Kőpénzek 0 csillagozás

Mondák, költemények és énekek gyűjteménye
Kecskeméti Tibor – Voigt Vilmos – Brezsnyánszky Károly: Kőpénzek Kecskeméti Tibor – Voigt Vilmos – Brezsnyánszky Károly: Kőpénzek

A földtörténeti újkor közepén a Föld jelentős részét beborító Tetbys-óceán meleg vizében mintegy 50 millió évvel ezelőtt élték virágkorukat az őslénytan által nummuliteszeknek nevezett óriás egysejtűek. A jellegzetes lencse, érme, korona, gömbölyded alakú fosszíliákat éppen alakjuk miatt a múltban sokáig kővé vált lencséknek, pénzeknek tartották Különféle esetenként történelmi személyekhez vagy természetfeletti lényekhez kötött nevekkel illették, eredetüket pedig gyakran mondákkal magyarázták. így volt ez Magyarországon is. Hála József e kötetbe a nép nyelvén leginkább Szent László pénzeinek nevezett ősmaradványokkal kapcsolatos régi és újabb vélekedésekből, történetekből válogatott jónéhányat, időrendbe csoportosítva ezeket Temesvári Pelbárttól (1499) napjainkig. A válogatáshoz Kecskeméti Tibornak a nummuliteszekkel kapcsolatos természettudományi ismereteket összefoglaló, Voigt Vilmosnak a szövegeket folklorisztikai szempontból tárgyaló tanulmánya társul.

Tartalomjegyzék

>!
Mentor, Marosvásárhely, 2004
334 oldal · ISBN: 9735991128 · Illusztrálta: Kazár Emese
>!
Mentor, Marosvásárhely, 2004
334 oldal · ISBN: 9735991128 · Illusztrálta: Kazár Emese

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II.
Dezső András – Marinov Iván – Pál Attila: Legendavadászat
Japán regék és mondák
Kozma Mária: Régiségek Gyergyóból
Kozma Mária: Régiségek Csíkországból
Jerzy Snopek (szerk.): Alvó lovagok
Ambrus Lajos: Ezer telik, ezer nem
Jerzy Snopek (szerk.): Lengyel regék és mondák
Szőrös pisztráng
Baktay Ervin (szerk.): Indiai regék és mondák