A ​szabadság enyhe mámora 1 csillagozás

Kelecsényi László: A szabadság enyhe mámora

Az Ottlik-felejtés éveiben járunk. Az életmű most került purgatóriumba, ahol eldől: minden korban megújuló, azaz klasszikus vagy csak másodlagos jelentőségű, csupán irodalomtörténeti érdekességű szövegtest válik belőle.
Kelecsényi László életrajzi monográfiája az Ottlik-hagyaték ismeretében készült. Az írói pálya minden részletre kitekintő, átfogó képét nyújtja, Kötetet egyúttal vitairat, gazdagon adatolt állásfoglalás, s egyben elhatárolódás az életművet ért vádaskodásoktól. Nemcsak irodalmárok és érdeklődő értelmiségiek forgathatják, a felsőoktatásban is fontos segédkönyv lehet.
A szerző ugyanis ugyanolyan fontosnak tartja az író hétköznapjainak rajzát, mint a művek elemzését. Nem hagyja homályban Ottlikot, a kitűnő bridzs-szakírót és játékost sem. Részletesen foglalkozik alanya utóéletével, és nem hallgat az életművet ért – bizonyítatlan – plágiumvádakról. Nem növeli az írót egykor övező kultuszt, de elutasít minden méltatlan, divat szülte támadást.

Róla szól: Ottlik Géza

>!
Magvető, Budapest, 2000
322 oldal · ISBN: 9631421856

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

rakétaember>!
Kelecsényi László: A szabadság enyhe mámora

Tisztán emlékszem rá, valamikor a nyolcvanas évek végén volt, azt hiszem ’88-ban, amikor a Valencia-rejtélyből egy színpadi felolvasást csináltak, igazság szerint félig előadták, félig olvasták, szóval eléggé furcsa koncepció volt, a „nagy” Mensáros vitte a prímet, vitte ezt a „habkönnnyű zérót”, (így nevezte nevetve valaki egyszer, és neki elhiszem, mivel ő éppúgy órákig tud beszélni Ottlikról, mint Peteleiről vagy Akszjonovról és Barabás Miklósról, és igazság szerint bárkiről, aki valaha a világirodalomban létezett, miközben oldalakat idéz a Toldiból és Podmaniczky Frigyes emlékirataiból s kézzel elmutatja szabadságharc összes hadmozdulatát, tehát ő, és amikor megkérdeztem tőle, hogy most akkor már tegyük be dobozba, az Édentől keletre családregény vagy nem, azt mondta, hogy most erre nem válaszolna, mert kb 50 éve olvasta, ami igaz is, minden túlzás nélkül – majd pedig végigmondta a cselekményt), ami valójában egy álcázott ünneplés volt, mert tele volt a hely, alig fértem be, majd az előadás végén zengő vastaps volt, amiről mindenki, még a színészek is tudták, hogy nem nekik, nem a darabnak szól, hanem Ottlik Gézának, Cipi bácsinak, az Iskola a határon megírójának, aki ott görnyedezett az első sorban, nyurga ember volt, egykilencven körüli, és igyekezett minél jobban összegömbölyödni, nehogy valaki megtalálja, hogy ő ott ül, pedig mindenki tudta, és amikor elért a tudatáig, hogy, hogy ő ezt innen már sehogyan sem ússza meg, innen nincs kiút, vége a szabadságodnak Dzsoni, akkor lassan felállt, hátrafordult, a terem elnémult, s az öreg, elcsigázott, affektáló hangján – melyet még Babits is megirigyelt volna, pedig ő aztán affektált rendesen, egy Szabó Lőrincről nem is beszélve – annyit mondott, hogy elnézést kérek önöktől, amiért eddig raboltam az idejüket, további minden jót, majd visszagörnyedt a székre, és igyekezett minél kisebb rész elfoglalni a térből s talán időből is.

Na ez a könyv pont ilyen.


Népszerű idézetek

rakétaember>!

Az újmódi divatfogalom, a szövegközöttiség, a más művekből kölcsönzött áttételek, estleges áthallások keresésének szokása az utóbbi évtizedek hozadéka – ha ugyan annak lehet nevezni. Csak azért említjük itt ezt az olykor paródiaként ható látszateredményeket felmutató szemléletmódot, mert Ottlik művével kapcsolatban is felmerült egyrészt a témakölcsönzöttség, másrészt a – nincs rá jobb kifejezés – hozott anyagból készítettség vádként ható megállapítása. Ez a gondolkodásmód úgy tekinti az azonos témájú, vagy hasonló helyszínen játszó műveket, mintha írói egyéniség, alkotói eredetiség nem is létezne, s a későbbi szerző valamiféle palimpszesztet csinálna, másolná az ősét, csak átírná a régi szöveget.
Milyen szerencse, hogy Mario Vargas Llosa, A város és a kutyák című feltűnést keltő, írójának világhírnevet szerző regénye az ISKOLA A HATÁRON után, 1962-ben jelent meg először. Különben még megesne az is, hogy Ottlikot nemcsak Musil- és Balla Borisz-átvételekkel gyanúsítanák, hanem a perui író katonaiskolai alakjainak utánzásával is. Apropó: ellenkező irányban miért nem működik a hatáskutató lánc, Vargas Llosát miért nem vádolják ISKOLA-kölcsönzésekkel? S vajon a spanyol nyelven író irodalomkutatók szültek-e egyetlen dolgozatot is, amely A város és a kutyák Musil-allúzióival foglalkozna?

rakétaember>!

Régen az írók az olvasóknak írtak, majd jött egy olyan időszak, amikor egymásnak kezdtek írni. Most eljutottunk addig, hogy szerzők egy jelentős köre, köztük igen tehetséges alkotók is, önmaguknak írnak már, s az irodalmi cserepiacon műnek álcázott megtévesztések váltanak gazdát.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”
Bächer Iván: Kutya Mandovszky
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa
Márai Sándor: Éltem egyszer én, Márai Sándor
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Esterházy Péter – Marianna D. Birnbaum: Az évek iszkolása
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Sárközi Mátyás: Liliom öt asszonya