A ​konkrét hiúz 45 csillagozás

Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A tizenkét éves Marci okos, de kissé szétszórt fiú, pót-, majd beugró tagja iskolájuk természetismereti és természetvédelmi versenyre készülő kis csapatának, mely egészen az országos döntőig jutott. A döntőt Márianosztrán rendezik, és a dolgok úgy alakulnak, hogy Marci ötéves öccsét, Jancsit is magukkal kell vinniük, aki nagyon szeretne végre egy saját háziállatot.
Egyenesen a természetből… Ez a történet során okoz némi bonyodalmat – miként az is, hogy a csapat egy sajnálatos félreértés következtében egy rozzant kölcsönfurgonnal kénytelen útnak indulni. Nem is jutnak messzire, egy sötét erdőben töltik az éjszakát, és bolondnál bolondabb, izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok várnak rájuk – no, meg egy váratlan találkozás a "konkrét hiúzzal"…
A szórakoztató regény – a Regényes természet irodalmi pályázat díjazott műve – a szerző első kötete a Móra Kiadónál.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2023
144 oldal · ISBN: 9789636032494
>!
Móra, Budapest, 2022
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636031343 · Illusztrálta: Radványi Maja

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

A konkrét hiúz az a könyv, amit simán képes lennék minden hónapban újra és újra elolvasni, és sosem kopna meg a történet frissessége, varázsa, humora, kedvessége. Nem tudom, vajon az elsőkönyves szerző, Kemény Gabi, milyen gondolatokkal, milyen várakozással írta meg ezt a kisregényt. Azt sem tudom, hogy a Móra Kiadó vajon tisztában volt-e, mit ad ki. Abban azonban biztos voltam, miután elolvastam a kötetet, hogy ez egy kincs. Egy olyan maradandó történet, amit nem felejt el, aki olvasta, és mindenkinek ajánlani fogja, ha ezt a kérdést teszik fel neki: Te, ajánlj már nekem egy szórakoztató, jó ifjúsági regényt! És akkor jön a teljesen egyértelmű válasz: Olvasd el Kemény Gabi első könyvét, A konkrét hiúzt! De akkor is ajánlja, ha nem kérdezi senki.

A történetet a tizenkét éves Marci meséli el, aki bejutott egy természetvédelmi verseny döntőjébe az iskolai csapattal. Kemény Gabi nagyszerűsége már itt, az elején nyilvánvalóvá válik, hiszen hihetetlenül ötletes neveket adott a karaktereknek – legyen az gyerek a csapatból vagy éppen felnőtt. A könyv azt a két és fél napot öleli fel, amikor a gyerekek a kísérővel, Ruganyóval elindulnak (elindulnánk) Márianosztrára, a döntő helyszínére. És itt jön a képbe Jancsi, Marci kisöccse, akit kénytelenek magukkal vinni erre a hétvégére illetve Tamás, aki kisegíti a kis csapatot szorult helyzetükből.

Az egész történet nagyon ötletes volt, tele volt humorral, nálam pedig – ha mindezt leszámítjuk is – kedvenc lett, hiszen az egész kalandos két és fél nap a Börzsönyben játszódik, van benne minden jó dolog: izgalmak, lerobbant kocsi az út szélén, túlélés az éjszaka, és persze – Jancsinak köszönhetően – egy konkrét híúz. És a verseny sem volt kevésbé izgalmas, hiszen amikor a csapat szétszakad egymástól, Marcinak és Jancsinak hosszú ideig egyedül kell helytállnia a többiek képviseletében is a versenyen.

Még több: link

2 hozzászólás
Amál P>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Annyira aranyos volt ez a történet, hogy nem lehet rá mást adni,mint 5 csillagot. Bemutatja, hogy soha nem szabad feladni, mert utolsókból lesznek az elsők. Ez történik Marcival, a könyvünk főszereplőjével is, aki beugróként kerül be a természetvédelmi versenyre készülő csapatba és szétszórtsága ellenére is sikerül a csapatát dobogóra juttatnia. Jancsit, Marci kisöccsét egyenesen imádtam. Egy tündéri, cserfes 5 éves lurkó, akinek szintén nagy szerepe volt a sikerben, hisz ő barátkozott össze a „konkrét hiúzzal”. Egyetlenegy problémám volt ezzel a könyvvel, hogy miért ilyen rövid.

Cs_N_Kinga P>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Ez a könyv egy gyöngyszem. Nagyon vicces, aranyos. Szinte minden tetszett benne, ahogy eljut a kisfiú a döntőig, mármint még a suliban, hogy ő mehet a csapattal a döntőbe. Tetszett, hogy van olyan, aki szinte mindent meg tud szervezni és oldani, de olyan felnőtt is akad, akik nem kezelnek mindent tökéletesen. A döntőre eljutva nagyon szimpatikus volt a tanárnő, akinek megesett a főszereplőnkön a szíve, de ez nekem, főleg ma nem igazán életszerű és csak álmodozom, hogy milyen szép is lenne….. Ami még kicsit fura, hogy bár a gyerekek okosak benne, a felnőttek meg hááát na jó maradjunk annyiban hogy érdekesen viselkednek, de alávetik magukat a gyerek akaratának, ami tök jó elképzelés olyan szempontból, hogy igenis el kell tudni fogadni azt is, ha valaki kisebb nálunk mégis tanulhatunk tőlük. De valljuk be az életben ilyen is ritkán akad…. Én nem szégyellem, hogy a saját gyermekemtől sem félek tanulni, hiszen rohamtempóban fejlődik a világ és ők már egy teljesen más generáció… Néhol untatott is a történet…. talán mert már elvileg nem nekem szól, vagy csak kicsit leült a sztori nem tudom. De ennyi simán belefért. Mert a többi 95% egyszerűen nagyszerű volt.
Mégis, ezek ellenére, iszonyúan jól szórakoztam, sokat mosolyogtam, abszolút bele tudtam magam képzelni a kisfiúnk helyébe, hiszen én is sokszor elkalandozom és jó kis beszélőkém is van. A fair play díját idén nekik adományozom:))) Na jó nincs ilyen, de tetszett a vége.
https://youtu.be/d0yitDpS6Iw

Chöpp >!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Az idei ifjúsági irodalom kiadások között nagy meglepetés ért Kemény Gabi könyvével. Vicces, izgalmas, kedves, igazi eredeti gyermek kalandban volt részem, ami ráadásul minden korosztály szórakoztatásában megállja a helyét. Nagyon örülök, hogy olvashattam! Felemelő élmény volt olyan nagyszerű humorral, amit már nagyon-nagyon hiányoltam és nagyon-nagyon jól is esett! Szívesen idézgettem volna többet is, de ezt a történetet tényleg érdemes végig olvasni és nevetgélni.

kratas P>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Van egy óriási bajom ezzel a könyvvel: rövid volt :)
Szóval nagyon tetszett, a történet kedves és vicces, a szereplők aranyosak, jó volt olvasni a testvérekről, a barátokról ebben a csodás stílusban.
spoiler

Noémi_Zsófi_Tóvári>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Nagyon olvasmányos, kalandos, humoros. Nagyon remélem, hogy a gyerekek kezébe kerül ez a könyv! Amellett, hogy jó olvasmány, számos hasznos információ van benne, például a konkrét hiúzról. Azóta, ha képen, vagy az állatkertben szembejön velem egy hiúz mindig elmosolyodok :)

Gelso>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Szeretnéd tudni, mi is az a konkrét hiúz? Bár „Anya szerint egy jó kérdés magában hordozza a választ” mégis azt mondom, hogy erre többféle válasz létezhet – de a legfrappánsabb válasz, sőt mi több egy egész konkrét magyarázat csakis Jancsikáé lehet – számomra ez jelentette a legvalósabb és a legmesésebb választ az esetlegesen felmerülő kérdésre, és ezzel együtt a hangosan előbuggyanó hahotáim 4. állomását a 10-ből.
off
A konkrét hiúz egy talán kissé gyerekektől földhözragadtabb felnőtt nézőpontjából viszont egy nagyszerűen szórakoztató, könnyed olvasmány, amely 4 kiskamasz gyerek viszontagságos, kalandokkal teli történetét meséli el egy környezetvédelmi vetélkedőn, vagy még pontosabban a környezetvédelmi vetélkedőig – hamisítatlan krónikaírói, de igen kacagtató humorral megspékelt stílusban – amelyet nehezített két egykori osztálytárs – jelenleg felnőtt, meg egy ötéves Jancsika, ill. könnyített két tanárnőnek álcázott tündér (Viola és Bori).
Főhőseink mindegyike igazán kedves és szívünkbe férkőző kedves jelenség!
A kiskamaszok: közül kiemelkedik Medverács, azaz a sok kistesóval rendelkező, gondoskodó Kornél, aki mindenkinél többet tud és gyakorlatiasan jártas a túlélő kalandokban – nélküle nem élhette volna túl ez a kis csapat ezt a hétvégét!
Két lány is a csapat része, a sokszor óvodásan viselkedő, de már gimiskorú Zizi, aki hidegvérrel eltapos egy cserebogarat és az angol anyanyelvű, de kiskoruktól Marci-barátnő Berry, aki mókásan cuki jelenség lehetett nyuszis pizsijében túrázva az éjjeli országúton.
És hát a csapat másik fiútagja, aki valójában a beugrós pótkerék szerepében bújt meg mindig a háttérben: Marci, aki megosztja velünk ezt az egész izgalmas történetet.
Izgalmas, kalandos, rengeteg, lavinaszerűen és dominószerűen magával döntő „balszerencsék láncolatát” magában hordozó kaland, melynek olyan fő részese kisöccse Jancsi, a Brazília-tulajdonos, és konkrét hiúz megfigyelő, akin kívül nincs még egy olyan ember a Földön, akit úgy szeretne Marci, mint őt – és aki úgy fel tudja idegesíteni, mint ő… ;-) (16.o)
Nem szeretném kihagyni a két ex-gimis osztálytársat sem – akik több tiz éves szünet után látszanak újratalálkozni és felvenni spoiler történetük folyamát – a pirostornacipős furgonakrobata Tamást és ma hosszútávfutó, de korábban spoiler rajzot spoiler leöntő Ruganyót, azaz Klári nénit – akik szintén nagyon fontosak, ahhoz, hogy történetünk kerek egész lehessen, kihagyhatatlanok – nem úgy, mint Tamás iratai és pénztárcája, vagy a gyerekek mobiltelefonjai…

Nagyon tetszettek Marci gondolatai, a fiúk-lányok közti különbségeket kamaszok szemszögéből láttató, sőt kezdetben ezekre rácsodálkozóan tett felfedezések, és ezeken elfilozofálgató részek is, ahogyan ezeket velünk megosztotta: logikus, kedves, egyszerű és nevetésre sarkalló volt. Ezeket a gondolatokat egészítheti ki még a két felnőtt kiskamaszok közti jelenléte.
Jó volt olvasni a vetélkedő alakulását és szurkolni, mi lesz velük, de kedves és emlékezetes rész lesz számomra az éjszakai túlélés és Té tesó spoiler felbukkanásával érkező lendületes segítség is.
Ha szeretnél egy igazi, önfeledt kacagással teli, pár órás olvasással kikapcsolódást magadnak – akkor el ne menj A konkrét hiúz mellett! Ehhez még egy óvodásnak is a tarsolyában lévő bátorság is elegendő. :-)

Remélem, a szerző, Kemény Gabi, nem várakoztat meg sokáig bennünket olvasókat a következő, hasonlóan jól szórakoztató könyvéig!
Korábbi olvasmányaim közül stílusában ezeket a könyveket juttatta eszembe:
Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet! és folytatása a Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül
Lackfi János: Szerelmi nyomozás
Bálint Ágnes: Szeleburdi család és további része a Bálint Ágnes: Hajónapló
Janikovszky Éva: A Hét Bőr

Gy_Ági P>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Ne olvassátok el a fülszöveget, mert a könyv első feléből elég sok mindent kikotyog, ami szerintem jobb lenne, ha meglepetés maradna (én mondjuk nem voltam elővigyázatos, elolvastam, de így is szinte letehetetlen volt, úgy magukkal ragadtak az események).
És kb. ennyi negatívumot tudok felhozni a könyvvel kapcsolatban.
Mert ez valami fergeteges! A stílusa, a humora, a kedvessége, a témák amiket érint, a kalandok, a társaság, a konkrét hiúz, Brazília spoiler – minden. (A borítója is! Mesél.) Olyan pontosan, érdekesen, időnként ironikusan, viccesen (de sose bántóan) vannak ábrázolva a szereplők, hogy szinte életre keltek olvasás közben: ott zsongtak, zsizsegtek, csetlettek-botlottak körülöttem, sokfélén, szerethetően és egészen, teljesen hihetően.
Minden és mindenki pörög, történnek egyre-másra a kalandok, az események, amelyek, bár gyakran egészen hétköznapiak, mégis úgy vannak elmesélve, hogy varázslatosnak láttam őket.
Az ismeretek, amiket közöl, nem terhelik a szöveget, természetesen illenek a történetbe, az olvasási élmény részévé válnak.
Minden fejezetből árad a természet, az erdő szeretete, ott akartam lenni én is velük, erős erdővágyat ébresztett bennem többek között off. Én sajnos még csak egy könyvét olvastam Gerald Durrellnek, de az ilyesmi élmény volt (erre utal az alcím is, gondolom).
Alig hihető számomra, hogy ez az első kötete az írónak, mint ahogy az is, hogy beleférhet ennyi minden ebbe a rövid 140 oldalba. Ez is varázslat.

3 hozzászólás
Zyta88>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

”– Klára néni is szokott túlélni menni?
– Csak az iskolába, Kornél…”

@Gy_Ági, köszönöm szépen, hogy felhívtad a figyelmem erre a kötetre, mert különben nem hiszem, hogy olvastam volna az idei Merítés-díj ifjúsági listájáról. Pedig kár lett volna kihagyni, mert nagyon jópofa, vicces kis történet, elsősorban a 10-12 éves korosztálynak. Annyira kedves a humora, nem az a hangosan felröhögős, hanem az a mosolygósan olvasós. Az író stílusa is könnyed, abszolút a fiatalok nyelvén szól (már amennyire én ezt meg tudom ítélni). Szerintem pontosan így mesélne egy 12 éves fiú. Külön érdekes volt nekem, hogy egy női író fiú szemszöget választ.
Marci és osztálytársai a természetismereti vetélkedő döntőjére készülnek kísérőtanárukkal, és annyira nem tűnik lehetetlen feladatnak eljutni Budapestről Márianosztrára, ám útjuk mégis rendkívül kalandosra sikerül, kezdve azzal, hogy magukkal kell vinniük Marci ötéves kisöccsét, keríteni egy fuvart, mivel az iskolabusz nem elérhető, aztán pedig túlélni egy éjszakát az erdőben. Ahol még akár a konkrét hiúz is szembejöhet. És akkor még el sem jutottunk a versenyre…
Kedvelhetőek voltak a szereplők, szépen beszéltek egymással, nem voltak klikkek meg beszólogatás. Lekötött a történet is, de amit a legjobban díjaztam, hogy kedvet csinál a természetjáráshoz. És hogy a Börzsönyben játszódik. Mivel Dunakeszin lakom, rengeteget járok arra kirándulni, és olyan jó érzés volt az ismerős helyszíneken végigmenni. Pontosan tudtam követni, merre haladnak, olyan szinten, hogy igaza volt Ruganyónak, tényleg nagyon szép az a bekötőút a legelésző lovakkal a 2-es útról Vác-Nyulas után Verőce felé. off
Jópofa volt, ahogy megjelent az első szerelem is, vagyis leginkább az egymásnak tetszés, bár szegény Marci elég fogalmatlan maradt. Viszont örültem, hogy a legjobb barátja egy lány, és ez teljesen természetes, köztük fel sem merül semmi több, meg is fogalmazza, hogy nem is számít, hogy néz ki a legjobb barátja, az a lényeg, hogy vele mindent meg tud beszélni. És ez tök jó, én hiszek a fiú-lány / férfi-nő barátságban, és tudom, milyen rossz tud lenni, amikor mindenki azt feltételezi, hogy valami több. Nagyon aranyos volt az is, mennyire szeretettel viseltetett Marci a kisöccse iránt, amellett persze, hogy kiakasztotta, amikor idegesítő volt, pont erről kell szóljon a testvéri kapcsolat (mondom ezt én, az egyke). Tetszett az is, hogy amikor baj volt, nem estek pánikba a gyerekek, jó példát mutatott.
Mondjuk azt meg kicsit sokalltam, hogy a felnőttek milyen életképtelenek voltak. spoiler Illetve nekem kissé túl részletesen volt taglalva, hogyan kell túlélni az erdőben, bár egy ilyen érdeklődésű gyereknek biztos érdekes, én viszont ezerszer inkább gyalogolnék akármennyit a következő faluba, minthogy spoiler. Ezek miatt nem 5 csillag, plusz nekem az ilyen kisebbeknek szóló könyv már az ingerküszöböm alja, de így is jó élmény volt, örömmel olvastam és tudom ajánlani, kiskamasz fiúknak kifejezetten, vagy fiúsabb lányoknak.

1 hozzászólás
ap358 P>!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Végre egy aranyos és letehetetlen haza gyöngyszem az ifjúsági regények terén.
A történetet egy 12 éves fiú szemszögéből olvashatjuk, és meglepett, mennyire megragadta a szerző a karakter hangját. Tényleg végig elhittem, hogy Marcit hallgatom, az ő csapongó, szórakoztató gondolatait olvasom.
A cselekmény során Marci nyakába sózzák a kistestvérét, aki a megszokott bosszantó szerep helyett egy édes, segítő testvérként tündökölt. A gyerekek útjuk során igazi csapatként működtek, nem a vitákon és aggódáson volt a hangsúly, hanem a megoldásra fókuszáltak és végig ott volt a remény bennük, egy percre sem adták fel
A felnőttek kissé esetlenre sikeredtek, de ezt tompította az, hogy a gyerekek végre meglátták a felnőttekben az embert, hogy egykoron ők is voltak fiatalok, követtek el csínyeket és nem mindig tartották a szabályokat, és ezek által úgy éreztem, szorosabb kötelék alakult ki a gyerekek és a felnőttek között.
Ez egy végig kalandos, szórakoztató és példamutató regény, csak ajánlani tudom az ifjúság számára.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

– Klára néni is szokott túlélni menni?
– Csak az iskolába, Kornél…

82. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Chöpp >!

Megint levontam a következtetést: a lányok a legrémisztőbb lények az egész világon. Hihetetlen, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, mint mi.

103. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Chöpp >!

– Tudod, kisgyerek, a telefont vagy a nagyon rövid vagy a nagyon fontos hívásokra használjuk. A többit jobb személyesen megbeszélni. Úgy érzed is a másik szagát, meg minden.

112. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Kapcsolódó szócikkek: telefon
Chöpp >!

Nem én tartoztam a csapathoz, hanem a csapat tartozott össze.

125. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Noémi_Zsófi_Tóvári>!

Valahol azt olvastam, hogy megdöbbentően sok mai gyerek szorong amiatt, hogy a bolygó, ahol élünk, lakhatatlanná válik, mire ők felnőnek.

36. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

2 hozzászólás
Nordlicht>!

Néha úgy szeretnék én is újra ovis lenni! Akkor még minden lehetségesnek tűnt.

48. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Chöpp >!

Mikor van egy felnőttnek annyi ideje, hogy végighallgasson?!
A lányokról nem is beszélve. Ők talán még a felnőtteknél is rosszabbak. Ha mondasz nekik valamit, vagy kiröhögnek, vagy sírni kezdenek. Persze a legtöbbször végig sem hallgatnak.

7. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Jesper_Olsen>!

– Mi a fene folyik itt? – kérdezte Ruganyó.
– A fene nem folyékony – tájékoztatta az öcsém elnézően, és hatalmasat ásított.

76. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Nikolett0907 P>!

Amikor Jane Goodall szelíden mosolyogva megszorongatta Medverács mancsát a suliban, még minden a lenagyobb rendben volt.

(első mondat)

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

Jesper_Olsen>!

Azt mondta, hogy az állatok a saját otthonukban a legboldogabbak, ahogy mi, emberek is. Az öcsém erre azt válaszolta, hogy akkor nekünk is az erdőbe kellene költöznünk, mert ott mindig boldogok vagyunk.

66. oldal

Kemény Gabi: A konkrét hiúz Avagy két és fél nap kaland öcsémmel és egyéb állatfajtákkal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Mull: A mesés menedék
Tasnádi István: Helló, Héraklész!
Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül
Molnár T. Eszter: Most már igazán
Jeff Kinney: Pechszéria
Rachel Renée Russell: Szívzűrök
Franziska Gehm: Egy zabálnivaló barátnő
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók
Sziklai Róbert: Lakli
Jeff Kinney: Rowley Jefferson bitang király kalandja