A ​dombok halvány képe 71 csillagozás

Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Két ​távoli világ: a II. világháború után lassan újjáéledő, magára találó Japán és a közelmúlt Angliája. Ecuko mindkét világ részese. Előbbiben első gyermekével várandós, ami a boldog jövő ígéretét hordozza, és legalább annyi fenyegetést is. De ezer szál köti a múlthoz, a hagyományos japán élethez, ahol a férfi, az apa, a férj szava az úr. Utóbbiban, harmincegynéhány évvel később Ecuko egy családi tragédiát követően már tudja, mit tartogatott számára a jövő: az ígéreteket vagy a fenyegetéseket váltotta-e be.
A szűkszavúan, visszafogott stílusban elbeszélt, mégis a történelem és a lélek mélységeit feltáró történet két szálon játszódik: Ecuko angol vidéki házában, ahol látogatóba érkezett lányával beszélget, valamint a háború utáni Nagaszakiban, ahol összebarátkozik a nála idősebb Szacsikóval, segít neki a gyereknevelésben, és férje meg apósa közt őrlődve éli a gyermekvárás mindennapjait. Ishiguro feltár, de nem elemez. Az olvasóra bízza, mit érez és mit fejt meg a fojtott… (tovább)

Eredeti mű: Kazuo Ishiguro: A Pale View of Hills

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
Cartaphilus, Budapest, 2014
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632663609 · Fordította: Todero Anna

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 9

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Nagyon szeretem az efféle finom, elegáns, sejtelmesen egyszerű prózát, talán mert ha beledöglenék, se tudnék ilyet írni. Ishiguro meg rögtön első regényében úgy megtalálta ezt a hangot, hogy az már valahol pofátlanság. Ráadásul ne menjünk el amellett sem, hogy ritka az olyan címválasztás, ami ennyire harmonizál magával a regényszöveggel. A dombok halvány képe, ennél szebben elmondani, miről is szól ez a könyv, aligha lehet. A történet tulajdonképpen két szálon mozog. Egyrészt az ötvenes évek Nagaszakijában kísérhetjük figyelemmel egy gyermeket váró asszony sorsát, majd a másik szálban ugyanezt a nőt látjuk jó 30 év múltán a vidéki Angliában. Ishiguro művészetének különlegessége, hogy (Nagaszaki ide vagy oda) a regény legfőbb konfliktusa nem az atombomba okozta sokk, ami csak meglehetősen áttételesen jelenik meg, hanem a különböző kultúrák és szemléletmódok közötti összeütközés. A legjelentősebbnek ezek közül a háború előtti és utáni japán önkép találkozása tűnik: a régi Japánt Ogata-szan, az após képviseli a maga maradi nézeteivel és körvonalazhatatlan háborús szerepvállalásával*, a másik oldalt pedig talán Szacsiko, a szabados erkölcsű özvegy jeleníti meg leginkább. Közöttük áll mintegy átmenetként a főszereplő, Ecuko a maga kétségeivel. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az „öregektől” való elszakadás generációs konfliktusát az angliai szálban megismétli az író Ecuko és lánya, Niki között, valamint a helyenként japán kísértettörténeteket** idéző hangulatfestést, láthatjuk, mennyi értelmezési lehetőséget kínál ez a rendkívül egyszerű, és voltaképpen meglehetősen rövid szöveg. Bravúros.

* Ennek a szálnak a morális felelősségét mélyíti el később A lebegő világ művészé-ben.
** Ami erős hasonlóságot mutat az angolszász gótikus rémregénnyel, így Britanniában nem is hat szokatlanul.

1 hozzászólás
>!
giggs85 P
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Bevallom némi sznobizmus is hajtott, hogy éppen most kezdtem bele Ishiguro első regényébe, de mentségemre szóljon: mind a három eddig olvasott könyve nagyon tetszett. A tavalyi, kabaréba hajló Nobel fiaskó után szükség volt egy ilyen díjazottra, akire csak csendben tudunk bólogatni, hisz a japán-angol szerző már ezzel az első regényével is rögtön a világirodalom élvonalába katapultálta magát.
Azért is olyan különleges ez a kötet, mert az ember azt hinné, hogy milyen pofonegyszerű lehetett megírni. Egyszerű, sallangmentes nyelvezet, semmi kis történet, hétköznapi párbeszédek, de mindez olyan mély, a maga teljességében felfejthetetlen utaláshálóba ágyazva (majdcsak minden szereplőnek megvan a maga „ikertestvére”, és minden esemény megismétlődik, hogy újra és újraértelmezhessük a dolgokat – ráadásul úgy, hogy mindig maradjanak kérdőjelek), és annyi hihetetlenül fajsúlyos témakört érintve, amit még csak végiggondolni is kevés. Nemhogy megírni…
Ezúttal nagyon is jó helyre ment az a Nobel…
* Mindig is drukkoltam annak, hogy a ’70-es években jelentkező brit írónemzedék valamelyik tagja (Ishiguro mellett Ian McEwan, Graham Swift, John Banville vagy éppen Robert Nye) nyerje a díjat. Hát most megkaptam…

>!
Bélabá MP
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Nehéz értékelni ezt a könyvet. Legelőször is, a borítója fogott meg, kétszer elmentem a polc mellett és kétszer rám „mosolygott”. Emiatt hozam el, na, meg, mert japán szerző írta. Egy olyan, akit még nem olvastam. Érdeklődve vártam tehát a könyvet. Ahogy lenni szokott, a nagy előkészület és nekibuzdulás nem hozza a kívánt eredményt. Kis mértékben igaz is lett. Ishuguro elmarad az általam olvasott japán prózaíróktól, mint például Murakami Harukitól, Junicsi Vatanabétől vagy Junicsiro Tanizakitól. A fülszöveg szerint elgondolkodtatja az olvasót, ez megfelel japán regények egyik vonásának. Nem is ez volt a fő gond, inkább az, hogy alig történt benne érdemi esemény. Ellenben ez a nagy „semmi” nagyszerűen lett ábrázolva, Ishiguro tehát szépen tud fecsegni. A történet fő vonala egy hiperaktív, eleven kislányról, Marikoról szól meg a mamájáról. Illetve van két, időben elkülönült helyszín. Az egyik Anglia, a másik meg Japán, Nagaszaki.
Az biztos, hogy nem egyszerű szülői feladat ezt a kislányt felnevelni. Engem errefelé irányított a felhozott félig-meddig nyitott téma. Nagaszaki, mint helyszín önmagában is nyomasztó a hírhedt atombomba támadás miatt. A regényben már túl vagyunk ezen a katasztrófán, de az ott élők örökre magukban hordozzák a lelki sebeket illetve a táj is magán viseli a nagy pusztítást. Utal rá a szerző, hogy csupán egyetlen régi faház maradt épségben. Borzasztó lehetett visszatelepülni a kietlen pusztába és újraépíteni mindent. Nem erre van kihegyezve a történet, csak belőlem, az olvasóból hozta ki ezt az érzést.
Ishiguro írásmódja számomra sokkal európaibb, mint amire számítottam. Nem lep meg hiszen Angliában él és dolgozik. Nem tudott úgy beszippantani, mint a fentebb sorolt szerzők könyvei. Valami hiányzott, talán a még japánosabb hangulat. Nem tudok maximális pontot adni, 4-es (4,3 pont).

12 hozzászólás
>!
nagyange P
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Nahát. Ishiguro egy zseni. Már akkor is az volt, mikor az első könyvét írta, és ez azóta se változott.
Ezt a könyvet figyelmesen kell olvasni, nem úgy, mint én. Rövid, úgyhogy könnyen megadható ez neki, én sajnos eltöredeztem, volt hogy napokig mellőztem és közben mást olvastam. Bevallom a végéig azt hittem, hogy itt aztán a szokottnál is kevesebb történik. Aztán a végén ért a döbbenet, hogy akkor most mi is van? Vissza kellett néznem több részt, merthát nem azt mondta hogy… és ott még úgy volt hogy… csak én nem emlékszem jól, vagy tényleg? Ha figyelmesen olvasom ez mind nem történt volna meg, vagy lehet, hogy akkor is ugyanígy nem hiszek a szememnek? Aztán ülnék ugyanúgy felette fél órát, mint most azon tanakodva, hogy jól értem én ezt? Egyébként mindegy jól értem e, mert pont az volt a cél, hogy értsem, ahogy akarom és más, aki másképp érti az is úgy legyen jó.

6 hozzászólás
>!
Puella
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Ishiguro nem a bőbeszédűségéért szerethető, hanem a röviden megírt, mégis sokat sejtető párbeszédei és a monológjai miatt. A japán hagyományokat, történelmet és családi drámát is ábrázoló regényében megismerkedünk a fiatal Ecukoval, a kivándorolt, majd 30 évvel idősebb Ecuko visszaemlékezéseiből. Az asszony férjével él, épp első gyermekét várja, amikor látogatóba érkezik hozzájuk apósa. Mindez az atombomba támadásból felépülő Nagaszakiban játszódik. A család párbeszédéből megelevenedik a japán patriarchális kultúra, a tekintélyelvűség, a férfi, az idősebb, a gazdagabb, a hierarchiában magasabban álló személy szándékának megkérdőjelezhetetlensége. Miközben felbukkannak már a régi rendszert és elveket vitató hangok is pl. a fiatal férfi pedagógus, aki Ogata-szan múltját bírálja és a szabados (nem 21. századi európai, hanem 20. századi japán értelemben) Szacsiko személyében. Szacsiko gyermekét egyedül nevelő anya, aki viselkedésével lázad a japán hagyományokkal szemben és Ecukoval ellentétben nem kívánja vállalni a japán női sorsot. Bár életmódja szembemegy az elvárásokkal, lázadása mégis kudarcra van ítélve, függőségéből nem tud kitörni. Ishiguro ehhez a szálhoz tér vissza a következő generációban, Ecuko lányainak sorsát követve.
Ishiguroban az a bámulatos, hogy nincs szüksége moralizálásra vagy hosszas párbeszédekre, ahhoz, hogy az olvasó elé tárja szereplői társadalmi világát.

2 hozzászólás
>!
Futóhomok P
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Olyan ez a kisregény, mint egy erősen megpendített húr, ami 199 oldalon keresztül finom feszültséggel rezeg. Már-már el is pattan, aztán mégsem; végletekig leterhelő olvasmány, de nem sokkoló. Talán azért nem éreztem annak, mert Ishiguro egyszerre képes közelre hozni, ugyanakkor távol tartani a szereplőit: a nagaszaki atombomba traumája a főszereplők múltjában sejlik, nem kerül részletezésre, a túlélők különféle továbbhaladási kísérletei viszont nyugtalanítóan a jelenben történnek és előre vetítik a jövőt, ami akár az olvasó közelmúltja is lehet. A trükkös befejezés különösen csábít arra, hogy egyéni értelmezéseket keresve bóklásszunk még kicsit a sokszor egészen a balladai homályba sötétedő történetben.
Számomra mégsem a különleges, művészi olvasási élmény miatt lett kedvenc a könyv, hanem a főszereplő, Ecuko „tette azzá”. Ishiguro pusztán az Ő alakján-, viszonyulásain-, a többi szereplővel folytatott párbeszédein keresztül képes bemutatni a tradicionális japán kultúra változásait. A háttérben persze ott van Amerika és a II. világháború, de itt nem az okok a lényegesek. Pár évtizedet tükröz Ecuko személye csupán, mégis általa láthatjuk a japán férfiak és nők milliót és mindazt ami lassan elkopik belőlük/mellőlük vagy éppen szívósan megmarad az ősi szokásaikból.

>!
Dün SP
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Az a baj, hogy pont az egyik főszereplő, Szacsiko idegesített rettentőmód. Értem én, hogy nem szégyellt semmit, hogy nem érdekli, mit beszélnek róla, de már eléggé szapultam, mikor sokadjára zaklatta szerencsétlen Ecukót, hogy kérdezzen tőle bármit az életéről, meg a barátjáról, biztosan kíváncsi mindenfélére. Szerencséje volt, hogy pont egy ilyen visszahúzódó, a dolgokat magában emésztő, kezesbárány nő lett a szomszédja, valamint, hogy egy Japánban játszódó történet szereplője, így kb. esélytelen volt, hogy valaki jól megmondja neki, amit megérdemelt volna, gyereknevelésről, az alkoholista semmirekellővel való hetyerészésről, no meg, hogyha pénzt kapunk, mert derogál a munka, akkor legalább illik megköszönni.
A falat kapartam attól a nőtől. (Nem beszélve arról, hogy akit felháborít az állatkínzás, a vége felé készüljön fel és lapozzon a gyanús résznél.)
Jól ki is rítt a regény hangulatából. Valahogyan nem passzolt össze Ecuko lassú, a lényeget elhallgató – morcos voltam, hogy nem beszélt arról, mi történt Japán után, Anglia előtt, Anglia elején – elbeszélésmódjával, élesen elkülönült szinte mindentől. Érdekes módon, akármennyire nem tudom átérezni, megérteni azokat a korabeli kulturális vonatkozásokat, amik bemutatásra kerültek – az asszony csak ne álldogáljon az ajtóban, hanem hozza már a teát az urának, arról már nem is beszélve, hogy ha nem akar közelebbi ismeretségbe kerülni a golfütővel, nehogy más pártra merjen szavazni, mint az ura –, mégis szerettem ahogyan Ecuko elmesélte a dolgokat, még ha túl felületesen is. Kicsit esettanulmány jellege volt a könyvnek a fejemben, ami így leírva negatívnak hat, de tulajdonképpen szerettem olvasni, minden idegeket borzoló részlete ellenére.

>!
lzoltán P
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Félhomály telepedik a tájra és lassan befalja a Fuji havas csúcsát, s csak egy halványuló domb látszik. Nők és férfiak másszák a változó időt, s fekszenek rá, távolba meredve nézik a testük alkotta dombfüzért. A „sötétség” ellopja ezt az átölelő panorámát, s csak arra enged emlékezni, ami legalább egyszer látható volt. Ebből a látványból épül fel a mozdulat, s ha azt látod csupán dombra lépsz, talpad alatt mégis a hegy, vonulat.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2014
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632663609 · Fordította: Todero Anna
>!
Gabye
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Első könyvem Ishigurotól, de azt hiszem olvasok még továbbiakat is. Tetszett a hangulata, és valahogy végig érdekelt, hogy mi lesz ebből az egészből. Főleg a régi, a Nagaszakiban játszódó részek voltak számomra érdekesek. Aztán a végén a csavarral rákényszerít, hogy megrezdüljön a kezem a becsukott könyv felett és most már minden információ birtokában újraolvassam, de legalábbis átgondoljam.

>!
encus625 P
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Az Egri Könyvklub következő eseményére olvastam a könyvet. Nagyon tetszik a címe és a borítója is. A történet nem túl hosszú, de annál tovább tart. Elsőre azt éreztem, hogy nincs is vége. Pedig biztosan van, és ahogyan a fülszöveg is írja, ezt magunknak kell megtalálni.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2014
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632663609 · Fordította: Todero Anna

Népszerű idézetek

>!
Bélabá MP

– Anya, neked ez a mániád, folyton azt kérdezed, ki hány éves. Nem számít, hány éves az ember, az számít, hogy mit élt át. Vannak százévesek, akik nem éltek át semmit.

97. oldal

2 hozzászólás
>!
lzoltán P

– (…) Meggyőződésem, hogy a főzés művészet, ugyanolyan nemes művészet, mint a festészet vagy a költészet. Csak azért becsülik le, mert nem maradandó az alkotás.
     – Maradjon csak a festészetnél, Apa. Ahhoz sokkal jobban ért.
     – A festészet… – sóhajtott fel. – Már nem lelek benne annyi örömet, mint egykor. Nem, meg kell tanulnom omlettet sütni úgy, ahogy te csinálod, Ecuko. Meg kell mutatnod nekem, mielőtt visszamegyek Fukuokába.
     – Ha megtanulná, mindjárt nem tartaná olyan nagy művészetnek. Talán jobb lenne, ha a nők megőriznék ezeket a titkokat.

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: főzés
>!
lzoltán P

     – És ez mi? – folytatta a pufók arcú nő. – Egy lepke! Nagyon nehéz lehetett ilyen szépen megrajzolni. Biztosan nem sokáig maradt mozdulatlan.
     – Emlékeztem rá – mondta Mariko. – Már láttam ilyet egyszer.

123. oldal

>!
padmee

Mostanában jöttem rá, hogy az emlékezet olykor nem megbízható; a visszaemlékezés körülményei sokszor erősen átszínezik az emlékeket, és ez részben minden bizonnyal arra is igaz, amit itt elmesélek.

169. oldal

>!
RandomSky

Minden a hozzáálláson múlik. Hiába gondoskodik odaadóan egy anya a gyereke fizikai szükségleteiről, ahhoz, hogy felnevelje, pozitív hozzáállásra van szüksége.

25. oldal

>!
giggs85 P

Folyton-folyvást azon kaptam magam, hogy ez a kép lebeg előttem – a lányom, amint napokig lóg a kötélről a szobájában. A látvány még mindig borzalommal tölt el, de már rég nem tartom morbidnak; az ember a legfelkavaróbb dologgal is képes bensőséges viszonyba kerülni, éppúgy, mint a saját testén lévő sebbel.

>!
robinson P

– Roppant különös – jegyezte meg végül –, amit a barátja mondott.
– Igen? Miért, mit mondott? – kérdezte Dzsiró, de nem nézett fel.
– Azt mondta, hogy ő meg a felesége nem ugyanarra a pártra szavaz. Pár éve ez még elképzelhetetlen lett volna.

70. oldal

>!
dokijano

Ogata-szan ismét felsóhajtott. – Fegyelem, lojalitás, valaha ezek a dolgok tartották össze Japánt. Lehet, hogy furcsán hangzik, de igaz. Az emberekben megvolt a kötelességérzet. A családjuk iránt, a feletteseik iránt, az ország iránt. Most meg mindenki a demokráciáról szaval. Mindig ezt halljuk, ha az emberek önzők akarnak lenni, ha meg akarnak feledkezni a kötelességeikről.

71. oldal, Negyedik fejezet (Cartaphilus, 2014)

>!
robinson P

– Emlékszem – folytatta Szacsiko –, az apám egyszer hozott nekem egy könyvet Amerikából, a Karácsonyi éneket angolul. Akkor aztán meglett a célom. Olyan jól meg akartam tanulni angolul, hogy el tudjam olvasni azt a könyvet. Sajnos, erre végül nem volt lehetőségem. Amikor férjhez mentem, a férjem eltiltott a tanulástól. Még azt is megparancsolta, hogy dobjam ki a könyvet.

118. oldal

>!
dokijano

    – Manapság az asszonyokban nincs lojalitás a családjuk iránt. Azt csinálnak, amit akarnak, akár másik pártra is szavaznak, ha úgy tartja kedvük. Ebből is látszik, mi lett Japánnal. Az emberek a demokrácia nevében elhanyagolják a kötelességüket.

70. oldal, Negyedik fejezet (Cartaphilus, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Hardy: Egy tiszta nő
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Jane Austen: Meggyőző érvek
Jane Austen: Emma
Charlotte Brontë: Shirley
Jane Austen: A klastrom titka
Charlotte Brontë: Villette
Jane Austen: Tartózkodó érzelem
Anne Brontë: Agnes Grey
Nick Hornby: A Meztelen Juliet