mellékfolyód,
esőről ne is álmodj,
szárít a nap és sajnálkozik,
szárít a szél és sajnálkozik,
szárít a datolya és sajnálkozik,
csak a sivatag lepődik meg
rajtad, mint minden reggel,
Nílus, Nílus, hát te még élsz?
de aztán ő is napirendre tér
fölötted, és felforrósodik,
szóval ha látod, hogy semmi kétség,
Nílus vagy már megint,
víz, ahol nincs helye víznek,
így alakult folyó, ez van folyó,
jó ez így folyó, úgyse lesz jobb folyó,
akkor most képzeld el azt, hogy
utoljára vagy Nílus Egyiptomban,
csak most az egyszer gondold át, Nílus,
hogy mi vagy,
mi minden,
pusztába kivonult remetefolyó,
erős, szívós, aszkétikus folyó,
megbízható, türelmes folyó,
jó szülő,
derék és dolgos nőket, férfiakat
neveltél fel és táplálsz most is, akik
szeretnek, tisztelnek, becsülnek,
nyugodj meg, Nílus,
megtetted a dolgodat,
és örülj egy kicsit,
mert most már
Nílus is maradsz:
a sós vízig kitartó
el nem párolgó
mindig újra váratlan
meglepetés egyszeri véletlen
csoda

>!
Kuszma P

NÖVÉNYEVŐK DALA

Valószínűtlenre szelídítve
csordában élek Bulgáriától Normandiáig,
száraz szabadságot legelek
a kivilágított szavannán,
és jogosnak érzem, hogy vadásznak rám.

Megértem az oroszlánt, a leopárdot,
tolerálom a krokodilt, a hiénát.
Amikor megnyitják a torkomat,
türelmesen, kissé ijedten nézem,
ahogy méltatlankodva távozik a vérem.

Nem panaszkodom, én akartam így,
négy lábon stabilabb, Európa fikció volt,
na meg a bűntudat meg a barbárokra várás,
meg a dolgok másik oldala folyton,
és a ragadozók sem boldogok.

jön a bizottság helikopterrel
megy a bizottság helikopterrel
több vizsgálat is folyik az ügyemben
felkel a nap egyedül
lenyugszik a nap egyedül

21. oldal

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

EGY EMLÉK

Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek.
AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe.

16. oldal

>!
janetonic P

(Ó de könnyű Petri-verset írni! Pont olyan, mintha
gondolkoznék!)

50. oldal, Esti kérdés P. Gy.-hez

>!
janetonic P

AZ ÚJ PORSZÍVÓ

Két napja áll és fekszik is, egyszerre, tudod,
ahogy a porszívók szoktak, a konyhapadlón,
a dobozából már kicsomagolva,
össze is rakva, üzemképesen, de még
használatlanul, mint egy kamasz.

Most kijön hozzá egy kutya, megáll előtte,
nézi. Sóhajt. Hullik a szőre. Kijön egy ember is,
néz rájuk. Sóhajt. Sajnálja őket. Kávét tesz fel,
közben zaccot szór a földre, és már nem söpri föl.
Bemegy a szobába, nyomában a kutya.

Két napja áll és fekszik a konyhapadlón
türelmesen: kicsi zarándoktemplom,
késre váró áldozati állat, Isten üres báránya,
az új porszívó, már csak egy kávézással
az első takarítás előtt.

42. oldal

>!
virezma P

Életed a fogantatástól kezdve autók
Szívverésszerű egymásba rohanása
A rossz látási viszonyok miatt.
Egy csodával határos tömegkarambol
Gyakorlatilag.

55. oldal (Pokol, autóspihenő, tábla)

>!
Ódor_Endre 

Először az volt a tervem,
hogy megőrülök itt maguknak
egy hatásos jelenet során.
Ez sok mindent megoldott volna,
de ennél rafináltabb az élet.
Képzeljék, ma ezzel ébredtem:
ha már megőrülünk,
őrüljünk meg rendesen.

19. oldal

>!
Ódor_Endre 

…de egész életedet úgy éld,
hogy az igazság jöhet le ellensúlyként
onnan, ahova liftezel.

20. oldal

>!
Zero P

Midőn a főrégész tovább ásat
pedig titokban ő is ásít
mert lejjebb már semmi, tiszta sor:
a legalsó pattintott kődarab
alatt már tényleg semmi más, mint
egynemű, sárgászöld agyag
vagyis feltárva minden réteg
és kelletlenek az emberek
mert függőlegesen tűz a nap
de végül mégis nekilátnak
és óvatosan, pár hét alatt
vagy három méterrel mélyebbre érnek
és egyszer csak ott a villamos
a multiplex, az amcsi bomba
vetetlen ágy, egy tálca csont
lakótelep, egy diktatúra
elkezdett műtét vagy ördögűzés
szoftverek és laptopok
ellen és ellen és ellenérvek
és ebből az egészből büdös
mindentudó és hideglelősen
átgondolt rosszkedv párolog
és így ébrednek rá arra, hogy
a vízözön elé értek.

51-52. oldal - "Esti kérdés P. Gy.-hez"


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Fodor Ákos: Dél után
Fodor Ákos: Szó-Tár
Fodor Ákos: Akupunktura
Kányádi Sándor: Zümmögő
Fodor Ákos: Képtelenkönyv