Hanyatlás (Az Elfeledettek Városa 1.) 36 csillagozás

Keiran Rowley: Hanyatlás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​Elfeledettek Városa. Város a városban, mely New York sötét acél- és üvegépületei közt rejtőzik. Kitölti az egyenes falak közötti hézagokat. Itt élünk mi, akik száz éve átvészeltük az utolsó háborút Európában.

Gyermekkorunk meséi velünk élnek – ám nem puszta emlékképekként, hanem a szó legszorosabb értelmében. Álca mögé bújva ott járkálnak az általuk Valóknak nevezett emberek között, igyekeznek beilleszkedni ebbe a világba, ahol a béke érdekében immár tilos a varázslat.

Csakhogy ez az ingatag, sok lemondást megkövetelő rendszer is veszélybe kerül, amikor egy brutális gyilkosság felforgatja az Elfeledettek életét. Az áldozat az egykori hercegnőből sztriptíztáncosnővé alacsonyult Csipkerózsika, akit többé semmiféle királyfi csókja nem ébreszthet fel, ugyanis egy mágikus fegyver által küldték örök álomba.

Csizmás, a Kormányzat rendfenntartója ered a gyilkos nyomába, aki szörnyű tettével az Elfeledettek közösségének egyik legfontosabb szabályát is… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2020
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155999260

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Richard Wolf, Farkas · Queenie, a Gonosz Királynő · Leo Shoemaker, Csizmás · Rosie · Ursula


Kedvencelte 5

Most olvassa 6

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 99

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Maminti9 P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Az Elfeledettek Városában minden megtörténhet, hiszen Csizmás, a kandúr nyomoz egy gyilkossági ügyben, ahol Csipkerózsika levágott, tetovált lábfeje az első bizonyíték.
Az író azonban nem egy véresen komoly krimit tár elénk, hiszen folyamatosan érződik a fricska a műfaj felé humoros kiszólásokkal, helyzetekkel. Emiatt nem szabad egy klasszikus detektívregényhez hasonlítani a sztorit.
A megteremtett világ hangulata különleges, ahol a fantáziánknak semmi sem szabhat határt, hiszen egy olyan párhuzamos univerzumba csöppenünk, ahol többek között a Kis Hableány, Piroska és Csipkerózsika is sztriptíz táncosnő, a Grimm mesékből ismert Holle Anyó lányokat futtat, a farkassal kibabráló Három Kismalac agyatlan verőlegény, a lezüllött, zsíros hajú Ezra Hunter pedig a több mesében is megjelenő Vadász. Mindez egy alternatív New Yorkba van helyezve, ahol a függöny mágiájának segítségével hol mesehősökként, hol való emberekként találkozhatunk a szereplőkkel. A háttérvilág még részletesebb kibontása elfért volna, de kíváncsian várom ezen a téren is a folytatást.
Az események folyamatosan pörögnek, szinte lélegzetvételnyi ideje sincs az olvasónak. Talán egy-egy jelenet erejéig időzhetünk csak el Csizmás kínai kajás dobozokkal és üres alkoholos üvegekkel teleszórt, cigaretta füst szagával átitatott lakásában.
A helyszínek között egy szakadt, sárga taxival robogunk Manhattan utcáin, majd a Central Parkban egy titokzatos Körbe csöppenünk, ahol az érzékeket szétfeszítő mágia bűze szorongatja a torkunkat. Itt hajakból felszisszenő kígyók tekergőzésének, húsmasszává váló arcok sikolyának, szárnyas majmoknak és lobogó máglya fényében zajló varázslatos harcnak lehetünk szemtanúi. Majd a sztriptíz bárként üzemelő Mézeskalácsot mocsári lidércek ezrei lepik el, melyek hol az épület oldalán kapaszkodnak egymásba, hol kiömlött parfümös üvegek felett tobzódnak, végzetes lángnyelvekbe csapva. Egy mentolos Chesterfield égő parazsát még oda pöccinthetjük, de aztán folytatni kell a nyomozást a nyomasztó Archívumban, ahol a falak a lehető legközelebb húzódnak a betolakodókhoz, így ott tartózkodni semmiképpen sem egy kellemes élmény.
A Queenie-ként ábrázolt Gonosz Mostoha a tükrök királynőjeként suhan a Nagy Alma füstös sugárútjain, míg a francia kártya lapjai katonaként hódolnak a Szív Királynőnek, mely hadsereg bármikor bevetésre kész.
De mit tehet Csizmás és a társaként mellé szegődő, bűnözői múlttal rendelkező Farkas a mágikus fegyverekkel és bűbájjal felvértezett világban? Az inkompetenciájáról többször tanúbizonyságot tevő nyomozó, mint egy fantasybe helyezett Humphrey Bogart törtet a végső megoldás felé, szembeszállva minden fondorlatos varázslattal. Sajnos nem minden mese ér boldog véget, ahol a mágia – az időt kivéve – mindent eluralhat, így semmiképpen sem egy egyszerű kalandról van szó.
Mindeközben rétegenként tárul fel a valóság, és vele együtt előttünk is világossá válik, hogy mi folyik a háttérben. És az IDŐ egyre kevesebb lehetőséget ad a hibázásra.
De vajon mi köze van mindehhez a fogadalmi gyűrűknek? A felhőkarcolóként magasodó Paszulyban berendezkedő Big Bill mozgatja a szálakat? Esetleg a rejtélyes Kívánságkútba dobott téves óhaj kavarta meg az Elfeledettek városát?
Idővel minden kiderül, de ne felejtsük a figyelmeztetést: még egy mesehősökkel tűzdelt világ is lehet nagyon kegyetlen.

8 hozzászólás
Amál P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Ez most jól esett, ez a könnyed, humoros, de mégis izgalmas történet. Egy elvarázsolt mesevilágban éreztem magam, ahol a mesehősök megmutatják egy másik arcukat is. A hercegnőkből sztriptíztáncosnő lesz. Csizmás a rend őre, és Farkas a barátja. Szinte semmi sem az, aminek látszik. Nem biztos, hogy a jók tényleg jók és a rosszak tényleg rosszak. Kíváncsian várom a folytatást.

4 hozzászólás
Molymacska P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Kíváncsi voltam erre a könyvre, mert nagyon érdekes dolgokat kombinált össze: felnőtteknek szóló mesekarakterrel játszó noir? Ami még komolyan is veszi magát? Szerintem ez nagyon izgalmas elgondolás, és pont ezért nagyon magasra raktam már azt a bizonyos lécet már akkor, amikor még nem is olvastam a könyvet. Ez pedig számomra nagy hiba volt…
A történet Csizmás, a hancúrcica kandúr, szemszögéből láthatjuk. Egyik napkap egy lábat, melyet nyilvánvalóan levágtak a helyéről, és ki kellene derítenie, hogy miért tették ezt, és ki csinálta. Így megindul a nyomozás, majd kandúrunk kap maga mellé egy társat is, majd nekimennek az utcának, és felgöngyölítik az ügyet.
Mieléőtt rátérek a konkrét értékelésre, meg kell mondjam, a szerzővel nagyon hasonló a stílusunk (legalábbis amit a könyv láttatni enged): én is inkább leírásokban vagyok jó, és alapvetően az információadagolás, meg a dramaturgia nem megy, és mivel ezt tudom, én soha nem fogok „komoly” krimit írni. Ha írnék, az pont ilyen lenne, és számomra nagyon nagy csalódás ez ilyen szempontból.
A krimi alapvetően információkra épít: információkra, amiket az olvasó szinkronban megkap, csak nem tudja összeilleszteni a nyomokat. A végén a nyomozó felfedi a titkot, az olvasó pedig jólesően hümmög: igen, így van, ezt én is csinálhattam volna. Ennél a könyvnél viszont egyáltalán nem ez volt jellemző: az információk egymásra voltak hányva, gócpontokba tömörültek, és nagyon jellegzetesen elkülönül a többi részétől a könyvnek. (sokszor nem is időben, hanem sokkal később jelenik meg egy információ: amikor felbukkan valami, akkor értetlenkedik az olvasó, de amikor már túllépett ezen, hirtelen előjön, és nem értjük, miért most, és miért nem 30 oldallal ezelőtt írta ezt le a szerző spoiler ) Emellett a vég konklúzióra gyakorlatilag nincs való utalás szinte semmilyen szinten: a (majdnem)főboss kiléte az utolsó harminc (!!!) oldalon jelenik meg egyáltalán (igaz, hogy egyszer előkerül a neve egy felsorolásban, de… ettől még nagyjából semmit nem tudunk róla). Nincs valódi rá utalás, mert azt se tudjuk biztosan, hogy létezik, vagy hogy mit csinál úgy általában.
Ehhez csatlakozik egy inkompetens nyomozó, aki valójában semmihez se ért, de ahhoz nagyon. Az elején még éreztem benne a célt, hogy miért lehet ennyire inkompetens (mert Big Billnek nem érdeke minden ügy felderítése, emiatt egy nem túl okos elfeledettre bízza a dolgokat), de a végefelé egyszerűen már irritált maga a karakter, mert abban a környezetben, amiben volt, ő a leggyengébb láncszem (mégis életben maradt). Nyilván lehet a noirral hasonlítani, ahol szintén inkompetens nyomozókat vonultatnak fel, ott viszont a kiégés, életuntság miatt lesz használhatatlan a nyomozó, míg itt Csizmás azért elég életteli (úgy három-négyszáz éves kora ellenére) és valójában nincs mibe kiegénie, hiszen aktívan nem végez nyomozó munkát. Az írói zsenialitás, hogy ehhez társul egy életrevaló elfeledett (aki megmenti, és tud verekedni), illetve egy okos elfeldett (aki gyakorlatilag a nyomozást végzi) így haladhat előre a történet.
A karakterek szerintem nagyon igoványos térség ebben a kötetben: mivel nagyon mélyen nem ismerjük meg a szereplőket, gyakorlatilag mindenkit ellenségnek láthatunk, és a valódi meglepetést az okozza, hogy azok a bizonyos karakterek mindig „jók” maradnak spoiler. Sőt továbbmegyek, valójában az egész történetre jellemző, hogy „jókban” és „rosszakban” gondolkozunk, és a végére bár sikerül valamennyire enyhíteni ezt, mégse lesz igazán átmenet ebben spoiler ennek ellentmond egy picit a Kör szereplői spoiler
Karaktereknek a nagy hibája viszont, hogy nem veszik át a mesékben jellemző karakteresztikákat (vagy csak a főszereplők) sokkal inkább a szerző a történetre koncentrált. Sok karakter az „eredeti” karakterével egyszerűen nem önazonos, nem látjuk benne az „eredeti” jellemvonásokat. Ellenben hozzá kell tennem, nagyon sok fantáziadús részletet tudott hozzáadni a szerző, ami számomra igazán tetszett (Babszemnek a függése a paszuly növekedésénél például igazán izgalmas, Queenie karaktere zseniális lett)
A világépítés érdekes volt: voltak benne nagyon jó részek, ami miatt érdemes volt ezt a könyvet olvasni, viszont voltak nagyon furcsa részek, amiket egyszerűen az egyszeri olvasó nem ért meg tejesen. Nekem már az alap problémám az volt, hogy nem tudjuk igazán, ki elfeledett. Mesehősök igen, de aztán bekerült Alice szereplői is, Óz is, aztán ott volt Merlin, aki meg mítologiai alak Rosieval együtt, szóval egy hatalmas nagy mix az egész off. Valójában nem tudjuk, hol a határ, hogy kik élhetnek még, és kik nem. Mindegyik mitológiai személy él? Találkozhatunk mondjuk Buddhával, meg Odinnal is? Mindegyik „régi” mesésebb könyv szereplői élnek? Szóval találkozhatok mondjuk Bilbóval is? Vagy Aslannal? Nyilván ezek a kérdések adtak egy misztikusabb hangulatot is, hiszen nem tudunk valójában semmit, és emiatt izgalmas követni a történetet. Ellenben azért én láttam egy pici ellentmondást spoiler
A világépítés egyik kardinális pontja a függöny. Ez egy mágia, amivel normális embereknek „valóknak” tűnhetnek. És pontosan ennyit tudunk meg a függönyről, meg egy pici politikát, de csak egy lehelettnyit spoiler Számomra nagyon nagy hiány volt, hogy alapvetően egy központi elemet nem ismerhetünk meg, ami a történet folyásában is fontos szerepet képvisel.
Ha pedig a szöveget nézzük, akkor érdekes kettősséget látunk: egyrészről vannak nagyon jól eltalált részek. Főleg leírások, atmoszférateremtés, ebben szerintem jó volt. Nem tudom, szándékos volt-e, vagy író alapvetően ilyen, de nagyon tetszett benne, hogy érzékek közül aktívan volt használva a szag és ízlelés is (vagy inkább ízleléshez kapcsolódó szag alapú szineztézia). Lehet, hogy a szemünkkel nem látunk mindent, de a szagokkal nagyon jól leírja a környezetet, hangulatot is (és a macska szaglása ugye…)
Ellenben amikor a történetet kellene vezetni, akkor valahogy kisbaltával esik neki a szövegnek. Egyrészről szerintem nagyon, nagyon szülséges lenne egy párbeszédeket letisztázni: a felét konkrétan ki lehetett volna venni, mert Csizmás visszakérdezése csak, hogy egy monológ ne monológ legyen, hanem párbeszéd. Közben szintén Csizmásnak néha olyan buta a szövege, hogy az eszméletlen, én éreztem magam rosszul, hogy ezt kimondja (és ez igaz a gondolataira is)
Emellett azt már említettem, hogy az információadagolás történet tekintetében nem volt igazán jó. Ez pedig minden másra is igaz: sokszor egy-egy karakternél túl sokat írt, pedig nem kellett volna mindent teljes mértékig leírnia. Az olvasó a jelekből tudni fogja (abban az esetben, ha egyértelmű a jel), máskor a nevek annyira torzítottak, hogy nem volt egyértelmű, kit ért alatta, én például a hercegnőket rendre összekevertem más karakterekkel is. spoiler Sokszor a szerző egyszerűen nem tudott mértéket tartani, úgy éreztem végig a könyvet olvasva, hogy ebben még nincs igazán gyakorlata.
Már írtam, hogy a szöveg nem mindenhol jó: vannak részek, amikor egy kis társadalomkritikát akar belepaszírozni a könyvbe, aminek nem biztos, hogy ott és úgy helye van. Nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy ezek a részek a leginkább kivillanó, elálló részek, amik nagyon kiállnak az alap történetből. Folyik a történet, társadalomkritika két bekezdésben, majd újra történet. Egyrészről jó lett volna ezt kicsit a történetbe jobban belesimítani, másrészről nyelvileg finomabban alkalmazni spoiler Nagyon éreztem, hogy hiányzik a vasmarkú szerkesztő off, aki egyrészről kihúzatott volna részeket, másrészről kicsit odaáll a szerzőhöz, hogy na akkor most ezt gondoljuk át kicsit, hogyan gondoltad. Mert legtöbbször az, amit leír, érdekes, jó, és izgalmas, de ahogyan leírja, azzal vannak problémák.
Összegeznem nagyon nehéz ezt a történetet. Mint láthatjátok a történet és a megvalósítás hagy kívánnivalót maga után, mégis mint élmény, nagyon is tetszett, ez a könyv. Csiszolatlan gyémánt a szerző, akit nagyon kell még csiszolgatni, és nagyon erős szerkesztő kellene még mellé, de ha ez megvan, nagyon ígéretes munkákat kaphatunk tőle. Őszintén, én várom a következő kötetet, hogy megtudjuk a történet végét, és be kell valljam, míg olvastam, körvonalazódott bennem egy Goldie fanfiction is. A könyv ilyen szempontból nagyon jó, kreatív élmény, amiben lubickolhat az olvasó. Ajánlom ezt a könyvet, rövidke, könnyen olvasható, érdekes darab.

5 hozzászólás
vicomte P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Tudvalevő, hogy milyen fontos az első benyomás az élet minden területén, és nincs ez máshogy az irodalomban sem. Egy szerző első regénye, ha nem is determinálja, de nagyon erősen meghatározza, hogy milyen kép alakul ki róla és ezen – különösen, ha ez az első benyomás nem a legjobb – elég nehéz változtatni.
Sajnos ez a regény ilyen szempontból rám nem tett jó benyomást, és hiába látom a szerző erősségeit és erényeit, de összességében mégis inkább félresiklottnak láttam a történetet, amire nagyon ráfért volna még szerintem némi pihentetés, és egy könyörtelenül éles szemű szerkesztő, aki felhívja a figyelmet a félrecsúszásokra.
A regény alapkoncepciója – mesebeli lények kénytelenek a való világban boldogulni, egy noir krimis alaphelyzetben – rendben van. Láttunk már ilyet, hogy mást ne mondjak a Fabulákban, de ez egyáltalán nem gond – ez az ötlet így sincs még csonttá koptatva, és a számos mese parafrázis mutatja, hogy az olvasók továbbra is igénylik az ilyen történeteket.
Viszont a kivitelezés csak az elsődleges szinten üti meg az elvárt színvonalat, mert regényszövegként már csak evickél a klisétengerben – a noir krimi, a buddy movie és a kaszabolós horror motívumai viszik a prímet – és néha teljesen el is merül benne.
Mondat és bekezdés szinten rendben van a regény, sőt, a legtöbb jelenetet csak önmagában olvasva nem rossz, viszont egységes, logikailag és érzelmileg megalapozott történetként számomra kudarc volt a szöveg.
Elsősorban a klisék végtelen halmozása miatt. A sztori, ha tovább kellene szűkítenem, akkor számomra a „Walt Disney mesehősök a Hetedik link világában” koncepcióban képződött le, viszont az a túltolt noir, ami a filmre jellemző, és ami a brutális jelenetekben és a szereplőket eluraló kilátástalanságon és nihilen keresztül kellett volna, hogy hassanak rám hidegen hagytak. Egyszerűen azért, mert hiányzott az egész megalapozottsága, és a főszereplő – hiába az E/1-es narráció – valójában végig tök idegen marad, akinek a múltjáról, az érzelmi defektusának és széthullásának hátteréről szinte semmit nem tudunk meg. Sajnos hasonlóan problémás a többi szereplő is, akik szinte mind megfelelnek valamiféle, bár erősen túltolt, hard-boiled klisének – őszintén szólva a Sin City is sokszor beugrott olvasás közben – hiteltelennek érződött. És annyira azért nem is lettek túltolva, hogy paródiaként vagy gegként tudjam őket értékelni.
Bár van néhány kimondottan jó ötlet a regényben – ezek közül a boszorkánykör és annak tagjai messze kiemelkednek egyediségükkel – de sajnos több a sablonos vagy logikátlan fordulat spoiler és a regény főgonoszának motivációja és a leleplezése pedig még egy noir krimiben, ahol nem a csavaros nyomozáson, és a meghökkentő tettesen van a hangsúly, is erőtlen.
Összességében sajnálom a regényt, mert ebből az alapötletből az író szerintem sokkal többet is kihozhatott volna, és remélem, hogy a folytatás már sokkal kiforrottabb lesz, mint ez a rész volt.

NemesTimi P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Az biztos, hogy jócskán kiléptem ezzel a könyvvel a komfortzónámból. De határozottan nem bántam meg, nagyon tetszett. Tetszett az alapötlet, imádtam a karaktereket, és a megvalósítást is. Az biztos, hogy a folytatás is ott lesz a polcomon. :)

4 hozzászólás
eenca P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Nagyon tetszett az alapkoncepció, hogy a meséknek igenis van valóságalapja, csak nem feltétlen az, amire mi Valók gondolnánk. Az európai mesekultúra (Andersen és Grimm) elevenedik meg a lapokon, mint inkább a Disney féle cukormáz.
A meseHŐSÖK köztünk élnek, mint Elfeledettek akik legendává vagy mítosszá váltak.

Arra jutottam az olvasás során, hogy nem csak a Valók felejtették el Csizmást, Farkast, Rosie-t és a többieket, hanem ők maguk is elfelejtették, hogy kik is voltak valamikor még az „Óhazában”. Főleg emiatt nem igazán találják a helyüket a modernkori világban és ez szép lassan megroppantja a rendszert és a mindennapjaikat.

A bűncselekmény kegyetlensége nagyon jó görbe tükre az Elfeledetteknek és a mesei elemeknek. A nyomozást nagyon élveztem, bár igencsak rövidnek érződött.
A karakterek nagyon a szívemhez nőttek és Queenie az egyik kedvencem lett, ugyanakkor jó lett volna kicsivel több háttérinformáció az áttelepülésről és a társadalmukról, továbbá, hogy milyen hatással vannak a Valók rájuk és fordítva.

Összességében azt gondolom, hogy ez a történet akár elbírt volna még +100-150 oldalt is, hogy többet tudjunk meg a régmúlt és közelmúlt megpróbáltatásairól és a karakterekről. Csizmás j_jellem_fejlődése nekem egy pálfordulás volt, és úgy éreztem, hogy itt kimardt pár oldal, mert sejtettem, hogy erre fogunk haladni, de nem számíottam rá, hogy ennyire gyors lesz az átváltozás.

Az írásmód nagyon precíz, szórakoztató és intelligens a párbeszédek gördülékenyek, ugyanakkor úgy érződik, mintha minden patikamérlegen lenne kimérve. Nekem a történethez és Csizmáshoz jobban illett volna némi füstösség és karcosság némi slendriánsággal. Emiatt a feléig nekem az motoszkált a fejemben, hogy túl tökéletes, túl kiszámított a történet, az utalások és a párbeszédek. Ez nyilván egyéni ízlés kérdése, így vitatkozi sem érdemes róla (:

Mindenképpen kíváncsian várom a folytatást, mivel nem kaptunk minden kérdésre választ és mondhatni a legizgalmasabb résznél maradt abba a történet!

5 hozzászólás
ppuummukli>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Nagyon egyedi, ahogy az író az általunk ismert mesehősökhöz nyúlt. Nem találkoztam még hasonlóval sem, néha a „Grimm” tv sorozat jutott az eszembe, de azzal sem lehet összehasonlítani. Szerettem a sötét, komor, borongós hangulatát. Ha ki szeretném emelni a könyv különlegességeit, akkor kb. mindenről beszélnem kellene. spoiler Kíváncsi vagyok a folytatásra, szerintem lesz még szerepe spoiler Na majd kiderül…

Noro>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Bevallom, nehezen tudtam elvonatkoztatni attól, hogy a Fables képregényekben én már olvastam ugyanerről: a New Yorkba menekült mesehősök nehéz életéről, amelyet drákói szabályok szerint kell folytatniuk, a lelepleződést elkerülendő. A két világ között ezen felül is igen sok a hasonlóság, bár a konkrét szereplők és az események persze mások. A rövid regény egy jól felépített, izgalmas nyomozás története, de azt el kell mondjam, hogy a hangulata nem lett egységes. Az első jelenetek során egészen remekül kapja el a noir/hardboiled krimi stílusát, ezt azonban nem képes sokáig fenntartani. A könyv nagy része inkább a kortárs akció-krimi könnyedebb hangvételét követi, és hiába a sötét háttér, a pozitív és negatív figurák nagyon is könnyen megkülönböztethetőek. Ami át is vezet a másik problémámhoz: kevesebb mesehőst kellett volna bemutatni, de azokat alaposabban. A két főhős viszonya például eléggé összecsapott, nem igazán hihető, ahogy ellenségből barátok lesznek néhány nap leforgása alatt, sőt, tulajdonképpen nem is tudunk meg róluk szinte semmit. A gonosztevők alakja, motivációi is nagyon sablonosak maradtak. Ettől függetlenül viszont jól szórakoztam, ez egy igazi félnapos strandkönyv, jól eltalált poénokkal.

3 hozzászólás
Popovicsp87 P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

„Szóval nem késtem. Ah, csacsi én, miket beszélek? Egy királynő sohasem késik, egyszer csak megérkezik.”

Ez a könyv sokáig elkerülte az érdeklődésem. Ez elsősorban a borítójának köszönhető, mivel a fekete kalapos figura a piros aljával egy sima kriminek tetszett. off A krimi pedig nem az én műfajom. Nagyon keveset olvasok, és amikkkel eddig találkoztam, legyen az bármilyen médium, az vagy tudatja veled, hogy ki a gyilkos, vagy nagyon egyszerű, vagy túl van bonyolítva mindenféle csavarral. Kevés a jó krimi, ami igazán meg tudna fogni.

Aztán, amikor az értékelésekből kiderült, hogy ez egy mese-krimi, máris jobban érdekelt. Egyik kedvenc számítógépes játékom a The Wolf Among Us, nagyon tetszett, akkor még újszerűnek hatott ez az egész felállás off.
A Hanyatlás is ezt a hátteret alkalmazza. Előre leszögezem, hogy olvasás közben azért találtam pár átfedést a két termék között off, de szerencsére korántsem koppintásról van szó.
Mr. Rowley elegánsan oldotta meg az egészet, egy érdekes alternatív mesevilágot teremtett meg New Yorkon belül.

Már az elején létrejön a kicsit sötétebb, koszos hangulat, ahogy főszereplőnk, Csizmás egy bűntett helyszíne felé tart. A történet során egy egész jó kis sztori kerekedik ki, a leginkább sarokban lévő mesehősök által. Pár tagnak utána is kellett néznem, mert nem emlékeztem a hozzájuk köthető mesékre.
Van itt aranylúd, óriás, vagy akár Holle anyó. Pár szereplőre utalást kapunk csak, de ezek a karakterek mind jól megférnek ebben a történetben. Mindegyik karakter neve angolosítva lett, ezt megmagyarázzák, illetve hátterét is megismerhetjük.

Maga a történet nagyon könnyed, sok érdekes fordulatot és lényt tartalmaz. Persze van bűn, de nagyon könnyen lehet vele haladni és kicsit harcedzettebb krimirajongó magától össze is tudja rakni a történetet.
A szereplőknek van egy fanyar stílusa, ami engem a maffiafilmekre emlékeztetett. Közülük is ki kell emelnem Queenie-t, a gonosz királynőt, aki a történet legjobbja szerintem. Olyan pöffeszkedő a stílusa, hogy nem lehet nem imádni, akkora arca van és olyan beszólásai, hogy ahányszor előkerült, mindig mosolyt csalt az arcomra valamelyik húzásával, mondatával.

A vége pedig eléggé szíven ütött és nyitva hagyja a történetet a lehetséges folytatás(ok)nak.

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2020
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155999260
4 hozzászólás
ViraMors P>!
Keiran Rowley: Hanyatlás

Az Elfeledettek Városa. Város a városban, mely New York sötét acél- és üvegépületei között rejtőzik. Kitölti az egyenes falak közötti hézagokat.

– Az ott a Bolygó Hollandi.
– Nem jelent balszerencsét a látványa?
– Szerintem mi azon már rég túl vagyunk.

– Rendes gyerek vagy te, Csizmás.

Nem minden mese ér boldog véget.

A Hanyatlás a maga alig több mint 200 oldalával kellemes egy, maximum kétéjszakás olvasmány. Véletlenül ragadt nálam,* ami miatt eleinte kicsit haragudtam rá, de utólag nem bánom. Szerettem a kissé karcos, sötét hangulatát. Goldie neve spoiler részemről némi Sin City-felhangot is adott hozzá, első sorban a narrátor hangját illetően. off Szerettem, hogy merte izomból a sárba lökni azokat a meseszereplőket is, akiket az emberek általában hajlamosak piedesztálra emelni, bár az azért elég egyhangú volt, hogy spoiler
Nem túl bő lére eresztett, de korrekt a világépítés is. Elég hamar és elég jól összeálltak az alapok, ügyesen vegyítette egymással és a valódi világgal a meseelemeket és utána jól bővítette. Ugyanakkor volt, ami fölöslegesen sokszor hangzott el spoiler és van, ami némiképp ellentmondásos spoiler
Külön tetszett, hogy az átemelt noir és krimi elemeket jól használta, még úgy is, hogy a nyomozós szálat nem éreztem túl erősnek és a gyilkos személyét is elég hamar ki lehetett sakkozni bizonyos jelekből. off
Történetét tekintve is rendben volt. Nem volt túl bonyolult, de indításnak, bemutatkozásnak teljesen jó. Az elején még kicsit tétovának éreztem, és végig maradt az az érzés, hogy túl sok a szereplő ahhoz, hogy igazán jusson idő azokra, akikre kéne, de a második felében határozottan erősödött a narráció és a főszereplők hangvétele is. off
Összességében szerintem ez egy abszolút korrekt első könyv. Érdekes kezdet, én várom a folytatást.

*off

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

FeketeAlex>!

– Csak akkor nyisd ki a szádat, ha kellemesebbé teszed a csöndet!

108. oldal

FeketeAlex >!

Mindenki megérdemel egy második esélyt.

165. oldal

Sznida_Nóri>!

Nincs is szomorúbb, mint egy összezavarodott, ázott bundájú macska.

40. oldal

6 hozzászólás
Noro >!

Paulie, Herbert és Winston, vagy ahogy régen hívták őket, a Három Kismalac, az építőiparban tevékenykedtek. Elég jól ment a biznisz, könnyűszerkezetes házakat építettek a Valóknak. A sikereiknek végül egy homályos, szerkezeti hiba miatti kilakoltatási ügy vetett véget, amelyben a szóbeszéd szerint a Farkas is érdekelt volt.

72. oldal (4: Gyűrűk és disznóságok)

Kapcsolódó szócikkek: Richard Wolf, Farkas
FeketeAlex >!

Lehetnék vele kedvesebb.
– Rohadj meg, Csizmás!
Ő is lehetne kedvesebb velem. Kvittek vagyunk.

6. oldal

FeketeAlex >!

Cuki igazi pszichopata: bűbájosan mosolyog, miközben kirángatja a beleidet a felmetszett hasadon keresztül.

86. oldal

Maminti9 P>!

Borzasztó a látvány. Mocsári lidércek ezrei tombolnak előttem, összekapaszkodva, egymás hegyén-hátán tülekednek egyre feljebb az épület oldalán, és apró, hegyes fogaikkal falnak, amit érnek. Néha egymásba marnak, olyankor összeesik a lánc.

FeketeAlex>!

Ursula McCoy ugyanis – egy balul sikerült X-faktoros debütálást követően – őrült dühében úgy gondolta, elveszi Goldie hangját. Tudniillik, a lány egészen a döntőig menetelt, miközben Ursula még a válogatón sem jutott tovább: Simon Cowell már a My Heart Will Go On első két szótagjánál hét pofával röhögte ki.

92. oldal

FeketeAlex >!

– Türelem! – fintorog Queenie. – Bah! Túlértékelik ezt a fogalmat.

201. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A Setét Torony – Susannah dala
Benyák Zoltán: Az utolsó emberig
Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű
Kleinheincz Csilla: Üveghegy
Basa Katalin: A névtelen királynő
J. D. Robb: Halálos híresség
Nalini Singh: Angyalháború
Justin Cronin: A szabadulás
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Böszörményi Gyula: 3… 2… 1…