Napok ​romjai 90% 681 csillagozás

Úgy jártam ezzel a könyvvel, mint az Utas és holdvilággal. Sokan méltatták, beszereztem a Helikon zsebkönyvet, izgatottan fogtam neki az olvasásnak és aztán csalódnom kellett.
A történet több ponton is hasonlít Szerb Antal művére. Adva van egy férfi, aki fizikai és lelki síkon is utazásra indul. Ezúttal egy Stevens nevű komornyik meséli el, hogy milyen volt a 20-as, 30-as években Darlington Hall-ban szolgálni, és milyen most, 1956-ban a helyzet, amikor is rátermett személyzetet kell összeállítania. Elindul, hogy felkeresse Miss Kentont és közben átgondolja élete főbb eseményeit, ellamentál azon, hogy mitől is jó egy komornyik és milyen volt az élet Darlington Hall-ban, amikor a korszak világformáló egyéniségei adták egymásnak a kilincset.
Nem tudtam azonosulni evvel a mindig csak a munkájának élő, pedáns, robotként dolgozó, érzelmileg sivár, humort sem ismerő emberrel. Számomra a végkifejlet sem adott katarzist, inkább belenyugvással csuktam be a könyvet. Mindazonáltal tetszik Ishiguro stílusa, írásmódja, ezért fogok még tőle olvasni. A polcomon már itt várakozik a Ne engedj el… című kötete.

A Klasszikus Könyvklub keretein belül élő beszélgetés zajlott a könyvről Böbe (@greendottedmug) BögreVlog csatornáján. https://www.youtube.com/watch…

– Maga szerint miben áll az emberi méltóság?
Ez az egyenes kérdés, bevallom, kissé meglepett.
– Nem könnyű ezt néhány szóban elmagyarázni, uram – feleltem. – De úgy vélem, lényegében abból áll, hogy az ember nem vetkőzik le nyilvánosság előtt.

Ishiguro könyvében egy főkomornyikot, Stevenst ismerhetjük meg, aki egy hosszabb utazásra indul, melynek során bebarangolja az angol vidéket, egyben egy belső utazás is kezdetét veszi, melynek során feltárulnak előttünk Stevens gondolatai, a Darlington Hallban megélt napjai.
Az ő szemüvegén keresztül egy olyan etikai – erkölcsi világlátásba csöppenünk bele, mely sokunknak idegen, elképzelhetetlen vagy akár visszataszító is lehet, hiszen főszereplőnk olyan merev, már-már sznobságnak ható szabályok mentén végzi kötelességekkel teli munkáját, mely az olvasónak akár zavaró is lehet. Stevens ugyanis a komornyiksággal járó értékrend foglyaként tűnik fel előttünk, viszont számára ez a mentalitás olyannyira beépült minden egyes megnyilvánulásába, hogy más életet nem tud élni, más mércéket nem tud és nem is akar felállítani. A végtelen szolgálatkészség és kötelességtudat viszont folyamatosan olyan helyzetekbe sodorja, melyekkel nem biztos, hogy azonosulni tud, de önmagát, a saját érzéseit soha nem helyezheti előtérbe. Olyan erkölcsileg megkérdőjelezhető helyzetekben kell visszavonulnia, mint a zsidó szolgák elbocsátása, vagy édesapja halála. Mindemellett lenyűgöző annak a természetességnek az ábrázolása, ahogy Stevens kezeli ezeket a szituációkat, és azt hiszem, ő messzemenően eleget tett a fenti idézetben foglaltaknak, ugyanis tényleg soha nem vetkőzött le nyilvánosság előtt.
És nem csak a nyilvánosság előtt viselkedett a saját mércéje szerint méltóságosan, ugyanis a sorok mögött élesen megbújik egy szerelem lehetősége, mely érzelmeknek Stevens nem tudott teret adni. Az olvasóban folyamatosan ott lappang a kérdés, hogy vajon hogy dönthet valaki úgy, hogy hosszú évek során olyannyira átengedje magát a szolgálatnak, a méltóságnak, a merev szabályoknak, hogy abban az életben a szerelemnek sem lehet helye? Így válik az egész regény végül egy személyes tragédiává, az elmúlt napok, évek vagy talán egy egész élet romjává.
Bár talán lehet, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt az életet élnie, ugyanazon álmokat kergetnie, hiszen elférnek benne a Mr. Stevenshez hasonló emberek is.
Ishiguro kifinomult stílusban megírt sorai ismételten lenyűgöztek, ez a könyv ékes példája annak, hogy lágy, már-már lírai hangvételben, sokszor kimondatlanul is megjeleníthetők a legmélyebb érzelmek és a legnagyobb emberi tragédiák.

Zseniális lélektani regény az egyszerre rendkívül éles elméjű, ugyanakkor mégis mulatságosan korlátolt főkomornyikról, erről a megindítóan szánalmas szörnyetegről.

Több nagyszerű értékelés is született a könyvről, ezek közül hármat emelnék ki:
@cotta:
…képes leszek-e leírni azt a káprázatos nyelvi stílust, ami végigborzongatott mindannyiszor, amikor kinyitottam a könyvet, magyarán át tudom-e adni a tökéleteset?
Számomra ugyanis a Napok romjai egy hibátlan regény, minden benne van, amit szeretek: elegáns filozofálás és egy hihetetlenül érdekes karakter.
http://moly.hu/ertekelesek/724618

@eme
Nem nehéz felismerni Mr. Stevensben a II. vh.-ba belebonyolodott, önmegtagadó, gondolkodásmentes milliók típusát.
A komornyik visszaemlékezése, a néha visszarettentő emlékek előtti megtorpanása, útra indulása, élni próbálása és az elvesztegetett idő, élet visszaszerzésének lehetetlensége nemcsak az egyes ember, hanem egy pár nemzedék elé tartott tükör is, felszólítás az önvizsgálatra, ugyanakkor a tettek, döntések visszafordíthatatlanságának tudatosítása.
http://moly.hu/ertekelesek/548659

@szigiri
A név iránti giri az a kötelesség, hogy a hírnevet makulátlannak kell megőrizni. […]
Mr. Stevens számomra egy megingathatatlan, ezüsttisztítóval és munkabeosztásokkal küzdő angol szamuráj volt. Vagy inkább kamikaze. De mindenesetre egyszerre angol és japán. Valamilyen szinten az angolok az európaiak japánjai, a furcsa szigetlakók furcsa szokásokkal, szóval nincs ezen mit csodálkozni. De elsősorban mégsem a szamurájimádóknak ajánlanám, elég kevés a közelharc. Inkább a „távolharc” jellemzi, és a távolság itt inkább az időbeli értelemben zajlik, az elszalasztott lehetőségekkel.
http://moly.hu/ertekelesek/832477

Ezekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a cselekmény egyik fő szála – egy reménytelen szerelem szívszorító története – és az egyesszám első személyű narratíva elfedi, hogy milyen kegyetlen is lehet egy ilyen ember a valóságban.
A kegyetlenséghez nem feltétlenül szükséges a gonoszság, elegendő az érzéketlenség is, bár én Mr. Stevens cselekedetei mögött néha éreztem a szimpla rosszindulatot is. De mivel a nézőpont nagyon elfogult, lehetséges más olvasat is, Kazuo Ishiguro regényének egyik titka épp ez a nyitottság.

Nagyszerű könyv, erősen ajánlom!

Elegáns, finom irónia és csodaszép angol tájak.
Egy sikeres antihős, aki felér pályája csúcsára, de közben elsuhan mellette az élet. Egy olyan ember monológja, aki mindig görcsösen kifelé, a külső elvárásokra figyel, és annyira elszántan ragaszkodik az eljátszott szerephez, hogy elveszti a kapcsolatot saját belső világával. Pedig a valódi érzelem, a boldogság lehetősége talán csak egy karnyújtásnyira lett volna.
A vérbeli angol főkomornyik tragédiájának hiteles történetét rendhagyó módon egy japán szerző minden részletében tökéletes regényéből ismerhetjük meg.
A könyv zsibongó fájdalmat hagy maga után, és önvizsgálatra késztet. A korlátokat mindig a külvilágban keressük, de végül saját magunkban találjuk meg.

Csendkönyv, bánatkönyv, vigaszkönyv. Lélekrajz, korrajz, jellemrajz. Stevens, Miss Kenton, Őméltósága és vendégei. Szolgálni egy életen át, felvenni az edény alakját, kitölteni a rendelkezésre álló teret, míg jön és elmúlik egy korszak, meg az élet nagyja. Derült égből öt nap filozofálás, mentegetőzés, számvetés. Tökéletesen kidolgozott, elegáns, szívfájdító szöveg, egy tűpontossággal megalkotott, megindítóan magányos és kegyetlen karakter nézőpontján keresztül.

Egy tökéletes szépirodalmi bestseller.
Régóta nem éreztem szövegen ennyi profizmust. Ishiguro vállalja a kockázatot, a főszereplő párost a nehezebb oldalról írja meg, emellett a szerkezettől kezdve az elbeszélésmódig áthatja a tudatosság a munkáját. Organikusan vonja be a szereplőit a játékba, akár egy film esetében, ahol a kamerán kívül több tucat szakember ügyködik azon, hogy annak látószögén belül tökéletes legyen az élmény. Aztán ott van a nyelv a körülményes megfogalmazással, ami megint csak egy máz. Páratlanul könnyen olvasható, a mondatok tiszták és a szöveg szinte gurul. A díszlet, a huszadik század eleji angol arisztokratikus pompa mindig kapós volt, napjainkban viszont egyenesen bankrobbantó hatású off.

Az elmúlt időszakban azt gondoltam, valahogy nem élvezem annyira az olvasást, nem tudok koncentrálni a szövegre, de szerencsére ez a könyv megdöntötte a hamis képzeteim.
spoiler

„Mindannyian tartozunk a hivatásunknak azzal, hogy komolyan elgondolkozzunk ezekről a dolgokról, mert csak így törekedhetünk arra, hogy az igazi „méltóságot” kiérleljük magunkban.”

2017 Nobel-díjasa különös regényt alkotott, egy főkomornyik (hivatásának egyik legjobbja, vagy legalábbis erre törekszik) szabadságra megy, az utazás során visszautazik életében is, átgondol, megidéz sok eseményt, ami vele történt. Különös, ismeretlen világ tárul elénk, amely sok emberi élettel kapcsolatos kérdésre is finom iróniával keresi a választ.
Van egy gondolatsorozat a tökéletes angol komornyikról: https://moly.hu/idezetek/144948
Én egy olyan kötetet olvastam, amelynek borítóján a könyvből készült film egy jelenete látható Anthony Hopkins és Emma Thompson kimerevített képe mindent elárul a két szereplőről, jól mutatja a főhős kapcsolatát Miss Kentonnal, az érzelmes odafigyelést a nő részéről és a hivatás, a szolgálat mindenek felettiségét a férfi arcán. Maradandó élményt jelentett számomra a kötet olvasása.

Ha blogom lenne, most egy nagyon hosszú elemzését olvashatnátok ennek a kötetnek, szétboncolgatva eme antihős szomorú, sanyarú, de boldog tudatlan karakterét és életét.
De nincs, így csak szubjektív én-véleményt, vagy inkább élményt firkálnék ide.
Stevensek vagyunk, Stevensek vagyunk mind. Stevensnek voltunk nevelve, Stevensenek generációja alkotott minket.
Szomorú dolog, de remélem mikor mi is rájövünk arra, hogy mit is ért az életünk, még nem leszünk ilyen szép korban és lesz esélyünk kitörni ebből a körből.

Még a könyv elején járhattam, amikor eszembe jutott az a gondolat, vajon létezik e még más nemzet, az angolokon kívül, akik 80-100 év alatt ennyire megváltoztak. Persze a világ kinyílt mindenki számára, de az alap személyiségi jegyek, az emberek temperamentuma, alap értékrendje legtöbb helyen maradt, csupán természetes módon „haladt a korral”. És mindezek mellett ott vannak az angolok, akik egy Stevens által jellemzett világból valami elementáris fordulattal élnek a mai Angliában, szabadelvűen, harsányan, és sok esetben gátlásaikat levetkőzve. Persze most általánosítok, és mocsok módon sztereotipizálok nemzeteket, ugyanakkor mégsem tudtam a könyv végére sem elvonatkoztatni az összehasonlítástól olyanoktól, akik könyvből tanulnak humorizálni.
Talán éppen ezért lehet nehéz azonosulni Stevens karakterével. Bennem bevallom rettentő ambivalens érzéseket ébresztett. Sajnáltam, kedveltem, szántam, és utáltam egyszerre. És ilyenkor mindig ráébredek off azokra a tulajdonságaimra, amiket bár nem szeretek, vagy megvetek, de újra meglátok magamban is. És bár a könyv nem tökéletes, nem volt a letaglózó wow érzésem, ugyanakkor Ishiguroro is az a zseni, aki ezeket az érzéseket bármikor előrántja belőlem, és amiért jó olvasni, így őt biztosan nem eresztem el egykönnyen.

Stevens főkomornyikot szabadságra küldi a főnöke, Mr. Farraday. Az autóját is odaadja neki, csak hogy a sokat dolgozó alkalmazottja pihenhessen. Főhősünk azonban ahelyett, hogy élvezné a tájat amerre jár, a méltóságon kezd el elmélkedni, azon belül is végigtekinti komornyik pályafutását kezdő korától egészen napjainkig. Már az édesapja is ezt a szakmát űzte és amikor az haldoklik, Stevens csakis a munkával tud törődni. Megismerhetjük a viszonyát a legközelebbi kolleganőjével, Miss Kentonnal, akivel úgymond diplomatikusan távolságtartó, de azért jól elvannak egymással, főleg amikor esténként egy bögre kakaó mellett átbeszélik a munkát. Az ember azt hinné, hogy több is lesz köztük, de ilyen az angol diplomatikus lakájhidegvér, hogy az ember a hozzátartozójával és a közvetlen munkatársával is egyaránt hűvösen távolságtartó. Miközben ennek a távolságtartó embernek látjuk, hogy amolyan semmilyen az embertársaival a viszonya, felsejlenek előttünk a két világháború közötti angol diplomácia eseményei, mivel Stevens Lord Darlingtonnál szolgált, akinél gyakori vendég volt a miniszterelnök, a külügyminiszter és a német követ. Érezhetjük, hogy az angolok azért sajnálják a németeket, hogy ahogyan a velük szövetséges franciák bánnak a legyőzött germánokkal, aztán ez az ellenszenv eltűnik a 30-as évekre és Ribbentrop se éppen szívesen látott vendég lesz köreikben. Egy pillanatra megjelenik az antiszemitizmus is, amikor a brit fasiszta párt vezetőjének, Mosleynak a hatására el kell ideiglenesen küldeni a zsidó vallású alkalmazottakat. Közben meg Stevens és Ms. Kenton csak isszák a kakaójukat, mígnem Miss Kenton férjhez nem megy és kollegája ugyanolyan hűvösen vesz tudomásul, ahogy azt az olvasó már megszokta tőle….
A japán szerző könyve az angol arisztokrácia kiszolgálóinak világába kalauzol el minket. Lehetne ez egy Csengetett Mylord rész is, de humort azt abszolút nem találunk benne. Egy munkájának élő főhős a főszereplő, akit nehéz volt megkedvelni a kötet lapjain, talán nem is sikerült igazán. Egyetlen pozitívum, hogy viszonylag gördülékenyen lehet vele haladni és a történeti részekben megismerhetjük az angolok korabeli gondolkodását. Ajánlható bárkinek, aki szereti a hidegvérű angol komornyikok világában játszódó történeteket.

A könyvet @Hannelorka-val közösen olvastuk el, a weboldalamon egyszerre olvasható mindkettőnk értékelése: https://konyvtori.webnode.hu/konyvajanlo/szepirodalom/n…