Szívzűrterápia ​strébereknek (Szívzűrterápia strébereknek) 1060 csillagozás

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Eredeti mű: Kelly Oram: The Avery Shaw Experiment

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
Móra, Budapest, 2015
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631198270 · Fordította: Vándor Judit
>!
Móra, Budapest, 2015
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634151937 · Fordította: Vándor Judit
>!
Móra, Budapest, 2015
224 oldal · ISBN: 9789631198751 · Fordította: Vándor Judit

1 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

LOL könyvek

159 tag · 32 karc · Utolsó karc: 2018. augusztus 29., 22:35 · Bővebben


Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Grayson Kennedy · Avery Shaw · Levi · Libby Garrett · Owen Jackson · Aiden Kennedy · Brandon Campbell · Levi


Kedvencelte 297

Most olvassa 58

Várólistára tette 185

Kívánságlistára tette 198

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
ZitussKa
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Második elolvasott LOL könyvem, és mit mondjak? Teljesen odavagyok érte. A karakterekért, a hangulatért, a történetért, és sztori könnyedségéért, mert ugyan nem rengette meg a világomat DE mégis a szívembe lopta magát ez a viszonylag rövid kis könyv:) Teljes eltökéltséggel mondhatom hogy nem utoljára vettem a kezembe! Szeretnék egy Graysont♥ Na és mit szeretnék még?

– Kísérletezni vele
– Egy „zuhanyos esetet”
– Egy vacsorát vele szilveszterkor
– Egy táncot vele
– Egy Grayson féle első csókot

És még ezer más dolgot amit ez a vicces, csupaszív, könyves álompasink csinált:D IMÁDTAM♥

7 hozzászólás
>!
FairyDust P
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Egyik legjobb LOL-os könyv, amit olvastam. Nagyon szerettem a könyv hangulatát, a vicces momentumokat. Grayson igazán mókás karakter, sokat mosolyogtam a beszólásain.
„Tényleg mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szeretne kikapcsolódni. Az egész könyv 224 oldal, ami néhány óra alatt elolvasható, és nagyon kedves, pozitív élményt hagy az emberben. Ez tipikusan egy felüdítő, léleksimogató könyv, amit mosolyogva fogsz lerakni.”

Bővebb ajánló: https://missreaders.com/books/details/9

>!
zuna19 P
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

„ha egy lány megengedi, hogy magadhoz öleld, amikor az élete darabokra törik, pedig te tök pucér vagy, akkor attól fogva valahogy másképp nézel rá.”
Jogos. ;D

Még most is szeretem ezt a történetet.
Nagyon aranyos és vicces sztori.
A két főszereplőt még mindig csak imádni tudom.

„-Az a srác akkor is bajt okoz, ha csak levegőt vesz.”
Á, nem hiszem, hogy Grayson-ra illene ez a leírás. :D :D :D

Ez az a a történet amit sosem fogok megunni, bármilyen idős is leszek, mert egyszerűen egy kis boldogságbomba az egész.
Leginkább a fiataloknak ajánlom ezt a történetet. Akik nem nagyon szeretnek olvasni, mert ezzel a sztorival könnyen boldogulhatnak.

>!
vikcs P
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Tessék csak sorba állni szépen és egyesével megverni, amiért én ezt a könyvet még csak most olvastam először… DE! az biztos, hogy nem utoljára :)
Annnyira odáig-vagyok meg vissza!
Teljesen magával ragadott már az első pár oldaltól, annyira hétköznapi és szlenges szövege van, annyira humoros és cuki az egész, hogy csak dicsérni tudom.
Tetszett, hogy Grayson fejébe is beleláthattunk, és én is csak vigyorogni tudtam, hogy mennyire aranyos, hogy ennyi mindent megtesz Avery-ért. Bebizonyította, hogy a pasik is tudnak nagyon szerelmesek lenni, valamint nagyon türelmesek és kitartóak. Le a kalappal előtte! Az tuti, hogy felkerült a könyves álompasik elejére, mert megérdemli. :))

Mindenki kapjon egy Grayson Kennedy-t!!! :)

Bővebb értékelés a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2016/11/kelly-oram-sz…

11 hozzászólás
>!
Kikiriki
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Mint ahogy egy éve, most is imádtam!
Csak akkoriban kicsit másképp járt az eszem.
Ne kérdezzétek miért, vagy hogyan, mert én sem tudom ezekre a választ, de akkoriban Avery és Aiden kapcsolatának szurkoltam.
Na, de azért azóta úgymond a helyes útra tértem, és megláttam Graysonben a jót! *-*
Sőt! Imádtam a személyiségét!
Minden tiszteletem Kelly, egy tökéletes könyves pasit alkottál egy tökéletes könyvvel együtt!
Viszont nem csak Avery és Grayson párosát, hanem Libby és Owenét is imádtam!
Bár, ahogy elolvastam a Csókelvonó kockáknak fülszövegét, hát… úgy látom képbe lép egy másik srác is Libby életébe, és hát én erre elég nyitott vagyok, ha az a könyv is annyira szerethető lesz, mint ez. :3

>!
Lillsz P
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Faltam az oldalakat! Imádtam ezt a könyvet! *-* Hmm… Sok könyvre mondtam már… Vicces volt, aranyos és igen romantikus. :) IMÁDOM Grayson-t! <3 Az egyik kedvenc LOL-könyvem. Mindenki olvassa el! :))) 5/5

>!
zsiina
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Egyszerűen hihetetlen! Bátran kimerem jelenteni annak ellenére, hogy még nem olvastam az összeset, ez a legeslegjobb LOL könyv. De tényleg.
Olyannyira nevettem a könyvön, hogy kicsordult pár könnyem, hál'istenek, hogy egyedül voltam itthon míg olvastam, különben a szüleim elvitettek volna egy diliházba. Néhol alig bírtam abbahagyni a nevetést, többször is újraolvastam az adott részt, és addig olvastam, amíg már a kíváncsiság nyert, és folytattam. Grayson egy poénzsák, imádtam őt, tipikus álompasi. A viccei, a beszólásai, ahogy Averyvel törődött, ahogy az anyukájával civakodtak, egyszerűen aranyos volt. Komolyan mondom, beleszerettem. :) Avery is többször megnevettetett, de azért néha megcsapkodtam volna azzal a bizonyos péklapáttal. Nem igaz, hogy nem vette észre, mi folyik körülötte. spoiler Na meg persze azzal is idegesített, hogy nem volt képes haragudni Aidan-re, sőt, magát hibáztatta. Apám, hogy feltudott húzni a hangulatváltozásival. Aztán ott vannak a kockák, és Grayson haverjai. Egytől egyig megkedveltem mindenkit, Libbyt és Owent különösen. Sírva fakadtam a nevetéstől annál a résznél amikor spoiler És Aidan.. hát őt utáltam. 17 évnyi barátságot képes volt eldobni a barátnője miatt? Ez nem barátság.. És a legnehezebb időszakban hagyta egyedül Averyt. Még jó, hogy ott volt neki Grayson, különben nem tudom, hogy viselte volna ezt az egészet.
Újraolvasás volt, és még mindig kedvenc. Semmit nem változott a véleményem, talán jobban megszerettem, mint eddig. Többször is újraolvasós. :)

22 hozzászólás
>!
christine
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Kellemes meglepetést okozott ez a könyv, észre sem vettem, és máris befejeztem, nagyon olvasmányos, hangulatos a megfogalmazása, tipikusan olyan, amit az ember nem tud nem szeretni.

Avery szerethető karakter volt, bár nekem nem tetszett, hogy annyit hisztizett. Bár lehet, azért gondolom soknak, mert szinte alig hasonlítunk valamiben, teljesen különbözik a látásmódunk, meg hasonlók…

Grayson tipikus rosszfiú, akinek nem lehet ellenállni. #Zuhanykirályfanlettem

Az egész történetben – annak ellenére, hogy olyan főszereplők is részt vettek a történetben, mint GRAYSON – Libby volt az, akiért odáig meg vissza voltam. Tényleg haláli a csaj, sírva röhögtem a beszólásain és a cselekedetein, annyira meglepett és annyira tetszett, hogy nem tudtam orrolni rá (mert biztos voltak azok, akik meglepődtek és utálták a tettei miatt… pedig amúgy a gondolkodásmódja eléggé logikus volt).

A LOL-könyvekben általában van valami plusz, és egy ideje túl nagy elvárásaim vannak ezekkel a könyvekkel kapcsolatban. Picit csalódtam. Nem tudom megfogalmazni, miért és miben, de ennél azért sokkal többet vártam el ettől a könyvtől. Azért is, mert ennek merőben magasabb a százaléka, mint mondjuk Ashton&Luca könyvének, amit amúgy a hibáival együtt imádtam.

3 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Ez egy nagyon aranyos kis történet volt, mondjuk Kellytől nem is vártam mást. Grayson nagyon cuki volt, ahogy teljes mellszélességgel Avery mellé állt. Másik kedvencem pedig Libby volt a macskás pólóival, meg a kiakasztó dumájával. Szegény Owen! Annyira jól szórakoztam a sztorin, kár, hogy ilyen rövid volt.

2 hozzászólás
>!
Naiva P
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Hello, legcukibb könyv. Hogy lehet egy történet ennyire aranyos & imádnivaló? Elképesztően jól meg van írva, tele humorral. Bátran állítom, hogy még mindig a legjobb LOL könyv. Számomra biztos.
A történet egyszerű. A gimi legnépszerűbb fiúja és a nerd lány tudományos kísérlete az ő összetört szívéről. A romantika szépen, lassan bontakozik ki, miközben a történet nagyon olvastatja magát, pedig a végkifejlet előre borítékolható. Grayson egyszerűen imádnivaló, aki valójában teljesen jófiú. Ő segít a stréber lánynak feldolgozni a „gyász” 7 fázisát és támaszt nyújt számára, feloldódást az ő szociális szorongásában.
Aki egy üde, szórakoztató olvasmányra vágyik, annak kiváló választás ez a könyv. Készüljön fel, hogy rögtön beleszeret a karakterekbe, és szurkolni fog a főszereplőknek, hogy összejöjjenek.


Népszerű idézetek

>!
kiruu P

Felé nyújtottam az öklömet. Komolyan szemügyre vette.
– Intelligenciám messze felülmúlja az öklök összeütését. Viszont ha ez lehetővé teszi, hogy ha csak pillanatokra is, de kapcsolatba kerüljek isteni testeddel, elfogadom.

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy · Libby Garrett
>!
kiruu P

…ha egy lány megengedi, hogy magadhoz öleld, amikor az élete darabokra törik, pedig te tök pucér vagy, attól fogva valahogy másképp nézel rá.
Persze, az se fájt, hogy csuromvizesen tapad rá az átlátszó trikó…
Beletelt egy kis idő, amíg kimásztam a zuhany alól Avery távozása után. Előbb hideg vizet kellett magamra ereszteni, mert… nos, mert kellett.

Kapcsolódó szócikkek: Avery Shaw · Grayson Kennedy
>!
kiruu P

Annyira kikészültem, hogy csak akkor vettem észre, a fürdőszobába menekültem, ahol Grayson éppen zuhanyozott, amikor meglepődve kikukkantott a zuhanyfüggöny mögül.
– Aves, aranyom, most nem érek rá. – Majd felvonta a szemöldökét, és gonoszkodva rám vigyorgott. – Hacsak nincs kedved csatlakozni…?
Ebben a pillanatban kopogtattak, és anyám aggódó hangon keresett. Graysonra néztem, és a színtiszta pánik őrületében gondolkodás nélkül beugrottam mellé a függöny mögé.
– Húha! Avery, csak vicceltem!

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy
>!
kiruu P

– Oké, oké, igazad van. Elismerem a kapcsolatunkat alapvetően a testvéri civódás jellemezte. De a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma miattad állt fel..
– Atyaég, Grayson! Fogd be!

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy
4 hozzászólás
>!
kiruu P

– Avery? Te vagy az, kicsim?
(…)
– Sajnálom, Kaitlin. Csak én vagyok.
– Jaj, bocs, Grayson. Azt hittem, Avery vagy.
– Igen, ez gyakran előfordul.

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy
13 hozzászólás
>!
Cicu

– A tánc – mondta – az érzésről, és nem a gondolkodásról szól.

98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Avery Shaw · Grayson Kennedy · tánc
>!
kovkira

– (…) Te viszont pontosan úgy viselkedsz, mint egy közönséges báty.
– Közönséges? – Azt hittem, megbántódik, de csak nevetett. – Szerinted közönséges vagyok?
– Igen. Egészségtelenül az. Beleböfögsz az arcomba, valahányszor hagymát eszel. Eszedbe se jut, hogy kimenj, ha fingasz. Ma délután rám csöpögtetted az izzadságodat. Direkt!
– Oké, oké, igazad van. Elismerem, hogy a kapcsolatunkat alapvetően a testvéri civódás jellemezte. De a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma miattad állt fel.
– Atyaég, Grayson! Fogd be!

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy
20 hozzászólás
>!
kiruu P

…ekkor fogtam fel, hogy a zuhany alatt állok, egy nagyon meztelen Grayson Kennedyt ölelek, akinek bizonyos testrésze nem kifogásolta ezt a felállást.

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy
9 hozzászólás
>!
kiruu P

– Te Newton törvényeire kaptál egyest?
Oké, szóval azért bámulnak, mert hülyének tartanak.
– Miért? – kérdeztem védekezően. – Annyira könnyű? Egy büdös szavát se értem. Az a pasi súlyosan bedrogozott, mikor azokat a törvényeket fogalmazta.

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy
>!
DarknessAngel

(…) ha egy lány megengedi, hogy magadhoz öleld, amikor az élete darabokra törik, pedig te tök pucér vagy, akkor attól fogva valahogy másképp nézel rá.

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Kennedy

Hasonló könyvek címkék alapján

Zoe Sugg: Girl online
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság
J. L. Armentrout: Origin
Samantha Young: Dublin Street
Marian Keyes: A legfényesebb csillag
Sofi Oksanen: Baby Jane
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom
Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer – Mara Dyer eszmélése
Tara Altebrando: A távozás