A ​lebegő világ művésze 325 csillagozás

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A ​japán származású angol író, a Napok romjai és a Ne engedj el… szerzőjének lenyűgözően komplex lélektani regénye, mely 1986-os megjelenése után elnyerte az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Whitbread-díjat.
1948 ősze. Japán a II. világháború pusztítása után javában építi újjá városait. Az emberek igyekeznek maguk mögött hagyni a vereséget, inkább a jövőre fordítják figyelmüket. Nem így az egykor ünnepelt, majd a háború után visszavonult festő, Ono Maszudzsi, aki kertje és háza gondozásával, illetve két lányával és unokájával tölti az idejét. Kisebbik lánya közelgő eljegyzése okán fájdalmas erővel tolakodnak elő egykori döntéseinek emlékei. Vajon jól tette-e, hogy hűtlen lett a gésák és teaházak lebegő világához? Jó irányt vett ezt követően az élete? Nyugalmára sötét árnyat vetnek a múlt megidézett eseményeivel kapcsolatos gondolatai, és egyre több felkavaró kérdéssel szembesíti önmagát. Ahogy bejárja emlékezete labirintusát, sorra feltárulnak művészi és emberi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1986

>!
Európa, Budapest, 2018
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059561 · Fordította: Todero Anna
>!
Európa, Budapest, 2018
216 oldal · ISBN: 9789634059998 · Fordította: Todero Anna
>!
Cartaphilus, Budapest, 2013
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662909 · Fordította: Todero Anna

1 további kiadás


Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Icsiró · Ono Maszudzsi

Helyszínek népszerűség szerint

Japán


Kedvencelte 35

Most olvassa 11

Várólistára tette 287

Kívánságlistára tette 177

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A lebegő világ…
Szépséges cím, ami talán nemcsak a gésák és teaházak tünékeny birodalmára utal, hanem magára a művészi szabadságra is, az örök kívülállásra, a szürke hétköznapok valóságától történő eltávolodásra.
De éppoly távoli a nyugati olvasó számára az itt ábrázolt japán életforma is, bonyolult szabályrendszer mindenütt, még a közvetlen családtagok közötti érintkezésben is. Már cowboyok nyargalásznak a mozikban és beköszön Popeye, a tengerész, de házassági tárgyalások nélkül még mindig nincs japán esküvő.
Éppen egy ilyen házassági tárgyalás és a családtagok múltjára vonatkozó gondos nyomozás indítja el az idős főszereplőt az önvizsgálat útján, és gondolkodtatja el, hogy vajon régi tévedései akadályozhatják-e a lánya boldogságát.
Mert ő bizony nem maradt a lebegő világ művésze, festészetét a japán aktuálpolitika szolgálatába állította, így nézetei visszatekintve már túlhaladottá, sőt, egyenesen károssá és veszélyessé váltak.
Sápadt fényű, halk melankólia hatja át ezt a múltba nézést, a Nyugat drámai önmarcangolása helyett mindez inkább egy csendes megbékélés a megváltoztathatatlannal, az emberi korlátokkal és gyarlóságokkal.

4 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Finom ecsetvonásokkal festett japán festmény a hagyományról, a tiszteletről, a tekintélyről, az emlékezetről, a világ mulandóságáról, az idő könyörtelenségéről, az öregedésről, a családról, a büszkeségről, a belátásról, a lázadásról, az árulásról, a kegyetlenségről, a vakságról, az önámításról, az élethazugságról, és még sorolhatnám, hogy milyen fontos témákat érint ez a karcsú kötet, de be kell fejezni ezt a mondatot, mert már így is túl hosszú.
A hosszú mondatról viszont Krasznahorkai László jut az eszembe, aki a hagyományokat, az igazi, transzcendens világba vezető hagyományokat keresve utazott Kínába, ahol nem találta, és Japánba, ahol viszont rálelt, gondolta és írta, hosszú, végtelenbe indázó, lebegő mondatain keresztül.
Nem Krasznahorkait kritizálva, csak tényként állapítom meg, hogy szerintem az Angliában élő japán író, Kazuo Ishiguro, egyszerű, letisztult mondataival, a szertartásos japán formák felidézésével, a rövidebb-hosszabb emlékképek mesteri ritmusú kompozíciójával, a kimondhatatlan – mert a kimondott mindig csorbít, behatárol – lebegő érzékeltetésével pontosan ott van a hagyományban, ahová K.L. vágyakozott.

Ez a halk, érzékeny és szelíd könyv egyébként azon a konzekvens, szilárd meggyőződésen alapul, hogy az agresszív nacionalista hagyományt, amely Japánban a II. világháború idején uralkodott – függetlenül a hirdetőik egyéni tisztességétől és egyéb területeken szerzett érdemeitől –, el kell vetni, ki kell irtani. Ez a téma Magyarországon ma is aktuális, ezért ez az 1986-ban megjelent könyv a politikai mondanivalóját tekintve sem tekinthető elavultnak.
De ez – a politikai mondanivaló – ne riasszon el senkit, aki keleti, és ezen belül a japán kultúrát kedveli, mert ahogy az értékelésem első mondatában írtam, rendkívül gazdag értelmezési tartományai vannak ezen túl is ennek a nagyszerű könyvecskének. Ment a kedvencek közé. :)

Jagika P>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A lebegő világ művésze… Már a cím is maga a költészet: jelképes, sokat sejtető, elgondolkodtató. Ono Maszudzsi, a visszavonult festő élete csupa passzív küzdelem: szót kell értenie családtagjaival, férjhez kell adnia lányát, megértenie a jelent, szembenéznie a múlttal és a munkásságával. A „lebegő világ” eltűnésével megváltozott minden, nehéz alkalmazkodni az újhoz. Nincsenek nagy történések, csak a jellegzetes, letisztult párbeszédek és az emlékek. Nincsenek válaszok és ítéletek sem…

mbazsa P>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Kazuo Ishiguro regénye megint csak elvarázsolt. Ez volt az első japán tematikájú műve, amit olvastam tőle. Több könyve után már nagyjából sejtettem, hogy mire is számíthatok, szerencsére most sem okozott csalódást. Kíváncsi voltam, hogy amit vaskosabb köteteiben több száz oldalon keresztül művel, az működik-e mindössze egy 200 oldalas (kis)regényben.

A brit/japán író a jól bevált receptet alkalmazza: vedd a Jean Austen-féle párbeszédeket, add hozzá a Proust-féle emlékezéstechnikát és öntsd nyakon egy nagy adag Kafkai abszurddal, és tálald Kazuo Ishiguro módjára. A helyszín ezúttal „a ködös Albion” helyett „a felkelő Nap országa”. Sztori szinten nem sok minden történik, a szerző megint szép lassan építkezik. Egy festőművész élettörténete elevenedik meg előttünk a háború utáni átalakuló Japánban. Nem történik semmi rendkívüli, de mégis érezzük, hogy a felszín alatt mégiscsak megbújik valami megmagyarázhatatlan titok. Az író szerencsére soha nem rág semmit az olvasó szájába, most is hagy üres helyeket, csendeket, ahol a feltett kérdésekre ki-ki megadhatja a maga válaszát. Elbeszélő főhősünk tipikus Ishiguro-karakter: naiv, jóakaratú, gondolkodásában korlátolt, aki valamilyen eszmének a szolgálatába állítja magát (jelen esetben a művészet oltárán áldozza föl életét), és még bele is csöppen a történelem kusza forgatagába.

A mű sok kérdés körül forog, de ahogyan a cím is sugallja: a művész(et) kérdése áll a középpontban. Elbeszélő főhősünk „ars poeticája” folyamatosan változik, először egy cégnél fest megrendelésre populáris tájképeket a „nyugati” fogyasztóknak, majd csatlakozik „a lebegő világ” mesterének iskolájához, ahol a pillanatnyi élvezeteket örökíti meg, ezután pedig a „haza szolgálatába” áll és politikai témájú alkotásokat készít. Az utóbbi tevékenysége mondanom sem kell, nem kis bonyodalmat okoz. Legvégül pedig nyugdíjas éveiben csak otthon festeget csendéleteket önmagának, kedvtelésből. Vajon mi a művészet célja? Vagy csak oka van? Valóban igényes műalkotásokat hozott létre főhősünk, vagy mindig csak giccseket készített? Hol a határ giccs és művészet között? Mi a művészet valójában? Egyáltalán létezik-e „igazi” művészet?

Legyen a bizonyíték ez a regény. Noha elbeszélő-főhőse, az én értelmezésemben, nem biztos, hogy igényes műalkotásokat hozott létre. Ez adja egyszerre tragikusságát és komikusságát, hogy a művészetnek szentelte egész életét, mégsem vált „igazi” művésszé. A művészet folyamatosan változó, organikus folyamat. Ha a művészek halandók is, az igazi remekművek, noha emberi konstrukciók, mégis valamiféle végtelenre, megfejthetetlen titokra nyitnak ablakot. Legalábbis szeretném ezt hinni. Ez a regény azonban paradox módon, alapjaiban kérdőjelezi meg a művészet létét. Ha csupán csak illúzió, ócska szemfényvesztés, nekem akkor is szükségem van erre „a lebegő világra”, amit művészetnek nevezünk. Ebben hiszek, ez az én ars poeticám.

ziara>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Szerettem ezt a könyvet a maga csendjeivel, csendes, keleti szereplőivel, akik sokszor nem beszélnek, csak a körülmények beszélnek helyettük. Már ezer éve várólistás volt nálam ez a könyv, mégis valahogy ódzkodtam tőle, nem kellett volna. Nem mondom, hogy telitalálat volt nekem, de érdemes volt elolvasni, nagyon érdekfeszítő korrajz a XX. századi Japánról, a japán emberek gondolat- és érzelemvilágáról. És a mondanivalója… Szívemből szólt:
„Természetesen volt néhány merész lépésünk, és gyakran túlságosan is szemellenzős módon jártunk el; de ez kétségkívül még mindig jobb, mint ha az ember akarat vagy bátorság híján soha nem teszi próbára a meggyőződését. Ha az emberben elég mélyen él a meggyőződés, akkor feltétlenül eljut egy pontra, ahol már hitványság lenne köntörfalazni.” (211. oldal)

1 hozzászólás
egy_ember>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Csak egy ember sorsát ismerhetjük meg ebből a könyvből, azt is csak felületesen, mégis egy ország három korszakába tekinthetünk be. A hagyományos, „gésás” Japánéba, az azt felváltó, iparosodó, „hazafias” és imperialista Japánéba, és a megvert, kiábrándult és amerikanizálódó Japánéba.
A szöveg tele van csöndekkel, elhallgatásokkal, tükröződésekkel. Nagyon japános az egész, finom, visszafogott és formális, mégis olykor brutális erővel sikerül megragadnia az egyéni felelősség, az önálló gondolkodás, a hűség és árulás nehéz kérdéseit.

SteelCurtain>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Icsiró még kisfiú, ő megteheti, hogy elbújik a szörnyűségek elöl, mondván, hogy majd akkor szóljatok, ha valami érdekes történik. Nagyapja, Ono Maszudzsi, a nyugalomba vonult festőművész sok honfitársához hasonlóan szintén úgy gondolja, hogy rejtve maradhat az önpusztító folyamatok kialakításában vállalt szerepe, személyes, és nemzeti szinten megvalósult rémképe elöl. Csak csigatempóban ér el tudatáig, hogy hazáját nemcsak fizikailag rombolta le a háború, hanem a megingathatatlannak vélt tradíciókat is kikezdte.
Ishiguro egészen bravúrosan ábrázolja a múltat, s a jelent, egyszerre drasztikusan szétválasztva, s mégis kibogozhatatlanul összesodorva őket. Ebben a világban csakugyan lebeg az olvasó. És lebegnek a szereplők is, némelyiket olykor a történeten kívülre pottyantó gravitáció ellenére. Mintha a háborús vereség is egyfajta lelki gravitáció lenne az álmodozók számára.

Bélabá>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Tökéletes közeli, de nem tudta kihozni belőlem a maximumot. Az volt a fő oka, hogy ez a regény belemerülést követel, s most csak 10-20 percekre volt időm/energiám. Lassan haladtam vele, de azért kiélveztem a harmóniáját, a hangulatát. A halvány dombokhoz hasonló regény abból a szempontból is a japán témán túlmenően, hogy kissé csapongott. Fel-felelevenít a főszereplő pár fontos eseményt az életéből de azokhoz néha visszatér, így elég nehéz volt a lassú tempóm miatt követni a dolgokat. Ugyanakkor aprólékos, részletes leírások a viszonylag rövid terjedelem ellenére, 4,5 csillagot (4,6) adok rá.

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A dombok halvány képét követő második regényében Ishiguro ismét a 2. világháború utáni Japánba invitálja az olvasót. Mindkét regény emlékezéstörténet, A lebegő világ művészében egy idős festő emlékszik vissza a művészi karrierjére és életútjára a kisebbik lánya kiházasítása kapcsán. A férfi szemszögéből bepillantást nyerhetünk Japán háború előtti, a háború alatti és az azt követő éveinek világába.

Szerettem ezt a több, külön rétegből álló, jellegzetesen keleti stílusú könyvet. Az idős apa gyermekeihez és unokájához való viszonyának, a közöttük lévő generációs különbségekből is adódó különböző látásmódok, és ezeknek az európai szemmel nézve eléggé sajátos kezelése jelenti az egyik réteget. Emellett megjelenik az apa számvetése a saját művészi életútjával, az ismertséggel és elismertséggel, illetve az utolsó időszakban a mellőzöttséggel. A művészi pálya választása miatt szüleivel, későbbiekben az aktuálisan meghozott döntései miatt mesterével, majd tanítványaival is konfliktusba kerül.

Hogyan értékelhető összességében ez a nem mindennapi szakmai életút? Elégedett lehet-e azzal, amit művészként létrehozott?

A regény harmadik rétegét tulajdonképpen a történelmi események adják, a művész politikai szerepvállalása, mely rengeteg morális kérdést is felvet. Szabad-e a művészetet feláldozni a politikai célok oltárán? Elfogadható-e ez a döntés és később megbocsátható-e? Mi a helyes magatartás, ha később letagadjuk a múltunkat, vagy ha felvállaljuk és szembenézünk vele? A háborús bűnökért való felelősség vajon ugyanúgy terheli a csak közreműködő művészt is? Meghatározhatja-e a lánya jövőjét az apa múltbeli politikai elkötelezettsége?

Valódi szembenézés, vagy csak önfelmentés az idős festő végkövetkeztetése? Szerencsére Ishiguro nem ad ezekre a kérdésekre egzakt választ, csak a gondolkodásra késztető szituációt teremti meg, a többit az olvasóra bízza. Az Ishigurótól megszokott szűkszavú, távolságtartó párbeszédek, a finoman szőtt, lassan csordogáló narratíva, a gyönyörű tájleírások révén betekintést nyerhetünk egy ismeretlen és európai szemmel egzotikusnak tűnő világba, ahol a csendnek gyakran nagyobb szerepe van, mint a kimondott szavaknak.

3 hozzászólás
olvasóbarát>!
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

„Ízig –vérig japán történet egy tradicionális társadalomról, ahol a hírnév és a tisztesség mindennél előbbre való.”

A szerző neve és a szépen kimunkált borító hívta fel a figyelmemet a műre. Egy művész időskori életösszegzése, a háború előtti történések felelevenítése, a művészet sajátosan japán hagyományának bemutatása, amely a mester és tanítványok kapcsolatrendszerén alapul. Apja gyermekkorában másfelé akarta terelni az érdeklődését, mert a művészet nem elfogadható megélhetést nyújtó tevékenység szerinte a fia számára. Mégis sikeres festő lett, építette karrierjét, megbecsülését.
Morális kérdéseket vet fel a történet a művészet helyéről és szerepéről, politikai állásfoglalásáról a háború előtti és alatti időkben. Nyugati szemmel nézve szinte elképzelhetetlen szertartásrendszer szavakban és tettekben egyaránt, a legszűkebb családon belül is.


Népszerű idézetek

giggs85>!

[…] az olyan ember, aki arra törekszik, hogy kiemelkedjen a középszerűségből, hogy több legyen, mint az átlagos, kétségkívül csodálatot érdemel, még akkor is, ha a végén elbukik, és nagyravágyása következtében egy egész vagyont veszít el… Az ő kudarca nem mérhető össze a hétköznapi életek méltatlan kudarcaival… Ha valaki ott bukott el, ahol mások elegendő bátorság vagy akarat híján nem is próbálkoztak, vigasztalást meríthet ennek tudatából, sőt mélységes elégtétellel szolgálhat számára, amikor visszatekint az életére.

139. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

A Takadénál töltött napjaim során megtanultam, hogy soha ne kövessem vakon a tömeget, hanem alaposan fontoljam meg, akarok-e arrafelé haladni, amerre lökdösnek. És ha van valami, amire biztatni próbállak titeket, akkor az az, hogy ne engedjetek a körülmények hatalmának.

79. oldal

2 hozzászólás
Csencse>!

Hadd tegyem azonban hozzá, nehezen tudom felfogni, miként lehetséges, hogy valaki, akinek fontos az önbecsülés, hosszú időn át ne legyen hajlandó felelősséget vállalni múltbéli tetteiért; tény, hogy olykor nem könnyű, de ha szembenézünk a hibáinkkal, amelyeket életünk során elkövettünk, kétségkívül bizonyosfajta elégedettségre és méltóságra tehetünk szert. Bárhogy legyen is, annyi bizonyos, hogy nincs okunk szégyenre, ha tökéletes jóhiszeműséggel hibáztunk. Kétségkívül szégyenletesebb az, ha valaki nem képes vagy nem hajlandó elismerni a hibáit.

133. oldal

Riru>!

Anyám hallgatott egy darabig. Aztán megszólalt:
– Amikor az ember fiatal, sok mindent unalmasnak és élettelennek lát. De ahogy öregszik, rájön, hogy éppen ezek a dolgok a legfontosabbak számára.

51. oldal

She_Wolf>!

– Amikor Takedánál dolgoztam – magyaráztam nekik –, megtanultam egy fontos dolgot. Márpedig azt, hogy helyes, ha felnézünk a tanárainkra, ugyanakkor az is fontos, hogy ne fogadjuk el fenntartás nélkül a nézeteiket. A Takedánál töltött napjaim során megtanultam, hogy soha ne kövessem vakon a tömeget, hanem alaposan fontoljam meg, akarok-e arrafelé haladni, amerre lökdösnek.

79. oldal

Angele>!

— Amikor az ember fiatal, sok mindent unalmasnak és élettelennek lát. De ahogy öregszik, rájön, hogy éppen ezek a dolgok a legfontosabbak számára.

Szelén>!

– A művészek – folytatta apám hangja – mocsokban és nyomorban élnek. Olyan világban tengetik az életüket, ahol minden arra csábítja őket, hogy akaratgyengék és züllöttek legyenek.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: művész
Ceri>!

Ha egy verőfényes napon elindulnak a kis fahídtól, amelyet a környéken még mindig a „Tétovázás hídja” néven emlegetnek, a meredek ösvényen felkapaszkodva rövidesen megpillantják a házam tetejét két ginkófa csúcsa között.

(első mondat)


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah Winman: Csendélet
John Fowles: A lepkegyűjtő
Agatha Christie: Öt kismalac
David Nicholls: Mi
Anne Brontë: Wildfell asszonya
Kavabata Jaszunari: Szépség és szomorúság
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Sienna Cole: Az ígéret szép szó
Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek
Sienna Cole: Lefelé a folyón