A ​lebegő világ művésze 85 csillagozás

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A ​japán származású angol író, a Napok romjai és a Ne engedj el… szerzőjének lenyűgözően komplex lélektani regénye, mely 1986-os megjelenése után elnyerte az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Whitbread-díjat.
1948 ősze. Japán a II. világháború pusztítása után javában építi újjá városait. Az emberek igyekeznek maguk mögött hagyni a vereséget, inkább a jövőre fordítják figyelmüket. Nem így az egykor ünnepelt, majd a háború után visszavonult festő, Ono Maszudzsi, aki kertje és háza gondozásával, illetve két lányával és unokájával tölti az idejét. Kisebbik lánya közelgő eljegyzése okán fájdalmas erővel tolakodnak elő egykori döntéseinek emlékei. Vajon jól tette-e, hogy hűtlen lett a gésák és teaházak lebegő világához? Jó irányt vett ezt követően az élete? Nyugalmára sötét árnyat vetnek a múlt megidézett eseményeivel kapcsolatos gondolatai, és egyre több felkavaró kérdéssel szembesíti önmagát. Ahogy bejárja emlékezete labirintusát, sorra feltárulnak művészi és emberi… (tovább)

Eredeti mű: Kazuo Ishiguro: An Artist of the Floating World

Eredeti megjelenés éve: 1986

>!
Cartaphilus, Budapest, 2013
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662909 · Fordította: Todero Anna

Kedvencelte 11

Most olvassa 5

Várólistára tette 101

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Finom ecsetvonásokkal festett japán festmény a hagyományról, a tiszteletről, a tekintélyről, az emlékezetről, a világ mulandóságáról, az idő könyörtelenségéről, az öregedésről, a családról, a büszkeségről, a belátásról, a lázadásról, az árulásról, a kegyetlenségről, a vakságról, az önámításról, az élethazugságról, és még sorolhatnám, hogy milyen fontos témákat érint ez a karcsú kötet, de be kell fejezni ezt a mondatot, mert már így is túl hosszú.
A hosszú mondatról viszont Krasznahorkai László jut az eszembe, aki a hagyományokat, az igazi, transzcendens világba vezető hagyományokat keresve utazott Kínába, ahol nem találta, és Japánba, ahol viszont rálelt, gondolta és írta, hosszú, végtelenbe indázó, lebegő mondatain keresztül.
Nem Krasznahorkait kritizálva, csak tényként állapítom meg, hogy szerintem az Angliában élő japán író, Kazuo Ishiguro, egyszerű, letisztult mondataival, a szertartásos japán formák felidézésével, a rövidebb-hosszabb emlékképek mesteri ritmusú kompozíciójával, a kimondhatatlan – mert a kimondott mindig csorbít, behatárol – lebegő érzékeltetésével pontosan ott van a hagyományban, ahová K.L. vágyakozott.

Ez a halk, érzékeny és szelíd könyv egyébként azon a konzekvens, szilárd meggyőződésen alapul, hogy az agresszív nacionalista hagyományt, amely Japánban a II. világháború idején uralkodott – függetlenül a hirdetőik egyéni tisztességétől és egyéb területeken szerzett érdemeitől –, el kell vetni, ki kell irtani. Ez a téma Magyarországon ma is aktuális, ezért ez az 1986-ban megjelent könyv a politikai mondanivalóját tekintve sem tekinthető elavultnak.
De ez – a politikai mondanivaló – ne riasszon el senkit, aki keleti, és ezen belül a japán kultúrát kedveli, mert ahogy az értékelésem első mondatában írtam, rendkívül gazdag értelmezési tartományai vannak ezen túl is ennek a nagyszerű könyvecskének. Ment a kedvencek közé. :)

>!
ziara P
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Szerettem ezt a könyvet a maga csendjeivel, csendes, keleti szereplőivel, akik sokszor nem beszélnek, csak a körülmények beszélnek helyettük. Már ezer éve várólistás volt nálam ez a könyv, mégis valahogy ódzkodtam tőle, nem kellett volna. Nem mondom, hogy telitalálat volt nekem, de érdemes volt elolvasni, nagyon érdekfeszítő korrajz a XX. századi Japánról, a japán emberek gondolat- és érzelemvilágáról. És a mondanivalója… Szívemből szólt:
„Természetesen volt néhány merész lépésünk, és gyakran túlságosan is szemellenzős módon jártunk el; de ez kétségkívül még mindig jobb, mint ha az ember akarat vagy bátorság híján soha nem teszi próbára a meggyőződését. Ha az emberbenelég mélyen él a meggyőződés, akkor feltétlenül eljut egy pontra, ahol már hitványság lenne köntörfalazni.” (211. oldal)

1 hozzászólás
>!
egy_ember
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Csak egy ember sorsát ismerhetjük meg ebből a könyvből, azt is csak felületesen, mégis egy ország három korszakába tekinthetünk be. A hagyományos, „gésás” Japánéba, az azt felváltó, iparosodó, „hazafias” és imperialista Japánéba, és a megvert, kiábrándult és amerikanizálódó Japánéba.
A szöveg tele van csöndekkel, elhallgatásokkal, tükröződésekkel. Nagyon japános az egész, finom, visszafogott és formális, mégis olykor brutális erővel sikerül megragadnia az egyéni felelősség, az önálló gondolkodás, a hűség és árulás nehéz kérdéseit.

>!
Emmi_Lotta IMP
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Lehet-e a művészet célja pusztán a szépség megragadása? Vagy pedig a művész állítsa tevékenységét hazája szolgálatába? Esetleg keresse a saját útját?

Ishiguro második regényének (1986) hőse, Ono Maszudzsi életét áthatja ennek a választásnak a kettőssége. Fiatal éveiben a „lebegő világ”, gésák, teaházak, kocsmák, halvány, pislákoló lámpások, vigalmi negyedek festőjeként kamatoztatta kivételes tehetségét. A második világháború küszöbén azonban szakít mesterével és társaival, és elkezd más stílusú és mondanivalójú képeket alkotni, művészete megtelik szociális és politikai tartalommal. A háború utáni, amerikanizálódó Japánban harmadszorra is változtatni kényszerülne, mert hazafias jellegű alkotásai már nem számítanak korszerűnek, sőt szégyellni valókká váltak. Az esztétikain kívül morális szempontok is előtérbe kerülnek.

Ono élete belső konfliktusok sorozata: gyermekkorában pályaválasztása miatt szüleivel, fiatalon művészként önmagával, társaival és mesterével, később kedves tanítványával, Kurodával, öregkorában két lányával, de valójában elveivel és múltjával kerül összeütközésbe. Élete alkonyán visszaemlékszik sikereire és kudarcaira, szembesül művészi pályájának és emberi kapcsolatainak tanulságaival.

Kazuo Ishiguro rendkívül sokoldalú író. Mind a négy általam eddig olvasott könyve más-más témájú és mondanivalójú alkotás. Első két regénye (A dombok halvány képe, A lebegő világ művésze) a második világháború utáni Japánban játszódik, későbbi művei pedig ízig-vérig angol regények. A japán származású angol szerző által ábrázolt témák és tanulságok: a lehetőségeinkkel való élni tudás (A napok romjai), a felelősség (Ne engedj el…), a képesség a változásra és a változtatásra (A dombok halvány képe), a megbékélés saját magunkkal és tetteinkkel (A lebegő világ művésze) mélyen elgondolkodtatják az olvasót. Ráadásul ezek az írások érdekfeszítőek és a stílusuk is remek.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2013
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662909 · Fordította: Todero Anna
>!
bedeguar P
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Még most, több nappal az olvasás befejezése után is nehezen találok szavakat, hogy a könyvről írjak, annyira felkavart.

Az idős, visszavonult festő számot vet egykori tettei helyességével, végiggondolja az okokat, amelyek miatt a propaganda-gépezet részévé vált.

Amit legjobban szeretek a japán stílusban, az az udvarias és kíméletes megfogalmazás. Jól esik, ahogy az itteni fül számára tiszteletteljes, időnként modoros mondatok arra ösztönzik a címzettet, hogy maga gondolja végig, mit tett, önmaga legyen önmaga bírája. A japánok keményen, de udvariasan játszanak; keveset kérdeznek, keveset válaszolnak, annál többet cselekszenek. A párbeszédek emiatt folyamatos feszültséggel telítik meg a könyvet: a szavak önmagukon túli jelentése állandóan vibrál, átérezzük, mi zajlik le a főszereplő fejében, bár ő ezekről 1/1-ben ugyanúgy nem ír sokat, ahogy szavakkal neki sem mondanak sokat. Arról, hogy mi zajlik a gondolataiban, leginkább abból kövezteztethetünk, ahogy a múltat feleleveníti. A régi barátságokat, a példaképeket, akik talán előrébb láttak; a tanítványt, aki nem értett egyet. Ezeken keresztül érezzük át a jelen mondatainak valós tartalmát, a magány valódi okait.

Végigélhetjük, ahogy a festő életében két alkalommal is megtörténik a gondolkodás irányának a felülvizsgálata. Egyszer, amikor otthagyja a mesterét, és aztán amikor elhagyják őt is. Akik korábban büszkék voltak a pártfogására, egyszer csak azt kérik, hogy emelje ki, miben nem egyezett a véleményük.

A generációs problémák megjelenítésében azt szerettem, hogy mind a két nemzedék nézetei előkerültek, de az író egyiket sem tüntette fel szimpatikusabbnak a másikénál. Mert az élet ilyen: mindenki hisz a saját igazában, és a dolgok egyszer csak megtörténnek. Egy kicsit mindenkinek igaza van, egy kicsit mindenki téved.
Helyes-e a bűnbakkeresés, a büntetés végtelenített folyamata; magunkat büntessük, vagy várjuk a kívülről érkező ítéletet; mit tegyünk, ha szelet vetettünk és vihart arattunk?
Hogyan éljünk tovább egyenes gerinccel, ha a hatalom az eszközéül tett? Van-e értelme magyarázkodni, vagy csak éljünk, mint eddig, remélve, hogy ami jó bennünk, nem felejtődik el?

A történelmi háttér a fülszövegben is említésre kerül, hoztam ehhez néhány festményt:
http://f.hatena.ne.jp/knockeye/20140511232945
https://www.ww2incolor.com/buy/gallery/captured-japanes…

és egy wiki-szócikket a propagandáról
https://en.wikipedia.org/wiki/Japanese_propaganda_durin…

4 hozzászólás
>!
Kuszma MP
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Hibátlan könyv, és a hibátlan könyvekről nagyon nehéz magvasat írni. Ishiguro arányérzéke tökéletes, elbeszélője a rafinált olvasóknak is meglepetést okoz, ahogy a történet során lassan előbukkannak az esztétikai szépség vonalai mögül a morális bűn megnyilvánulásai. Ez az arányérzék segíti az írót abban is, hogy ez a rövid regény egyszerre művészéletrajz, történelmi korrajz és családi dráma legyen, miközben nem veszít feszességéből és mélységéből.

>!
Csoszi P
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Furcsa könyv. Nehéz róla értékelést írnom. Lassú és kissé unalmas. A jelen és a múlt időnként zavaróan keveredik, váltja egymást. Nem tudom mennyire jellemző a japánokra, de úgy éreztem, hogy egy-egy szereplő sokat beszél, és keveset mond, bizonyos dolgoknak nagy feneket kerít, állandóan bocsánatot kér. Egyes emberekbe mélyen beleivódott a bűntudat a múlt miatt, a háborúban vállalt szerepe miatt. Egyesek öngyilkosságba menekültek, mert nem tudtak együtt élni, szembe nézni az elkövetett hibáikkal. A családon belüli kapcsolatok távolságtartónak tűntek.

9 hozzászólás
>!
dokijano
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Az első meglepetést rögtön a borító okozta. Könyvtári példány, ennek ellenére meglepően jó állapotban volt. Viszont amin felkaptam a fejem az az, hogy valamelyik előző olvasó feltétlenül szükségesnek tartotta kiegészíteni a cím alatti ajánlást ("A Napok romjai és a Ne engedj el… szerzőjének regénye") kiegészíteni, és golyóstollal alábiggyesztette: + Árva korunkban, + Ne engedj el. Inkább nem is kommentálom.
A regényről:
A főszereplő festőművész, Ono Maszudzsi és családja életébe enged bepillantást a történet, és emellett érdekes hagyományokat is megismerhettem (lásd később). A szereplők között vannak indulatosak, türelmetlenek, de inkább a túlzásba vitt szerénység és udvariaskodás a jellemző viselkedési stílus. Európai olvasónak ez idegesítő lehet, de hát ez egy más kultúrkör. Nemcsak a földrajzi távolság, de még jó néhány évtized is elválaszt tőle bennünket, hiszen a II. világháború utáni 1-2 évben játszódik a történet. A főhős emlékei révén azonban vissza-visszaugrunk akár a 20-as évekig is. Akkoriban a főszereplő az aktuális mestere hatására még a vigalmi negyedből veszi a modelljeit, de a háború éveiben már inkább hazafias hangulatú képeket, Japán háborús hódító törekvéseit támogató plakátokat festett. Ennek a következményeivel, az értékrend radikális megváltozásával bizony szembe kell néznie a vesztes háború után. A fiatalok már Amerikát majmolják (majdnem azt írtam, hogy lájkolják :-)), a gyorsuló technológiai fejlődés mellett állnak ki, ezzel számos konfliktust okoznak Maszudzsi szan-nak.
Újabb érdekes japán szokásokat ismerhettem meg: a hajlongva üdvözlést és a harakiri szokását már régebbről ismertem, de a házassági tárgyalásokról (a XX. század közepén járunk!) és a fogadószoba szentségéről ebben a regényben olvastam először.
Érdemes volt belefeledkeznem a regény világába, és bátran merem ajánlani mindazoknak, akik kíváncsiak erre a különleges kultúrkörre és a nem olyan távoli múltjára.

>!
kékcseresznye
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A nem kimondott szavak, és az elhallgatott gondolatok regénye. Finom, szertartásos japán stílusban, ide-oda ugrálva az időben, a kínos kérdéseket kikerülve mutatja be egy ember (aki elsősorban művész, de családfő és hazafi is egyben) életén keresztül a XX. századi Japánt. Főleg a hűség és árulás, a régi értékek védelme és a fejlődés, illetve az egyén szerepe a háborús bűnökben kérdéskörét feszegeti. Nem ítélkezik, az olvasóra bízza a dolgot.

>!
gab001 P
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Az írónak ezúttal is sikerült rabul ejtenie az olvasás idejére, vagyis inkább még tovább is. Lassan bontakozik ki a történet valódi mondanivalója, de addig is lekötik a figyelmünket a szépséges leírások. Annyira erőteljes a japán hatás, hogy néha még a párbeszédekből is nehéz kibogozni, hogy pontosan mire is utalnak a társalgók. A könyv a címben szereplő festő visszaemlékezéseiből áll össze, az ő gondolain keresztül ismerhetjük meg a háború előtti és utáni Japánt. Ugyanakkor inkább a lelki folyamatokon van a hangsúly, mint a tényeken. Leginkább a múltbeli tettek és azok következményei, utólagos megítélése áll a középpontban. Nem könnyű nyugatiként japán fejjel gondolkodni, de úgy érzem, az írónak sikerült minden segítséget megadnia ehhez. Nagyon érdekes élmény volt.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2013
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662909 · Fordította: Todero Anna

Népszerű idézetek

>!
giggs85 P

(…) az olyan ember, aki arra törekszik, hogy kiemelkedjen a középszerűségből, hogy több legyen, mint az átlagos, kétségkívül csodálatot érdemel, még akkor is, ha a végén elbukik, és nagyravágyása következtében egy egész vagyont veszít el… Az ő kudarca nem mérhető össze a hétköznapi életek méltatlan kudarcaival… Ha valaki ott bukott el, ahol mások elegendő bátorság vagy akarat híján nem is próbálkoztak, vigasztalást meríthet ennek tudatából, sőt mélységes elégtétellel szolgálhat számára, amikor visszatekint az életére.

139. oldal

>!
Csencse

Hadd tegyem azonban hozzá, nehezen tudom felfogni, miként lehetséges, hogy valaki, akinek fontos az önbecsülés, hosszú időn át ne legyen hajlandó felelősséget vállalni múltbéli tetteiért; tény, hogy olykor nem könnyű, de ha szembenézünk a hibáinkkal, amelyeket életünk során elkövettünk, kétségkívül bizonyosfajta elégedettségre és méltóságra tehetünk szert. Bárhogy legyen is, annyi bizonyos, hogy nincs okunk szégyenre, ha tökéletes jóhiszeműséggel hibáztunk. Kétségkívül szégyenletesebb az, ha valaki nem képes vagy nem hajlandó elismerni a hibáit.

133. oldallal

>!
dokijano 

Maga annyit tud a világról, mint egy gyerek. Szerintem még azt sem tudná megmondani, ki volt Karl Marx.
    Barátságtalannak szánt pillantást vetettem rá, de nem szóltam. Erre ő felnevetett, és azt mondta:
    – Na látja. De ne legyen dühös. A kollégái többsége sem tudná.
    – Ne legyen nevetséges! Természetesen ismerem Karl Marxot.
    – Nos, elnézést kérek, Ono. Lehetséges, hogy alábecsültem. Beszéljen Marxról, kérem.
    Megvontam a vállam, és azt mondtam:
    – Azt hiszem, ő volt az orosz forradalom vezére.
    – És akkor kicsoda Lenin, Ono? Talán ő volt Marx helyettese?

180. oldal, 1949 novembere (Cartaphilus, 2013)

>!
bedeguar P

Akkoriban senki sem törődött az idiótákkal. Most mi ütött az emberekbe, hogy képesek voltak összeverni ezt a fickót? Lehet, hogy nem tetszenek nekik a dalai és a szövegei, de minden valószínűség szerint pontosan ők voltak azok, akik annak idején megsimogatták a fejét, és addig biztatták, míg az a pár foszlány kitörölhetetlenül bevette magát az agyába.

65. oldal

>!
She_Wolf

– Amikor Takedánál dolgoztam – magyaráztam nekik –, megtanultam egy fontos dolgot. Márpedig azt, hogy helyes, ha felnézünk a tanárainkra, ugyanakkor az is fontos, hogy ne fogadjuk el fenntartás nélkül a nézeteiket. A Takedánál töltött napjaim során megtanultam, hogy soha ne kövessem vakon a tömeget, hanem alaposan fontoljam meg, akarok-e arrafelé haladni, amerre lökdösnek.

79. oldal

>!
Ceri

Ha egy verőfényes napon elindulnak a kis fahídtól, amelyet a környéken még mindig a „Tétovázás hídja” néven emlegetnek, a meredek ösvényen felkapaszkodva rövidesen megpillantják a házam tetejét két ginkófa csúcsa között.

(első mondat)

>!
dokijano 

Már fiatal korában is magányos, szomorú természet volt. – Mori-szan elhallgatott egy pillanatra. Azután így folytatta: – De amikor néha együtt iszogattunk és mulattunk a vigalmi negyedbeli lányokkal, Giszaburó felvidult. Azok a lányok csupa olyan dolgot mondtak neki, amit hallani szeretett volna, és ő – legalábbis egy éjszaka erejéig – hitt is nekik. Persze elég értelmes ember volt ahhoz, hogy másnap reggel már ne higgye el mindazt, amit hallott. De ettől még nagyon is fontosak voltak számára ezek az éjszakák. Mindig azt mondogatta, hogy a legjobb dolgok egyetlen éjszakából állnak, s reggelre elenyésznek. Giszaburó nagyon is meg tudta becsülni azt, amit az emberek lebegő világnak neveznek, Ono.

156. oldal, 1949 novembere (Cartaphilus, 2013)

>!
dokijano 

… Sintarónak már rég nincs köze a valódi művészethez. Már évek óta könyvillusztrációk készítésével foglalatoskodik, s jelenleg, ha jól tudom, tűzoltókocsik rajzolására szakosodott. Nap mint nap ott kuporog a padlásszobájában, és egyik tűzoltókocsit rajzolja a másik után. De azt hiszem, esténként, néhány ital után Sintaró szívesen hiszi magáról azt, hogy még mindig az az idealista ifjú művész, akit annak idején a szárnyaim alá vettem.

23. oldal, 1948 októbere (Cartaphilus, 2013)

>!
Riru

Anyám hallgatott egy darabig. Aztán megszólalt:
– Amikor az ember fiatal, sok mindent unalmasnak és élettelennek lát. De ahogy öregszik, rájön, hogy éppen ezek a dolgok a legfontosabbak számára.

51. oldal

>!
Ligeia 

…Ennek ellenére eltűrjük, hogy az emberek mind kétségbeejtőbb helyzetbe kerüljenek, a kisgyermekeink közül sokan belehaljanak az alultápláltságba. Eközben az üzletemberek egyre gazdagodnak, a politikusok pedig csak újabb és újabb kifogásokkal állnak elő, és folyton összevissza beszélnek. El tudja képzelni, hogy bármely nyugati hatalom esetében előálljon ilyen helyzet? Ott már rég akcióba léptek volna.

183. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Salman Rushdie: A sátáni versek
Salman Rushdie: Sátáni versek
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
David Almond: Szárnyak titka
David Almond: Skellig
Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl
Andrea Levy: Parányi sziget
Kate Atkinson: Fénykép ezüstkeretben
Philip Pullman: A borostyán látcső
Hilary Mantel: Holtaknak menete