Kiotói ​szerelmesek 52 csillagozás

Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Virágzó cseresznyefák, parkok, ősi szentélyek, színpompás ünnepek egy modern, fejlődő japán nagyvárosban, amely a századok megszentelte hagyományoknak sem akar hátat fordítani – ebben a keretben bomlik ki a nagylány korban egymásra talált két ikertestvér, Csieko és Naeko megindító története. Egyikük famunkások között, a másik jómódú kereskedő házában nevelkedett, de a feltámadó testvéri szeretet ledönti a társadalmi gátakat. A két melegszívű, kedves leány élete egyaránt kiteljesedik, és mindkettő megtalálja a hozzáillő, odaadóan szerető férfitársat is.
Az 1899-ben született, Nobel-díjas japán író finoman szőtt, különös ritmusú regénye egy számunkra szokatlan világba vezet el, mely áhítatos szépségkultuszával, rejtőző, de mély érzéseivel és a mindennapokat átszövő költőiségével végül meghitt ismerősünkké válik.

Eredeti megjelenés éve: 1962

Tartalomjegyzék

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1975
212 oldal · ISBN: 9632110889 · Fordította: Jászay Gabriella · Illusztrálta: Csavlek András

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Kiotó


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

A hagyományos japán regények általában olyan finomsággal vannak szőve, mint a legdíszesebb kimonók. Ez nincs másként a Nobel-díjas Kavabata Jaszunari könyve esetében sem. Ez a testvér- és szerelemkeresésről szóló történet olyan leheletfinomságú, néhány halvány ecsetvonással, vékony selyemre felskiccelt mozzanatból áll, amelyet most sajnos átszakítottak az én spoiler durva, európai ujjaim, hiába igyekeztem a legfinomabban megfogni. Bár hozzám alapvetően közelebb állnak a jóval európaibb mentalitású és cselekményvezetésű japán írók (Misima, Endo), de itt mentségemre legyen szólva, egy németből fordított szöveggel van dolgunk, ami véleményem szerint sokat ronthat az olvasásélményen (nekem legalábbis gyanúsnak tűnik). De azért nem került le Kavabata a palettámról, annyi biztos.

>!
sophie P
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

Azt akartam mondani, hogy éppenhogycsak megírt történet, annyira leheletnyi életkép, hogy az ilyesmit selyemre lehet megfesteni, esetleg porcelánra, sok virágmintával és arany szegéllyel, de semmiképpen sem olajjal, durva vászonra. Vagy el lehet táncolni esetleg, a maikók el tudnák. Erre látom, hogy a szerző írt vagy száz „Leheletnyi történetet”, sőt ez volt a kedvenc műfaja. Na tessék! S még azt is írják, hogy ez a fajta irodalom nyomokban haikut tartalmaz, és én ezzel meg teljesen egyetértek/érzek. És az író 1968-ban Nobel-díjat kapott. „Nemes elbeszélő művészetéért, mely gyengéd érzékenységgel fejezi ki a sajátos japán szellemet”. Az biztos, hogy az egyik könyv, amire gondoltak, az ez volt.

Szóval van egy ifjú hölgy, mondjuk úgy húsz körül. Kimonóban jár, de ha muszáj, esőkabátot vesz kapucnival. Feltétel nélkül engedelmeskedik a szüleinek, de van egy fiúbarátja. Talált gyermek (vagy olyasmi), de ez már nem szégyen, lehet viselni. Az apa hagyományos üzletet visz, közben már a modern dolgok jobban mennek, az amerikai turisták pedig nem selymekért, hanem a tranzisztoros rádióért vannak oda. És a mindennél kicsit fontosabb díszlet mindehhez Kiotó, az ősi város, a szűk utcácskáival, a évszázados templomaival és kertjeivel, az egymást követő hangos, színpompás ünnepségeivel.

Van ez az ifjú hölgy tehát, eladósorban. Nem kell semmi különösre gondolni, éli az életét, és az idegvégződései nagyon érzékenyek: a testvére, a cseresznyevirágok, a szülei, egy nagyon erőteljes férfialak, … és nagyjából ennyi. Ez (a) minden. Ibolyák a fán. Tücskök a cserépben.

>!
Morpheus
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

A könyv címe meglehetősen megtévesztő, szerelmet csak nyomokban találtam, az is vagy igaz, vagy nem. A történet végletekig visszafogott, inkább tűnik külföldi turistáknak szánt művészi útikönyvnek, hogy mikor hova menjünk, mit nézzünk meg. Körülbelül egy évet ölel fel a történet, tehát a kör majdnem tökéletesen bezárul, mint az üresség zen jele. Csodásak a képek, a leírások, ez kétségtelen, mintha állandóan egy botanikuskertben sétálgatnék a szereplőkkel.

1 hozzászólás
>!
berg
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

A szerző olyan Kiotót ábrázol, amelyben a modern ipari keretek között, a gazdasági szükségszerűségek ellenére igyekszik az ember értékelni és élni a tradíciót – aminek része az ember által manipulált/élni meghagyott természet szépsége, továbbá a majdnem-kasztrendszer, a mellébeszélés, a testi fenyítés, a kényelmetlen kimonó, a ne-tanulj, a prostituáltnak nevelt kiskorú lányt gusztáló édesapa. Élénk a kulturális, közösségi élet, kifinomult a viselkedéskultúra. A múlt értékeiről ír a külföld számára, arról, ami már nincs, vagy éppen veszendőbe megy. Menjen, mondom én, de nem ismerem a japán kultúrát (nagyon furák a párbeszédek), nem tudom megkülönböztetni az író által kikevert színt az alapszíntől, Kiotóról az üvegházhatású gázok jutnak eszembe.
Ilyen konstellációban volt érdekes és szép számomra ez a regény. Kétarcúság és mély boldogtalanság jellemzi. Finoman idealizált, tendenciózus a konzervatív értékek felé. A modernet úgy fogadja el, mint az életminőséget javító rációt, aminek szintén van létjogosultsága. A vége különösen tetszett, megoldatlan merészel lenni, ezzel végleg felnőttnek, modernnek teszi meg az olvasót, akinek azonban a múlttól elszakadva sem szabad szem elől tévesztenie az álomképpé váló régit – amiből számomra csak a közösségileg letaposott természet érték, de hát nem vagyunk egyformák. Az öt csillagom az irodalomnak szól, nem az értékrendnek.

>!
Georginanéven P
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

Finom, érzékletes, aprólékos és szabályos rendben felépülő, mint maga a természet és annak változásai, amelyekkel összefonódott ez az írás. Tipikusan japán az a finomkodó, már-már kimódolt érzelmesség, amivel megszólítják, kezelik egymást a szereplők. Szépséges volt olvasni és beleolvadni a textil- és tájmintákba. Emésztgetést igénylő kisregény.

>!
lauranne
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

Hihetetlenül sok információt tartalmaz ez a rövidke könyv Kiotó hagyományairól, hagyománytisztelő, a modern nyugati világgal dacoló lakóiról. Igazi néprajzi csemege a japán kultúra iránt fogékony olvasó számára.
Ünnepre ünnep – ez adja meg az egész vázát, erre fűzi fel a szerző a két lány történetét.
Cseresznyevirágzás, bambusz és kámforfák, cédrusok és lassú teaszertartások.
Természetközeli, képi és lassú, néha szinte átélhetetlenül lassú, annyira jó benne elmerülni. Ugyanakkor időnként meg olyan gyors a váltás, hogy darabossá válik az élmény, ilyenkor visszalapozok, nem maradt-e ki egy dupla oldal.
Több japán irodalmat kellene olvasnom – meg még mennyi mást. A kommunikációja idegen, gondolom kissé túl japán. Ez már korábbi olvasmányélményeknél (Banana Yoshimoto, Murakami) is zavarta valamelyest a befogadást.
A fülszöveg egyébként – kis túlzással – köszönő viszonyban sincs a regénnyel. A fülszövegeket a fordító írja? Vagy a fülszövegírás az egy külön szakma? Olyan sokszor félrevezetik az olvasót!

>!
csüpek
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

Még mindig azt vallom, hogy ezeket a japán műveket csak akkor érezném át igazán, ha magam is japán lennék, de legalábbis a fél életemet Japánban tölteném el.
4 csillagot kapott, mert bár tetszett, utálom a félbehagyott befejezéseket. Mégis mi történt ezután a szereplőkkel?!? Persze tök jó, hogy egymásra találtak, akiknek egymásra kellett találniuk, és a plátói szerelmes is talált magának hús-vér „pótszerelmet”, na de mi van a többiekkel?
Jó, tudom, hogy sok esetben ezeknél a történeteknél nem is annyira az események a fontosak, mint inkább az érzések, de általában örülök, ha kevesebb kérdőjel marad bennem a könyv elolvasása után.
Az azért külön tetszett, hogy olyan sok szép kimonot és obit láthattam, és a kedvenc japán városomban barangolhattam. ahol valójában eddig még nem jártam, de így látatlanban is imádom Kiotót

>!
Tíci SP
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

A hévizi antikvárium polcáról kapta le Gedi, és a kezembe nyomta, hogy: „Nesze, japán. Nem kell?” Aztán csak a fülszövegből jöttünk rá, hogy hiszen Nobel-díjas is.
A történet egyébként lassú sodrású, akár pár mondatban el lehetne mesélni. Végig azt éreztem, hogy nem is az a fontos, hanem inkább a hangulata. Az, ahogy tavasztól őszig bemutatja egy fiatal lány életét a régi fővárosban, aki nincs tisztával önmagával, a származásával és érzéseivel. És ez a hangulat, amit kaptam pedig igazán egyedi volt: a sok-sok japán ünnep, az obi és kimonó minták, a cédrusfák és minden…
Egyszer elolvasnám eredetibe (hehe, jó vicc), vagy legalább olyan újrafordításba, ami az eredeti alapján készült, mivel ezt a német fordítás alapján csinálták. Ezért is tartottam tőle, mégis kellemesen csalódtam. Szeretnék még olvasni az írótól.

2 hozzászólás
>!
Rozmaring
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

A kritikák alapján nem sok jóra számítottam, végül kellemeset csalódtam.
A cím egyáltalán nem mérvadó, hisz egyáltalán nem arról szólt, mint az mutatta, és a fülszöveg sem megbízható ebből a szempontból, hisz volt benne szerelmi szál, de annak a jelentősége annyira kicsi volt, hogy nem az volt a fő motívuma a könyvnek, hanem a szerencsétlenül járt testvérpár aki sok év múlva találnak csak újra egymásra.
A stílusa szerintem nagyon tetszetős volt, igaziból amikor megkérdezték tőlem, hogy mi a véleményem róla, csak azt tudtam mondani: nagyon japán. És ez is az igazság. Lassú lefolyású történet, a gondolkodásmódja is teljesen más, mint nekünk, és sugározza a tipikus japán kifinomultságot, ami a legtöbb japán ember sajátossága.
Épp ezért volt szerintem jó könyv, igaz, hogy nem könnyen olvasható, kell hozzá egy bizonyos lelkiállapot, hogy mindent megértsen belőle az ember, de jó olvasmány, és aki ténylegesen szereti a japán kultúrát, annak csak ajánlani tudom.
Ami megnehezítette az olvasást, az a rengeteg hely és ünnep megnevezése, amiért állandóan hátra kellett lapozgatni, mert ha nem vagyunk jártasak a japán kultúrában nagyon mélyen, akkor sok mindent nem érthettünk meg belőle. Én ezt az egy dolgot kifogásoltam benne, ami kényelmetlenséget okozott.

>!
Gádorka
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek

Egy más világ. Gyönyörű tájleírások, szinte látom a cseresznyevirágokat, a fák zöldjét, a tavak kékjét, érzem az illatukat, a levegő balzsamos erejét.A templomok, szentélyek belsejét, varázsukat. A régi császárváros szellemi örökségeit.
Kiotóban véget nem ér a felújított ünnepek sora.
Furcsák a családi, emberi kapcsolatok, a házasodási szokások. A múlt század közepén még megvetették az ikreket. Sokszor beszélnek egymás között egyesszám harmadik személyben.
Az író bemutatja a hagyományos női öltözéket, a kimonót, obit, vállszalagot. A ruhák mintájának tervezése kész művészet.
Hirtelen ér véget, homályosan utalva a jövőre.
Érdekes olvasmány.


Népszerű idézetek

>!
Kahoko

Egy álomképet nem lehet félrelökni, letaposni. Magától kell hogy szétoszoljék.

185. oldal

>!
Profundus_Librum

A táncosnők (maiko) – 12-16 év közötti leányok, akik a gésaéletpályára lépnek, tanítóiktól alaposan elsajátítják a zene, tánc, teaszertartás és virágrendezés művészetét, és gésává képzésük során kisegítenek a vendéglátásnál, táncnál és a szórakoztatásban. A gésák mint férfiak foglalkozás szerű teaházi szórakoztatónői bizonyos gésaintézetekhez tartoznak, onnan helyezik el őket hívás alapján a különböző teaházakban. Rendszerint van egy állandó barátjuk, aki pártfogolja és anyagilag támogatja őket, de azokkal a vendégekkel, akiknek szórakoztatására az előkelő teaháznegyedekben ki vannak rendelve, nem szabad szorosabb kapcsolatra lépniük. A feudális időkben a gésarangok egész hierarchiája alakult ki, a legalsó fokok már átvezettek a prostitúció határain.

Kapcsolódó szócikkek: gésa
>!
Avenyir

Az ibolyák már régi ismerősei voltak az öreg juhartörzsön, amikor elkezdett tücsköket tartani. Négy-öt évvel ezelőtt történt. Egy iskolatársnője szobájában hallotta szüntelen éneküket, és néhányat magával hozott.
– Egy virágcserépben élnek! Hiszen ez siralmas! – mondta annak idején Csieko, de a barátnője azt válaszolta, jobb ez így, mintha nyitott kalitkában tartaná őket, és hagyná, hogy egyszerűen elpusztuljanak. Állítólag vannak kolostorok, ahol tömegesen nevelik őket, és eladják tojásaikat, mert a tücsköket nagyon keresik.

>!
Avenyir

Mikor Takicsiró már csaknem elszundított, egy fiatal gésa lépett be. Egy ideig csendben ült. „Talán olyan vendég – gondolta –, akit zavarba hoz egy új arc látása.” A vendég nem volt társalgó kedvében, nem tett rá kísérletet, hogy a gésát beszélgetésre bírja. Az szerette volna vendégét felderíteni, elmesélte hát neki, hogy a szakmában eltöltött két év alatt már negyvenhét férfiba volt szerelmes.
– Épp a negyvenhét hűséges Ronin száma, igaz? Voltak köztük már negyven-ötven évesek is. Mulatságos, ha erre gondolok… mert annak idején kinevettek volna ennyi viszonzatlan szerelemért.
Takicsiró újra éber lett.
– És most?
– Most csak egy van.
A tulajdonsosnő belépett a vendégszobába.
„Pontosan emlékezhet vajon egy húszéves gésa negyvenhét futó férfikapcsolat számára?” – morfondírozott Takicsiró.
A lány elmesélte, hogy alkalmaztatása harmadik napján egy vendégnek, aki egyáltalán nem tetszett neki, megmutatta az utat a mellékhelyiség felé. Az hirtelen megcsókolta, ő pedig megharapta a nyelvét.
– Vérzett?
– Mi az hogy! A vendég borzasztó dühös lett, és követelte tőlem a kezelési költségeket. Én sírtam, nagy botrány kerekedett. De az az úr volt a hibás! A nevét már elfelejtettem.
– Ejha! – mondta Takicsiró. „Ez a karcsú végtagú, sima kiotói szépség, aki akkor csak tizennyolc-tizenkilenc éves lehetett, csak úgy se szó, se beszéd, beleharapott” – gondolta, és a fiatal gésa arcát vizsgálta.
– Mutasd meg a fogaidat – mondta Takicsiró a gésának.
– A fogaimat? A fogaimat?! Hiszen látja őket, amikor beszélek.
– De jobban! Mondd: „Iiiii”!
– Nem! Szégyenlem magam – mondta a gésa, és nem nyitotta ki a száját. – Mit merészel, uram? Hogy tudjak így beszélni?
A lány csinos szájában olyanok voltak a fogak, mint kis fehér gabonaszemek.

>!
sophie P

Egy hátrább álló ékszerszekrényen Takicsiró megdöbbenésére a Sony cég tranzisztoros rádiói álltak. Bizományi áru lehetett, hatósági ajánlásra: „Idegen valutát az országba”

143. oldal

>!
Riru

Az ódon templomokkal és szentélyekkel teli Kiotóról joggal mondják: nincs nap, hogy ne ülnék meg benne valamelyik kisebb-nagyobb istenség ünnepét. Aki az ünnepi kalendárium rendjéhez tartja magát, május hónapban számíthat rá, hogy mindig talál valami látványosságot. Aki minden teaszertartáson részt szeretne venni, akár templomban, akár háznál, akár a szabadban szolgálják fel, a víz forrásától kezdve, addig, amíg a csészékben felszolgálják, állandóan úton lehetne.

68-69. oldal, Kozmosz könyvek, 1975.

Kapcsolódó szócikkek: Kiotó · teaszertartás
>!
csilla0923

És nem jól van ez így? Egy gyermek, ha egyenes, mint az északi hegy cédrusa ,lehet nagyon szeretetreméltó, de hova jut az ilyen az életben? Mindenképpen boldogtalan lesz. Akár meghajol egy fa, akár meggörbül, csak felnőjön!

77-78. oldal

>!
Profundus_Librum

„Milyen ostobaság! Cseresznyevirágzást szemlél, és hosszú kardot visel hozzá!”

>!
Erithacus

Hogy egy virág megfogja-e a szívünket, az attól függ, mikor és hogyan láttuk meg először.

141. oldal, 7. fejezet - A fenyők zöldje (Kozmosz, 1975)


Hasonló könyvek címkék alapján

Tessa de Loo: Ikrek
Erich Kästner: Emil és a detektívek / A két Lotti
Erich Kästner: A két Lotti
Gerbrand Bakker: Az iker
Francesca H. Nielk: Kísérő árny
Francesca H. Nielk: Sose Engedj el!
Danielle Steel: A tékozló fiú
Mary Jo Putney: A néma virág
Lorraine Heath: Mindent egy lapra
Kleinheincz Csilla: Város két fül között és más elvarázsolt történetek