Soha ​már (Nevermore 1.) 498 csillagozás

Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

„Az ​író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”
–New York Journal of Books
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal… (tovább)

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
528 oldal · ISBN: 9789633735329 · Fordította: Farkas János
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
528 oldal · ISBN: 9789633735336 · Fordította: Farkas János
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633733394 · Fordította: Farkas János

2 további kiadás


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Varen Nethers · Isobel Lanley · Pinfeathers · Gwen Daniels · Sam Lanley · Brad


Kedvencelte 81

Most olvassa 20

Várólistára tette 298

Kívánságlistára tette 192

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

kellyolvas P>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Egészen különleges történet ez a young adult műfaj paranormális könyveinek kínálatában. A megjelenés időzítése csodás, ugyanis ezt a könyvet pontosan egy borús őszi estén ajánlom elkezdeni.
Hogy miért? A szerző Edgar Allan Poe verseiből, történeteiből vett ötletek alapján szőtte a cselekményt, alakította a karaktereket. Ahogy Agatha Christie a szórakoztató krimi királynője, Poe a misztikus, hátborzongató, félelmetes rejtélyek királya volt. Művei a mai napig számos irodalmi mű vagy éppen hollywoodi mozi alapjául szolgál. Ő egy zseni volt, és mint a zsenik általában, egyben őrült is.
A fülszöveget olvasva mégis az első szembeötlő momentum, hogy a főszereplő pom-pom lánynak az addig észrevétlen, fura kinézetű sráccal kell együtt dolgoznia az irodalom házidolgozaton. Tény, hogy számos történet alapul a jó kislány-rossz fiú tanulmányi páros klisén, de én még egyetlen alkalommal sem találkoztam olyannal, amiben egy rejtőző „adonisz” helyett egy feketére festett hajú, bakancsos, góth srác szerepel fémkarikával az ajkán. Ekkor még el sem hiszed, hogy néhány oldallal odébb már kedvelni fogod a karakterét.
Isobel (bár másik nevet választott volna a szerző) tehát a Trenton középiskola egyik menő klikkjéhez tartozik, szép, szőke lány, akinek biztos helye van a szurkolólányok között és ráadásul az egyik menő focista a fiúja. Alaposan kívül találja magát a megszokott komfortzónáján, amikor kénytelen együttműködni ezzel a nem hétköznapi figurával. A dolgozat tárgya pedig Poe munkássága, és a srácon azonnal érezhető, hogy a kisujjában van ez a tudás, mégsem adja könnyen, nem hajlandó a lány helyett megcsinálni mindent. Öröm volt nézni a karakterek fejlődését, megnyílását, ahogy egyre inkább hatást gyakoroltak egymásra.
A tanulópáros között lassan építkező, fokozatosan erősödő vonzalom alakul ki, ahogy Isobel egyre több időt tölt Varennel, és rájön, hogy mennyire üres és semmitmondó volt az előző kapcsolata.
Hozzá kell tennem, hogy Isobel csak kinézetre téveszthető össze egy Barbie babával, ő már az első oldalakon bizonyítja, hogy nem üres a feje és jól oda tud mondani bárkinek, ha arról van szó.
Egyre több furcsa véletlen és félelmetes álom követi egymást, Isobel rájön, hogy nem az elméjével van baj, hanem ő és Varen olyan területekre merészkedtek a nyomozásukkal, ami rejtélyes és veszélyekkel teli. Felbukkannak mindenféle alvilági lények, démonok, egészen horrorisztikus elemekkel is találkozunk, mégsem lesz rémtörténet jellege a sztorinak.
A cselekmény okozta izgalmakon felül ott van végig a romantikus szál is, melyet a szerző valami csodás módon bontakoztat ki. A csókjelenet remekül sikerült, igazán emlékezetes marad.
Az írásmód nekem nagyon tetszett, lírai, mégis egyszerű, olyan, ami könnyen és gyorsan olvasható. Isobel fejlődése beindult, bár sosem siránkozott annyit mint egy átlag ya hősnő, de inkább mondanám belevalónak így a végére. Varenből sokkal többet is el tudtam volna viselni, főleg az utolsó 100 oldalon. Egyébként bónusz pontért meg lehet fejteni, miért ez a neve a srácnak. Na ki jön rá??
A történet többi szereplője is erős karakter. Nagyon bírtam Gwent, ő hozott némi humort a történetbe, és még Danny, Isobel kisöccse is remekelt nálam. Mindig is hiányzott nekem egy öcsibogyó, aki marhára idegesítő általában, de a bajban fedez és a legjobban aggódik érted a családból.
Összességében azt mondhatom, hogy nagyon várom ennek a könyvnek a folytatását, ugyanis egy óriási függővéget kapunk a végére, persze reményteli ez a vég. Örülök annak, hogy végre van egy szerző, aki ennek a korosztálynak is megmutatta, hogy érdemes Poe-t olvasni, érdemes elgondolkodtató, intelligensen tekervényes rejtélyeken agyalni.

7 hozzászólás
GytAnett>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Húúú, azt hittem, hogy soha nem érek már ennek a könyvnek a végére.
Nagyon örültem, hogy sikerült megszerezni ezt a könyvet, mert már egy ideje piszkálta a fantáziámat, nem tűnt teljesen átlagos és sablonos történetnek, emellett úgy gondoltam, hogy egy olyan fantasy világba kalauzol el ez a könyv, ahonnan nehezemre fog esni kimászni. Ennek ellenére a polcomon várt már jó ideje a sorára, valamiért csak kerülgettem. Azt hiszem, a tudatalattim tudta, hogy nem lesz nagy kedvenc.
Az eleje egészen jól indult. Egyáltalán nem zavart, hogy akkor klisével indított, mint ide Amerika. Népszerű lánynak és a népszerűtlen, gót srácnak együtt kell egy házi dolgozatot megírniuk. Nem is tudom, hogy láttam-e már ilyet… :D Szegény szerencsétlenek nem bírtak dolgozatot írni, mert a világ és a szüleik összeesküdtek ellenük. Utólag visszagondolva nem is tudom, hogy hogy nem sírtam a röhögéstől. :D Majd bejött a képbe Poe, és elkezdett izgalmasabbá válni.
Isobel a maga tökéletes kis pompomlány világával és gondolkodásával nagyon idegesített. Már minden ott volt az orra előtt, már elmondtak neki több dolgot is, de még mindig mindent tagadott és nem akarta elhinni, és a legfontosabb még mindig az ugribugri volt. spoiler
A jó tanácsot valahogy soha nem sikerült megszívelnie, csak ment a maga feje után és csinálta sorra a hülyeségeket.
Varen. Több mint 500 oldalas ez a könyv, de mondhatom azt, hogy nagyjából semmit sem tudtunk meg róla, csak azt, hogy feneketlen nagy szerelem alakult ki kettejük között. De hogy miért meg hogyan? Passz. Értetlenül álltam a dolgok fölött. spoiler
Jó ideig vitt is magával a történet, legalább 300 oldalt gond nélkül elolvastam, érdekelt, de az utolsó 200 oldal nagyon nyögvenyelősen ment. 3 oldalanként lapoztam előre, hogy ebből a fejezetből mégis mennyi van még.
A legnagyobb gondom talán azzal volt, hogy ez meg lehetett volna írni nagyon maximum 400 oldalban. Túl volt részletezve minden. Amikor már a huszadik ruha vagy tárgy leírását olvastam, készültem elaludni. Túl sok volt a leírás, ennyi.
Nyilvánvalóan rengeteg kérdés merült fel bennem, mivel egy trilógia nyitókötetéről van szó. Fogalmam sincs, hogy fogom-e valaha folytatni. Érdekelne, hogy hogyan folytatódik, de nem biztos, hogy szívesen kitenném-e magam megint ennek a szenvedésnek.

Orsi999>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Ha egy szóval kellene ezt a könyvet leírnom, akkor azt mondanám, hogy furcsa, de nem jó értelemben.
Először a borító keltette fel a figyelmemet, ami nagyon szép, de van egy kicsi hátborzongató hatása. A fülszöveg elolvasása után elég nagy lelkesedéssel kezdtem neki az olvasásának, de egy kicsit csalódtam. Túl hosszú volt, rengeteg leírással, amit egy idő után már átlapoztam. Nagyon untatott.
Isobel az elején nagyon idegesített, a vége felé kezdtem megszokni. Varen pedig eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Szívesen olvastam volna még róla, mivel szinte semmit se tudtunk meg róla.

schesztiஐ>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Megint egy olyan a bőröd alá kúszik és belülről kísért-típusú könyv, imádtam! A hangulata, a szereplői tökéletesek, minden a helyén van, egyszerre félelmet keltő, izgalmas és gyönyörű.

Nem olvastam még semmi hasonlót. Olyan rémvilágot találtam, ami egyszerre taszít és vonz, baljós és sötét, de mégsem tudok elszakadni tőle.
Mennék vissza Varen-hez, Varen-ért. Újabb szerelem. :)

És persze beleépítve a groteszk tündérmesébe Poe halhatatlan versei… fantasztikus hátteret adnak a már megszokottá vált alaptörténetnek. Ez a könyv tökéletesen különleges marad egyedi hangzásával és hangulatával. Már napok óta abban a „tudni-akarom-a-végét-de-nem-akarom-befejezni-a-könyvet”-állapotban olvastam, kezemhez és szívemhez nőtt, belém ivódott, átjárt teljesen.

A képi világa félelmetesen zseniális – szó szerint – a rettentő külsejű démonokkal, a temető jelenettel, árnyakkal. Imádtam Varen gyönyörű írását, az íves bíborszínű szavakat, és olyan szívesen olvastam volna még tőle, róla.

A könyv csodaszép, kívül-belül, letehetetlen, magával ragadó, hátborzongató és lélekmelengető. Az biztos, hogy Poe verseit is előszedem.

Nagyon köszönöm ezt a könyvet is a Blogturné Klubnak – @Sheila_7 értékelése volt az, amit olvasva eldöntöttem, hogy megveszem. (Most azon vagyok, hogy továbbadom, mert ez inkább kemény borításúban kell. ;))

11 hozzászólás
K_A_Hikari I>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

„ – Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke a hajam és a pompomlányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok.
– Csak azért, mert feketét viselek, és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompomlányokat fogok terrorizálni.”

Ezt simán le lehetett volna rendezni 100-150 oldallal kevesebben, akkor talán nem várom ennyire, hogy vége legyen.
(…)
Tulajdonképpen tetszett is meg nem is.
Túl hosszúnak éreztem, felesleg (belső?) narrációkkal, ahelyett, hogy történt volna valami.
Karakterek is régen voltak ennyire semmilyenek számomra. Van ez így.
A sok Poe utalás viszont tetszett benne, ez tény.
Elolvasom a második részt kiváncsiságból. De hogy jobban elnyeri-e a tetszésem?
Nos….
„S szólt a holló: soha már.”

6 hozzászólás
Dyus33>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Mit is írjak, amikor előttem már minden pozitívat leírtak a Molyocskák erről a könyvről? Azt, hogy csak megerősíteni tudom Őket. Fantasztikus volt ez a történet, kicsit elvont, nekem kicsit fantasys is, elmélyülős, ijesztő, szerteágazó… Tudom, hogy az elme csodákra képes, de borzalmakra is… Isobelt néha fel tudtam volna pofozni a megnémulásai miatt, nagyon sok problémára megoldás lett volna a kommunikáció… Varent nagyon megkedveltem, sok hozzá hasonló problémás hátterű jóképességű kölyök szaladgál a világban, várva, hogy csak egy kicsit odafigyeljenek rá…. Én kívántam volna egy csöppnyivel több romantikát, mélyebb kötődésre lett volna szüksége a két fiatalanak, remélem, ezt a későbbiekben meg is kapom :)

3 hozzászólás
Csingike>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Még nem tudom, hány csillagot adjak. A könyv 3/4-e tipikus vp-s könyv, nem is vártam tőle túl sokat, így akár kellemes csalódás is lehetett volna. Még az alapsztori is egész jó. De aztán ahogy a vége felé értem, egyre nagyobb katyvasznak éreztem a történetet. Néztem is magam elé, hogy én most ugyanazt a könyvet olvasom-e. Már alig vártam, hogy túl legyek ezen az egészen. A karaktereket elég kidolgozatlannak éreztem, és senki sem volt szimpatikus. Isobel irritáló, butácska lány, még jó, hogy nem E/1-ben írták a könyvet, mert akkor biztosan nem olvastam volna végig. Varen meg olyan kis semmilyen, és az, hogy nem képes válaszolni normálisan a kérdésekre, rejtélyekre, csak elintézi egy vállrándítással, vagy maga elé nézéssel (netalán még egy-két szót is mond), hát nekem ez kevés ahhoz, hogy érdekes és titokzatos legyen. Isobel és a 'barátai'… meg is érdemli őket, ha eddig nem vette észre, hogy milyenek. A szerelmi szál is annyira valótlan, én nem éreztem köztük olyan nagy vonzalmat, mint ahogy azt az írónő szerette volna átadni. Az önfeláldozós, életemet adom a tiédért szerelemhez ennél jóval több kell.
A vége természetesen függővég, és el is fogom olvasni a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak majd a dolgok, de nem kaparom a falat miatta. Egyébként az egész könyvben Pinfeathers keltette fel az érdeklődésemet, szívesebben olvasnék róla. :D

14 hozzászólás
Ella19>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Körülbelül egy évvel ezelőtt elkezdtem olvasni ezt a könyvet, olyan 3 oldalt olvashattam el belőle, nem ment akkor több (nem volt hozzá hangulatom). Félve kezdtem így neki, de meglepően jó volt. Talán az volt vele az egyedüli problémám, hogy az írónő néhány részletet nagyon részletesen írt le, ami egy kicsit unalmas volt. A főszereplőnk Isobel egy szőke hajú pompom lány, aki az iskola legmenőbb pasijával jár Braddel. Varen egy gót fiú, aki fekete hajával és fekete ruháival és a démonaival félelmetessé válik az iskolában, nem barátkoznak vele. Isobel és Varen külsőleg teljesen ellentétei egymásnak, azonban mégis hasonlítanak egymásra. A könyv elején a történet átlagos tini regénynek tűnt, de a könyv felétől nagyon izgalmassá vált.
Biztosan el fogom olvasni a következő részeket is.:)

Zöldövezet>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Kövezzenek meg, de ezt a könyvet nagyon szerettem olvasni! Elkapott az árnyékvilág és lehúzott az örvény. Egy füsttel, hamuval, démonokkal teli rémálomvilágban találtam magam, ahol a Vörös Halál és a fehér úrnő lelkekre vadászik.
Minden rendben volt addig, amíg egy féléves kötelezőnek induló angoldolgozat fejre nem állította Isobel Lanley addigi biztonságos kis világát. A Trenton gimi hajrácsapatának üdvöskéje nem akármilyen tanulópárt kapott, hanem a legrémesebbet, akit csak képzelhetett: Varen Netherst hollófekete tincseivel, átható zöld szemeivel, rengeteg szegecses bőrkarkötővel, bakanccsal, kellemetlen cinizmussal és kölcsönös ellenérzésekkel. Nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy mit kezdenek egymással, mert kettejük életének még a körvonalai is fényévekre voltak, nemhogy a legkisebb metszete is legyen. Amit pedig kezdtek, annak minden percét élveztem. Isobelről fokozatosan kiderült, hogy azért több is van benne a Barbie külsőnél és felszínességnél. Lassan megtanult küzdeni az igazáért, kiállni magáért és szembenézni akár a Halállal, ha a legnagyobb a tét. Varenben pedig egy egész világ lapult, ami elnyeléssel fenyegetett többeket, akiknek így vagy úgy köze lett a fiúhoz. Talán egyedül a szerelem mentheti meg – hacsak nem túl késő már –, mielőtt még éjfélt üt az óra.
Egyedi és nagyon jó ötlet az Edgar Allen Poe műveinek komor világára épülő regény, és az írónő fantasztikusan használta ki a benne rejlő lehetőségeket. A groteszk és ijesztő lények, a baljós hangulat, a szürreális dolgok, amik egybemosták a valóságot az álommal, időnként bizonytalanná téve, hogy melyik is van éppen. (Bár emiatt egy-két helyen kicsit nehezebb volt megtalálnom a fonalat az okok és miértek erdejében.) Beépültek a regénybe konkrét Poe művek hol csak említés vagy rövidebb idézetek, hol a történések szintjén is. Ezt a borzongós, gótikus, misztikus rémvilágot jól ötvözte a szerző a az amerikai középiskolák jól ismert hétköznapi világával, mindezt pedig megfejelte egy kicsit fordított Hamupipőke érzéssel, ahol Hamupipőkének kellene megmentenie az elátkozott herceget. Nos, a könyv végére az óra elütötte az éjfélt és a helyzet határozottan bonyolódik. Ide nekem az üvegcipőt… ööö a folytatást!

perpetua P>!
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Most már bánom, hogy halogattam az olvasást, de a borító nagyon nem fogott meg, igazán ellenszenves a rajta lévő pasi. :S De sikerült ezen „túljutnom” és egy remek könyvélménnyel gazdagodtam. :)
Ismét bebizonyosodott, hogy a hosszabb könyveket szeretem, hiszen így ki tud teljesedni a cselekmény. A kezdésben még nem volt semmi újdonság, hiszen sok olyan könyv van, ahol a suli népszerű lánya valamilyen ürügy folytán „összekerül” a suli rossz fiújával/különcével. A Soha már viszont ennél többről szól. Nem a főhősök, „jajj nem lehetünk együtt, mert az milyen lenne már…” gondolataival van tele (itt hozzá kell tennem, hogy azért én szeretem az olyan könyveket is :D ), hanem a történetet körbelengi a rejtélyesség és misztikum. Emiatt szerettem meg a történetet. Az írónő remekül alakítja a szálakat, igazán még morzsákat se kapunk, hogy könnyebben rájöjjünk a válaszokra, végig izgulhatunk, hogy mi is ez az egész. A vége pedig olyan lett, amire már egy ideje vártam. Szép hosszú, igazán eseménydús, nem összecsapott lezárást kapott a könyv, és mostanában ezt hiányoltam, sok olvasmányomból. :( Konkrétan a legvége volt a legnagyobb meglepetés, egyáltalán nem erre számítottam, és most rághatom a körmöm, hogy mikor lesz már folytatás.
Isobel nem emelkedik ki a többi hősnő közül, de ide megfelelő volt. Van, csajos, pom-pom lányos oldala, de szerencsére van egy bátrabb, makacsabb oldala küzdőszellemmel. Jó volt vele végigkövetni az utat, ahol egyre jobban ráébred, hogy mi is zajlik körülötte, mik veszik körül. Varen-t viszont nem szerettem, mint pasi. Távol áll az „ideáljaimtól”, de mégse zavart, mert a könyv középpontjában nem csak kettejük vonzódása van, így élvezhető volt számomra is az őt körüllengő rejtély. :)
Két különböző stílus van egybegyúrva a könyvben, ezért széles körben válhat kedvenccé. A csajos, gimis, jó lány/rossz fiús történeteket kedvelőknek is megfelelő, de akik a sötétebb, rejtélyesebb, misztikusabb történeteket szeretik azoknak is ajánlanám. :) Én imádtam. :) És most talán először jutott eszembe, hogy ezt szívesen megnézném a mozivásznon is. :)

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Sheila_7 I>!

– Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke vagyok és a pompom lányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok. Nagyon elegem van már ebből.
– Csak azért, mert feketét viselek és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompom lányokat fogok terrorizálni, ha már itt tartunk.

133. oldal

Sheila_7 I>!

– Mit jelent az, hogy agyafúrt?
– Agyafúrt – ismételte a fiú, miközben írt. – Ez egy melléknév, és olyan emberekre használják, akik ragyogó szellemi képességekkel rendelkeznek. Például olyanokra, akik ha már egy könyvesboltban vannak, eszükbe jut, hogy felálljanak és keressenek egy valódi szótárt, ahelyett, hogy milliónyi kérdést tennének föl.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers
Sheila_7 I>!

– […] Én fogom a halott csaj szerepét játszani?
[…]
– Te soha sem lehetnél Lenore. […]
– Igen? És miért nem?
– Egyrészt – felelte jegyzetelés közben –, te még élsz.
– Oh – felelte –, szóval akkor te leszel Lenore?

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers
Démonika>!

– És, mióta vagy itt? – kérdezte.
A fiú zsebre vágta a kezét, és megvonta a vállát.
– Várjunk csak – mondta Isobel morcosan összehúzva a szemét.
– Ugye, nem engem figyeltél?
A fiú csak hosszú szünet után válaszolt.
– Én inkább úgy mondanám, megfigyeltelek. Sokkal kevésbé hangzik perverznek.
– Nem is gondoltam, hogy ilyen gazdag a szókincsed.

216. oldal

2 hozzászólás
Belle_Maundrell >!

– Elviselhetetlen kínt az okoz, ha azok után sóvárgunk, akiket szerettünk, és valaha a miénk voltak, de már soha nem ölelhetjük át őket – folytatta Reynolds. – Ez az elképzelhető legszörnyűbb fájdalom.

490. oldal, 47. Enyhülő bánat

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
Sheila_7 I>!

Kinyújtott karral maga elé tartotta a kefét, mert egy idétlen fegyver még mindig jobb, mint a fegyvertelenség. A legrosszabb esetben is megfésülheti vele a fickót.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley
csillagka>!

– Lesz egy buli péntek este – mondta a fiú –, amit minden évben megrendeznek, de nem mindenki tud róla.
Isobel feszülten figyelt, előrefordult, és kőkeményen próbálta elkerülni, hogy az arca hamuszürkére vagy lángoló vörösre váljon. Lehetetlen, hogy ez történik. Nem tudta elképzelni, hogy a fiú randira hívja őt. Ez csak valami tévedés lehet. Szemernyi kétség nem volt benne afelől, hogy nincs az az isten, hogy ő randira…
– Szeretném, ha eljönnél – mondta a fiú.
Isobel szája tátva maradt, de gyorsan be is csukta, mielőtt a fiú észrevehette volna.
– Velem – tette hozzá.
Na, tessék.

221. oldal, 23. fejezet - Az elhunyt kedves

Sheila_7 I>!

– Oké – csapta be a könyvet, amitől még az asztal is megrázkódott, s bizonyára Varen tolla is megcsúszhatott a papíron, mert felnézett, és felhúzta a szemöldökét. – Szóval, akkor beszélhetnénk erről az álarcos írásról? Hogy van az, hogy a végén a rosszfiú mindenkit kinyír?
A fiú felemelte a tollát a papírról, és visszasüllyedt a székébe. A lányra pillantott, meglepett arckifejezéssel.
– Feltételezem, amikor azt mondod „rosszfiú", akkor a Vörös Halálra utalsz, arra célozva ezzel, hogy Prospero a jófiú. – A lány elgondolkozott a hallottakon, s közben az állkapcsát jobbra mozdította. Értette, hogy mire céloz a fiú, és a szemét forgatva, pilláit rezegtetve nagyot sóhajtott. – Oké, tök mindegy, kizárta az összes beteg embert a várból, és hatalmas bulit rendezett a gazdag haverjainak. Nem okés, ezt vágom. De mindezt félretéve, miért írna Poe egy történetet valami pompás palotáról, és miért töltene ennyi időt azzal, hogy leírja azt a sok cifra termet meg az ébenfa órát ilyen színesen, nem is beszélve az agyafúrt hercegről, meg az ivócimboráiról, ha a végén úgyis mindenkit kinyír?
– Azért – mondta Varen –, mert végül mindig a halál győz.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers

A sorozat következő kötete

Nevermore sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fróna Zsófia: Démonok közt
Richelle Mead: A halál csókja
Csóti Lili: Hetedvérig
Anna Banks: Poszeidón
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Tracy Wolff: Sóvárgás
Michelle Hodkin: The Retribution of Mara Dyer – Mara Dyer végzete
Aurora Lewis Turner: A tűzróka
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai