Brian résnyire szűkült szemmel rám meredt, és még szorosabban magához vont.
– Tuti, hogy neked is van sztárszerelmed.
Naná hogy volt, de eszembe se jutott volna megmondani neki, mert megölne érte.
– Pfff… Még hogy nekem? Nincs.
– De, de, van! – Látszott rajta, hogy nem hisz nekem. – Idővel mindenki rajongani kezd valakiért. Amikor megtudom, ki az, vigyázz, mert nem lesz kegyelem.
Rávillantottam ördögi vigyoromat – egy kicsit még kínozni akartam.
– Talán tényleg van valaki, akinek a jelenlétében az ájulás kerülgetne, de nem árulom el a nevét. Ezt a titkot magammal viszem a sírba.
Játékos élcelôdésnek hangzott, de a szívem mélyén tényleg reménykedtem, hogy Brian sosem tudja meg, mennyire betegesen rajongok Kyle Hamiltonért, a rocksztárért. Kyle a kedvenc együttesem énekese, az ő poszterét tettem ki először a szobám falára. Viszont Brian ki nem állhatta. Évekkel ezelőtt egyszer megemlítettem neki az egyik e-mailemben, hogy szeretem a Tralse-t, mire végig kellett hallgatnom, Kyle mekkora egy bunkó, és hogy elvből utálnom kéne az egész bandát. Azóta nem hoztam szóba őket.
– Tuti, hogy vérciki a fazon, különben elmondanád – meredt rám Brian, mintha a tekintetével ki tudná húzni belőlem az igazat.
Talán egy nap bevallom neki, hogy minden alkalommal, amikor az ősellensége a mikrofonhoz lép, elgyengül a térdem, de az a nap nem ma van.
339-340. oldal
