„Rómeó és Cipolla. Savonarola és Ványa bácsi. Szindbád és Miska főpincér.
Szóvillantó titán – találóan fogalmazta meg egy nyelvész professzor Latinovits Zoltán nevének anagrammájával, színészete lényegét. Naponta átlépi a jó és rossz határát, s néha tarka virágcsokorral a kezében érkezik meg onnan… Ki volt ez az ember, aki halála után negyedfél évtizeddel sem hagyja nyugton az utókorát?
Írt, játszott, rendezett, szavalt – mellesleg mérnöknek sem lett volna utolsó. Jövőt előlegező vátesz? A puha diktatúra feljelentettje? A filmezést utáló filmszínész? Teátrumokat elhagyó színészkirály? Szakírókat megszégyenítő verselemző? Fahangú sanzonénekes?
A szem- és fültanúk vallanak róla. Kor- és pályatársak, színészek, írók, rendezők, s olykor megvetett kritikusok szavaiból áll össze a kép. Ez a kötet is hosszú és kalandos utat tett meg, mire most az Olvasó kezéhez jutott.”
(Kelecsényi László)
Aki az életével játszott 9 csillagozás

Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 6
Most olvassa 3
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 16
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
A színészkirály. Az építészmérnökből lett színész. Az önpusztító zseni. A dudás, akinek pokolra kellett menni. Latinovitsot ebben a „szöveggyűjteményben” olyan sok jelzővel illetik a kor- és pályatársak, illetve utódok, hogy annak kis részét sem lehetne még idézni sem.
Én magam főleg filmekben láttam, talán tévében vetített színdarabban (Tóték), és hallottam verset mondani. Összességében keveset tudtam életéről és haláláról. Meglepődtem, hogy már 45 évesen meghalt, és nagy kérdés, hogy öngyilkosság volt, vagy baleset. Ezt a könyv sem dönti el, de a sok visszaemlékezés, akár az ominózus napon, vagy előtte történt események tükrében én inkább a balesetre gondolnék.
Nagy színész volt, de nagyon kellemetlen ember. 20 év alatt 7 helyről tanácsolták el. Rendezni is szeretett volna, de keveset engedték neki spoiler
Nagy szerepeket nem játszhatott el, de amiket eljátszott, még betegen, néha depressziósan is, azokban mind nagyot alkotott. Ezt szinte mindenki leírja, aki valaha látta őt játszani.
És ez a kötet nagyon széles merítést jelent, hiszen a szerző-szerkesztő Kelecsényin keresztül számos visszaemlékezést és kritikát olvashatunk, Illyés Gyulától és Örkény Istvántól kezdve, Kassák Lajoson és Müller Péteren keresztül Cserhalmi Györgyig és Darvas Ivánig.
Én ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy nagy színész élete és sorsa a XX. században.


Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
A kötet arra törekszik, hogy a színészóriás, Latinovits Zoltán életét, munkásságát, betegségét mutassa be a róla készült írások, kritikák, interjúk alapján. Számomra a legizgalmasabb részek azok voltak, amiket a hozzá közel álló emberek írtak róla: egy labilis ember életéről, akinek a saját démonaival kellett megküzdenie.
Csodálom Latinovitsot a munkásságáért, és végtelenül sajnálom, hogy ilyen korán meghalt, még sok filmben kellett volna szerepelnie, még rendeznie kellett volna. Nemsokára 84 éves lenne.
De most már csodálom a körülötte lévő embereket is. Azokat, akik a betegségével küzdő színészt felkarolták, támogatták, szó nélkül tűrték azt, hogy a munkájukat hátráltatja.


Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
Az utóbbi időben hevesen lángoló szerelemre gyúltam drága Latinovits Zoltán színészkirály művészúr iránt és a versek meg a filmek áttanulmányozása után ez az első életrajzi könyv, amit olvasok róla. De igazából nem teljesen nevezném életrajzi könyvnek. Persze megtudunk belőle információkat, de sokkal inkább egyfajta körkép vagy mozaik arról, hogy milyennek látták őt életében, milyen színésznek és milyen embernek. Tele van a könyv (főleg korabeli) kritikákkal, elemzésekkel a filmjeiről és a színpadi szerepeiről. Bár ezek néha tömény olvasmányok, a legtöbbször ezeket teljes elragadtatással fogadtam, színésztanoncként is izgalmas és inspiráló volt az alakításairól olvasni, arról, hogyan nyúlt hozzá egy-egy szerephez, szedte darabokra és formálta a saját lelkéhez. De vannak benne levelek, személyes visszaemlékezések, amik között azért fel-felcsillan egy-két méltatlankodó hang, akik a kiállhatatlanságáról, lobbanékony természetéről írnak – elhiszem, hogy ilyen is volt, de jajj mi minden más is volt még.


Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
Utánozhatatlanul nagy művész, egyben szinte kibírhatatlanul nehéz ember. Lecsupaszítva ez a vélemény kristályosodik ki a kor-, és művésztársak Latinovitsról írott, a kötetbe összegűjtött kritikáiból, visszaemlékezéseiből. Önpusztító életet élt, a halállal is saját elhatározásából találkozott. Tehetsége, zsenialitása megkérdőjelezhetetlen. Ez azonban nem feltétlenül jelent előnyt. Sőt! Huszárik Zoltán Latinovitsról írott portréjában ezzel kapcsolatban a következő, meghökkentő megállapítást teszi:
„A tehetség nem jóléti adomány. A tehetség temészeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé; vagy ahogy Van Gogh írja, konflislóként menni előre, míg a kocsiban ülők élvezik a tavaszt.“ Hogy e megállapítás általános érvényű-e, nem tudom. Latinovitsra viszont egyértelműen helytálló.


Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
Elfogult Latinovits-rajongóként írom e sorokat. De azt kell mondjam, hogy gyakorlatilag ugyanazokat az eddig ismert dolgokat és információkat olvastam ebben a könyvben, mint a korábbiakban. Viszont ez a kötet egy modernebb és igényesebb kiadvány. Ami zavaró volt számomra, hogy a borítókép minősége kívánni valót hagy maga után – ugyanis nyomdai célra nem megfelelő a felbontása – pixeles. :-(
Erre azért illett volna a nyomdába kerülés előtt odafigyelni.


Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
Nagyon jó volt mindazon emberek beszámolóit olvasni, akik Latinovits Zoltánt személyesen ismerték. Csodás ember volt, kívül-belül szép!
Népszerű idézetek




– Annak ellenére, hogy nem látszik rajtam, javíthatatlan optimista vagyok, s míg élek, az leszek, a mi ügyünket illetően. A „mi” olyan embereket jelent, akik szintén azzal a bélyeggel járnak-kelnek, hogy összeférhetetlenek. A legjobb színészek gyakran ezt a jegyet veszik magukra, mert a műtársulatokban, amelyek ma vannak – tisztelet a kivételnek – természetes módon összeférhetetlen az az egészséges színész, aki valamit akar, és valamit tud. Lehetetlen dolgokban nem lehet részt venni. Az a vágyam, hogy minden ilyen összeférhetetlen, „magányos farkas” végre összekerüljön egy csapatba, és akkor kiderülne, hogy vajon magányosak-e és összeférhetetlenek-e valóban, s nem abban a kötelékben volt-e a hiba, mely tartotta őket.
165-166. oldal (Noran Libro,, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




Nemcsak a szerepet kapjuk tőle jól vagy kitűnően megvalósítva, hanem vélemények és nézetek összességét, erkölcsi-politikai állásfoglalást. A szerep mögött – minden alkalommal – egy egész embert találhatunk, nemcsak egy színészt, akire ráosztották a szerepet. Vagyis: nem a szerep keresi fel Latinovitsot, hanem Latinovits választja ki a szerepet, hogy elmondja annak lényegén át a maga mondanivalóját.
45. oldal ( Noran Libro, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




[…] A tehetség nem jótéti adomány. A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé; vagy ahogy Van Gogh írja, konflislóként menni előre, míg a kocsiban ülők élvezik a tavaszt.
180. oldal, Huszárik Zoltán - Zoliról (Noran Libro, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




Érdekes, hogy sem ezen a napon, sem a késés további gyakori ismétlődésekor a társulat nem a szokott vagy várt módon reagált. Ellenkezőleg: hallatlan tapintattal tettek úgy, mintha mi sem történt volna. Érzékenységből és intelligenciából a társulat jelesre vizsgázott. Mindenki tudta vagy legalábbis érezte, hogy itt nem egy renitens kolléga fegyelmezetlenségéről van szó, hanem egy beteg ember életképtelenségéről, akit – a sors úgy hozta – ennek a kollektívának kell visszasegítenie a pályára. Megértéssel, tapintattal, türelemmel.
141. oldal - Vámos László: Az utolsó szerep (Noran Libro, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




Ez is Szindbád arca, ez a Krúdy-művek életérzése; Latinovits Zoltán az irodalomtörténeti tanulmányoknál teljesebben közvetíti Krúdy világát. Alkata szerint pedig aligha volt rokonságban a Krúdy-hősökkel; ő nem a múltak levélhullató őszében kíván bolyongani. Cselekvő lélek volt, tele robbanásra kész feszültséggel. Nem a lemondó Krúdynak, inkább a sorssal birkózó Adynak volt a rokona. De mint az igazán nagy írók és színészek: száz életet tudott „kihasítani” a maga egyetlen életéből. Tökéletesen játszotta Szindbádot is, Krúdyt teljesen értve: a szépet szeretők, a sebes szívűek és önmaga vigasztalására.
58. oldal (Noran Libro,, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




A kollégák színházalapítási tervét is érdeklődéssel figyelték, még ha tudták is, nem lehet neki színházat adni. Nagyon vágyott egy igazi művészi alkotómunkára alkalmas közösségre, de különösségével, rendhagyó magatartásával képtelen volt hosszabban alkalmazkodni bármiféle közösséghez. Elpusztult azért, hogy szeressék, és mindent elkövetett ez ellen. […]
169. oldal, Pünkösti Árpád - L. Z. örökös falai (rövidítve) (Noran Libro, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




Mint bennfentesnek, ismernie kellett a kritikusnak a körülményeket. Tudnia kellett, hogy itt elsősorban nem arról van szó, jól játssza-e Bozzit Latinovits, hanem sokkal többről. Vissza tud-e térni a színpadra vagy démonai legyőzik: színpad- és életképtelenné válik. Szóval tudnia kellett, hogy itt társadalmi összefogásban életmentés folyik. A társadalmi összefogás emelte épületből kritikájával kihúzta az egyik tartópillért.
145. oldal, Vámos László: Az utolsó szerep (Noran Libro, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits




1965 tavaszán a szegedi Az ember tragédiája rendezésésre készültem. Ruttkai Évát kértem fel Éva szerepére. Latinovits odajött hozzám és azt kérdezte: „Nem gondoltál arra, hogy én el tudom játszani Lucifert?” "De igen – feleltem – gondoltam is rá, és el is tudod játszani, de már régebben elígértem a szerepet." – Tudomásul vette és közölte, hogy Évát nagyon félti ettől a kalandtól, az ő „miniatűrtechnikus” eszközei el fognak veszni a Dóm előtt. Az egyik utolsó főpróbán lejött és utána azt mondta: „Igazad volt, Éva nagyszerű a szerepben.”
Azután négy évig nem köszönt, sőt, minden alkalmat felhasznált, hogy demonstrálja: kimutatkoztunk egymásnak. Csak egy oka lehetett a változásnak: hiúságát, érzékenységét nagy csorba érte a szegedi visszautasításnál..
135. oldal, Vámosi László - Az utolsó szerep (Noran Libro, 2011)
Kelecsényi László: Aki az életével játszott Latinovits
Hasonló könyvek címkék alapján
- Király Jenő: Karády mítosza és mágiája ·
Összehasonlítás - Gábor Júlia – Szigethy Gábor: Álomszínészpár ·
Összehasonlítás - Nánay István: Ruszt ·
Összehasonlítás - Szigethy Gábor: Latinovits ·
Összehasonlítás - Koltai Tamás: Major Tamás ·
Összehasonlítás - Sal Endre: Mi, magyarok a színpadon 92% ·
Összehasonlítás - Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm! 90% ·
Összehasonlítás - Bérczes László – Törőcsik Mari: Törőcsik Mari 89% ·
Összehasonlítás - Sal Endre: Mi, magyarok 86% ·
Összehasonlítás - Szilágyi Rita: A színpad nagyasszonyai ·
Összehasonlítás