Beszélgetések ​a hóhérral 9 csillagozás

Nehéz ezt a könyvet műfajilag minősíteni, de leginkább azt mondanám „225 nap krónikája”. Különleges státusza a szerző sorsának egyedisége. A huszadik század totalitarizmusának és cinizmusának portréja is, hiszen Moczarski tulajdonképpen ellenállóként küzdött, de a „rossz” (nem-kommunista) ellenálláshoz tartozott. Ez egy olyan lenyűgöző kötet, amely Jurgen Stropp SS tiszt pszichéjében rejlik, aki a legismertebb 1943-as varsói gettó lázadásának brutális elnyomásáról és a gettó végleges megsemmisítéséről (is) mesél. A könyv kitűnő betekintést nyújt a háborús bűncselekmények és az emberiség elleni bűncselekmények elkövetőjének lelkébe. A szerző hűségesen igyekszik rekonstruálni az 1949-es börtönpárbeszédeket. Naplójegyzetekkel kezdődik, csak az eszmei diskurzus és a tudományos tanulmányok elemei által válik gazdag emlékirattá, bár sok részből hiányoznak az alapvető részletek (vagy háttér információk). Nyilvánvaló, hogy ez nem Moczarski hibája – hiszen a náci tömeggyilkos, Jurgen Stroop volt az, aki eldöntötte mennyit akart felfedni Moczarskinek és cellatársuknak, Gustav Schielke-nek múltjáról. Ez egyben három „színész” drámája is. Jelentős szerepet játszik itt Schielke, aki egy reálisan gondolkodó, (alacsonyabb rangú alárendeltség szempontjából), Stroop gyakori propagandista és ideológiai szlogenjeit kompromittálja. Moczarski, a Strooppal való beszélgetései különlegesek, mivel ő a Hadseregi Információs és Propaganda Iroda tisztviselőjeként jól tájékozott a varsói gettó helyzetéről és a földalatti mozgalmáról. Gyakran kijavítja az SS tábornok jelentését, feltárja hazugságait, és kényszeríti őt az igazmondásra. Így, a börtönben eltöltött közös sors és a beszélgetések által kialakult érzelmi elváltozás határozza meg a könyv dramaturgiáját. A kép nyomasztóan nyájas. Azt is látni kell – még ha egyértelműen egy gyilkosról is beszélünk – az élet sokkal árnyaltabb annál, hogy kapásból elítéljük tettei miatt. Éppen ezért az olvasó, nem feltétlenül képes teljességgel elutasítani Stroop értékrendjét. Az „író” különleges stílusával eléri, hogy bizarr módon akár még szimpatizáljunk is és a hóhérral. Azért semmi esetre sem menthetjük fel Stroopot, de családja, a kor elvárásai, alul képzettsége csakúgy, mint saját gyengesége tette olyan szörnyeteggé, aki lelkiismeret nélkül képes gyilkolni, és képes csak a számadatok, statisztikák szemüvegén keresztül szemlélni a világot. Mindenekelőtt olyan személy, aki valójában nem rendelkezik valódi személyiséggel vagy karakterrel – habár a szívóssága és keménysége az életében mindenhol jelen van. Kazimierz Moczarski könyve a totalitárius személyiség, a „gonosz banalitásának” lenyűgöző portréja. Élethű bemutatásának köszönhetően, anélkül nyerhetünk betekintést e kifacsart, szörnyű világba, hogy a Holokauszt ideje alatt történt eseményekhez hasonló rémségeket kellene saját bőrünkön megtapasztalnunk. Írónk oly módon idézi meg ezeket az emlékeket, hogy közben nem kíván ítélkezni, csupán arra sarkall, hogy mi magunk vonjuk le a konzekvenciát. Moczarski egyetlen célja az volt, hogy a valóságnak megfelelően kapcsolja össze azt, amit Strooptól hallott, hogy ezeket a biteket és darabokat egy koherens könyvbe rendezze. A náci bűnöző szociopszichológiai tanulmányozása, a náci rendszer jelenségének gondolata mellett a holokauszt a könyv legfontosabb eleme. Egy olyan morális és etikai kérdésekkel telített mű, amelyet mindenki számára csak ajánlani tudok, aki fogékony az emberiség múltja, jelene, és jövője iránt. Bár az adatok mennyisége időnként túlterhelőnek tűnhet, rendkívül érdekes olvasnivaló.