Aki ​az életével játszott 9 csillagozás

A színészkirály. Az építészmérnökből lett színész. Az önpusztító zseni. A dudás, akinek pokolra kellett menni. Latinovitsot ebben a „szöveggyűjteményben” olyan sok jelzővel illetik a kor- és pályatársak, illetve utódok, hogy annak kis részét sem lehetne még idézni sem.
Én magam főleg filmekben láttam, talán tévében vetített színdarabban (Tóték), és hallottam verset mondani. Összességében keveset tudtam életéről és haláláról. Meglepődtem, hogy már 45 évesen meghalt, és nagy kérdés, hogy öngyilkosság volt, vagy baleset. Ezt a könyv sem dönti el, de a sok visszaemlékezés, akár az ominózus napon, vagy előtte történt események tükrében én inkább a balesetre gondolnék.
Nagy színész volt, de nagyon kellemetlen ember. 20 év alatt 7 helyről tanácsolták el. Rendezni is szeretett volna, de keveset engedték neki spoiler
Nagy szerepeket nem játszhatott el, de amiket eljátszott, még betegen, néha depressziósan is, azokban mind nagyot alkotott. Ezt szinte mindenki leírja, aki valaha látta őt játszani.
És ez a kötet nagyon széles merítést jelent, hiszen a szerző-szerkesztő Kelecsényin keresztül számos visszaemlékezést és kritikát olvashatunk, Illyés Gyulától és Örkény Istvántól kezdve, Kassák Lajoson és Müller Péteren keresztül Cserhalmi Györgyig és Darvas Ivánig.
Én ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy nagy színész élete és sorsa a XX. században.

A kötet arra törekszik, hogy a színészóriás, Latinovits Zoltán életét, munkásságát, betegségét mutassa be a róla készült írások, kritikák, interjúk alapján. Számomra a legizgalmasabb részek azok voltak, amiket a hozzá közel álló emberek írtak róla: egy labilis ember életéről, akinek a saját démonaival kellett megküzdenie.
Csodálom Latinovitsot a munkásságáért, és végtelenül sajnálom, hogy ilyen korán meghalt, még sok filmben kellett volna szerepelnie, még rendeznie kellett volna. Nemsokára 84 éves lenne.
De most már csodálom a körülötte lévő embereket is. Azokat, akik a betegségével küzdő színészt felkarolták, támogatták, szó nélkül tűrték azt, hogy a munkájukat hátráltatja.

Az utóbbi időben hevesen lángoló szerelemre gyúltam drága Latinovits Zoltán színészkirály művészúr iránt és a versek meg a filmek áttanulmányozása után ez az első életrajzi könyv, amit olvasok róla. De igazából nem teljesen nevezném életrajzi könyvnek. Persze megtudunk belőle információkat, de sokkal inkább egyfajta körkép vagy mozaik arról, hogy milyennek látták őt életében, milyen színésznek és milyen embernek. Tele van a könyv (főleg korabeli) kritikákkal, elemzésekkel a filmjeiről és a színpadi szerepeiről. Bár ezek néha tömény olvasmányok, a legtöbbször ezeket teljes elragadtatással fogadtam, színésztanoncként is izgalmas és inspiráló volt az alakításairól olvasni, arról, hogyan nyúlt hozzá egy-egy szerephez, szedte darabokra és formálta a saját lelkéhez. De vannak benne levelek, személyes visszaemlékezések, amik között azért fel-felcsillan egy-két méltatlankodó hang, akik a kiállhatatlanságáról, lobbanékony természetéről írnak – elhiszem, hogy ilyen is volt, de jajj mi minden más is volt még.

Utánozhatatlanul nagy művész, egyben szinte kibírhatatlanul nehéz ember. Lecsupaszítva ez a vélemény kristályosodik ki a kor-, és művésztársak Latinovitsról írott, a kötetbe összegűjtött kritikáiból, visszaemlékezéseiből. Önpusztító életet élt, a halállal is saját elhatározásából találkozott. Tehetsége, zsenialitása megkérdőjelezhetetlen. Ez azonban nem feltétlenül jelent előnyt. Sőt! Huszárik Zoltán Latinovitsról írott portréjában ezzel kapcsolatban a következő, meghökkentő megállapítást teszi:
„A tehetség nem jóléti adomány. A tehetség temészeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé; vagy ahogy Van Gogh írja, konflislóként menni előre, míg a kocsiban ülők élvezik a tavaszt.“ Hogy e megállapítás általános érvényű-e, nem tudom. Latinovitsra viszont egyértelműen helytálló.

Elfogult Latinovits-rajongóként írom e sorokat. De azt kell mondjam, hogy gyakorlatilag ugyanazokat az eddig ismert dolgokat és információkat olvastam ebben a könyvben, mint a korábbiakban. Viszont ez a kötet egy modernebb és igényesebb kiadvány. Ami zavaró volt számomra, hogy a borítókép minősége kívánni valót hagy maga után – ugyanis nyomdai célra nem megfelelő a felbontása – pixeles. :-(
Erre azért illett volna a nyomdába kerülés előtt odafigyelni.

Nagyon jó volt mindazon emberek beszámolóit olvasni, akik Latinovits Zoltánt személyesen ismerték. Csodás ember volt, kívül-belül szép!