Soha ​már (Nevermore 1.) 384 csillagozás

Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

„Az ​író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”
–New York Journal of Books
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal… (tovább)

Eredeti mű: Kelly Creagh: Nevermore

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633733394 · Fordította: Farkas János
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633733400 · Fordította: Farkas János
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633733394 · Fordította: Farkas János

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Varen Nethers · Isobel Lanley · Pinfeathers · Gwen Daniels · Brad · Sam Lanley


Kedvencelte 78

Most olvassa 27

Várólistára tette 292

Kívánságlistára tette 223

Kölcsönkérné 13


Kiemelt értékelések

>!
kellyolvas P
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Egészen különleges történet ez a young adult műfaj paranormális könyveinek kínálatában. A megjelenés időzítése csodás, ugyanis ezt a könyvet pontosan egy borús őszi estén ajánlom elkezdeni.
Hogy miért? A szerző Edgar Allan Poe verseiből, történeteiből vett ötletek alapján szőtte a cselekményt, alakította a karaktereket. Ahogy Agatha Christie a szórakoztató krimi királynője, Poe a misztikus, hátborzongató, félelmetes rejtélyek királya volt. Művei a mai napig számos irodalmi mű vagy éppen hollywoodi mozi alapjául szolgál. Ő egy zseni volt, és mint a zsenik általában, egyben őrült is.
A fülszöveget olvasva mégis az első szembeötlő momentum, hogy a főszereplő pom-pom lánynak az addig észrevétlen, fura kinézetű sráccal kell együtt dolgoznia az irodalom házidolgozaton. Tény, hogy számos történet alapul a jó kislány-rossz fiú tanulmányi páros klisén, de én még egyetlen alkalommal sem találkoztam olyannal, amiben egy rejtőző „adonisz” helyett egy feketére festett hajú, bakancsos, góth srác szerepel fémkarikával az ajkán. Ekkor még el sem hiszed, hogy néhány oldallal odébb már kedvelni fogod a karakterét.
Isobel (bár másik nevet választott volna a szerző) tehát a Trenton középiskola egyik menő klikkjéhez tartozik, szép, szőke lány, akinek biztos helye van a szurkolólányok között és ráadásul az egyik menő focista a fiúja. Alaposan kívül találja magát a megszokott komfortzónáján, amikor kénytelen együttműködni ezzel a nem hétköznapi figurával. A dolgozat tárgya pedig Poe munkássága, és a srácon azonnal érezhető, hogy a kisujjában van ez a tudás, mégsem adja könnyen, nem hajlandó a lány helyett megcsinálni mindent. Öröm volt nézni a karakterek fejlődését, megnyílását, ahogy egyre inkább hatást gyakoroltak egymásra.
A tanulópáros között lassan építkező, fokozatosan erősödő vonzalom alakul ki, ahogy Isobel egyre több időt tölt Varennel, és rájön, hogy mennyire üres és semmitmondó volt az előző kapcsolata.
Hozzá kell tennem, hogy Isobel csak kinézetre téveszthető össze egy Barbie babával, ő már az első oldalakon bizonyítja, hogy nem üres a feje és jól oda tud mondani bárkinek, ha arról van szó.
Egyre több furcsa véletlen és félelmetes álom követi egymást, Isobel rájön, hogy nem az elméjével van baj, hanem ő és Varen olyan területekre merészkedtek a nyomozásukkal, ami rejtélyes és veszélyekkel teli. Felbukkannak mindenféle alvilági lények, démonok, egészen horrorisztikus elemekkel is találkozunk, mégsem lesz rémtörténet jellege a sztorinak.
A cselekmény okozta izgalmakon felül ott van végig a romantikus szál is, melyet a szerző valami csodás módon bontakoztat ki. A csókjelenet remekül sikerült, igazán emlékezetes marad.
Az írásmód nekem nagyon tetszett, lírai, mégis egyszerű, olyan, ami könnyen és gyorsan olvasható. Isobel fejlődése beindult, bár sosem siránkozott annyit mint egy átlag ya hősnő, de inkább mondanám belevalónak így a végére. Varenből sokkal többet is el tudtam volna viselni, főleg az utolsó 100 oldalon. Egyébként bónusz pontért meg lehet fejteni, miért ez a neve a srácnak. Na ki jön rá??
A történet többi szereplője is erős karakter. Nagyon bírtam Gwent, ő hozott némi humort a történetbe, és még Danny, Isobel kisöccse is remekelt nálam. Mindig is hiányzott nekem egy öcsibogyó, aki marhára idegesítő általában, de a bajban fedez és a legjobban aggódik érted a családból.
Összességében azt mondhatom, hogy nagyon várom ennek a könyvnek a folytatását, ugyanis egy óriási függővéget kapunk a végére, persze reményteli ez a vég. Örülök annak, hogy végre van egy szerző, aki ennek a korosztálynak is megmutatta, hogy érdemes Poe-t olvasni, érdemes elgondolkodtató, intelligensen tekervényes rejtélyeken agyalni.

7 hozzászólás
>!
Éva_D
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Mégis mi volt ez??? Egyáltalán nem erre számítottam. Azt hittem sokkal jobb lesz, de sajnos tévedtem. Általában beleesek abba a hibába, hogy olykor csak a borító alapján kezdek bele egy könyvbe. Néha jó könyvet fogok ki, néha nem.

A szerző abszolút nem kápráztatott el a tehetségével. Nekem nem igazán sikerült megkedveltem a stílusát. Túl sok felesleges leírás volt benne.
A könyv következő részét már biztos nem fogom elolvasni. Számomra ezt is elég volt végig szenvedni. A szereplőkkel nem szimpatizálok. Az egész könyv alatt még csak egy kicsit sem kedveltem meg őket. Voltak olyan pillanatok amikor azt hittem, hogy most azonnal elalszok, mert már nem bírok ki még egy oldalt sem belőle. De valahogy mégis csak eljutottam a végére. Hős vagyok! :)

2 hozzászólás
>!
GytAnett P
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Húúú, azt hittem, hogy soha nem érek már ennek a könyvnek a végére.
Nagyon örültem, hogy sikerült megszerezni ezt a könyvet, mert már egy ideje piszkálta a fantáziámat, nem tűnt teljesen átlagos és sablonos történetnek, emellett úgy gondoltam, hogy egy olyan fantasy világba kalauzol el ez a könyv, ahonnan nehezemre fog esni kimászni. Ennek ellenére a polcomon várt már jó ideje a sorára, valamiért csak kerülgettem. Azt hiszem, a tudatalattim tudta, hogy nem lesz nagy kedvenc.
Az eleje egészen jól indult. Egyáltalán nem zavart, hogy akkor klisével indított, mint ide Amerika. Népszerű lánynak és a népszerűtlen, gót srácnak együtt kell egy házi dolgozatot megírniuk. Nem is tudom, hogy láttam-e már ilyet… :D Szegény szerencsétlenek nem bírtak dolgozatot írni, mert a világ és a szüleik összeesküdtek ellenük. Utólag visszagondolva nem is tudom, hogy hogy nem sírtam a röhögéstől. :D Majd bejött a képbe Poe, és elkezdett izgalmasabbá válni.
Isobel a maga tökéletes kis pompomlány világával és gondolkodásával nagyon idegesített. Már minden ott volt az orra előtt, már elmondtak neki több dolgot is, de még mindig mindent tagadott és nem akarta elhinni, és a legfontosabb még mindig az ugribugri volt. spoiler
A jó tanácsot valahogy soha nem sikerült megszívelnie, csak ment a maga feje után és csinálta sorra a hülyeségeket.
Varen. Több mint 500 oldalas ez a könyv, de mondhatom azt, hogy nagyjából semmit sem tudtunk meg róla, csak azt, hogy feneketlen nagy szerelem alakult ki kettejük között. De hogy miért meg hogyan? Passz. Értetlenül álltam a dolgok fölött. spoiler
Jó ideig vitt is magával a történet, legalább 300 oldalt gond nélkül elolvastam, érdekelt, de az utolsó 200 oldal nagyon nyögvenyelősen ment. 3 oldalanként lapoztam előre, hogy ebből a fejezetből mégis mennyi van még.
A legnagyobb gondom talán azzal volt, hogy ez meg lehetett volna írni nagyon maximum 400 oldalban. Túl volt részletezve minden. Amikor már a huszadik ruha vagy tárgy leírását olvastam, készültem elaludni. Túl sok volt a leírás, ennyi.
Nyilvánvalóan rengeteg kérdés merült fel bennem, mivel egy trilógia nyitókötetéről van szó. Fogalmam sincs, hogy fogom-e valaha folytatni. Érdekelne, hogy hogyan folytatódik, de nem biztos, hogy szívesen kitenném-e magam megint ennek a szenvedésnek.

>!
Orsi999
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Ha egy szóval kellene ezt a könyvet leírnom, akkor azt mondanám, hogy furcsa, de nem jó értelemben.
Először a borító keltette fel a figyelmemet, ami nagyon szép, de van egy kicsi hátborzongató hatása. A fülszöveg elolvasása után elég nagy lelkesedéssel kezdtem neki az olvasásának, de egy kicsit csalódtam. Túl hosszú volt, rengeteg leírással, amit egy idő után már átlapoztam. Nagyon untatott.
Isobel az elején nagyon idegesített, a vége felé kezdtem megszokni. Varen pedig eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Szívesen olvastam volna még róla, mivel szinte semmit se tudtunk meg róla.

>!
Eviii
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Jó ég, végre befejeztem… El sem hiszem. :')

     A fülszövegben is már kiderült, hogy csaj valószínűleg egy sötét, elviselhetetlen lány lesz, de Raven, a jó értelemben sötét fiú elég érdekes tényezőnek tűnt, szóval hát miért is ne? Ilyen sztorit sem olvastam még. Volt ezernyi rossz fiú, meg béna fiú, stréber fiú, na de egy goth? Jó lesz ez! :) – Szóval leszögezném, én szerintem tök pozitívan álltam hozzá a könyvhöz, de már az első oldalon sikerült kiakadnom, kezdve a folyamatos szó-mondat (!) ismétlésekkel.
     Már akkor feltűnt a sok felesleges leírás, értelmetlen mondatoknak is hívhatnám. Szóval, már megint csalódnom kellett…

     A történet úgy kezdődik, hogy Isobel legnagyobb baja az, hogy Ravennel, az iskola kevésbé hippi tagjával kell megírnia a dolgozatát. Szörnyű. De, ha nem csinálják meg, egyest kap, és juj – ki nem fogjátok találni… – kirúgják a pom-pom lány csapatból. Szóval, muszáj lesz. Hány ilyenféle sztorit is hallottunk már? Úgyhogy megerőlteti magát, és odasétál a sráchoz, aki fogja magát, és a lány bőrére írja a telefonszámát. Gratulálok, kedves Kelly, nagyon ütős kezdés. A lányban már itt elindul valami Raven iránt érzett nem is tudom milye… Ne is kelljen elmesélnem, hogy Isobel szalad a „legjobb” barátnőjéhez, hogy elmesélje ezt a nagyon drasztikus félpercet, és megkéri, ne árulja el senkinek, mert még titkos is. Na, mindegy, kiderül minden, az idegbeteg pasija pitbull üzemmódja beindul, a többit szerintem el sem kell mesélnem… Annyira sablonos, hogy most nevetek.

DE! Én nem nagyon ismertem eddig Poe-t, de ez most valamennyire sikerült. Ez miatt jár egy csillag. A másik egy csillag, pedig mert nagyon kedves vagyok, na meg jókedvű. :)

     A könyv közepe egészen elviselhető volt. Volt, mikor mosolyogtam, de még mindig nem neveztem volna jónak, de azért képes voltam leülni, és olvasni, időt szakítani erre a könyvre… De most nem tudom, megérte e. Nem hiszem.

     Isobel és Varen „kapcsolatában” már kezd dúlni a láv, nem is tudom, miért. Varen az elején (tök jogosan) egy hülye libának gondolta, de valamiért ez a (nagyon igazságos) vélemény megváltozott, mert hát, legegyszerűbb magyarázat szerintem az, hogy mert ez egy YA. És a fiatal moly lányok ezt elvárják. Jó, mondjuk én is csodálkoztam volna, ha ez nem így történik, mert így is klisé volt az egész, már a fülszöveg elolvasása után tudtam ezt a fantasztikus végeredményt. Ezt most úgy mondtam, mintha egy öreg nyanya lennék… :/
    Hisz a könyvvel kapcsolatban semmin sem lepődtem meg. A fordulatnak nevezett dolgok szerintem falegyenes vonalak voltak, kezdve a… Na jó, ezt hagyjuk, nagyon hosszú…

     Már a vége felé járunk, utolsó száz oldal, és Evi inkább elmenne tanulni, minthogy ezt olvassa. És akkor már értelmesebb dologgal tölteném a drága időmet. Ennél – hogy is mondjam – bénábban ezt a befejezést meg sem lehetett volna írni. Komolyan, vajon mit gondolt Kelly? „Ez a négyszáz oldalnyi oldalhúzás még mindig kevés, írjuk a csattanót jó hosszúra!”
     Ismétlem, száz oldalig szenvedtette Isobelt. Valahogy sejtettem, hogy még Ő is utálja. Értem én ezt a „ne húzzunk el semmit, ráérünk” elvet, mert hát senki sem szereti, ha valaminek túl hamar van vége, de ez maga volt a pokol. Annyira untam magam, mikor a körmöm rágva kellett volna izgulnom, folyton félreraktam. Nem is mondtam, de a könyvnek a 400 oldalát kb. 3 nap alatt kivégeztem valahogy, de ezzel rengeteget szenvedtem. El sem kellett volna olvassam, tudtam én a végét… Annyira időpazarlásnak éreztem, hogy fogtam a régi jó szokásomat ilyen könyveknél, és csak bele-bele olvasgattam a bekezdésekbe. Aztán, valahogy befejeztem. Ha lehet ezt annak nevezni. Szinte könnyes szemmel, és rettentő büszkén böktem molyon a „befejeztem” gombra.

     Szerintem kitaláltátok már, nagyon nem tetszett. Nem ajánlom senkinek. Legfeljebb könyvtárból, és onnan is csak oda menjetek, ahova én járok, itt a borítón a srác nem néz rád ilyen félelmesztőn. (Saját szó)
     Egy szereplőt sem sikerült megkedvelnem, még a nevüket sem tudom. Valahogy így rögzültek az agyamban: Sablon egy, Sablon kettő, Sablon három… stb. Igen, még a szomszéd szekrényes csajt sem szerettem. Nem is ismeri Isobelt, és máris a nyakába ugrik első adandó alkalommal, ahogy az segítségét kéri. Isobel meg le se tojja. A kedves öcsi sem melengette meg a szívem. Varen sem.

Hiába a „függővég”, én tudom mi fog történni, de ha nem tudnám, akkor sem venném a kezembe a folytatást.

6 hozzászólás
>!
schesztiஐ P
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Megint egy olyan a bőröd alá kúszik és belülről kísért-típusú könyv, imádtam! A hangulata, a szereplői tökéletesek, minden a helyén van, egyszerre félelmet keltő, izgalmas és gyönyörű.

Nem olvastam még semmi hasonlót. Olyan rémvilágot találtam, ami egyszerre taszít és vonz, baljós és sötét, de mégsem tudok elszakadni tőle.
Mennék vissza Varen-hez, Varen-ért. Újabb szerelem. :)

És persze beleépítve a groteszk tündérmesébe Poe halhatatlan versei… fantasztikus hátteret adnak a már megszokottá vált alaptörténetnek. Ez a könyv tökéletesen különleges marad egyedi hangzásával és hangulatával. Már napok óta abban a „tudni-akarom-a-végét-de-nem-akarom-befejezni-a-könyvet”-állapotban olvastam, kezemhez és szívemhez nőtt, belém ivódott, átjárt teljesen.

A képi világa félelmetesen zseniális – szó szerint – a rettentő külsejű démonokkal, a temető jelenettel, árnyakkal. Imádtam Varen gyönyörű írását, az íves bíborszínű szavakat, és olyan szívesen olvastam volna még tőle, róla.

A könyv csodaszép, kívül-belül, letehetetlen, magával ragadó, hátborzongató és lélekmelengető. Az biztos, hogy Poe verseit is előszedem.

Nagyon köszönöm ezt a könyvet is a Blogturné Klubnak – @Sheila_7 értékelése volt az, amit olvasva eldöntöttem, hogy megveszem.
(Most azon vagyok, hogy továbbadom, mert ez inkább kemény borításúban kell. ;))

11 hozzászólás
>!
Dyus33 P
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Mit is írjak, amikor előttem már minden pozitívat leírtak a Molyocskák erről a könyvről? Azt, hogy csak megerősíteni tudom Őket. Fantasztikus volt ez a történet, kicsit elvont, nekem kicsit fantasys is, elmélyülős, ijesztő, szerteágazó… Tudom, hogy az elme csodákra képes, de borzalmakra is… Isobelt néha fel tudtam volna pofozni a megnémulásai miatt, nagyon sok problémára megoldás lett volna a kommunikáció… Varent nagyon megkedveltem, sok hozzá hasonló problémás hátterű jóképességű kölyök szaladgál a világban, várva, hogy csak egy kicsit odafigyeljenek rá…. Én kívántam volna egy csöppnyivel több romantikát, mélyebb kötődésre lett volna szüksége a két fiatalanak, remélem, ezt a későbbiekben meg is kapom :)

3 hozzászólás
>!
K_A_Hikari
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

" – Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke a hajam és a pompomlányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok.
– Csak azért, mert feketét viselek, és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompomlányokat fogok terrorizálni."

Ezt simán le lehetett volna rendezni 100-150 oldallal kevesebben, akkor talán nem várom ennyire, hogy vége legyen.
(…)
Tulajdonképpen tetszett is meg nem is.
Túl hosszúnak éreztem, felesleg (belső?) narrációkkal, ahelyett, hogy történt volna valami.
Karakterek is régen voltak ennyire semmilyenek számomra. Van ez így.
A sok Poe utalás viszont tetszett benne, ez tény.
Elolvasom a második részt kiváncsiságból. De hogy jobban elnyeri-e a tetszésem?
Nos….
„S szólt a holló: soha már.”

6 hozzászólás
>!
Csingike P
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Még nem tudom, hány csillagot adjak. A könyv 3/4-e tipikus vp-s könyv, nem is vártam tőle túl sokat, így akár kellemes csalódás is lehetett volna. Még az alapsztori is egész jó. De aztán ahogy a vége felé értem, egyre nagyobb katyvasznak éreztem a történetet. Néztem is magam elé, hogy én most ugyanazt a könyvet olvasom-e. Már alig vártam, hogy túl legyek ezen az egészen. A karaktereket elég kidolgozatlannak éreztem, és senki sem volt szimpatikus. Isobel irritáló, butácska lány, még jó, hogy nem E/1-ben írták a könyvet, mert akkor biztosan nem olvastam volna végig. Varen meg olyan kis semmilyen, és az, hogy nem képes válaszolni normálisan a kérdésekre, rejtélyekre, csak elintézi egy vállrándítással, vagy maga elé nézéssel (netalán még egy-két szót is mond), hát nekem ez kevés ahhoz, hogy érdekes és titokzatos legyen. Isobel és a 'barátai'… meg is érdemli őket, ha eddig nem vette észre, hogy milyenek. A szerelmi szál is annyira valótlan, én nem éreztem köztük olyan nagy vonzalmat, mint ahogy azt az írónő szerette volna átadni. Az önfeláldozós, életemet adom a tiédért szerelemhez ennél jóval több kell.
A vége természetesen függővég, és el is fogom olvasni a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak majd a dolgok, de nem kaparom a falat miatta. Egyébként az egész könyvben Pinfeathers keltette fel az érdeklődésemet, szívesebben olvasnék róla. :D

14 hozzászólás
>!
perpetua P
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Most már bánom, hogy halogattam az olvasást, de a borító nagyon nem fogott meg, igazán ellenszenves a rajta lévő pasi. :S De sikerült ezen „túljutnom” és egy remek könyvélménnyel gazdagodtam. :)
Ismét bebizonyosodott, hogy a hosszabb könyveket szeretem, hiszen így ki tud teljesedni a cselekmény. A kezdésben még nem volt semmi újdonság, hiszen sok olyan könyv van, ahol a suli népszerű lánya valamilyen ürügy folytán „összekerül” a suli rossz fiújával/különcével. A Soha már viszont ennél többről szól. Nem a főhősök, „jajj nem lehetünk együtt, mert az milyen lenne már…” gondolataival van tele (itt hozzá kell tennem, hogy azért én szeretem az olyan könyveket is :D ), hanem a történetet körbelengi a rejtélyesség és misztikum. Emiatt szerettem meg a történetet. Az írónő remekül alakítja a szálakat, igazán még morzsákat se kapunk, hogy könnyebben rájöjjünk a válaszokra, végig izgulhatunk, hogy mi is ez az egész. A vége pedig olyan lett, amire már egy ideje vártam. Szép hosszú, igazán eseménydús, nem összecsapott lezárást kapott a könyv, és mostanában ezt hiányoltam, sok olvasmányomból. :( Konkrétan a legvége volt a legnagyobb meglepetés, egyáltalán nem erre számítottam, és most rághatom a körmöm, hogy mikor lesz már folytatás.
Isobel nem emelkedik ki a többi hősnő közül, de ide megfelelő volt. Van, csajos, pom-pom lányos oldala, de szerencsére van egy bátrabb, makacsabb oldala küzdőszellemmel. Jó volt vele végigkövetni az utat, ahol egyre jobban ráébred, hogy mi is zajlik körülötte, mik veszik körül. Varen-t viszont nem szerettem, mint pasi. Távol áll az „ideáljaimtól”, de mégse zavart, mert a könyv középpontjában nem csak kettejük vonzódása van, így élvezhető volt számomra is az őt körüllengő rejtély. :)
Két különböző stílus van egybegyúrva a könyvben, ezért széles körben válhat kedvenccé. A csajos, gimis, jó lány/rossz fiús történeteket kedvelőknek is megfelelő, de akik a sötétebb, rejtélyesebb, misztikusabb történeteket szeretik azoknak is ajánlanám. :) Én imádtam. :) És most talán először jutott eszembe, hogy ezt szívesen megnézném a mozivásznon is. :)

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sheila_7

– Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke vagyok és a pompom lányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok. Nagyon elegem van már ebből.
– Csak azért, mert feketét viselek és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompom lányokat fogok terrorizálni, ha már itt tartunk.

133. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers
>!
Sheila_7

– Mit jelent az, hogy agyafúrt?
– Agyafúrt – ismételte a fiú, miközben írt. – Ez egy melléknév, és olyan emberekre használják, akik ragyogó szellemi képességekkel rendelkeznek. Például olyanokra, akik ha már egy könyvesboltban vannak, eszükbe jut, hogy felálljanak és keressenek egy valódi szótárt, ahelyett, hogy milliónyi kérdést tennének föl.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers
>!
Sheila_7

– (…) Én fogom a halott csaj szerepét játszani?
(…)
– Te soha sem lehetnél Lenore. (…)
– Igen? És miért nem?
– Egyrészt – felelte jegyzetelés közben –, te még élsz.
– Oh – felelte –, szóval akkor te leszel Lenore?

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers
>!
Démonika

– És, mióta vagy itt? – kérdezte.
A fiú zsebre vágta a kezét, és megvonta a vállát.
– Várjunk csak – mondta Isobel morcosan összehúzva a szemét.
– Ugye, nem engem figyeltél?
A fiú csak hosszú szünet után válaszolt.
– Én inkább úgy mondanám, megfigyeltelek. Sokkal kevésbé hangzik perverznek.
– Nem is gondoltam, hogy ilyen gazdag a szókincsed.

216. oldal

2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell

– Elviselhetetlen kínt az okoz, ha azok után sóvárgunk, akiket szerettünk, és valaha a miénk voltak, de már soha nem ölelhetjük át őket – folytatta Reynolds. – Ez az elképzelhető legszörnyűbb fájdalom.

490. oldal, 47. Enyhülő bánat

>!
Sheila_7

Kinyújtott karral maga elé tartotta a kefét, mert egy idétlen fegyver még mindig jobb, mint a fegyvertelenség. A legrosszabb esetben is megfésülheti vele a fickót.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley
>!
csillagka P

– Lesz egy buli péntek este – mondta a fiú –, amit minden évben megrendeznek, de nem mindenki tud róla.
Isobel feszülten figyelt, előrefordult, és kőkeményen próbálta elkerülni, hogy az arca hamuszürkére vagy lángoló vörösre váljon. Lehetetlen, hogy ez történik. Nem tudta elképzelni, hogy a fiú randira hívja őt. Ez csak valami tévedés lehet. Szemernyi kétség nem volt benne afelől, hogy nincs az az isten, hogy ő randira…
– Szeretném, ha eljönnél – mondta a fiú.
Isobel szája tátva maradt, de gyorsan be is csukta, mielőtt a fiú észrevehette volna.
– Velem – tette hozzá.
Na, tessék.

221. oldal, 23. fejezet - Az elhunyt kedves

>!
Sheila_7

– Oké – csapta be a könyvet, amitől még az asztal is megrázkódott, s bizonyára Varen tolla is megcsúszhatott a papíron, mert felnézett, és felhúzta a szemöldökét. – Szóval, akkor beszélhetnénk erről az álarcos írásról? Hogy van az, hogy a végén a rosszfiú mindenkit kinyír?
A fiú felemelte a tollát a papírról, és visszasüllyedt a székébe. A lányra pillantott, meglepett arckifejezéssel.
– Feltételezem, amikor azt mondod „rosszfiú", akkor a Vörös Halálra utalsz, arra célozva ezzel, hogy Prospero a jófiú. – A lány elgondolkozott a hallottakon, s közben az állkapcsát jobbra mozdította. Értette, hogy mire céloz a fiú, és a szemét forgatva, pilláit rezegtetve nagyot sóhajtott. – Oké, tök mindegy, kizárta az összes beteg embert a várból, és hatalmas bulit rendezett a gazdag haverjainak. Nem okés, ezt vágom. De mindezt félretéve, miért írna Poe egy történetet valami pompás palotáról, és miért töltene ennyi időt azzal, hogy leírja azt a sok cifra termet meg az ébenfa órát ilyen színesen, nem is beszélve az agyafúrt hercegről, meg az ivócimboráiról, ha a végén úgyis mindenkit kinyír?
– Azért – mondta Varen –, mert végül mindig a halál győz.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isobel Lanley · Varen Nethers

A sorozat következő kötete

Nevermore sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Maryrose Wood: Méregnaplók
Rachel Vincent: Lélekőrzők
Richelle Mead: A halál csókja
Laini Taylor: Füst és csont leánya
Wendy Higgins: Angyali gonosz
Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Tonya Hurley: Vágyakozás
Patrick Ness: Háború a békéért
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra
Dan Wells: Fragments – Töredékek