Kelemen Pál (szerk.) · Kulcsár Szabó Ernő (szerk.) · Tamás Ábel (szerk.) · Vaderna Gábor (szerk.)

Metafilológia ​2. 1 csillagozás

Szerző – könyv – jelenetek
Kelemen Pál – Kulcsár Szabó Ernő – Tamás Ábel – Vaderna Gábor (szerk.): Metafilológia 2.

„A ​filológia nem válasz, hanem kérdés. A filológia nem megoldás, hanem maga a probléma.” E két mondattal jelezte szöveggyűjteményünk első két kötete, hogy szöveg, variáns és kommentár fogalmi háromszögében úgy mutatja be a filológiát, hogy közben végig világossá teszi: amikor a filológia tárgyainak rögzíthetetlenségéről beszél, egyszersmind magát a filológia definícióját is kockára teszi. Gyűjteményünk második kötete új fogalmi hármas segítségével folytatja a bemutatást: szerző, könyv és jelenetek. Szerző, mert a „ki írta?” – vagyis: „hova soroljam a katalógusban?” – kérdése (az alexandriai könyvtár elemi kérdése) nélkül soha nem született volna meg a filológia. Könyv, mert a könyvek előállításának, forgalmazásának és használati módjainak médiatudományos és társadalomtörténeti megközelítése nélkül soha nem vehetnénk egyszerre szemügyre az újkori filológiák keletkezését, a filológia tárgyait és az e tárgyakon vagy tárgyakkal végrehajtható tudományos (filológiai) és nem tudományos… (tovább)


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése
Buda Attila – Nemeskéri Luca – Pataky Adrienn (szerk.): „…mi szépség volt s csoda”
Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 3.
Bókay Antal – Vilcsek Béla: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása
Mohay Béla: Ford Madox Ford írói világképe
Kálmán C. György: Az értelmező közösségek elmélete
Wolfgang Iser: Az értelmezés világa
Hász-Fehér Katalin: „…hogy kegyed észre nem vette, csodálom”
Northrop Frye: Az Ige hatalma
Kállay Géza: És most: beszélj!