Gőzkorszak 12 csillagozás

Pavane
Keith Roberts: Gőzkorszak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1588-ban ​kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.

Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei…

Keith Roberts többszörös Brit SF-díjas szerző alternatív történelmi regényét megjelenése óta a szépirodalom legnagyobb klasszikusainak közé emelkedett. Anthony Burgess az 1939 óta megjelent angol könyvek 99 legjobbja közé sorolta.

„Ritka gyönyörű… (tovább)

Eredeti mű: Keith Roberts: Pavane

Eredeti megjelenés éve: 1968

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
278 oldal · ISBN: 9786155859236 · Fordította: Horváth István
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859212 · Fordította: Horváth István

Most olvassa 2

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Keith Roberts: Gőzkorszak

Az alapötlet nagyon tetszett: nem a szokásos fordulópontok egyikén ágazott el az alternatív történelmi gondolatjáték, mint például Napóleon hódításai vagy a II. világháború, itt elég ha Erzsébet királynőtől elveszünk pár kritikus évet, és máris durva ok-okozati láncok indulnak el a maguk útján mind Angliában, mind a kontinensen. Hogy aztán egy ijesztően lelassult és korlátolt huszadik századba csöppenjünk, ami hírből sem ismeri a felvilágosodást vagy a természettudományos világképet, és amit a gőzhajtott romantika és az ötletes szemaforhálózat sem tesz különösebben vonzóvá.
Keith Roberts világa persze megragadt a fejemben, erős képekkel dolgozik a regény, de a novellafüzér-szerű építkezés, a lépten-nyomon hátrahagyott szereplők, a generációk meglehetősen laza összekapcsolása, illetve a kelta(?) hitvilágból előrángatott miszticizmus alaposan széthúzzák a struktúrát, és így nehéz volt szeretni az amúgy egészen szépen csordogáló szöveget. Azért a Kóda nélkül még beleférne a négycsillagba, de az valahogy nagyon sutára sikerült spoiler.

3 hozzászólás
>!
pat P
Keith Roberts: Gőzkorszak

Alapvetően szerettem ezt a könyvet, kellemes, igényes szöveg, hangulatos is. És hát Keith Roberts is egy aprólékos, precíz ember: ha ő írni akar a gőzvonatók kazánjának felépítéséről, a kelet-angliai szemaforhálózat szervezési kérdéseiről, vagy egy kínvallatás technikai részleteiről, akkor ott azokról írva lesz. Punktum. Jó, nyilván időnként untam kicsit, de ez szinte mellékszál. Voltak benne nagyon klassz történetek, egyet-kettőt kifejezetten nagy kedvvel olvastam, és hát tetszettek az őket összeszövő apróságok is – az ilyenekért tudvalevően rajongok rendszerint.
No de hát. Az kicsit baj volt, hogy éppen valami science fictiont akartam olvasni. Mert hát ez a könyv a törvény betűje szerint az – az alternatív történelem alapvetően sci-fi alzsáner ugyebár spoiler . Meg mondják steampunknak is, bár szerintem ezt csak az mondja, aki csak az első fejezetet olvasta. :P Szóval technikailag bizonyára SF, de hangulatában, jellegében, olvasásélményben nem kifejezetten az. Inkább a középkorias hangulat, meg a régi-régi Brittannia mítoszai, hiedelemvilágai nyomják rá a bélyegüket.
A Kóda meg… Hát, nem mondom, érdekes húzás, de… szóval eltelt azóta 50 év, annyira mégsem érdekes. Kicsit inkább a fejem fogom miatta, ahogy így jobban belegondolok.

Csillagozgatom itt még egy ideig a könyvet, 3.5 és 4 között ingázva, fel és le, fel és le.

5 hozzászólás
>!
WerWolf
Keith Roberts: Gőzkorszak

Az alternatív történelmi regényekben az a jó, hogy kortalanok, hiszen az író fantáziája szab csak határt a lehetőségeknek. Olyan technológiai és társadalmi mellékvágányokat erősíthet fel, melyek a mi idővonalunkon már elhaltak, vagy éppen zsákutcába futottak. Éppen ennek köszönhető az is, hogy Keith Roberts ezen regényén sem érezhető az idő vasfoga.
A regény hét elbeszélésből áll, melyek különálló történeteket mesélnek el. Az első három elolvasását követően nem is értettem, hogy miért nevezik regénynek ezt a elbeszélésgyűjteményt. Aztán lassan összeállt a kép, és a történetek közti kapocsra is fény derült.
Minden egyes elbeszélés egy dráma a maga nemében, melyek egyedül is megállják a helyüket, az utolsó kivételével. Komor, borongós hangulatúak, melyekben mindig ott lapul a halál, az elmúlás. Mégis, helyet kap a történetekben a remény is, mely a mondatok között húzódik meg csendben. A legkegyetlenebb részeknél is érezzük, hogy mindez csak múló állapot, és egyszer minden véget ér. Igaz, néha maga a halál jelenti a megváltást.
Egyet kell értenem Brian W. Aldiss-szel, hiszen ez valóban egy “ritka gyönyörű regény”.

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/09/keith-roberts-gozkorszak/

4 hozzászólás
>!
NewL P
Keith Roberts: Gőzkorszak

A könyv több részre oszlik, ami nem teljesen független egymástól, de nem is függ szorosan össze. Az olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha egy zeneművet hallanék, a háttérben ott folyt a zene, amit a fordítás nagyon jól kiemelt. Ajánlom.

>!
Dyta_Kostova
Keith Roberts: Gőzkorszak

Szinte minden társadalmi státus képviselője megszólal ezekben a novellákban, általuk pedig képet kapunk helyzetükről, az ő szemszögükből (is) megvizsgálhatjuk ezt az átértékelődött világot. A novellák külön-külön is olvashatóak, élvezhetőek, hiszen mindegyikük önálló történet, és a köztük lévő kapcsolat csak az első néhány szövegegység után kezd kibontakozni. A spoilermentesség jegyében legfeljebb annyi árulható el, hogy egy apránként megmutatkozó családtörténet szálai alkotják meg a Gőzkorszak gerincét, vissza-visszatérnek egyes szereplők és a világ (első fejezeteiben részletesen megismert) alkotóelemei. Ettől lesz inkább regény, mintsem novellafüzér ez a kötet. Történeteiben ott van a szerelem, a halál és a reményvesztettség vagy épp a remény megtalálása. Még ebben a felülről manipulált, időnként kifejezetten fájdalmas és cudar világban is jelen vannak az emberi lélek fő emocionális alkotóelemei. Egyéni drámák és nagyjelenetek viszik hátukon a történeteket, legyen az egy visszautasított szerelem vagy társadalmi ellenállás, a lázadás. Bár a szövegek eleinte nehezen állnak össze, a kötet második felében a sok szenvedés néha indokolatlannak hat, és megrázza a gyengédebb szövegeken nevelkedett olvasót, mégsem céltalan: „Az álom most véget ér. Már ha ez álom egyáltalán. A nagy Tánc befejeződik, és egy új kezdődik” (166.o.) Roberts egy nem várt csavarral az utolsó novellában tökéletesen teljesíti azt, amit már a bevezetőben (lásd majd a megjelenő cikket) is említettem: a világalkotást olyan egyedi alternatívák mentén oldja meg, amibe beleférnek a legmerészebb individuális elképzelések is, főképp akkor, ha a megoldás még a könyv elolvasása után is viták tárgyát képezi majd.

>!
zbarta
Keith Roberts: Gőzkorszak

Az igaz történetemet írom le a Gőzkorszakkal (Pavane) kapcsolatban.
Közeli és távoli vidékeken, Dorset falvaiban és majorságaiban, Wey Mouth csapszékeiben, Durnovaria A-osztályú szemafortornyainak állomásain szorongó tekintetek merednek lopva a jongleour masinájának fehér vászonra vetett mozgóképeire. Claytonok, Burrellok és Fodenek állnak félre zsúfolt lokomobil-színekbe, hogy átéljék a pillanatot, amott Wool fölött még a Lady Margaret is meglassult futásában, hogy elkapja a vetítést. Londinium közterein felállított fehér vásznakra irányított homályos mozgóképeken figyeli a nép – köznép, királyi és papi nemesség egyaránt –, hogy merre veszik az irányt az események abban a furcsa, másik világban. Kobaltkék seregek gyakorolnak irgalmat fegyvereik alatt szenvedő hűbéres toloncoknak. John barát lelkében talán szűnni látszik a rettegés, amikor híradósokkal, csempészekkel, az Időt megzabolázó várurakkal és úrnőkkel együtt bámulják a másik valóságot, amelyiknek néhány fontos, de elmosódott mozzanata a vászonra vetül. Homályos, karcos, de még éppen kivehető képek mozdulnak ott egy másik időből, megismételhetetlen filmet alkotva. Az elöl állók mormolják, hogy a hátsó sorokban is értesülhessenek róla:
„Igen! Most megy be a könyvesboltba! A kezébe veszi a könyvet! Most fizet érte! Ez mi?! Megszagolja?! Most ül be a benzinhajtásos autójába és elindul valamerre!”
Ezen a ponton Anglia- és világszerte szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Az embertömeg felől óvatos morajlás emelkedik: „Olvasni kezdi, imádkozzunk érte!”
Aztán a vetítés megfakul, az olvasó embert lassacskán magába zárja a könyv, amely élmény megismételhetetlen kristállyá nemesül az idő forgatagában. A vásznakról eltűnnek a képek, a nép szíve szeretettel telik. Halkan imádkozni kezdenek Anglia- és világszerte: „Fogadd el! Sirasd meg őszintén az elmúlást, de keresd és ragadd meg az újat. Ne ess eretnekségbe és ne gyászold a kőfalak leomlását!”

Röviden összefoglalva: egyedi élményt nyújtó könyv.
Brian W. Aldiss-t idézi a hátsó borító, higgyük el neki:
„Ritka gyönyörű regény.”

Nagyon feladta a kérdést, hogy ezek után vajon mit olvassak…?

>!
Könyveskuckó_reblog
Keith Roberts: Gőzkorszak

Keith Roberts (szül. 1935) – aki eleinte a rajzfilmiparban illusztrátorként kereste kenyerét – életének fő műve, s egyben második kötete, a Gőzkorszak bár eredeti nyelven 1968-ban jelent meg, hazánkba csak most érkezett a könyvespolcokra. A kötet tulajdonképpen nem is annyira regény, mint inkább kapcsolódó novellák füzére, az alternatív történelmi alzsáner iskolapéldája.

Ebben az alternatív világban az egyház teljes uralmat gyakorol, és bár az első novellában 1968-at írunk (pont, amikor a kötet is íródott, született), az ipari forradalom vívmányai még csak fel-felbukkannak a színen. Az egyház teljesen elnyomta a technikai fejlődést, és épp csak létezik a gőzhajtás, a modern kütyük vagy például az elektromos áram pedig sehol nincsenek.

Egy teljesen komplex világfelépítést kapunk, ami novelláról novellára bontakozik ki előttünk egészen pontosan 7 ember történetén keresztül. Kezdetnek megismerhetjük például Jesset, a Lady Margaret lokomobil tulajdonosát – és Az aranyemberhez hűen nem pont a Dunán hajókázunk ötven oldalon át, de legalábbis harminc oldalon utazunk a gőzösön. Már azt hinné az olvasó, hogy semmiről nem is fog szólni a könyv, s bár valóban türelmet próbálóan indulnak be a cselekmények, végül minden mindennel szépen összefügg, összekapcsolódik majd. Megtudhatjuk például, mi az a Híradósok céhe, hogy működik az üzenetközvetítés gyorsabban a levélnél, ha nincs még feltalálva a telefon, és az egyház emberkínzó tevékenységébe is bepillantást nyerhetünk. Igazán érdekessé akkor válik a kötet, amikor a negyedik novellánál összekapcsolódnak a szereplők, és egy több generáción átívelő komplex eseményláncolatot kapunk. Így tehát mégsem teljesen szétcincált külön sztorikat kapunk – hála az égnek.

Mindazonáltal nem egyszerű ötven oldalanként teljesen máshol belefogni a történetbe, kiváltképp, ha közben még az idő is csak úgy telik, hogy alig vesszük észre. Bár manapság nem teljesen van aktualitása a regénynek, kétségtelen, hogy 1968-ban, amikor íródott, és amikor a novellás regény is játszódik, érdekes felvetés lehetett egy (akkori) alternatív jelen gondolata, azaz, hogy „mi lett volna, ha…” A mai korra átdolgozva még mindig igen disztópikus és modern hangulata lenne, mert képzeljük csak el, hol tartanánk most, ha akkor meg akkor nem úgy történt volna, ahogy.

Tehát bár kicsit későn kaptuk kézhez a Gőzkorszakot, ha el tudunk vonatkozni ettől, és idejében ráhangolódunk a cselekmény lassú kibontakozására – mint a régebbi könyveknél általában –, igen is elgondolkodtató és minőségi olvasmány. Még azt is el tudom képzelni, hogy a férfiak nagyobb kedvet találnak majd az elolvasásához, hiszen az effajta majdhogynem romantikamentes, a megszokottnál szárazabb, hosszadalmasabb mindazonáltal a technikával, találmányokkal és inkvizícióval behatóbban foglalkozó kötet inkább az ő szájuk íze szerint való.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – Nehéz őket értékelni, hiszen nem egy konkrét regényről van szó, hanem inkább novellafüzérről, bár van a szereplők között kapocs. Olyan sokat nem tudunk meg róluk lévén, hogy darabolva van a történet sok „főszereplővel”, sok altörténettel, ugyanakkor rosszat sem lehet rájuk mondani.
Borító: 7/10 – A borítóval ugyan elégedett vagyok, de a kötéssel még mindig nem. Speciel alig nyitom ki a könyvet, de az utolsó ajánlós oldalak majdnem kijöttek, szóval csak óvatosan. Inkább nagyobbra kéne venni a kötetek méretét, magát a margót is, nívósabban megoldani ezt.
+ pont: Mert a világkidolgozás elég részletes, és történelmileg is szépen be van illesztve, meg van magyarázva a történet, még, ha némi megmagyarázhatatlan misztikum fel is sejlik a sorok közt.
– pont: Nekem nem kedvencem a novellás szétdarabolás, főleg, hogy azoknak a szereplőknek a történetét, akik összekapcsolódnak (tehát a 7-ből 5 történetet) össze lehetett volna fűzni konkrét regénnyé is. De végül is ez nem egy friss regény, ugye eredetileg 1968-as, akkoriban még egész más volt a „trend”.

>!
theodora
Keith Roberts: Gőzkorszak

Egyedi ez a történet, sőt szépirodalminak is mondanám a stílusa, a szerkezete miatt. Látom, hogy mások miért imádják, mit tartottak különlegesnek benne – de mezei olvasóként, akinek nem pont ez a műfaj a kedvence, nem tetszett annyira. Voltak részek amiket untam, voltak amik kimondottan taszítottak, voltak amiket nem értettem. Tipikusan megosztó könyv – van aki imádni fogja, valaki – sajnos én is – egyfajta unalommal vegyes érdeklődéssel olvassa el. Az a baj, hogy nem szeretem azokat a könyveket, amikben ennyi – értelmetlennek tűnő – fájdalom éri a szereplőket, az egyházzal meg a vallással úgy ahogy van, bajom van és nem szívesen olvasok róla, ez a könyv pedig hangsúlyozottan foglalkozik a fentiekkel.

Kifinomult scifi, steampunk olvasóknak ajánlom; ill. azoknak akik szeretnek elmélyedni egy történetben – vagy valami teljesen újra vágynak.

>!
Niki_
Keith Roberts: Gőzkorszak

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert a fülszövege kecsegtetőnek tűnt. Abban bíztam, hogy egy olyan történetről lesz szó, mely megmutatja, mivé is vált a Világ, amikor kisiklott a történelem. És bár rápillantást kaphattam erre, de egyáltalán nem olyan köntösben, mint ahogy számítottam rá.
A történet legvégén állt bennem össze egész kerekké a történet, addig olyan volt, mintha több novella lenne fejezetenként. Az egyik szólt X-ről, a másik fejezet Z-ről, a harmadik Y-ról, de a fejezetek között nem láttam átfedést. Lényegében novellák voltak, különálltak. Aztán a könyv vége felé kezdtek ezek a szálak összefutni. X, Z-nek a micsodája, Y meg Z-nek a kicsodája.
George R. R. Martin azt mondta erről a könyvről, hogy

„Mestermű… Az egyik legjobb alternatív történelmi regény, amit valaha olvastam.”

és egyfelől értem, mert hangulata van a Gőzkorszaknak. Lassú, sok benne a leírás (amit Martin is szeret ugyebár), kevés a párbeszéd … olyan, mint az egyik jelenetben a táj, ahogy leírta. Hó van mindenütt és egy vonat halkan robog az elhagyatott, havas tájon. Ilyen volt ez a történet. Lassan haladó és néhol kicsit unalmas is. Kezdetben szép a havas táj, de amikor mérföldeken keresztül csak a havat látjuk, kezd unalmas lenni már.
Bővebben: https://azajtom.blogspot.com/2018/12/keith-roberts-gozk…

>!
Költsei_Firincz
Keith Roberts: Gőzkorszak

Elkötelezett híve vagyok az irodalmi kritikákat, recenziókat és könyvismertetéseket felvonultató oldalaknak, s bár az interneten elsősorban és első körben a moly bukkan fel, mellette azért meg szoktam nézni a sokat – a szándékoltnál sokkal többet eláruló kiadói portálokat, s ha úgy adódik, hogy írtak egy-egy engem érdeklő könyvről, akkor a Literát, a Librariust is. Utóbbinál határozottan kedvelem Várkonyi Zsolt vissza- és összefogott szösszeneteit, s harcosan figyelem, mint művel a Grozdits nevű ámokfutóbajnok… aki azért néha betalál. mint legutóbb a Gőzkorszak esetében.
Legutóbb, vinnyogva kellett röhögnöm, amikor az említett szerző rámutatott arra, hogy az általa szemlézett múlt századi regény – Keith Roberts: Gőzkorszak (Pavane) – olyan, mintha Kásler Miklós vágyálmai öltenének testet benne. „Én a technikai fejlődést nagyon sok vonatkozásban az emberi élet minőségére hátrányosnak tartom.” – mondja az emberminiszter a mai magyar valóságban, és ez egészen pontosan rezonál azzal, amit a világot a regényben uraló katolikus egyház állít. Az 1968 táján kezdődő történet, mely – a generációk egymásutániságából kikövetkeztethetően napjainkon túra vezet, egy olyan világban játszódik, ahol a mesterségesen meggátolt technikai fejlődés következményeként gőzgépek robognak az utakon, az orvostudomány nem tart sehol, és a feludalizmus sem tűnt el a várromok alatt.
Érdekes látomás, szórakoztató forma a szinte önálló fejezetek egymásutánjából kibontakozó összkép, s egy normális világban nem is lenne/lehetne bajunk ezzel. Ünnepelhetnénk, hogy a mi világunk nem itt tart. De a Kásler-vonal bemutatása, mely először hossza röhigcsélésre ingerelt, később – végiggondolva a recenzens igazát – könnyeket csalt a szemembe. Nem politizálni/politizÉlni akarok, de tényleg bosszantó, hogy ilyen tendenciák és trendek mellett keseredik a könyv az ember szeme láttára….


Népszerű idézetek

>!
zbarta 

– Te… valóságos vagy?
Az idegen arcán vidámság suhant át.
– Valóságos? – kérdezte. – Mondd meg nekem, mi a valóság, akkor felelni tudok a kérdésedre. Nézz a szilárd földbe, a sziklákba, és ismerd fel a Teremtés csillagrendszereit. Amit te valóságnak hívsz, az illékony: egy fuvallat, az erők röpke összefonódása, porszemek és atomok tánca. Ezek közül némelyiket bolygónak nevezzük, az egyikük a Föld. A semmit magába záró semmi a semmiben – ez a valóság.

165. oldal

>!
theodora

1588 júliusának egyik forró estéjén a Londonhoz tartozó Greenwich királyi palotájában egy nő haldoklott; a hasfalba és a mellkasba merénylő lövedékei fúródtak.

(első mondat)

>!
theodora

Olybá tűnt, mintha én magam, ön is, és a katonák mi mindannyian, csak apró bábuk lennénk a fűben. Vagy egy színpadon. És felhúzható bábuként játsszuk a szerepünket, amelyet nem is értünk… (…) Olyan volt, mint egy… tánc. Mint egy menüett, vagy egy pavane. Fenséges, de értelmetlen.

237. oldal

>!
Költsei_Firincz

…E sorok írásakor, a huszadik században a római katolikus egyház egyeduralkodóként regnál egy rendezett, idillikus világ fölött, de a technológia fejlődése még most is a gőzgépek, az írógépek és a primitív távközlés szintjén áll.

>!
Költsei_Firincz

Az 1910-ben kihirdetett pápai bulla, a Petroleum Veto százötven köbcentiméterben határozza meg a belsőégésű motorok megengedett hengerűrtartalmát.

>!
Költsei_Firincz

És felhúzható bábuként játsszuk a szerepünket, amelyet nem is értünk…[…] Olyan, mint egy… tánc. Mint egy menüett, vagy egy pavane. Fenséges, de értelmetlen. Minden lépés pontosan meghatározott. Kezdettel és véggel…


Hasonló könyvek címkék alapján

Aldous Huxley: Szép új világ
Raana Raas: Ellenállók
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
Iain M. Banks: Anyag
Chris Beckett: Sötét Éden
George Mann: Mechanikus London
Raana Raas: Hazatérők
Frank Herbert: A Dűne
Dan Simmons: Hyperion
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.